Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1921. május (17. évfolyam, 98-120. szám)

1921-05-04 / 100. szám

Felelős szerkesztő: FEJÉRVÁRY JÓZSEF VÁSÁRHELYI Hódmezővásárhely, 1921 május 4. szerda 1fre 2 torosa XVII. évfolyam 100. szám Előfizetési ár helyben: Egész évre 500 K Fél évre 250 K vidékre: Egész évre 800 K Fél évre 300 K fész szám­ára 2 K FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Főszerkesztő és laptulajdonos: KUN BÉLA Megjelenik a hon reggeli órákban. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth­ tér. Telefon­szám: 87. Társszerkesztő: GRAVÁTZ FERENC Hé! Ha! liter! A magyar békeszerződés ratifiká­lása alkalmából az angol alsóház­ban nagy vitát indítottak az ellen­zék vezérfiai a nyomorba, megalá­­zottságba sülyesztett magyar nem­zet példátlan tragédiájáról. A ne­mes angol nemzet fiai között min­dig voltak nagy férfiak, akik meg tudták becsülni a nyugati kultúrá­nak a Kelet határán álló rendíthe­tetlen őrszemét. Az angol világha­talom megalapítója, Cromwell, Thö­köly Imrének volt pártfogója és szövetségese, Erzsébet angol királynő miniszterei állandó tárgyalásokat folytattak az osztrák uralom ellen lázadozó magyar urakkal. Kossuth Lajost diadalmenetben vitték végig az angol szigeten és a mostani nagy tragédia után is voltak ékes nyelvű szószólói a magyar nemzet­nek az angol parlamentben. A legbensőbb, a legszebb, a leg­igazibb beszédet mégis Eliot kapi­tány mondotta, ki a következőként nyilatkozott Magyarországról: „Jártam Magyarországon — úgy­mond — láttam egy hősies nem­zetnek végső kétségbeesését. Buda­pesten tapasztaltam, hogy az antant akarata megfosztotta a magyar em­bert északon testvérétől, keleten szüleitől, délen gyermekétől. A tria­noni békeszerződés nem állhatja meg a helyét, mert nincs olyan em­beri alkotás, amely meg tudná vál­toztatni nagy vizek folyását, hegy­láncok irányát. A Duna vize soha­sem fog visszafelé folyni és a Kár­pátok lankái nem fordulnak meg, hogy termésükkel rablónád­akat táp­láljanak. Amikor Budapesten jártam, láttam a magyar nemzet fiait, akik kétségbeesetten, de méltóságteljesen viselik a meg nem érdemelt végzet szörnyű csapásait. Amerre jártam, ahol magyar emberrel találkoztam, a békéről szólva, az ország meg­csonkítását elhatározó szándékról beszélve, csak egy, mindig ugyan­azon egy mondatot hallottam: nem, nem soha ! Amikor ezt a mondást angolra for­dították, amikor először hallottam angolul: No, no, never ! könybelábadt a szemem és könnyez­tek velem együtt tiszttársaim, akik jártak harctereken, láttak borzalma­kat, szenvedéseken mentek keresz­tül, de sohasem tapasztaltak olyan fájdalmat, mint amilyet érez" min­den magyar ember. A magyar nem­zet soha el nem ismeri ezt a bé­keszerződést, soha el nem fogadja mostani határait. A magyar csecse­mők első szava : nem, nem, soha! A kétségbeesésnek, a fájdalomnak, az évezredes határainak visszaszer­zésére irányuló akaratnak minden szemből, minden szóból, minden gesztusból megnyilatkozó kifejezése megrendítő és lesújtó. Európának nem lehet addig békéje, am­íg­ Ma­gyarország régi határait vissza nem nyeri. Nem