Vásárhelyi Reggeli Ujság, 1929. december (25. évfolyam, 274-297. szám)

1929-12-01 / 274. szám

ist is ékszerek irgyak rolható& Fia BT utca 11. t7 iZ. te!na glagyár szomös föld tanyérrogi féle föld:ekezni Fáncsi 156 idás. i hódtói gazasámnap dél-és öreggazda»1, melyre mimegjelenni, jenek. B. Sza- 148 «lás. ülső első papió 1-én, azaz kellő számú lután 2 órára irtandó tisztsra. Csősznek emáth Lajos 146 'osicsi ú utca 42 sz. fennálló és ellés kással ismét és ponyvaidőnek a ház rendelőnek, úiségek ken;s János teablakos fanagy üzletelők igénye - Bővebbet János-tér, ily. 718 erre bel és Andrássy felvétetik. )kszovábbá fa etö belében. 921 lemben kezdettel derek. 80 fillér, Iváth Sán 120 ba, előeadó 124 üsztgazdaság 12 órarámolását, csőszfo neghivom Kardos 147 k 1 törlésért kapható 25-étől is szolgál Imre V. 118 így van!! Tehát a t. Ház nem ülésezik. Közben bizottságilag tárgyalják a fővárosi autonómiáról szóló és azt alaposan megnyirbáló, sőt részben elkonfiskáló törvényjavaslatot. A belügyminiszter első tervezete olyan szem,szöktben párturalmi célokat szolgáló volt, hogy nemcsak az ellenzék páholta el ezt a ravasz írásművet, hanem a máskülönben kormánytámogatást gyakorló Keresztény Gazdasági Párt, sőt az Egységes pártnak higgadtabb része is elfogadhatatlannak minősítette. Jött tehát az átjavítás, az átgyúrás. Mostani formájában már igencsak beveszik és lenyelik a javaslatot a kormánypártiak és kormánytámogatók, de nem veszi be és nem nyeli le, sőt végsőkig harcot hirdet ellene az ellenzék. Nyilvánvaló, hogy 34 örökös tag, egy csomó érdek és szakképviseleti tag, meg egy seregtisztviselő segítségével Budapest székesfőváros közönségét is úgy akarja a kormány táncoltatni, ahogy ő dudál neki. A vármegyéket a kormány már a virilisták segítségével függőségi igába hajtotta, néhány várost is, ahol nem oly nagy az ellenzék, mint pl. Kecskeméten, vagy nálunk, most pedig Budapestre következnék a sors: kezes bárányként betérni a nagy karámba, a kormány érdekkörzetébe. Természetesen ez nem megy könnyen. Fogas kérdés ez. S meg lehet, hogy ha már harapásról van szó az eddigi autonómiába, — hát akkor a kormánynak törik bele a foga. Mert az mégse igazság, hogy a szabadságjogokat aszerint értelmezzék, amint az a kormányhatalomnak kedves. Elvégre az adófizetők tartják fenn — nem a pár száz virilis, hanem a sok ezer kisebb adózónak tömege a fővárost, a vidéki városokat, a megyéket, — ezek szavának és alkotmányos akaratnyilvánításának kell hát döntő sulylyal esni a mérleg serpenyőjébe, mégha az a kormánynak nem kellemes is, sőt épen kellemetlen. Mert elvégre a kormány van az adófizetőkért s a nagy néptömegekért s nem megfordítva. Tehát ha az adófizetők beteltek, magyarán szólva torkig vannak a kormánnyal s annak rendszerével, akkor legyen módjuk, alkalmuk ennek megfelelő hangot adniuk. Legyen meg a lehetőség erre nézve. Ne álljon abból a kormánypolitika, hogy hatalmi közegeinek közreműködésével csikarjon ki bizalomnyilvánítást a mindinkább függő helyzetbe sodort lakosságtól, mely amellett bizonyos nekikeseredett egykedvűséggel nézi a dolgokat, hanem vegye jónéven a kormány azt is, ha támadják a bajokiért, ha leplezetlenül megmondják, hogy hol és mi fáj, mert csak így lehet orvosolni a sebeket és pótolni a sokszor hibás intézkedésekkel elrontottakat, vagy egyenesen a mulasztásokat. Hát a gazdasági helyzetről miért nem lehet beszélni a t. Házban Miért nem tűzik napirendre az e tárgy körül forgó kérdéseket? Hát legalább látná a nép is, hogy törődnek a sor A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NÉPBANK bankhelyiségét Andrássy utca 9. számú székházába (volt vitéz dr Endrey Antal-féle ház) helyezte át. Karácsonyi alkalmi vásár áruházunkban Tisztelt vevőközönségünk figyelmébe ajánljak megkezdődött! ]“?