Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-27 / 4. szám - Férjzsarnokság. Edvi Illés P. 26. oldal / Értekezések
26 A férj-zsarnokságról. Irta : EDVI ILLÉS PÁL, m. akad. 1. tag. II. A nőnem fölötti férfi-uralomnak és eredete magában a nyers természetben keresendő. Férfinak egész testalkata és külseje, az izmos arczulat, a szakál, a súlyos karok, a széles vállak, az öblös kebel és a beszéd mélyebb hangja : túlnyomó erősségét jegyezik a nőnem fölött; melly viszont gyengéd testalkatú, és már ennélfogva az erősebb fél előtt visszatartózkodva, s annak hatalmától félve, annak utalmát segitséggel s önkedveltető szolgálatokkal keresni kényszerül, — hogy igy a férfi őt szeresse, vagy ha nem szeretné, legalább maga körül tűrje, vele igazságosan bánjék. Ezt kinyomva látjuk az állatok országában is, mellyben a him már külső jelekkel testén hordozza bélyegét felsőbbségének a nőstény fölött. Melly előnyét a férfinemnek megerősiti a keresztyének szentirása is, igy tanitván : „A férfi feje az asszonynak; azért az asszonyhoz nem illik, hogy a férfin birodalmat vegyen, hanem ö mindenekben férjének alája vettessék, és még akaratja is a férjnek birodalmában légyen." Eddig ez természeti dolog, mellyen alapszik a férfiaknak azon uralma, hogy világszerte ők a kormányzók, papok, fegyverviselők, gazdák és családfők. S midőn az amerikai nők nemrégiben gyülésileg az asszonyoknak is jogot kivívni próbáltak országos ügyekbe befolytatni, jól történt, hogy kikacagtattak. Férfiaknak ezen előnyeiket minden okos nőtárs szívesen el is esmeri, maguknak csak a sziveken uralgást tartván főn. Mert aki ezt el nem ismeri, az ollyan nő, ugye lesz, uraim, maga szolgáltat okot a férfinak, miszerint ez elbusulja magát, és ugy cselekszik a makacs nővel, hogy aztán zsarnoknak is beillenek. Ez előnyön alapszik fejedelmi családokban az a törvény is, melly nőket a tróntól elzár, az u. n. szüli törvény. De nem természeti dolog a férfiaknak nőköni kegyetlenkedésük. Mert lám állatoknál hím a nősténnyel rendszerint kimélve bánik, azt veszélyek ellen védi, túlnyomó erejét azon nem próbálja, és azzal soha hadat nem visel. Csak az ember nem követi híven a természet vonzalmát. Öt Isten szabad akarattal ruházza fel, hogy önként kövesse azt, mire az állatot ösztöne hajtja. Simen választja gyáván a gyengének elnyomását és rabszolgákul ejtését. Nem mentesek e vádtól a miveltségökről híres hajdani görögök és rómaiak sem. Rómaiaknál a nők minden időben férjeiktől nagyon kemény függésben éltek, és nem is emancipáltattak soha, míg azonban a fiakat, felnővén, ünnepélyesen emancipálták. Görögöknél viszont a nők társas élet örömeitől elzárattak, folytonos erőszak alatt álltak; — férfiak a törvényes feleség mellett nyilván ágyasokat tartottak , kikkel nemzett gyermekeiket szabad tetszések szerint a törvényesek közé is fogadták; — aztán a varrás , fonás, szövés, főzés, sütés kötelességein kívül nőkre tolták az őrlés és vizhordás terheit is. Mi több : a mivelteknek kikiáltott görög kavallérok a szegény nőknek még öltözködésökre is irigykedtek, és őket, ha ingök szerint nem öltöztek, s kemény büntetéssel lakoltatták. Szóval , a görögöknél is a nők nem voltak többek, mint mandipiumok (rabszolgálők). Pedig, uraim, maiglan a nőnemnek ez a szomorú sorsa minden vad népeknél, minden mahomedánoknál és a talán a roppant kiterjedésű Ázsiában , Afrikában , mint ahol az asszonyok a legaljasabb elnyomatás és zsarnokság járma alatt nyögnek, — mit tollal leírni lehetetlen. Sir a lélek az emberben, mikor az utazási híradásokat e tárgyról olvassa, miként egész Arábiában minden házi és mezei munkákat nők kényszerülnek végezni, a férfiak csak henyén élvén, — miként a chinaiak, zsarnoki féltékenységből, a nőket átalján, lábnyomorékokká teszik szándékosan; — miként Indiában (főleg Bengálban) a nők kötelezvék férjeik elhalásakor, magukat övelök máglyán elevenen megégettetni). Az iszonyatos emberkereskedés üzletében is, — melly Európa délkeleti szélén, a konstantinápolyi piaczokon már javában folyó némberek teszik a fő-áruczikket. Csak az izraelitáknál, azaz egy maroknyi nép között és egy parányi téren a földnek, mind ez nem