lesz nyugalma a ma­gyar területekből föl­hivalkodott kis államoknak soha sem és tisztelet­tel kérdem képviselőtársaimat, mit fognak mondani, ha Prágából, Bu­karestből, vagy Belgrádból azt ké­rik, hogy küldjünk angol katoná­kat segítségül a magyarok ellen, akik elrabolt területeiket akarják visszaszerezni. Erre a kérdésre kórusba rúg­fél 9 órára van kitűzve a főtár­gyalás folytatása. A piacos utca tele van néppel és tömegek nézik kíván­csian az eskortot, mely páros sor­ban a városházára kiséri a 37 vád­lottat. Fél 9 óra előtt 5 perccel he­­lyükön ülnek s a szuronyos börtön­őrök szoborként állanak karélyban körülöttük. A teremben a hallgató­ság részéről még alig vannak néhá­­nyan, ügyvédek, újságírók,­­ hivatal­nokok és néhány hölgy. A hallgató­ság lassan szaporodik, de nem az az érdeklődés, mint tegnap. Háromnegyed 9 óra, mikor dr Markovich Iván elnökkel élén a tör­vényszék bevonul. Egyszerre emel­kedik fel tiszteletadásra mindenki és a teremben sik­ csend támad. — A főtárgyalást megnyitom, a beidézett tanúk jöjjenek be. Nem a ló mellett elvtárs! ifj. Zsarkó Imre az első tanú. El­mondja, hogy 27-én hajnali háromnegyed 4 órakor zörögtek az ablakán s kérdezé­sére úgy feleltek, hogy pesti detektívek, házkutatást akarnak tartani ! Beengedte őket, mire csakugyan kutattak, találtak 3800 koronát, 18 ezüstöt, órát, 2 sonkát és kolbászt. — Az édesapám — folytatta Zsarkó — beteg volt, reá azt mondták, hogy nincs szükségük. De maga elvtárs velünk jön! Kocsira ültettük, az első ülésre. A ló mel­lett volna helye minden burzsujnak — szólt egy bőrkabátos —, ha most az egy­szer üljön fel ! Felültem s felvittek a vá­rosházára, hol a pénzemet elvették s az­után elengedtek. Én elmentem, fél óra múlva ismét jött értem egy terrorista s visszahitt. Elnök: Felismerné azt az embert, aki elvette a pénzét? Zsarkó: Fel ! Elnök rendelkezésére Dávid Balázs fel­áll, kiben Zsarkó felismerni véli azt a ka­tonát, aki a pénzét átvette. Dávid Balázs tiltakozik ellene s kijelenti, hogy ott Mol­nár és Tajti voltak. Feláll dr Sebestyén is, de őt nem ismeri­­fel Zsarkó. Elnök: Látta Ön a vésztörvényszéket ? Zsarkó: Ezekről az ítéletekről nem tu­dok semmit! Fél óra múlva, hogy vissza­tértem, a vésztörvényszék szobájába lép­tem be, de kizavartak ! Védő: Le tudná írni azt az embert, aki mondotta, hogy másfél évi kényszermun­kára van ön ítélve? Zsarkó: Nem, csak arra emlékszem, hogy snapszos üvegből ivott az a katona! J­a­k­ó József a következő tanú. Három­tak fel az angol képviselők: No, no, never!“ Beszéde befejezése után Eliot ka­pitányt, aki ezúttal mondotta el leg­szebb beszédeinek egyikét, az alsó­ház minden oldaláról számosan üd­vözölték. Eliot kapitány beszéde kapcsán az egész világsajtó foglal­kozik a magyar békeszerződéssel és az egyik nagy angol lap megálla­pítja, hogy ennyi lelkesedéssel, ennyi szeretettel, ennyi bensőséges melegséggel a nagy Kossuth és a legnagyobb magyar, Széchenyi Ist­ván gróf sem tudta volna nemzete sorsát megvédeni, fegyveres katona jött értem — mondvva — akik közül egy vásárhelyi nemzetőr. Kérdeztem, hova visznek? A városházára, majd a vésztörvényszék elé. Siettettek, én öltözködtem, mire az egyik megjegyezte : jó ez így is az akasztófára ! A főispáni la­kásban 1070 koronát vettek el tőlem s le­csuktak. 