Vasárnap, 1930. július-december (11. évfolyam, 27-52. szám)

1930-07-06 / 27. szám

2 VASÁRNAP ered. Tehát ezeken kell segíteni, mert így kívánja maga az igazság is. És mégis mi történt? Az, hogy megfordult a hely­zet. Azok támadják legjobban, akik kívánták, óhajtot­ták és világra hozták. Megmozdult a kartel, a tőzsde, a lapok harsognak az aggodalomtól, hogy veszedelmes a baletta, közben pedig újra harapófogó közé akarják szo­rítani a magyar földet. Hála Isten, hogy ilyen hamar ki­bújt a szög a zsákból. Most már látjuk a kilógó lólábat, amely maga alá akarta taposni a magyar barázdákat. Csúnya játékot űznek. Eddig tele tüdővel fújták, hogy a mezőgazdaságon segíteni első kötelessége a kormánynak. És mikor jön a gyógyszerrel, akkor orvul hátba támadják. Rablópolitika ez, amelyet előbb-utóbb, de egyszer mégis csak elsöpör a falu népe. Mért olyan nagy a lárma és az aggodalom? Nem tudjuk megérteni. Miért lett rossz az, amiben eddig hittek? A felelet csak az lehet, mert a kormány a falu kisemberein segít és nem a kí­méletlen karteleken. A magyar falu népe tisztán lát. Tudja, kik az igaz barátai és ellenségei. A szörnyű balettaküzdelemben is kiderült, hogy nem minden arany, ami fénylik. Éppen azért a magyar falu millióinak nevében tiltakozunk az ellen, hogy a kormány segítő kezét megbilincseljék. A magyar mezőgazdaságon segíteni kell. A falu népének ez a fontos. A módszerekről vitatkozzanak a hivatottak, nekünk a fő a segítés komolysága. És a magyar falu millióinak tiltakozását meg kell még azoknak is hallani, akik nem akarják, mert félelme­tes ereje mégis csak megtöri a kartelek hatalmát. A ma­gyar falu képe úgyis olyan, mint egy ágaitól megfosztott kopasz fa, amelynek ereiben nem engedik megindulni az élet nedvét, hogy zöld levelet és virágot fakasszon. A fa azonban erőre kap és lerázza magáról az élős­­dieket, akik el akarják sorvasztani, hogy ne éljen. A kor­mány mellett ott áll a magyar falu összessége abban a küzdelemben, amelynek végső célja a falvak gazdasági függetlenségének megteremtése lesz. A falu népe erős és keményen állja a sarat ott, ahova belökte a kegyetlen sors. Vegyék tudomásul ezt a gáncsoskodók, mert tisz­tán lát a falvak millióinak összesége. Szekeres László, 1930. Julius 6. Majláth József gróf üdvözlő beszéde az OMGE ünnepén. Majláth József gróf v. b. t. t., a magyar agrármozgalmak legrégibb vezére, az OMGE százesztendős fennállásának ünnepén a következő üdvözlő beszédet mondotta: — A Magyarországi Szövetkezetek Szövetségében tömörült szövetkezeti központok, illetve szövetkezeti intézmények, névleg OKT, Hangya, Magyar Mezőgazdák Szövetkezete, Gazdák Biztosí­tó Szövetkezete, Magyar Földhitelintézet, Magyar Köztisztviselők Fogyasztási és Termelő Szövetkezete, Faluszövetség és sok ezer vidéki altruista szövetkezet képviseletében én is szívem egész melegével köszöntöm a százéves jubileumát ünneplő Országos Magyar Gazdasági Egyesületet és annak kitűnő hivatalos or­gánumát, a fennállásának ötödik évtizedébe lépő Köztelket. — Szívem egész melegével kivánom, hogy az a dicsőséges múlt, amely az egyesület és hivatalos lapja mögött áll, egy még szebb jövendőnek legyen a bevezetője és a magyar közgazdasági életnek e két nagytekintélyű intézménye halhatatlan emlékű alapítóinak szellemében folytathassa az elkövetkezendő évek számos során is áldásos tevékenységét.­­ A magyar szövetkezeti élet azt kéri a jubiláló egyesület érdemes vezetőitől és tagjaitól, hogy a maguk részéről viszont közgazdasági és nemzeti jelentőségéhez, szociális súlyához ké­pest támogassák a magyar szövetkezeti ügyet s Károlyi Sándor gróf, a nagy magyar szövetkezeti apostol által megszabott irányban segítsék elő a magyar föld népének szövetkezeti szer­vezkedését és evvel anyagi boldogulását. Ebben a reményben ké­rem a magyarok Istenének áldását a jubiláló egyesületre és an­nak szintén jubiláló lapjára! Leventeverseny Nagybicsérd községben. Lélekemelő ünnepség keretében folyt le Nagybicsérd község­ben a nagybicsérdi, szentlőrinci, gerdei