Vasárnapi Ujság – 1855
1855-04-08 / 14. szám - Zay Ferencz. Sárváry Béla 106. oldal / Nevezetes személyek arczképei és életirásai
107 amúgy meggondolatlanul kimondatott volna a háború, ki mondja meg mi leendett a vége? Szulejman elindult sept. 12. és octob. végével már Aleppóban volt. Fia volt az, ki lázongást kezde, Musztafának hitték, s azt még útjában megölette, hogy atyjának , életében császárságra törekedni bátorkodék. íme egy határozott vonás Szulejmán életéből. Malvecz János, Ferdinándnak konstantinápolyi követe, visszatérvén Bécsbe, s ugyanott meg is halálozván, helyébe Busbek küldetett; midőn a szultán meghallá, hogy ez is megérkezett, rögtön azt kiváná, hogy mindhárman utána menjenek Ázsiába. Szulejman ekkor Amasánban vala. 1555. böjthó 9. napján indultak el Konstantinápolyból. — Elsőbb Skutarin át Ivaraliba, innen Libissába mentek, — e hely Hannibál koporsójáról mondatik nevezetesnek — s majdnem harmincz napi szakadatlan utazás után végre Amasánba értek, hol tiszteletül néhány török lovagra eléjök. Szulejman nem lévén honn, Ahmet Jubasa üdvözlésére vezettetének. Azonban még jóformán ki sem pihenék magukat, a ráczkevi törököktől két követ érkezik ugyanoda, kik arról panaszkodának, hogy az egri magyarok, kiknek parancsnoka Zay Ferencz vala, nekik kirontásaik által iszonyú károkat okozának. Mielőtt e panaszt a szultán megérté, a messze földről érkezett követeknek kihallgatást ada. Itt bámulák meg először a keleti nagyságot kicsinyben. A nagyúr egy lábnyi magasságú karszékben ülő; a szék gazdag szövetű szőnyegekkel vala bevonva; mellette a földön az ívek és nyilak rendetlen rendben heverének; arcza inkább komoly mint vidor vala, de külseje mégis tiszteletre gerjeszté a szemlélőket. Történt egykor, magam sem tudom mikor, hogy egy horvát születésű férfiú valamelly szultán elé bocsátatván , ugyanazt orozva meg is gyilkold; e percztöl, legalább az időben, midőn a nagyúr elé keresztényt bocsátának, mindkét oldalról egy egy török álla, s hogy a mondott eset elé ne adja magát, annak mindkét kezét megfogá. Igy juthatának Szulejman kézcsókjához a mi követeink is; mi megtörténvén, háttal vezeték őket vissza a falig, hogy mindig szemközt legyenek, és semmi hasonlót ne merészelhessenek; mikor jó tova valának, akkor mondhaták csak el megbízatásukat. Szulejman nem kedvvel, de legalább türelemmel hallgatá meg őket, a basák azonban a beszélőket több izben félben szakíták, s durva neveletlenségöket csakhamar elárulák. Miután többször ismétlé e szavakat : jó jó, majd meglátjuk; végre határozottan kimondá, hogy : neki nincs szándékában több mint félévi fegyvernyugvást engedni. Megérték nagy fájdalommal azt is, hogy ha Ferdinand ügyét jobban fogják sürgetni, igen hihető, hogy orruk nélkül fognak visszatérni. Már vissza akarának indulni, midőn Rusztán a fővezér Zayt karon ragadja, és hozzá így szól : ,, Ti fő magyarok, ugyan mit miveltek, miért nem jó meg eszetek? fogadjátok el az én tanácsomat, hagyjátok el Ferdinándot, álljatok a mi császárunkhoz, és ő egész Magyarországot úgy fogja megosztani, hogy ti azt békével bírhassátok örökké." — Mire Zig röviden így válaszolt : „Mi azt semmi áron sem tehetjük, hogy mi a mi urunkat, királyunkat elhagyjuk, ki minket máig ápol, és mindennemű tisztségekre méltat. Ezt tiltja eszünk, tiltja becsületünk; kegyelmed is méltán boszankodnék, ha olly szolgája válnék hűtlenné, kit saját kenyerén, és saván nevelt fel". Erre Rusztán így szólamlott fel : „Roszul gondolkoztok ti magyarok, és nem akarjátok látni, miként cselekszik a ti királytok. Ő veletek mit sem gondol, sőt ép ugy gyűlöl benneteket mint bennünket; ő valóban nem is gondol békére, s ha egy némellynek közületek kedvez, az csak azért történik, mert nem nélkülözhet benneteket." Nemde ez nem igen felszéditő okoskodás ? de meg is felelt reá Zay, mondván : „Minő érzelemmel van királyunk a béke iránt, elég tiszta lélekkel kimutatta az által, hogy hozzátok követeket külde, s hogy a köznyugalom fentartásaért adóval is kész áldozni; s mig a ti császártok a perzsák ellen járt hadakozni, addig ő, habár árthatandott is, nyugottan viselé magát, s csak egy fegyverest sem mozditott ellenetek, holott az idő alatt is a mieink több károsításokat szenvedének. Ugy hiszem ezekből a magyar nemzet, és királyának a béke iránti vonzalmát mindnyájan belátjátok.