Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1913. június (9. évfolyam, 129-153. szám)

1913-06-01 / 129. szám

Hódmezővásárhely, 1913. junius 1. vasárnap Ara 4 fillér. IX. évfolyam 129. szám. ELŐFIZETÉSI A HELBENs negyedévre 2.60­0 félévre­­ 5 „ egész évre 10 „ VIDÉKRE­­ negyedévre S K. egy hóra 1­80 EGYES SZ. ÁRA 2 miér kedd, péntek, vasárnap 4 „ Szerkesztőség és kiadóhivatal­­ Kossuth-tér és Hódi Pál­ utca sarokház. VÁSÁRHELYI FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP HIRDETÉSEK díjszabás szerint NYÍLT-TEH petit sora 80 ellék Megjelenik a kora reggeli órákban, ÁRUSÍTJÁK Vásérhely-Kuta­­son, Orosházán, a Pusztán, Gyopá­­s­oson, Hój­­ós- Sámsonban. Főszerkesztő és laptulajdonos : KUN BÉLA. TELEFONSZÁM 87.­ ­ nyírbátori választás. Irta: Mezőssy Béla orsz. képviselő. Amikor az ember egy nehéz válasz­tási harcot vív meg, valóban nincs kedve és ideje félhivatalos regék cáfol­­gatására. És ha én mégis időt szakí­tok arra, hogy a Vadász Lipót vissza­vonulását magyarázgató kormánypárti jóságoknak válaszoljak, ezt csak azért teszem, mert egy olyan rágalmat dob­tak világgá, amelyet egy percig sem hagyhatok megcáfolatlanul. A nyírbátori választási küzdelmet én kezdeményeztem, én vezettem, nincs okom se titkolni, se letagadni. Vadász Lipóttal, a magánemberrel szemben se haragot, se animozitást nem tápláltam. És ha én mégis fölvettem a kerület el­lenzéki vezető férfiainak tanácsa, akarata ellenére a függetlenségi zászlót, ame­lyet azok kibontani nem akartak, ezt azért tettem, mert meggyőződésem, hogy szégyene lett volna az ennek a szín­­magyar kerületnek és Szabolcs várme­­gyének, ha a lex Vadász benyújtójának és a képviselőház előtt indítványozó­jának — a történtek után — kardcsa­pás nélkül adtak volna újra képviselői megbízólevelet. Ezzel a hittel mentem én a küzde­lembe. És nem csalódtam. Vagy leg­alább is: a népben nem csalódtam. Bámulatos ragaszkodással, tiszteletre­méltó önzetlenséggel és törhetetlen hű­séggel állott talpra a jó nyírbátori nép. Le a kalappal a munkában megdur­vult, de becsületes és tiszta egyszerű iparosok, kereskedők, földmívesek és nagyon megritkult sorú intelligens gárda előtt, akiket nem szédített meg se a hatalom varázsa, se az ígérgetések csil­logó máza, se az aranyeső, amelynek zsilipjei megnyílni akartak. Merjék le­tagadni, hogy volt olyan egyszerű nyír­bátori gazda, akinek négyezer koro­nát vittek el a lakására és kész­pénzben akarták kifizetni, ha elvál­lalja a munkapárt kortesgazdai szere­pét! És visszautasította a Judás-pénzt. És már egy hete az a derék ember, meg más 20—30 gazdatársa, velünk jó faluról-falura a saját szekerén, önma­gukat élelmezve, a­nélkül, hogy egy fillér munkadíjat is elfogadnának tőlünk. Jönnek velünk a szegényebb községek­be és küzdenek vállat vállhoz vetve azért, hogy megtartsák az ingadozókat a mi zászlónk mellett. És most a kormány azt mondja, hogy Vadász Lipót visszalépett azért, mert a felekezeti kérdést tették a vá­lasztási agitáció központjává. Ahány szó: annyi közönséges hazugság! Hiszen a kerületben eddig Austh gyulán, gróf Károlyi Mihályon, gróf Vay Gáboron