Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)
1847-05-16 / 678. szám
fog minden ember beállhatni, ’s erős hitem ’s meggyőződésem, hogy nem leend senki is falunkban, ki megértve czélját, ’s szükségességét társulatunknak, ne kívánna tagja lenni. Mire nézt, a’ helybéli birtokos urakat ezennel felszólítom , szíveskedjenek embereikkel megértetni, megmondva hogy nem nyerészkedés a’ czél, hanem segéd a’ véletlenül eldöglött, vagy bár mi módon elkárosodott ló- és szarvasmarhák vesztesége esetében. Kivételképpen értetvén: országos marha-dög, metszés, a’ lopás azon esete, midőn megtudódnék a’ tolvaj, továbbá ha cseléd szántszándékosan kárositja el a’ marhát, ’s hasonló esetek, a’ mikor is a’ társulat károkat nem hordozhat. Vagy a’ cseléd által tett károkra nézve is állítódnék meg az, hogy a’ társulat tegye le érte ideig a’ pénzt, ’s ezzel egyfelől a’ károsodotton rögtöni segedelemmel könynyitne, nem kelletvén várnia mig a’ cseléd apródonként lefizeti, vagy leszolgálja; de másfelől a’ kárt-tevőn magán is segitne a’ társulat, nem kelletvén évekig nyomorogni, ’s szolgálni, hanem mint a’ társulattal egyezkedhetnék, a’ szerént fizetné évenként. És a’ lovakra nézt tudva, hogy több birtokos uraknak öt—hat száz forintot érő lövök is van, lenne megállítva, hogy a’ társulat az ily lovak eldöglése esetében csak is 1000. forintig biztosítja a’ kárt, elég lévén enyngi kárpótlást nyerhetni egy marha után; hiszen czél különben is az, hogy egymás baján erőlködés nélkül, a’ nélkül, hogy egyesek éreznék, segéljünk. Továbbá, a’ lovak több viszontagságoknak lévén kitéve, állítódnék meg még az is, hogy rovatalok alkalmával kettős árt vagy is biztosítéki dijat fizessenek rólok. De ezen társulat szükségessége elismeréséért példákkal kell élnem.— Béálltam— tegyük—e’ társulatba ezelőtt húsz évvel, ’s egy tehenem után ez idő alatt fizeték a’ társulatnak húsz forintot; de tehenem e’ hoszszu idő alatt meg nem dögölhetvén,* menynyit szaporított , ’s mi sok hasznát vettem?! ’s ellenben ha bé nem állottam, ’s marhám ez előtt húsz évvel eldöglött volna, most szaporodásából nem lenne négy ökröm, ’s ezek után meglehetős gazdaságom. ... E’ szerint nem sajnálhatom az embertársam kára felsegillésére húsz év alatt adott húsz forintomat, mert volt minden erőlködés nélkül honnan adnom. Történhetnék ugyan, hogy tíz— húsz évig sem ér egyet kár— bárha az ilyz eset a’ legritkábbak közé számítható — ’s az ilyen így okoskodik: néha bénem állék a’ társulatba, adott pénzemmel mi sokat kerestem volna ez ideig.—• Az ily gondolkozást nagyon szánandó , ’s nem tudom mit mondjak felőle, nem gondolván az önérzettel, hogy mással jöttélt, ’s nem gondolván azon tudattal, ’s megnyugovással, mely szerint ez idő alatt biztosítva, nem kellett félnie remegnie.... A’ gazdagabb ’s tehetősebb birtokosok, kik tán egy-két elkárosodott marhával nem gondolnak, csak a’ végett is beállanak, hogy e’ szent ügyet elősegitsék, ’s még meggondolása annak, hogy kinek több marhája van többet fizet ugyan, de több kár is érheti, elég ők hogy béálljanak.— Szükség itt még egy esetet felhoznom.—* Teszem, volt valakinek négy ökre, ’s eladá, ’s hát ekkor is fizesse *) Az az, ha megdöglenék, a’ társulat jótékonysága legott mást enged állítanom helyébe.