Vasárnapi Ujság – 1854
1854-05-14 / 11. szám - Egy királyné s egy orosz hadvezér 83. oldal / Történeti rajzok
83 — Mint midőn a záporeső a tölgyet elöntő zivatar, — Kis fészkében egy szerelmes Gerlepárt is megzavar: így lép közbe félelemmel A szerelem gyermeke, Drusilla a szép menyasszony Kálmán László hitvese. Gyermekded szép arczulatján A gyenge pir fellobog, Ajkán még a szerelemnek Első csókja párolog Mig reszkető kis kezével, Mint a béke angyala — Csendet, józan önuralmat Békességet kér vala. S fölragadván áldomásra A nemzetnek poharát, Csengő szóval, mintha a szép Csattogánydalt hallanád, Melly a vércsekárogás közt Közbe, közbe fölzeneg — S békitő szelid szavára Hallgatnak a székelyek. „Föl tehát az áldomásra! — Buzdít a kedves beszéd — Ne nézze a székely egymást, Mint honának ellenét; Éljen köztünk a barátság, Nem pedig a rút viszály — Éljen a magyar hazája, A törvény és a király!" De mint a szelid galambra Midőn ölyv csap hirtelen : Rakonczátlan székely ifjú Hozzá rohan szemtelen, S kiragadván kis kezéből Az áldozó serleget, Földre sújtja, hogy tartalma Mind reá fecskendezett. E gyalázó sérelemre A menyasszony felsikolt — Két kardnak egy villanása Es az ifjú halva volt. De fellázad most a vendég, Felzudul a sok rokon, Az atya s a vőlegénynek Piros vér foly kardjokon. Első példa, és hallatlan, Hogy a magyar valaha Önlakában vendégének Életére tör vala; S hogy a vendég, tul lépve mint A vendégjog engedi — Fegyverét a házi urnák Életére emeli. S tornyosult a vész valóban — Ezer kard villant felé, Minden egyes vendégében Láthatá egy ellenét. Még egy perez — és már a bosszú Vad haragját tölti be, Ha az ég védangyalának Segélyét nem küldi le. Sim egy ifjú, ki elébb már Titkon észrevétlenül A vitázok seregébe Szemtanuként bevegyült, Nem fegyverrel •— nem erőszak -Tekintéllyel közbe jár, S méltósággal és paranccsal A tömegnek ellen áll. „Bocsánatot elégtételt Kérünk tőled fejdelem!" Ez a két szó által hangzik Az elnémult termeken. Sok hatalmas zendülő most Megalázva térden áll Méltósággal de szelíden Szól hozzájok a király : Györffy Gyula: „Békesség e vár urának! A vér szennyet rá nem ád, Mellyet ontott védelmezve Egy hölgyet és a — hazát1, Mert igazi magyar ember S férfiú csak az lehet : Ki honának törvényeit Tiszteli, s a hölgyeket!"*) Egy királyné s egy orosz hadvezér. (IGAZ TÖRTÉNET.) Tifliszben, a Kaukázus vidékén fekvő Georgia vagy Görgényország fővárosában, a főegyházban egy sír látható következő felirattal : „Lazareff Petrovits Iván, altábornok, a 17-dik vadászezred parancsnoka, több első rendű rendjelek vitéze, született 1765., szolgálatba lépett 1775., meghalt 1803. ápril 19-én, 37. éves korában, hivatalos foglalkozása közben, midőn Mariam királynét, XIII. György király özvegyét, Oroszországba akarta kisérni." Ennyit mond a rövid sirirat, de mint minden siriratnál, ugy itt is nevezetesb az, amit elhallgat. Kérdés támad az olvasóban, honnan a 37 éves hadvezérnek kora halála? s minő halál lehetett az, melly hivatalos foglalkozása közben érte, midőn a király özvegyét idegen országba akará kisérni ? Most ez is tudva van, s mm elmondjuk röviden a fontos eseményt. Tudni kell, hogy Görgényország az előtt önálló, független ország volt, melly saját királyokkal s törvényekkel birt,s a görgények épen olly soká s olly vitézül harczoltak az orosz elnyomás ellen, mint most a cserkeszek s más kaukázi népségek. De végre kimerültek a kifogyhatlan óriási erő ellenében, s e század elején, 1803-ban Görgényország Oroszországhoz csatoltatott. Az utolsó király XIII. György volt, ki 1800-ban, egy évvel trónról lemondása után Pétervárott halt meg. Az orosz kormány e király fiának, Dávidnak, meghagyá ugyan az uralkodói czimet, de az ország egyes részeinek élére saját embereit állitotta. Ezek