és szabadszentkirályi jegyzőségek leventeversenye tizenhat község részvételével, június hó 19-én, Úrnapján délután. Mintegy 400 kem­énykötésű levente­­ifjú lába alatt dübörgött a föld a díszfelvonuláskor, mely az összegyűlt előkelőségek előtt történt. Az ősi magyar erő csillám­­lott ki a verseny minden egyes mozzanatában. A szentlőrinci já­rás összes körzeti versenyei között a nagybicsérdi körzet ma­­gaslott ki úgy a rend, mint a teljesítmény tekintetében. A tizen­hat község leventéinek bemutatkozása olyan emléket hagyott a nézők lelkében, mely biztató reménység a sivár jelenben. A le­venteoktatók fáradságos munkáját siker koronázta, amit egy hosszú év küzdelmes munkája teremtett meg. Megkapó volt ennek a négyszáz leventének össz-szabadgya­­korlata, melyet minden hiba nélkül, az egyes mozdulatok tagolt­ságát kidomborítóan úgy mutattak be, mintha az egész sereg­ben egy szív, egy lélek működött volna. A csapatok fegyelmező gyakorlatai és nótaszó mellett való díszmenetei az egy célra való küzdelmet jelképezték, mert mindenki azt mutatta, mit tőle mindenki elvárt. A szentlőrinci lovas­ leventék bemutatkozása úgy a nagykö­zönség, mint a hozzáértők legnagyobb elismerését keltette. A csapatok szorgalmi gyakorlatait és gúláit szűnni nem akaró taps kísérte. Lélekemelő látványt nyújtott a négyszáz levente által bemutatott összgula, amikor is négyszáz kebelből tört elő a nemzet tiltakozó szava : „Nem ! Nem ! Soha !“ Külön meg kell emlékezni a szabadszentkirályi, budai és acsérdi iskolásleányok és fiuk szerepléséről, akik mint a ma­gyar haza legifjabb nemzedéke, büszke öntudattal, lelkük ártat­lanságában is megmutatták, hogy bennük magyar szív dobog, bennük él a honszeretet csillogó világa és ők később tudnak küz­deni a haza talpraállítása érdekében. Mintha mindegyik kis apró érezte és tudta volna, hogy még nehéz napok küzdelme vár reá, úgy tűntek fel a szép pázsitos mezőn, mintha mindegyik egy ha­talmas tölgy fiatal hajtása lett volna. De nemcsak testük rugal­masságát és keménységét mutatták itt meg az ifjak, hanem ha­zafias költemények szavalata közepette kitárták lelküket is. Ér­zik ezek az ifjak, hogy úgy a testet, mint az értelmet kell fej­leszteni, mert a haza a fiaitól nagyon, de nagyon sokat köve­tel, nehéz, gigászi küzdelmek várnak rájuk. A küzdés és büszke szenvedés Nyugton nem hagyja. Mert az ország szerteszél Mindenfelé csonka. A leventemozgalom terén mindenki megtette kötelességét, az elismerést és jutalmat megadja a szebb jövőbe vetett remény. A verseny végén Bognár Gyula, a szentlőrinci járás főszol­­gabírája tartalmas szavakban fejezte ki elismerését az elért eredmények felett, mert ahol ilyen fennkölt szellemű és lelkü­letű ifjakat látni, ott minden remény megvan arra, hogy hazánk nem lesz mindig csonka és nem lesznek rabtestvéreink, mert a magyarból az ősi erő kitör és igazságot tud majd parancsolni. A verseny eredménye egyébként a következő volt: Az össz­teljesítmény elbírálása után első lett Szentlőrinc község csa­pata, második pedig nagyon kis különbséggel Szabadszentkirály községé és harmadik Nagybicsérd községé. A jó negyedik helyre került Gerde csapata. A csapatok között nagy különbségek nem voltak és ép az a körülmény a felemelő, mert ebből az világosodik ki, hogy a cél, miért küzdöttek, mindegyik lelkét egyformán áthatotta és az a cél pedig: „A magyar hazának erős if­jakra van szüksége.“ A leventék a legjobb hangulatban vonultak el elöljáróik előtt, harsány énekszó mellett, még a föld is megremegett lábuk alatt. Az acélos és rugalmas izom munkája visszhangzott és ugyanakkor a szív erősebben dobogott, a lélek felemelkedett, a tekintetek felderültek a gyönyörű látványon. Ez a legszebb dal­lam, mit ma magyar fül hallhat: ez a reménység dala. Ez a szivárvány a borús égen, mely a bánat könnyeit felszárítja és lelkeket a megkötöttségből feloldja. Ki fog derülni még a nap a magyarság borús egén, ha mindnyájan is ezt akarjuk! Sütő Miklós dr. Gyújtsunk új előfizetőket a „Vasárnap” részére !

Next