7 óra tájban újra felvezettek, de már akkor mások elé. Egy nagy ember azonban akkor is ott volt. Szó nélkül el­­bocsájtottak. Elnök: Mi történt Vékony Józseffel ? Tanú: Azt tudom, hogy mikor Vékony József felült a kocsira, egy terrorista szidta, hogy miért ül ott. Elnök felhívására Jakó megnézi a vásár­helyi vádlottakat s felismeri Török István malommunkást, de aki részéről semmi bántódást, sem fenyegetést nem szenvedett. Gépfegyver a városháza ablakában. Dr Medveczky Imre főjegyző a kö­vetkező tanú. Április 27-én, — mondotta — vasárnap otthon tartózkodtam. 6 órakor hallottam, hogy félreverik a harangot, mely riadó volt a nemzetőrségnek. A főispáni lakásban nem volt más, mint Barta dan­­dárnok, aki az ablak előtt ült egy töltött gépfegyver mellett, mely a Kossuth-térre volt irányítva.. Akkor a "város polgármes­tere voltam. Éjjel 12 óra tájban négy szu­ronyos katona jött értem s felhoztak. Ak­kor a főispáni lakásban már sokan voltak. Borsi János jött hozzám s kérdezte, hogy miként kerülök ide ? Felhoztak ! Mondot­tam én. Barta rendelte el letartóztatásomat, Borsi azonban elengedett, mire én eltá­voztam ! Elnök: Említette ön Borsit, mit tud róla? Tanú: Eleinte egész előzékeny, egész más volt, de a terror napok alatt úgy megváltozott, hogy azt mondottuk rá: Borsi megvadult! Ha még életben találja! Kokovay Andor, a Magyar—Olasz bank vezérigazgatója a következő tanú. Elnök felszólítására a következőket mon­dotta :, — Éjfél tájban vertek fel álmomból ka­tonák s bejöttek a hálószobába, vállukon fegyverrel, kezükben revolverrel. Ön Ko­kovay ? Kérdi az egyik. Igen ! Ezennel a budapesti vésztörvényszékre kisérjük. Ön ellenforradalmár, aki már a románokkal paktál. Feleségem előbb igazolványt kért, mire revolvert fogtak rá. Feleségem kér­dezte, hogy hány napi élelmet adjon a ré­szemre, mert a túszok vittek magukkal eleséget. Erre az egyik így szólt: Nem kell, majd jöjjön 4 órakor a városházára, ha akkor még életben találja az urát, intézkedhet elesés­ről ! Akkor felvittek a városházára, hol már együtt voltak a Weiszok, Lampel, Havas, meg más ismert egyének. Elnök: Milyen ember vette át a pénzt? Kokovay: Jobb érzésű ember volt, de nem ismerem ! Láttam a Weiszék könyör­gését, azután engem elengedtek. Dávid Balázs tagadja, hogy ő részt vett volna a terroristákkal ott a tárgyalásban, mert ő is le volt tartóztatva. Kokovay Andor elbeszéli még, hogy látta, mikor Weisz Henriket szidták s ütöt­ték, együtt volt vele a cellában is. Az idő­sebb Weiszot is állandóan vén gazember zsidónak nevezték! Ezután dr Sebestyén kérdést tesz, hogy a vésztörvényszék min­den tagja durván viselkedett-e ? Igen ! Fe­lel rá Kokovay Andor. Bor helyett borecet. Vékony József kihallgatására kerül ez­után a sor, a­ki a következőket mondja el: — Fél 3 lehetett éjfél után, mikor öt em­ber értem jött, hogy menjek velük fel a városházára. Négy katonaruhában volt, egy bőrkabátban. Fent a városházán ezer