Vasárnapi Ujság – 1854
1854-10-15 / 33. szám - Utazás a föld körül. Anderson után Dr. Hegedüs 279. oldal / Táj- és népismertetések; utirajzok
279 Minden reggel, minden este elhagyott otthonára gondolt, ez volt minden órájának elvállhatlan gondolatja, s e mellett úgy elvesztett minden fogalmat, a múlt és jelen különbségéről, hogy azt sem vette észre, miszerint tizennyolcz évvel idősebb lett az alatt; azt hitte még mindig fiatal, és hogy édes atyja Merisz bég még mindig ott ül a szőllőlugas alatt, s a kedves Gyöngyire még mindig vár reá, s ott fonja az átelleni házban a vőlegényi ingnek valót, a hosszú lenfonálon a földig eregetve az orsót s most is ollyan szép, ollyan karcsú, mint volt tegnap, a midőn legutólszor megcsókolta. „Tegnap!" ez előtt tizennyolcz esztendővel! Vad erdőkön, kietlen harasztos rónákon kellett keresztül utaznia, majd a farkasok csordái kergették meg, reggeltől estig el nem maradva sarkából, majd a portyázó tatárok keritgették futásában, csak alig menekülhetett tőlük, mert ezen a tájon semmi állat sem tanyáz, ami enni ád, csak ollyan, ami megesz. Egyszer tizenkét farkas fogta körül, beleragaszkodtak a gonosz éhes férgek lova szügyébe, tomporaiba. Balkár bég kardot rántott s egymás után valamennyit agyonvágta, elfeküdtek valamennyien kihűlt nyelvvel a gyepre, de a szegény ló is lefeküdt, a számtalan seb elkínozta s Balkár bég gyalog maradt. Annyit meg is nyert belőle, hogy egy jó darabot leszelt elesett lovából, azt megsüté s ezzel az édes, sótalan hússal táplálta magát napokig, lehintve agyaggal, hogy ollyan émelygés ne legyen. Még jól esett neki egy részt, hogy lovától így elmaradt, mert a szörnyű hegyek között, amik útját állták, úgy sem mehetett volna át lovon : ösvénytelen szakadások, meredek sziklapárkányok látták őt fáradságosan tova haladni, hol nem járt a kőszáli kecskén kivül semmi élő állat soha. Készakarva került minden ember lakta helyet, s ha véletlenül valami házra bukkant, kitért neki messze, mint valami veszedelmes állat barlangjának. (Folytatjuk.) Utazás a ítéld körül. Anderson nyomán Dr. Hegedűs. in: Montevideo — lakossága — környéke — Pampero-Buenos Ayres — kikötője — népessége — Gamboszok-Magellan szorosa — Chile — Chinea és Guano szigetek - a guanó (madár trágya) nyerése. Montevideo igen csinos város, halmos, messze a tengerbe nyúló földcsúcson két öböl közé épülve, — mellyek mindegyikéből zöldelő domb emelkedik, ragyogó várdával koronázva. — A kikötő olly csekély lévén, hogy a hajók csak néhány (angol) mérföldnyire közeledhetnek a városhoz, — egy hosszú, nyalka, vasoszlopokon nyugvó hid, vezet a révből egyenest a város legélénkebb részébe. Montevideo szabályos négyszögeket képez, házai rendesen emeletesek s laposan tetőznek, mellyeken a város szépei az esték gyönyöreit élvezni szokták. Vas rostélyos ablakaik miatt setétes és börtönszerüeknek tetsző lakok belülről igen szépen butorozottak, — s több kényelmet nyújtanak, mintsem külsejökről itélve várni lehetne. Udvaraik telvék virágokkal, s felettük nem ritkán tarka ponyva van kifeszitve, mi által a lakók árnyékot s kellemes hirességet nyernek. A szebb s nagyobb utczákkel merő ellentétben állanak az elhagyottabb, s a nép alsóbb rétegei által lakott városrészek. — Az utczák, udvarok, kövezetlenek, s nyilt csatornáikban a viz, s házakból jövő moslék a nagy melegben nem ritkán megrothadván, s állatok hullái, számos legyektől körül dongva az utczákon temetlenül hevervén, mind ezekből szörnyű bűz fejlődik ki, mi a levegőt igen elrontja, s sok betegségeket is okoz. — Itt lehet a tulajdonképeni néppel megismerkedni, — sürgölődő néger s üzérkedő európaiak szokott alakjai közül kiválva láthatni szálas fekete szakállú s bozontos hajú, vérveres, de szennyes és rongyolt ruhákba burkolt termeteket, — kiknek kiáltó szinekben tarkázó öveikből, hatalmas gyilkok s eziftán kirakott pisztolyok villognak. A főegyház igen szép épület, sárgás kék porczellánnal