Vasárnapi Hírek, 1991. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1991-06-16 / 24. szám
Máté Józsi hetvenéves Ha ismeretlen e név, kérem, idézzék föl Németh László Égető Eszteréből Máté Józsi nyughatatlan, mozgékony alakját: tizenéves modelljét, Kristó Nagy Istvánt köszöntöm e pár sorral. Gyógyszerész lett, mint apja, nagyapja (ez utóbbi több mint száz évvel ezelőtt Szentes polgármestere), de képzettségét időnként kényszerű foglalkozásnak tekintette, életeleme az irodalom, a művészet és a politika volt. Kezdte a cserkészetben, folytatta az egyetemi diákmozgalmakban, az ellenállásban, 1945 után a f kissgazdapárt ifjúsági szervezetében — amíg lehetett. Utána a patika adott neki kenyeret. 1959-től megint az irodalom: a Magvető lektora, majd főszerkesztője, közben a Könyvvilág főszerkesztője. Ifyan szerepe volt Németh László termékeny vásárhelyi kapcsolatának, szerkesztőként életműkiadásának létrejöttében. (Édesanyja az Égető Eszter ihlető mintája.) Megmentette az író kéziratainak egy részét a Törökvész úti ház romjai közül, leveleit az Attila úti ház kazánja mellől. Gondozta Krúdy Gyula és Móra Ferenc életműsorozatát, Bálint György, Füst Milán, Kassák Lajos, Sinka István, Veres Péter és mások műveit. Szerkesztette a Magvető Világkönyvtárát. Fordított németből, angolból; megrajzolta Faulkner írói, Edward Munch és Hézső Ferenc festői portréját; gyűjteményt adott ki a vásárhelyi festőiskoláról; Bölcsességek könyve címmel két kötetbe szedte a világirodalom szállóigéit, velős mondásait. A kortárs világirodalmi alkotásokról, alkotókról Regények, drámák, remények (1971) címmel tanulmánykötete jelent meg. A magyar irodalmi termést sokáig rendszeresen a Magyar Nemzetben kísérte figyelemmel. A rendszerváltást a népfrontban, Pozsgay Imre oldalán segítette elő. S most ő is hetvenéves. Nyugdíjban, de ma is nyughatatlanul, tevékenyen. Ez az életeleme. Péter László II. János Pál a Hősök terén Pályázat ___ szentmisére Sütni-főzni tilos • Ezer busz, ezer forint Előzetesen 185 ezren jelentkeztek az augusztus 20-i szentmisére, amelyet II. János Pál pontifikál a Hősök terén. Ez derült ki a pápa látogatását előkészítő fővárosi operatív bizottság minapi ülésén. A hetente tanácskozó, s a legkülönfélébb intézmények és szervezetek képviselőit tömörítő testület egyúttal több fontos kérdésben döntött. Így például meghatározták a szentmise helyszínén forgalomba hozható áruféleségek körét. Ezek szerint a hamburgeres, hot-dogos bódékat hiába keressük majd, mert sütni-főzni a Hősök terén tilos! Mint ahogy a szeszes italok kínálása is. Az üdítőitalok, a sütemények, a pékáruk és szendvicsek csomagolóanyaga kizárólag a papír, a műanyag lehet. Az engedélyezett árucikkek között természetesen a kegytárgyak is szerepelnek. A résztvevők ellátására nyilvános pályázatot írnak ki, amelynek jelentkezési határideje június 30. A leggondosabb előkészítés ellenére is közlekedési nehézségek várhatók a fővárosban a pápalátogatás idején. Különösen augusztus 20-án, amikor körülbelül ezer autóbuszszal és hatezer személyautóval özönlenek majd a hívek a Hősök tere felé. A járművek egy részét — a fővárosi intézmények és vállalatok jóvoltából — zárt parkolók fogadják. A buszok tarifája ezer, a gépkocsiké 200 forint. Ezenkívül közterületeket is kijelölnek ilyen célra. Főleg azoknak — például Erdélyből vagy a Kárpátaljáról érkezőknek —, akik nem tudnák megfizetni a borsos parkolási díjat. Talán érdemes megfogadni Sas Péter fővárosi biztosnak, a fővárosi önkormányzat előkészítő bizottsága elnökének tanácsát: a vidékiek válasszák inkább a vonatot! Annál is inkább, mert a MÁV ekkor 50 százalékos kedvezménnyel szállítja utasait. A sors, még inkább a történelem fintora, hogy az egyházi méltóságok és az újságírók azon a négyezer személyes tribünön kapnak majd helyet, ahonnan az előző rendszer első emberei szemlélték a hagyományos