(c?u?e* KONSTANTIN TESTVÉREK ÁRUHÁZA Inkrejes marad CMcaiiteai. — Tisztelettel Hóámexövásárfiely^Oroafiáaux. — Fennáll: 1744 óta. jóval a képviselőházi felszólalásokban nemcsak akkor, amikor évenként egyszer a költségvetési vita van, hanem máskor is, állandóan, szakadatlan folytonosságban azt vitathassák, hogy miként lehetne változtatni a mostani sanyarú állapotokon, mik a bajok országosan és vidékek szerint; bele kellene nyúlni a helyzet legmélyéig való boncolgatással a gazdálkodók, iparosok, kereskedők, lnteinerek, munkások és munkát, állást keresők sorsának ismertetésébe, — de hát ezt nem tűzik napirendre a t. Házban, anélkül pedig erről beszélni a mostani házszabályok szerint szinte lehetetlenség számba megy, így a négy hónapos nyári szünet után újra és újra megint szünet van a t. Házban, de bezzeg a túladóztatott állampolgárok verejtékezésében és jaj kiáltásaiban nincs szünet. Hogy egészségtelen állapot ez amiben vagyunk, azt tagadni nem lehet. Elburkolni az igazságot, azt lehet, ömlengeni a kormányférfiak iránt, azt is lehet. Folyton a világjelenségeket okolni szomorú helyzetünkért, a szinte borzalmasan sivár értékesítési viszonyokért és pénztelenségért — azt is lehet. Falra festeni a felbomlás és megrázkódtatás fekete ördögét, ha a mostani rendszer változnék s a hatalmi polcokon helycsere történnék, — ezt is lehet mondani. De szembekötősdit játszani még sokáig a néppel, — ezt már nem lehet. Azt elhitetni, hogy a Rothermere lord által is bíró szeretettel tanácsolt és nemzeti talajból fakadó demokrácia, — Kossuth Lajos tanításai szerint valósulólag — kárára volna édes magyar Hazánknak s a titkos választójogra éretlen volna a falvak népe, — ezt elhitetni képtelenség! Csak azok akarják elhitetni, kiknél a hatalom: öncél! Hódmezővásárhely, 1929 december 1. Vasárnap. Ara 16 fillér. XXV. évfolyam, 274. szám. Főszerkesztő és kiadó laptulajdonos KUN BÉLA Felelős szerkesztő FEJÉRVÁRY JÓZSEF Szerkesztőség és kiadóhivatal Kossuth-tér Előfizetési ár helyben: Negyedévre 7.— P Félévre 14— P Vidékre: Negyedévre 10.— P Telefonszám 79. VÁSÁRHELYI Nehogy a gyermeket is kiöntsük. Irta : Friedricfff István országgyűlési képviselő. Nem lehet titkolni, sem tagadni, hogy csonka országunk dolgozó társadalma nyugtalan és aggodalommal tekint a bizonytalan jövőbe. Minden más kérdést, témát és problémát elnyomva, az exisz- tencia élet-halál kérdése tódul az előtérbe. Szörnyű adatokat szolgál a statisztika. 141 pengő adót fizet évente minden magyar halandó. Ezzel szemben az átlagos évi kereset fejenként 326 pengő. A keresetnek csaknem fele adóba megy. Az állami apparátus eltartására és felvirágoztatására. Szükséges és nem szükséges kiadásokra. Szent Bürokráciás oltárán áldozza fel a dolgozó társadalom keresetének a felét. Az ember ijedve a fejéhez kap, amikor ezeket az adatokat látja. Ugyanekkor füjébe csendül a miniszterelnök múltheti nyilatkozata, hogy: sehol nincsenek a tisztviselők oly kevéssé foglalkoztatva, mint nálunk. Tavaly a belügyminiszter hívta