kívül a jelölt, Búza Barna és én tartottunk beszédeket. E beszédek egyikében sem volt egy szót egy hang felekezeti vonatkozás sem. Ezt annyival nyugodtabb lélekkel állít­hatom, mert hiszen sorainkban ott üd­vözöltük a nyírbátori kerület olyan elő­kelő fiatal földbirtokosait is, akik ugyan­azon templomban dicsérik az Istent, ahol Vadász Lipót. És éppen azért a boszorkányokról, akik nincsenek, minek éretlen regéket terjeszteni és tisztességes embereket rágalmazni ? Miért nem mondják meg a Vadász Lipót visszalépésének igazi indokát! ? Mert nemcsak a mi pártunk ereje, egysége, küzdelmünk elszántsága volt az a tényező, amely Vadász Lipótot és egyes tiszteletreméltó híveit meghátrálás­ra kényszerítette, hanem az a szomorú tény, hogy nem volt a kerületben talán 50 olyan választó sem, aki önzetlenül akart volna a nemzeti munkapártra szavazni. A nemzeti munkapárt kortesei ked­vező kereseti alkalomnak tartották a választást. Egyik is, másik is úgy állí­totta be a helyzetet: a kormánynak 1­ 2 százezer korona nem számít és az ezen­­elven felépített mérleg úgy alakult ki, hogy nyilván szemébe mond­ták Vadász Lipót igazságügyi államtit­kár úrnak a saját hívei, hogy 500.000 korona, egy félmillió korona nélkül re­ménysége se lehet ahhoz, hogy a kerü­let bizalmával megtisztelje. Ez a félmillió korona volt az, ami az államtitkár urat megugrasztotta. Meg volt botránkozva a híveinek hűtlensé­gén, kapzsiságán és szemérmetlenségén. Nem volt joga ehhez! Az a kor­mánypárt, amelynek miniszterel­nöke milliókat lop össze az állam kárára azért, hogy a hatalomra jusson és maradhasson, az ne finy­­nyáskodjék! Egy ilyen társaság csak pénzzel és erőszakkal tart­hatja magát az uralmon ! Miért legyenek a nyírbátori részeg parasztok, vagy a nyírbaktai szatócsok tisztességesebbek, mint Lukács László ? Mindenik lop, zsarol, s maga ha­tásköre és életszükségleteihez ké­pest ! A kettő között csak a méretek­ben van különbség. És ha ezen erkölcsi szegénységre van mentség, úgy én azt inkább fel tudom találni a pénz után szaladó szegény kis választónál, mint annál az embernél, a­ki a saját becstelenségét akarja egy kormányzati rendszer alapjává tenni. Ne burkolózzanak tehát a nemzeti munkapárti urak bő és piszkos köpe­nyegekbe. Nyírbátorban nincs, nem volt és nem is lesz felekezeti izgatás. Erről szavammal felelek ! A nyírbátori munkapárti választók egyszerűen túlságosan meg akarták tépni az aranylibát. És úgy látszik , a só már fogytán van. Ezért lépett vissza Vadász Lipót! Minden egyébb magyarázgatás: csak üres, érettlen fecsegés! MN­É aSéSMerről. Köszönet üssynek. Hunvásárhely, máj. 31. A szövetkezett ellenzéki pártok gyűlést tartottak tegnap, este. A gyűlésen felszólalt J­u­s­­­h Gyula, ki a Désy—Lukács perrel kapcsolatban az alábbi remek, a munkapárti kormányzatot meg­­szégyenítő és megbélyegző be­szédet mondotta: — Magában véve az az egy, tény is, hogy a miniszterelnök megvesztegetésekre, választáso­kon való lélekvásárlásra, tör­vényellenes célokra, hatalmas összegeket harácsolt, kellő vilá­gításba helyezi működését. Másfelől nyilvánvalóvá lett, amit különben úgy is