— Hogy Erdély ügyében uratokkal nem olly könnyen végez, az onnan van; mert Szulejmantól szint azon érzelmet igényli, melylyel ő iránta viseltetik." Kevés gondolkodás után Rusztán a mondottakra illy feleletet adott : „Nektek magyaroknak sokkal jobb dolgotok volna, ha, mielőtt elvesznétek, szómat fogadnátok; nem látjátok, hogy pusztítják soraitokat a mi császárunk fegyverei?, vagy nem jobb lenne, ha velünk együtt ti is a németekre rohanván, válvetve eszközlenők ki a békességet ? aztán arathatnátok mezeiken , szüretelhetnétek szőlőikben, s ezüst, arany, és házaikat magatokévá tevén , a mi nagy császárunk árnyékában nyugalom, és bátorságban élhetnétek." — A haramiás okoskodásra Zay Ferencz így válaszolt : „Szavaid szerint cselekedni sem vallásunk, sem becsületünk meg nem engedné, mi keresztények , és magyarok vagyunk. Nyelvünk a szomszéd nemzetekétől különbözik ugyan, de mint benneteket az izlám, úgy olvaszt bennünket is együvé a keresztény hit. Nem jó a keresztényeknek egymás közt megszakadozni: eddig is azért ostoroza bennünket ég haragja, mert egymással meg nem fértünk, mert egymásnak vérét ontók. Mi szomszédunkkal már annyira összeszövetkezünk, és összeolvadunk, hogy egymással elszakadnunk kár, botrány, vagy végveszély nélkül nem lehet." Rusztán még egy nevezetes ellenvetést intézett hozzá, mondván : „Magyarok, magyarok, nektek nem kellett volna megölnötök Martinizy Györgyöt!" Ezen ellenvetésre Zay Ferencz így válaszolá : „Sőt igen, még néhány évvel korábban, mint ismert, halála történt, ő volt az, ki mind saját, mind Izabella nevében Erdélyt királyunknak felajánlotta; ha ő ezt nem cselekszi, a két fejedelem között semmi ellenségeskedés nem léteznék; ravasz, és álnok férfiú volt, azt mindannyian tudjátok, hogy magának függetlenséget, s önálló fejedelemséget szerezzen, két konyhára járt, s hálátlanságból mindkét jótevőjét megmarta. Királyunkat, s a ti császártokat csak hitegette, ámitotta, ha hamarabb eltétetett volna az útból, mi magyarok most boldogok, s egymásnak nem volnánk ellenségei, vesztét maga sürgette, érdemlett sorsa utolérte." Ezek a divánban történvén, nem akarom, a mesterkélt csábítás folyamát megszakitani; de a ráczkevi törököket sem szabad érintetlenül hagynunk. Ők sem utolsó szereplők ez ügyben; — Zly alig ért vissza Konstantinápolyba, a főbasa igen jól tudván, hogy Szulejman jobbágyai károsítását épen nem tűri . Ferenczhez azonnal két csauzt külde, hogy a ráczkeviek panaszának eleget tegyen, s őket kártalanítsa. Zay felindulván a helytelen követelésen, nyiltan kimondá , hogy ő ennyi földre nem apró bajok, hanem a béke dolgainak elintézése végett jöve; ha pedig a ráczkeviek, kik elég sokszor magok adának a viszályokra alkalmat, csakugyan elégtételt követelnek : a dolog ott igazitassék el, hol a megbántás történt, Ferdinand igazságos, ő bizonyosan, és mindkét félnek eleget fog tenni. A ráczkeviek sem Zay sem a basák feleleteivel be nem érvén, pörüket a szultánnak terjeszték fel; a dolog azonban mégis ugy intéztetett el, miként azt Zay Ferencz előre kimondá. Haza térvén szerencsésen, a béke és hadban ismét olly tevékeny részt vön, mint ezelőtt. 1560. Ferdinand öt, mint különben is igen ügyes hadfőt kassai kapitánynyá tevé, meghagyván továbbá is őt ama ritka jelentőségű szerepben, mellynél fogva ítélete, és véleménye mind az ország dolgai, mind a perek ügyeiben döntő és határozó vala. Illy teljhatalmú föbirák akkor négyen valának : a már eléggé ismert Zay Ferencz, Bornemisza Pál a püspök, Tahy Ferencz, és Gregoriancz Pál. 1562. Balassa Menyhért, és Bátori Miklós hadaihoz csatlakozván Hadad alá indult, azt szerencsésen hatalmukba kerítvén Szathmár ellen nyomultak; itt a várbelieken kívül a budai és temesi basákkal gyűlt meg baja; ezek által ugyanis bekerítetvén, mind eledel- mind a hadszerekben legnagyobb szükséggel küzde. Beüzent Ecsedre Székely Antalhoz, hogy küldjön lőport, és