sehogy sem férhettek össze Dáviddal, kit a nép szeretett és tisztelt, s örökké küldözték a panaszokat és vádakat ellene Pétervárra. Az orosz kormány végre megsokalta a dolgot, Sándor czár megfosztá Dávid kir. herczeget minden hatalmától, s idegen országot tűzött ki tartózkodása helyeül. Görgényország kormányzójává Zizianoff Pál herczeget s orosz tábornokot nevezé ki, a ki a görgény királyi családdal rokonságban is állott. Azt mindazáltal megengedé a kormány, bár mint szabadkozott is ellene Zizianoff, hogy György király özvegye, Mariam királyné kisebb gyermekeivel együtt Tifliszben maradhasson. Zizianoff ismeré e fiatal nő ábrándos lelkét és honleányi érzelmeit, s előre látta, hogy nemsokára összeesküvéseket fog forralni az orosz kormány ellen, de miután az országban maradását nem gátolható, annál szigorúbb őrizet alatt tartotta. Gyanúja igaz volt : Mariam elkészité a tervet, mikép szökhessék meg a psávok és tusok nevü görgény eredetű népekhez, kik nem messze laktak Tifuisztól, s a régi nemzeti királyi családnak igaz hivei valának. Közülök választattak a görgény királyok testőrei. E veszedelmes terv titkos végrehajtója egy a királyné udvaránál élő, előkelő görgény, Kalatuzoff volt, s vele egy czélra munkált egy elismert bátorságú és hűségű pláv férfiú. Minden előre volt már készítve, s a hi hegyi lakos átjött Tifliszbe, tudtára adni a királynénak, hogy nyilt karokkal várják. Azonban egyszerre elfogják és Zizianoff kormányzó elé vezetik, ki tudtára adja, hogy a királyné szándéka fel van fedezve, s most halállal fenyegetés mellett felszólítja, hogy az igazat vallja meg. A bátor pláv hallgat, de a tábornok egy jelére belép Kalatuzoff, kinyilatkoztatván társának, hogy a tábornoknak mindent fölfedezett. A psár megvető pillanatot vet reá, de semmi sem tántorítja meg, esküjét híven megtartja, s inkább a tömlöczbe hurczoltatja magát. Most a kormányzó úgy gondolá, hogy elég oka és joga támadt, a királynét eltávolítani az országból. Magához hivatja tehát Lazareff tábornokot, utasításul adván neki, hogy másnap reggel tüstént a királynéhoz menjen, fogja el s kisérje ki az országból. E parancs tüstént teljesedésbe ment. Mariam még aludt, midőn Lazareff gyorsan szobájába lépett. Hogy megbízatásának annál nagyobb fényt adjon, legfényesebb egyenruhájába öltözött, s a katonaság, melly a palota kijárásait foglalta el, hangos zeneszóval közeledett. A királyné rögtön fölegyenesedett szőnyeggel borított fekhelyéről, mellyen ottani szokás szerint nyugodott, s egészen ingerülten kérdé Lazareffet, minő joggal mer igy betolakodni hozzá? „Keljen fel! — mondá Lazareff parancsoló hangon — önnek el kell utaznia, Zizianoff herczeg parancsolja." E szavakra boszura gyulád Mariam arcza, szemei haragot szikráznak, s felkiált : „Czicziano Tsopfiani!" (Zizianoff, fajunk csúfja!) Ezután kéri a tábornokot, hogy legalább gyermekei álmát kímélje, kik mellette szunyadnak,s az elutazást néhány órával későbbre halassza. Válasz helyett feléje lép Lazareff s baromi módon lábánál akarja megragadni. De nem volt rá elég ideje, — azon pillanatban, midőn a királyné ágya fölé hajlott, tőrszúrást kapott baloldalába olly erővel, hogy a tőr az egész testen keresztül ment. Lazareff összeomlik, Mariam kihúzza melléből a tőrt, s azon véresen a tábornok arczába sújtja e szavakkal : „így hal meg, ki engem bántam merészel!" Egy örmény tolmács, ki eddig egy szomszéd szobában tartózkodott , a haldokló Lazareff nyögésére elősiet, a királynéra rohan s kardjával több sebet ejt rajta.De a királyné anyja,Ilona herczegné, ki leánya mellett aludt, felugrik s megragadja karját a dühös örménynek. Ezután csakhamar minden oldalról katonák nyomulnak a palotába, s Mariamot, mindamellett hogy sebei *) Forrás : Tudom. Gyűjtemény 1835. III. köt. 17. 1.