segítségül a közvéleményt a bürokrácia túltengése ellen, mostanában pedig a honvédelmi miniszter sürgette a mammutadminisztráció letörését. Miniszteri S. O. S. segélykiáltások a mindent elnyeléssel fenyegető aktamoloch ellen és ugyanakkor a miniszterelnök gyilkos megállapítása, hogy sehol sem használják ki ilyen rosszul a tisztviselő teljesítő képességét, mint konszolidált mintaországunkban. Így fest a rendszer büszke felhőkarcolója rengeteg államtitkárával, méltóságos urával és „közszolgálati célokra“ melléje rendelt luxusautóoszlopaival. Libabőrös lesz a miniszterurak háza, ha néha rátekintenek alkotásukra. Tehetetlenül állanak most vele szemben és kihalási rendszerről, vagy a tisztviselők hiányos foglalkoztatásáról dúdolnak zavarukban melódiákat. Erre a bábeli torony költségeire fizet minden élő magyar évi 141 pengőt. Most azután megáll a babiloni felhőkarcoló építése. Az építőmesterek keresnek vállalkozót, aki művüket olcsón és zajtalanul lebontani hajlandó. Ők maguk csak építeni tudnak, lebontáshoz nem értenek. Ők konstruktív lelkek ... Közben a gyengébb felfogásuak részére előadásokat tartanak a takarékosságról. De csak beszélnek róla. A képviselőházban szóvá tettem azt a lehetetlen eljárást, hogy a képviselők nagy része három, sőt négyféle jövedelmiet is élvez az államkincstár terhére. A képviselőségük tartamára szabadságolt állami tisztviselők húzzák egész tisztviselői fizetésüket, azonkívül képviselői napidíjaikat és ha a Ház tisztikarában még valamelyes funkciót, például alelnökit vagy jegyzőit töltenek be, reprezentációs és egyéb tiszteletdíjakat is. Mások nyugdíjat, képviselői fizetést és államilag segített vállalkozásoknál horribilis tantemeket és fizetéseket zsebelnek be. Lásd a különféle szövetkezetek és gyufabankok nagyságait. Azt sürgettem a parlamentben, hogy vessünk már egyszer véget ennek, az egész országban nagy felháborodást okozó állapotnak. Nem szónokolhatnak azok a honatyák takarékosságról, akik három, sőt négy-öt helyről is szívják magukba a kincstár éltető nedűit. Gúnyos és lenéző mosoly fogadta tapintatlan okvetetlenkedésemet. Minden oldalról düh és gyűlölet ömlött felém. Minden marad a régiben és szemforgatva fognak tovább prédikálni a spórolás erényeiről. A bürokrácia erei elmeszesednek lassanként, a kormány ugyan még úgy tesz, mintha haladna, pedig tehetetlenül tipeg, topog egy helyben, a fő- és almandarinok az egoizmus rabjai lettek és a központi nagy húsosfazékot más-más jelmezben háromszor-négyszer is ülik körül. Ezért tengődik ez a szerencsétlen ország ebben a politikai káoszban, ebben a kísérteties csöndben. És ezért ficánkodnak olyan vígan az egységes paradicsom aranyhalacskái a konszolidáció műtavaiban, ezért lett szegény csonka országunk a suttogások országa, amelyben a sötétben bujkáló rémhírterjesztők,aporodott akasztófahumorral terjesztik a legképtelenebb ksefthíreket. Gazdasági minisztereink mindenütt nyilatkoznak, csak a Házban nem. Incidentalizel nyilakoznak hol erről, hol arról. Ellenmondanak egymásnak, programtöredékeiknek nincsen semmiféle egymásbakapcsolódása. Az egyik mezőgazdasági világkartelről szónokol, a másik páneurópai álmokat sző, a harmadik és negyedik folyton olyan hitelekről ábrándozik, amilyenek csak a Holdban léteznek, az ötödik pedig valahol a keleti végeken nem kisebb terveket árul el, mint hogy meg fogják valósítani a búzaárak stabilizációját. Közben