koronát vettek el tőlem. Elnök: A háztól mit vittek el ? Vékerny: 6 liter bort, meg egy üveg borecetet, mert azt hitték, hogy bor. (De­rültség , elnök csendre inti a hallgató­ságot.) T­ü­h­e­g­y­i Sándor a következő tanú. Elmondja, hogy őt is elhajtották akkor éjjel a vésztörvényszékre. Hozzá heten mentek s azt mondották neki: no öreg , öltözz gyorsan, mert elhajtunk ! Míg öltöz- i ködtem, kettő kiment motozni a cse­­l­­éddel. — Míg öltöztem — folytatta Tühegyi — is kérdezték, van-e bor a háznál ? Nincs ! * Mondtam én. Találtak egy liter két éves­­ borecetet, egyik meghúzta nagyon, de azt­­ mondta, nagyon erős ez és soká köpkö-I­dött tőle ! Felmentünk a városházára, ahol egy nyesett bajusza kérdezte, mennyi a­­ pénzed öreg ? 70 pengő ! Mondom. Hát a­­ többi ? A takarékban van! Jól van öreg.­­ A 70 forintom is visszaadták s elengedtek.­­ Ezután elnök felhívja, hogy nézzen szét­­ a vádlottak között, de ő senkit nem is­­­­mer föl. Elfújt már a szél. Özv. Nagy Kardos Józsefné a leg­­f­első tanú szünet után. Elbeszéli, hogy a­­ férjét szintén letartóztatták a terroristák. Hárman mentek el a házukhoz, fegyverrel. Ura egy óra hosszat volt távol s mikor haza visszatért, csak annyit mondott, hogy gorombán bántak el velük. — A fiam — mondotta özv. N. Kardos Józsefné — egy héttel előbb vitték el túsz­nak, kérdeztem a katonáktól, hogy hát azokkal mi van ? — Azoknak rég elfújt talpuk alatt a szél ! Felelt egy bőrkabátos. Id. S­a­m­u Ferenc a következő tanú, aki a következőket mondotta el:­­ — Engem éjfél után vittek el, a vész- s törvényszékre. Feleségem jajgatott és girt,­­ én meg 6300 koronát vettem magamhoz. f Elindultunk, de előbb kérdezték, hol a­­ Gojdár Miska háza, igy mondották. Egy­­ katona biztatott, ne féljen öreg, majd szó­­l­­ok én maga mellett ! Már fent találtam­­ Jakó Józsefet, Vékony Józsefet. Gondoltam,­­ majd lesznek itt társak ! Engem ki sem­­ hallgattak, eleresztettek, még kocsin haza­­ is vittek. Tanú a vádlottak közül nem ismer fel­­ senkit. Arra a kérdésre, hogy mennyi a­­ kára, bemondja, hogy egy tehenet hajtot­­­­tak el tőle. A pénzét azonban nála hagy­­­­ták, testileg sem bántalmazták. Törődtek ők a népkonyhával! ! G­a­á­l Imre Zsoldos­ utcai birtokos a következő tanú, Őt is elhurcolták vasár­napra virradó éjjel 1 órakor bőrbekecses­­ emberek. Felszólítottak, hogy kövessem­­ őket a törvény nevében. Minek menjek én , — beszéli Gaál Imre — hiszen most jöt­­­ tem a tanyáról, azután mindig jól bántam­­ én a munkásaimmal s most is adtam a­­ népkonyhának! Hát az ilyeneket is el­­­­viszik ? S halilvoiHt terroristáinak bünporc. A vásárhelyi főtárgyalás második napja. Minthogy az olcsó­­sági hullám a temetési szak­mába is meg­érkezett, már Aranyoklevéllel kitüntetve 1904-ben. Alapittatott 1878-ban. KISS BERTALAN első hunvásárhelyi disztemetkezési intézete nancwaiBEI Szentesi-utca 4. sz. a. nmn . ,­­ előnyös árakon ajánlja koszorú, gyászruha és gyászfejkendő különlegességeit. Temetése­ket rendez személyes felügyelettel a legegy­szerűbbtől a legpompásabbig, minden igény­­nek s a legnagyobb kegyeletnek megfelelően.

Next