május elsejei felvonulásokat. A hívők a téren kialakítandó szektorokból követhetik nyomon az eseményeket. Ezeket korlátokkal választják el egymástól. Érdekesség, hogy a felhasználandó vaskorlát hossza eléri majd a hét kilométert. Legyártatására — reklám fejében — a Hungária Biztosító vállalkozott. A fővárosi önkormányzat több ehhez hasonló reklámszerződéssel szeretné egyensúlyba hozni kiadásait és bevételeit. A szervezőknek sok egyéb mellett olyasmire is gondolniuk kell, ami a szó legszorosabb értelmében szükségszerű. Illemhelyekkel azonban mégsem volna célszerű körülbástyázni a szentmise színhelyét. Ezért a környéken, főleg a Városligetben mozgatható illemhelyeket telepítenek. Több szomszédos intézmény segítségét is kérték e szorító gondok megoldásához. S még egy érdekesség: augusztus 20-án csak félgőzzel üzemel majd a Vidámpark. Egyrészt biztonsági okokból, másrészt pedig azért, hogy az esetleges kiszűrődő zajok ne zavarják meg a szentmise áhítatát. K. L. Patópalizálódás Ha a Petőfi megénekelte lusta Pató Pál úr manapság élne, a magyar televízió láttán boldogan mondaná kedvenc szállóigéjét: „Ej, ráérünk arra még.’’ Bizonyára nemcsak e sorok írója figyelt föl a jelenségre: minél több hír terjed a Szabadság téri épületben dúló harcokról, annál pontatlanabb a tévéműsor. Egy példa. Várjuk a világhírű francia színész filmjét. Csúcsidőben, húsz perccel este kilenc előtt kezdenék sugározni, ha nem csúszna a program. Csakhogy az ismeretterjesztő előadás nem fejeződik be időben, egye fene, azon az egykét percen igazán nem múlik. De aztán, némi zökkenő után, nemhogy folytatódna az előadás, hanem tovább csúszik. A reklám ugyanis egyre inkább kihagyhatatlan. A csapdahelyzet nyilvánvaló. A két műsor között helykitöltő elemként megszokott reklám növeli a televízió bevételeit , csökkenti a veszteségeit — következésképpen változófélben van a funkciója. Félő, hogy nem járunk messze az igazságtól, ha úgy írjuk körül a világhírű színész olyannyira várt filmjét: helykitöltő elem két reklám között. Elhanyagolható, húzható-vonható, csúsztatható. Az eredmény pedig az, hogy csaknem tízperces késéssel indul. Látszólag apróságot teszünk szóvá, még ha naponta is tapasztaljuk a patópalizálódást. De mert a tévé óhatatlanul viselkedésmintát kölcsönöz a nézőknek, nincs mit csodálkozni a következményeken. Például azon, hogy a vállalati értekezlet tizenegykor kezdődne. Az igazgató két perccel korábban érkezik, várja a munkatársait, hogy megvitassák a káefté üzletpolitikáját. Eltelik öt perc, tíz, a vezető munkatársak szállingóznak. Nem kérnek elnézést, föl sem tűnik, hogy valami visszavonhatatlanul elromlott a vállalati gépezetben. Végül is fél tizenkettő előtt öt perccel nyílik meg a stratégiai kérdésekről döntő tanácskozás. Néhány nap múlva, a Budapesti Nemzetközi Vásár egyik pavilonjában szerződés aláírására gyülekeznek az érdekeltek. A tét: hétmillió forint. A műszaki cég teljes vezérkara várja a vevőt, pontosan fél háromra. Viccelve múlatják az időt, egyre feszélyezettebb légkörben, a magyar vállalkozó azonban késik. Nem csigázom tovább az olvasó figyelmét, azóta sem érkezett meg. Lehet, hogy a kelleténél gyakrabban nézi a televíziót? Z. L. ajákosok Szaporodnak a kelet-európai gondok, tehát egyre gyakrabban találkozhatunk vajákos megoldási javaslatokkal. A kelet-európai kis lélekszámú népek kéretlen prófétái szeretnék őket arra rábeszélni, hogy bajaik megoldása nem lehet más, mintha egymás ellen öklelődznek. A múltra panaszkodunk, holott a jelenben kellene dolgoznunk. Szó sincsen valamiféle magyar specialitásról! S noha ezek a bűbájos módszereket ajánló vajákosok olykor egyáltalán nem vicces figurák — a történelem eddigi tanulságai szerint még hatalomra is kerülhetnek —, mégis ezúttal két, inkább nevetséges példával érzékeltetném a csodavárás kelet-európai egyetemességét. Egy szlovák író