Vasárnapi Újság, 1847 (14. évfolyam, 659-709. szám)

1847-05-16 / 678. szám

fog minden ember beállhatni, ’s erős hi­tem ’s meggyőződésem, hogy nem leend senki is falunkban, ki megértve czélját, ’s szükséges­ségét társulatunknak, ne kíván­na tagja lenni. Mire nézt, a’ hely­béli birtokos urakat ezennel felszólítom , szíveskedjenek embereikkel megértetni, megmondva hogy nem nyerészkedés a’ czél, hanem segéd a’ véletlenül eldög­­lött, vagy bár mi módon elkárosodott ló- és szarvasmarhák vesztesége eseté­ben. Kivétel­képpen értetvén: országos marha-dög, metszés, a’ lopás azon e­­sete, midőn megtudódnék a’ tolvaj, to­vábbá ha cseléd szántszándékosan ká­­rositja­ el a’ marhát, ’s hasonló esetek, a’ mikor is a’ társulat károkat nem hordozhat. Vagy a’ cseléd által tett ká­rokra nézve is állítódnék meg az, hogy a’ társulat tegye le érte ideig a’ pénzt, ’s ezzel egyfelől a’ károsodotton rögtö­ni segedelemmel könynyitne, nem kel­letvén várnia mig a’ cseléd apródon­­ként lefizeti, vagy leszolgálja; de másfelől a’ kárt-tevőn magán is segitne a’ társulat, nem kelletvén évekig nyo­morogni, ’s szolgálni, hanem mint a’ társulattal egyezkedhetnék, a’ szerént fizetné évenként. És a’ lovakra nézt tudva, hogy több birtokos uraknak öt—hat száz forintot érő lövök is van, lenne megállítva, hogy a’ társulat az ily lovak eldöglése eseté­ben csak is 100­0. forintig biztosítja a’ kárt, elég lévén enyngi kárpótlást nyer­hetni egy marha után; hiszen czél kü­lönben is az, hogy egymás baján eről­ködés nélkül, a’ nélkül, hogy egyesek éreznék, segéljünk. Továbbá, a’ lovak több viszontagságoknak lévén kitéve, állítódnék meg még az is, hogy rova­­talok alkalmával kettős árt vagy is biz­tosítéki dijat fizessenek rólok. De ezen társulat szükségessége el­ismeréséért példákkal kell élnem.— Bé­­álltam— tegyük—e’ társulatba ezelőtt húsz évvel, ’s egy tehenem után ez idő alatt fizeték a’ társulatnak húsz forin­tot; de tehenem e’ hoszszu idő alatt meg nem dögölhetvén,*­ meny­nyit sza­porított , ’s mi sok hasznát vettem?! ’s ellenben ha bé nem állottam, ’s mar­hám ez előtt húsz évvel eldöglött vol­na, most szaporodásából nem lenne négy ökröm, ’s ezek után meglehetős gazda­ságom. ... E’ szerint nem sajnálhatom az embertársam kára felsegillésére húsz év alatt adott húsz forintomat, mert volt minden erőlködés nélkül honnan adnom. Történhetnék ugyan, hogy tíz— húsz évig sem ér egyet kár— bárha az ilyz eset a’ legritkábbak közé számítható — ’s az ilyen így okoskodik: né­­ha bé­­nem állék a’ társulatba, adott pénzem­mel mi sokat kerestem volna ez ideig.—• Az ily gondolkozást­ nagyon szánandó , ’s nem tudom mit mondjak felőle, nem gondolván az önérzettel, hogy mással jöttélt, ’s nem gondolván azon tudat­tal, ’s megnyugovással, mely szerint ez idő alatt biztosítva, nem kellett félnie remegnie.... A’ gazdagabb ’s tehetősebb birtokosok, kik tán egy-két elkároso­­dott marhával nem gondolnak, csak a’ végett is beállanak, hogy e’ szent ügyet elősegitsék, ’s még meggondolása annak, hogy kinek több marhája van többet fi­zet ugyan, de több kár is érheti, elég ők hogy béálljanak.— Szükség itt még egy esetet felhoz­nom.—* Teszem, volt valakinek négy ökre, ’s eladá, ’s hát ekkor is fizesse *) Az az, ha megdöglenék, a’ társulat jótékonysága legott mást enged állítanom helyébe.

Next