talált helyet. Mózses törvényei (V. könyv, XXIV, 1—3, és ezek magyarázatjai, a Talmud, házasoknak az elválást könnyű s rövid uton megengedvén, ezzel a feleségek mindennemű bántalmazását örökre megelőzte ; ugy hogy zsidó házastársak között nekinás holtig, nem is merülhet fel. A keresztyén vallásnak egyik fönséges czélja, az embereket egymáshoz testvériségben közelebb hozni, és a nőnemet is a férfiak zsarnoksága alól, — a föld egész kerekségén emancipálni. Melly magasztos czélra az Idvezitö, — az asszonyi nemnek elnyomott állapotját megszánván,— evangeliomában megtiltotta a soknejüséget és az asszonyokat férfiakkal együtt emberszámba veendőknek hirdette. Ő az asszonyokat is idvezítette és mennyországából nekik is osztályrészt igért. A szent követek , kik közül többen, például Péter, Fülöp stb. házasságban is éltek, — az asszonyokat hasonlag megbecsülni rendelték. „Istennek ajándéka a jó asszony. Azért, ti férfiak, lakjatok feleségeitekkel értelemmel. Férfi ne légy házadnál oroszlán , és ne kegyetlenkedjél a te háznéped ellen." Ide czéloz a mózsesi elbeszélésnek értelme is, miszerint Isten az első asszonyt nem teremtette a férfinak fejéből, hogy a nő annak fején fölül ne forduljon, nem is a lábából, hogy a nőt a férfi lábbal ne tiporja , hanem teremtette a szív tájához közel eső ártatlan oldalcsontból, hogy őt mindig szivéhez kapcsolva tartsa. Mindez így áll elvileg, de nem a való életben és gyakorlatban. Mert az evangelium parancsai még korán sincsenek mindenütt betöltve, maguk a keresztyén hivek közt is, — és az Isten országa folytonos jövés stádiumán áll, miért naponként kell imádkoznunk : „Mi atyánk! jöjjön el a te országodLám keresztyének között is maiglan divatozik a gyalázatos emberkereskedés. Oroszoknál maiglan a nőnem a férfiaknak legdurvább turanságuk alatt szenved. A német, franczia és angol nemzetnél , mint elfinomult keresztyén népeknél (úgy látszik) a férfiak egész gyöngédséggel bánnak a nőnemmel, de ez csak külső udvariság és felületes galantéria. A komoly angol a nőt csak a szükséges házi bútorok kiegészítő részének tekinti, azzal teljes kényurilag bánik, s áruba is bocsáthatja, ha akarja. Londonban máig sem ritka látomány, hogy nejével megelégületlen férj, azt kötélén a piaczra vezeti, ott árulja és vagy eladja, vagy más nővel felcseréli. Nőkínzásban angoloknak királyaik szintén (például III. Richard és VIII. Henrik) borzasztó kegyetlen példáit adták. — De rafinált házi zsarnokok különösen a francziák között merülnek fel. Sohasem tudom elfeledni azt a párisi fodrászt, kinek pere ez előtt mintegy húsz évvel az esküttszék elé került, hogy nejét csiklandozással ölte meg. Szinte franczia férfiak és tudományosan mivelt keresztyének közül kelt fel egy ferdeeszü tanár, Acidalius, a középkorban; — nyiltan azt hirdetni nem pirulván, hogy az asszonyok nem is emberek, kiknek nincs is nevök. Állítását külön értekezésben latin nyelven ki is nyomatta és megvitatásra egy Magónban tartatott zsinat elébe terjesztette, a nőknek nem kedvező eredménynel. Azért a középkori évszázadokban (Kr. ut. 800—1400.) az ördöggeli frigykötésnek gyanújával kiválólag csak asszonyok és leányok terheltettek; mintha a sátán csak nemberi alakban jelennék meg, az emberek között szerzendő sok ártalmas izgágáival. És ugyancsak az úgynevezett boszorkánypörök következtében , mellyek minden európai országban gyakorta felmerültek, — tetemes számú ártatlan némberek ítéltettek kínos máglya-halálra (elevenen elégetésre) keresztyén férfiak által. Az utolsó illy nö-égetés egész nyilvánossággal Helvethonban történt, Glarus városkában 1780-ban. — De még mást mondok. Német, franczia és angol hitszónokok, mind nyomtatásban mind élő szóval csak ugy beszélnek a hallgatósághoz, mintha az merőben férfiakból állana és a nők (a nagyobb rész!) csak zérus volna. Az egyetlen Hernhuter felekezetnél hallják magukat a nők lelkész által emberszámban szólittatva : „Meine christlichen Bruder und Schwestern— mint 1816-ban egy isteni szolgálatuk alkalmával a dietendorp telepben Gotha mellett saját füleimmel hallottam. (Szünet : folytatjuk:) ') Részletes rajzát általam adta a T. M. Minerva 1826. III.