például, arról nevezetes, hogy a megíratlan, s dokumentumok híján ugyancsak a nehezen rekonstruálható szlovák őstörténetet eleveníti meg. Regényben is, színműben is. Eddig rendben lenne a dolog, hiszen műalkotáson nehéz számon kérni a hiteles históriát. Ám ugyanez a szerző közrebocsátotta immár általa tudományosnak tekintett eszmefuttatásait a szlovák múltról, s bizonyos ötleteit, amelyeknek irányt kellene adniok a tudósok számára, mely irányba kutatható az a szlovák múlt, amely penaceum lehet a jövőben. Most némi kitérőt kell tennem. Van egy szlovák vers, Samo Chalupka a szerzője, a szlovák nemzeti ébredés klasszikus alkotása, amelynek ez a címe eredetiben: „Mór ho!”. Azaz egy másik szlovák költő, a két nyelven író, verselő, Stefan Kreméry magyarítása szerint: „Üsd!”. Mai szerzőnk, a szlovák vajákos azonban Pozsonyban él, s olykor magyar szavakat is hallhat, amelyeknek jelentésével — úgy tetszik — nincsen tisztában. Ezért írhatta meg, hogy annak idején, a rómaiak korában, az egyik törzs kedves harci kiáltása volt: „marha!”. Számára az sem kétséges, hogy a nevezetes „Marha!” — és a „marha”ként hangzó harci üvöltés egyenesen összeköthető, s részint bizonyította ezzel ama római kori törzs szláv eredetét, illetve a szlovák szó ősi gyökerét. Nem különbözik tőle az a magyar író, aki szerint „nekünk hosszú évszázadok óta az a bajunk, hogy a judeó-kereszténység fölvétele után fokozatosan elveszítettük ősi kapcsolatainkat”. E remekbe szabott helyzetelemzés után következik a gyógyítás tipikusan vajákos receptje: „Természetes szövetségeseink lehetnek... a mandzsuk, a koreaiak, az észak-kínai hanok, és persze a japánok. Évezredes szünet után ideje érkezett visszajelezni ezt a rokonságot. Vagyis kitörni abból a ketrecből, hogy mi csak néhány ezres, de legfeljebb pár milliós néptöredékekkel ápolhatjuk a barátságot.” Tehát minden bajunk oka végül is a finneknél és a manysiknál keresendő. Akadt is egy másik derék úriember, aki már a japán—magyar vérrokonság szellemében szerkesztett lapjának címlapjára odanyomtatta a mindent megoldó jelszót: „Igazságot Magyarországnak és Japánnak!” őszintén megvallva, a japán szövetséget én reménybelinek tartanám, csak nem azon a „marha”-alapon, hogy ha már rokonok vagyunk, elsajátítjuk a szónak néhány kilométerrel odébb megfejtett ősi értelmét: „üsd!”. Márpedig a magyar író valami ilyesmire gondolhat: „Bizonyítani kell hát — írja —, hogy férfiak vagyunk, nem vénasszonyok, hogy nem halt ki belőlünk az ősi virtus...” Helyben vagyunk. A megoldás — az ősi virtus. Japán segítséggel. Noha — eddigi ismereteim szerint — ők már régen munkára változtatták a szamurájerkölcsöket. S mintha ez vonzóbb lenne a világ számára és sikeresebb Japán szempontjából. E. F. P. ínyencveszély! Meghökkentőnek tűnik, de a méltóságteljes lassúságáról ismert, a légynek sem ártó állat, az éticsiga a hatalmas testű dinoszauruszokkal rokon, legalábbis abban a tekintetben, hogy sokak szerint kihalásra ítéltetett. Az ínyencek étvágya legalábbis olyan határtalannak tűnik, hogy e faj létét veszélyezteti. (Aki megkóstolta a darált csigatalpat fűszervajjal, forró pirításon, nem csodálkozik rajta, hogy — különösen a franciák — szinte minden pénzt megadnak ezért a csemegéért.) Az mindenesetre figyelmeztető jel, hogy francia földön már kipusztult az éticsiga, s ha nem állítanak korlátot a rablógazdálkodásnak, ugyanez a sors vár rá az egész kontinensen. Szakértők szerint az a fő veszély, hogy a mohó gyűjtők minden állatot öszeszednek, amit érnek. Feldolgozásra viszont csak a megfelelő nagyságú példányok alkalmasak, amelyek kihullnak a rostán — az a begyűjtött csigák jó része — azok ott pusztulnak. Így megsemmisül a jövő szaporulatának forrása. Ami egyedüli reményt nyújthat, hogy biztatóak a csigák mesterséges szaporításával kapcsolatos kísérletek. Hazánkban a MAVAD vecsési üzemében 1985 óta