tudtunk, hogy Magyarország közvéle­ménye nincs és nem volt velük­, hanem a közvélemény velünk van és csakis az ország tör­vénytelen eszközökkel prepa­rált közvéleménye volt velük. Hiszen Khuen-Héderváry mon­dotta egy beszédében, hogy az­ért lehet a választásokat kiírni, mert a »nemzetet preparálni kell«. (Derültség.) Más orszá­gokban lehetetlen volna, hogy egy percig megmaradjon he­lyén a miniszterelnök és az a kormány, amely ilyen bebizo­nyított tényekkel meg van bé­lyegezve. (Zajos tetszés.) Én a magam részéről azért tartot­­tattam szükségesnek ennek föl­­említését, hogy szolidaritásun­kat fejezzük ki mindannyian Désy Zoltánnal szemben, (zajos éljenzés.) egyúttal hálás köszö­­netünket is nyilvánítsuk iránta, mert igazán emberfölötti erő­vel folytat faarcot (hosszú­­idő óta a panamista rendszerrel szem­ben és utóvégre is nagy ener­giája fogja megérlelni azt a gyümölcsöt, amelyet olyan ne­hezen vár Magyarország köz­véleménye, ennek a panamista kormánynak, ennek a panamista pártnak, s ennek a panamista rendszernek bukását. (Általános helyeslés.) Hitelviszonyaink így is a legkétségbeejtőbbek. S ha külföldi pénzemberek és kül­földi pénzintézetek látják, hogy az országban az egyes pénzin­tézeteknek milliókat kell adniuk, egy párt választási céljaira, ak­kor még jobban el fognak for­dulni Magyarországtól és pénz­viszonyaink még szomorúbbak lesznek. Indítványozom, mond­­ja ki a szövetkezett ellenzék, hogy köszönetét nyilvánítja Désy Zoltánnak elszántságáért, amely meg fog szabadítani ben­nünket ettől a kormánytól, et­től a panamista rendszertől, amely a nemzetnek valóságos átka s be fog következni egy új rendszer, amelyben ismét helyreáll a jogrend, újra bekö­vetkezik a tisztesség uralma, amelyben gazdaságilag és er­­kölcsileg megerősödve, újra hozzálátunk a becsületes mun­kához. (Hosszantartó, zajos él­jenzés és taps.) S Justh Gyula indítványát egy­hangú lelkesedéssel tette magá­évá az ellenzék, óriási választékban a legolcsóbb árban kapható­­ WEISZ IMRE iVersen^driiházában. fzöldség-piac) (Szilágyi-ház) Lapunk mai száma 10 oldal. A közigazgatás államosítása." Uj merénylet készül. Hunvásárhely, május 31. Újabb béklyók csak, semmi egyebek. A kormány hozzáfogott egy uj községi törvény alkotásához és a vármegyei közigazgatásnak modern alapon való újjászervezéséhez, érthető nyelven : a közigazgatás államosításához. E célból belügyminiszteri közegek fognak bejárni minden vármegyét és minden várost, hogy az államosításhoz szükséges ada­tokat közvetlen helyszíni tapasztalatok alapján szerezzék be s ha minden meg­lesz, a jövő esztendőben már meglesz az új törvény s az 1915-iki általános képviselőválasztások már az álla­mosított közigazgatás asszisztálása mellett fognak végbemenni. Az bizonyos, hogy bár nincs mit sajnálni Magyarország szolgabirói kö­zigazgatásán s nincs mit sajnálni azon a világon, amely választott tisztviselő létére jobban tolja a kormány és Auszt­ria szekerét minden kinevezett tisztvi­selőnél, s nincs mit sajnálni azon az osztályon, amely mai alakjában esküdt ellensége minden közszabadságnak , de ezeken a veszett állapotokon nem

Next