ötven százalékkal emeli a nyakunkra ültetett gyufakartel a gyufaárat, de az egységespárti urak a jámbor filiszter nyugalmával lapulnak, ahelyett, hogy ordítva ráülnének a konszolidáció valamelyik díszasztalára, hogy most már pedig elég a takarékosság selyempapirosába csomagolt árdrágításból. Hol ilyenkor az erélyes kormány? Hiszen törvényadta joga van a gyufakartel ármegállapításaival szemben tiltakozni és az ilyenfajta monopolisztikus áruzsorát megakadályozni. Miért késik most a snájdigság az éji homályban? Mezőgazdasági lenyomottságban ődöng agrártermelésünk, valósággal egy láthatatlan örvény felé tántorog devalválódó terményeivel és ugyanakkor az elproletárosodó fogyasztó nem jut sem olcsóbb zsírhoz, sem olcsóbb liszthez, vagy húshoz. A mezőgazdaság prosperálási és értékesítési indexszáma zuhan, de a megélhetési indexszám emelkedik. Tiszta Tohuvabohu! Természetes, hogy ezeknek a láttán ráül a dolgozó társadalomra egy borús pszichikai defetizmus, amely maholnap elviselhetetlenné lesz és amely sürgősen orvosolandó. Itt azonban más orvosság nincs, mint a tett, alkotás és célirányos gazdaságpolitika. Szónoklatok, megállapítások, magyarázatok itt már nem használnak. Akik az események után somfordálnak, akik mindig csak a diagnózisig jutnak el, de a gyógyítás módjáról nem tudnak beszélni, azok ma már nem lehetnek elhivatott vezérek. Aki ma a kormánypálcát a kezében tartja, aki mint Vezérlőakarat speciális választási módszerével mindent egy pártmonopólium igájába hajtott, az most te- Igyen a gazdasági krízisben is az erélyes, hajthatatlan, pótolhatatlan és nélkülözhetetlen. Rá kell végre nevelni a mai pipogya intelligenciánkat is, hogy ne a hatalom szolgai istenítésében élje ki magát, hanem csak az igazi sikereknek tapsoljon. Ne hajbókoljon a póznára tett Gesslerkalap előtt, hanem gondoljon arra is, hogy a hatalom feladata a dolgozó társa- sdalom prosperitásának a biztosítása és előmozdítása. A bürokrácia azt hiszi, hogy a névtelen adófizetők millióit csak azért teremtette az Isten, hogy az államkassza részére adójövedelmet produkáljanak. Az elszegényedő intelligencia pedig koplalókuráciában odavékonyodott, hogy azt gondol- ta, a kormány csak azért van, hogy annak lehullatott morzsáiból élősködjék és azt tömjénezze. Görnyedő intelligencia, mechanizált parlament, mandátumokat szállító bürökrácia és néma csend országszerte. Ezek a konszolidációs produktumok fagyasztják és demesztik a nyakunkra azt a kietlen mozdulatlanságot, amelyben egy egész ország népe a csodát lesi és gazdaságpolitikai kormányzásra képes kormányért eped. A nemzetet ma két gond nyomja: a gazdasági krízis és a jóvátétel veszélye. Egyikről sem esik sok felelős szó a dunaparti márvány palotában. Apró-cseprő javaslatokkal töltik a drága időt és új ketrecet készítenek a főváros önkormányzata részére. A gazdasági krízissel nem lehet foglalkozni. A jóvátétel sem kerülhet a plénum elé, mert a mi kormányunk is titoktartásra kötelezte magát a keleti konferencián. Nem kell nyugtalankodni. Idővel enyhülni fog a gazdasági nyomorúság és megérik a jóvátétel kérdése is. A kedélyek is meg fognak nyugodni. Tavaszra minden rendben lesz, így mondják ők. Nem szabad semmit sem elhamarkodni (?), nehogy a nagy nekibuzdulásban a dézsa vízzel együtt a gyermeket is kiöntsük. A drága gyermeket, a mélyen tisztelt kormányt. Még elgondolni is borzasztó!... Borzasztó!...