dolgozzák fel a begyűjtött éticsigát. Évente 200-250 tonnát exportálnak innen félkész termékként, főleg Franciaországba. A hús mellett az üres, tisztított csigaház is keresett cikk. (m.) V (Kerekes Tamás (MTI) és Hancsovszki János felvételei) 1991. JÚNIUS 16., VASÁRNAP ATOMKOCKÁZAT Az akadémikus szerint, a cigaretta veszélyesebb Az amerikai szakértő állítja: Paks biztonságos Mérhető-e a kockázat, melynek számtalan kihívásával találkozunk életünk minden órájában, percében és másodpercében? Összehasonlítható-e egy hétvégi balatoni autós utazás rizikója egyetlen doboz cigaretta egészségkárosító hatásával? Milyen kockázattal kell számolniuk a paksiaknak, akik egy teljes kapacitással üzemelő atomerőmű tőszomszédságában élnek? Marx György akadémikus szerint, ha a kockázat mértékegységéül a mikrorizikót fogadjuk el, akkor egy balatoni utazás 4, egyetlen elszívott cigaretta viszont 1 mikrorizikóval egyenértékű veszélyt jelent számukra. És mi a helyzet Pakssal? Itt egyetlen szippantás bármilyen cigarettából nagyobb egészségkárosító kockázattal jár — tudományos életünk kiváló képviselője szerint —, mint az atomerőműből kikerülő radioaktív nemesgázok és szilárd halmazállapotú radionukilidok hatása egy teljes esztendő alatt. Aligha vádolhatja meg bárki is Marx György professzort azzal, hogy egy sokak szerint nem is létező atomlobby elkötelezett híve. Ha mégis ezt tennék, akkor a Központi Fizikai Kutatóintézet és a Budapesti Műszaki Egyetem atomfizikusait, kutatómérnökeit is a „vádlottak padjára” kellene ültetniük. Hiszen e két, világszerte ismert intézet munkatársai építették ki a Paksi Atomerőmű műszeres, ellenőrző rendszerláncát. Nem volt könnyű dolguk. Jószerével sehol a világon nincsenek olyan érzékelők, melyekkel regisztrálni lehetne a Paks környékén és a távolabbi térségekben is mérhető tényleges radioaktív szennyeződést. — Sohasem titkoltuk, hogy a Paksi Atomerőmű bizonyos mennyiségű radioaktív anyagot juttat a környezetbe — mondja Rósa Géza, az atomerőműtájékoztatási irodájának vezetője. — A kibocsátott radioaktív anyagok kétharmada a levegőbe, egyharmada a Dunába jut. Csakhogy ez elenyésző! A paksiak pótlólagos sugárterhelése 0,0002 millisievert. Természetes eredetű sugárterhelésünk ennek tízezerszerese. Kíváncsi voltam, hogyan vélekedik hazai atomenergetikánk biztonságáról Rita Scott, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség tájékoztatási programjának koordinátora, akit korábban az USA szenátusában hosszú éveken át energetikai tanácsadóként működött. R. Scott asszony a Paksi Atomerőmű megtekintése után nyilatkozott: — Azt hiszem, a paksi a hetvenedik atomerőmű, ahol megfordultam. Véleményem szerint a világon működő 423 erőmű között ez az egyik legbiztonságosabb. Ezzel a megállapításommal azonban nem akarom befolyásolni a magyar közvéleményt, melynek jelentős hányada tudtommal tiltakozik újabb reaktorok üzembe helyezése ellen. Azt tanácsolhatom, nyitottnak kell lennünk, tájékoztatni a lakosságot, majd olyan döntést hozni, mely a legésszerűbb, tehát a legolcsóbb. A Vasárnapi Hírek munkatársa Hans Blixet, a Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség főigazgatóját arról kérdezte — ő veszélyforrásnak tartja-e a csernobilihoz nem hasonlítható, korszerű atomerőműveket? — A valós, és nem a feltételezett kockázatokat kell figyelembe venni — vélekedett Hans Blix úr. — Racionális érveknek kell győzni és nem ösztönöknek. Olvasóinknak úgy tűnhet, lapunk is a már említett „atomlobbyhoz” csatlakozott fenti cikkünk közlésével. Itt kell megjegyeznem, sajnos, a környezetvédők távol maradtak arról a szemináriumról, melyet az atomenergetika jelenéről és jövőjéről tartottak a közelmúltban, sőt a Paksi Atomerőműbe sem küldték el képviselőiket. Nem mi tehetünk arról, hogy így történt. Viszont helyt adunk az ellenvéleményeknek, ha azok kellően megalapozottak. Márkus Csaba