kirakott kupolával, melly a nap sugarától gyönyörű fényben ragyogott. — Karácson ünnepeltetvén, a fő oltár mellett egy jászol volt felállitva, mellyben a kis Jézus marok szalmán feküdt, mig a Boldogságos szűz s szent József szobrai pompásan hímzett selyem ruhákban állottak jobbra balra. — Hogy a szerecsenek lássák, miszerint az üdvözítő érettük is született, egy más emelvényen egy kis, ébenfából faragott fekete s kondor hajú négeralaku Jézuska feküdt. Környéke a kilencz éves ostrom által felette szenvedett; a gyönyörű kéjlakok, nyári és kerti házak barnult falai, tetőzetlenül nyúltak az ég felé, míg tetőik romjai a kitépett növények között hevertek. — A legszebb kertekben óriás tüskebokrok nőttek s a térdig érő gyomból vad repkény nyúlt fel a falakon, mintha üde zöldjével el akarná takarni a pusztulást, mikkel az ember keze az áldott tartományt majdnem kietlen vadonná változtatá ; — a rombolás látványának szomorúságát enyhiték, a megujult béke munkásságának jelei. A visszatért lakosok zöldelő pálma gályákból rakott sátrakban tanyáztak, az ásó s eke vasa kiirtja a bujálkodva növő gazt s a száz éves aloéböl melly itt vadon terem, s más illatozó növényekből, bokrokból rakott sövények, az egész táj fölé mondhatlan kellemességü illatot lehelnek. Kirándulásaim egyikén hatalmas zivatar lepett meg, miket itt pamperonak neveznek. — Az Andes hegylánczolat hósivatagain támadva s a végtelen pampasokon — pusztákon — átnyargalva, és ezen környékben éreztetik leginkább hatalmas erejüket. — September és márcziusban leggyakoriabbak, de nyáron át sem hiányzanak. — Megjelenésük előtt az ég tiszta s naptól ragyogó, de a keleti szél rögtön éjszakira, majd élnyugatira változik, mire ismét néhány perczczel a vihar kitörése előtt, szélcsend támad. — Setét terhes viharfelhők, süvöltő széltől kergetve, nyargalnak végig az ég boltozatán; olly gyorsan mint keltek, ismét a láthatár alá letűnvén, — de csakhamar mások, keletről jövök követék a távozókat; sárgás zöld üszkök gyanánt szeldelik a villámok az eget, melly pillanatra egészen lángba borul, dörgés dörgést csattogva követ, s a déli pálmák ingó lombteteje, földig hajlittatik a dühöngő szelektől, mellyek e sikságon keringve zudulnak. Az iszonyú mennyiségben hulló zápor elől menekülni vágyván egy aggomba- figefa felé sieték. — De odvát már néhány vigyorgó szerecsentől elfoglalva látván, egy közellevő falusi lak felé irányzám lépteimet, de a tetőtlen rombolt falak között nemcsak menhelyt nem találtam, sőt a viztől lesodort kő és falragasz darabok olly sűrűn hulltak le recsegve körülöttem, — hogy minden pillanatban agyonütéstöl kelle tartanom. Kidulván s fúván magát az iszonyú vihar, nagy ügygyel bajjal gázolhaték a tóvá vált lapályon keresztül, egy dombon álló posadához v. i. tanyához, — mellynek lakói vendégszeretettel fogadának s mig háromszor kifacsarható ruháimat a kandalló szivélyes tüzénél szárítgattam, illatos szivarral és meleg mátével megvendéglenék. — Máté meleg viz czukor s paraguai Ilex nevü növény szárított leveleiből készíttetik és fatálból ezüst csön szivatik fel.—Megköszönve a szíves fogadást haza siettem , a pampero előtt olly nyomasztólag hő levegő annyira meghűlt, hogy reszketve hidegtől értem hajónkra; — mellyen másnap Buenos Ayres felé indultunk. Buenos Ayres távolról igen tekintélyesnek mutatkozik, s délamerikai Páris nevére nem épen érdemetlen. — De e látványnál meglepőbb volt a kiszállás sajátságos módja; a tenger nagyon csekély levén, — óriás kerekű szekerek jönnek a hajókhoz az utasok s málhákért; — s megrakodva ember s podgyász egész halmazával, minden baj nélkül érnek ki ismét a partra. — Egy illy szekér minket is felrakott s vele az Alamedan sétányig jutottunk, hol a város gazdagabb lakossága sét tálgat. A város szebb részei, mint Montevideoben annyira mennyire kövezettek, de a külvárosokban olly mély a sár, hogy csak lóháton lehet rajta keresztül vergődni. — Miért is minden*