Vasárnapi Ujság – 1856
1856-01-13 / 2. szám - Krivádia (tájkép). Kenyérvizy 13. oldal / Hazai tájleirások
tetőkön magas lángú tüzeket raknak, hogy a boszorkányokat kikiáltsák, kik a tehenek tejét szokták elvenni. Egyik tetőről a másikhoz kiáltanak : alle more állemi annyit tesz, hogy valami kezdetét veszi. Ezután ismét elkezdi az első „N. N.-nek van tehene és N. N. kösse meg a boszorkányokat, hogy a vajat el ne vegyék." Persze ők ezt az egész község lakosságán keresztül kiáltják, közbe-közbe ocsmán tréfákat vegyítenek, mellyeken jóizüen elröhögnek. Ekkor aztán hazamenet mindenik csipkebokor tüskét vesz s azt a tehénistáló vagy juhakos ajtajába s ablakába teszi, hogy a boszorkány be ne mehessen. — Urszine változása napján az oláh nem mer az erdőre menni, mert e nap siratja az erdőanya (Mámá páduri) a fák hullni kezdő leveleit, s ki őt hallja, megbolondul; s ha véletlenből mégis az erdőre jutván e nap, nem bolondul meg, akkor sem mond ellen vakhitenek: most ez egyszer kikerültem, de máskor nem megyek az erdőre eme napon. — Kedden este az oláh asszonyok nem mernek fonni, mert ez este kit ők ros szellemnek tartanak, eljö, egy kosár orsót hoz s azt annak, kit fonva talál, azon éjjel tele kell fonni, reggelre meg is szőni és azon szellemnek belőle inget késziteni s ki mindezeket teljesíteni nem tudná, annak vége. E rosz szellemet Márcz-zárának hiják s hiszik, hogy csak egyedül az oláhokon van hatalma, más nemzetbelin nincs. — Ha megbetegszik, az orvost kikerüli és a kuruzsló anyához folyamodik, ki ráolvas, nyomát fordutja s szőr madzaggal eredzi körül, ahol fáj, s ha mindez nem használ, az oláh megnyugszik, hogy tán a sors nem akarja! De ha más baleset történik is velük, azt szokták mondani: ugy volt megírva a sors könyvében. A sorsot mintegy személynek hiszik, Urszitornak (ki a jövő felett határoz) hiják. Ők erről egy mondát hisznek, melly igy hangzik. Egy obsitos katona beszállt egy házhoz, a házi asszony az éjjel fiat szült; a bába mindent rendbe hozván, elaludtak mind, csak a katona nem. Egyszer csak három lény jelent meg s a már szokásban levő tele tál vizet az asztalon találták. Ezek az Urszitorok is voltak; az egyik aztán belenézett a tál vizbe, s ki mondá a gyerekre a jövőt, hogy e fiu, midőn hét éves lesz, az udvarban álló kútba fog fuladni s ezt bejegyezték a sors könyvébe, aztán eltűntek. A katona hallott mindent s hét év múlva a gyerek születése napján visszajött, köpenyét akutra szegezte, hogy a gyerek bele ne essék, nem is esett bele, de elterült a köpenyen, ott halt meg, mert hiába, ki nem kerülheti senki azt, mi rája a sors könyvében irva van. Hisznek a megrontásban, ráküldésben (Minetuse), kit ők bűbájos személynek gondolnak; kincsásáskor félnek Vilvától (kincsőrző). A mendemonda azt is tartja, hogy vízkeresztkor, midőn a folyókat szokás megszentelni, az azokban lakó ros szellemek eltávoznak, mindaddig míg a folyókat megint be nem piszkolják s annak, ki ekkor legelőször mos a vízben, e rosz szellemek megcsókolgatják hátát. — A döghalált Csumának (valami rosz emberféle) hiják, ki felfalja az embereket. — A boszorkányokat is hiszik, de állítják, hogy a férfi csak holta után lehet boszorkány, ekkor kiáltják ki csak annak. Egyszer nemrégiben egy meghalt azon hírbe jött, hogy hazajár, s egyszer meg is akarta enni szolgáját. Mit tettek vele? felásták sírjából , vasvillát döftek szívén keresztül, hogy haza ne járhasson többé. A férfi boszorkányt Strigojnak, a nő boszorkányt Strigojenek nevezik. A Prikulits oliy élő ember, ki emberi alakját koronkint átváltoztatja farkassá. A mendemonda erről így beszél: Egykor egy oláh és neje szénát gyűjtöttek, a férfi némi sürgős dolga miatt eltávozott az erdőbe, de inté az asszonyt, ne féljen, ha valami hozzá jövendene; egy idő múlva nagy farkas jőve hozzá, s kapkodott az asszony felé, hogy megegye, sőt kötényét szét is tépte, mire az asszony a kezében levő favillával jó rá húzogatott. A farkas eltávozott az erdőbe. Napleáldoztakor az asszony pihenni ült, s im jő férje nagy elfáradva, melléje ül, fejét ölébe teszi és elalszik de száját nyitva felette — s mit lát felesége — kötényének foszlányai fogai közt voltak, miről azonnal tudta, hogy férje volt a farkas. Maga az ember sem tagadta, sőt inkább azon ütlegek helyét is megmutatá, mellyeket az a villával reá osztott. Ezen mondák, szokások, leírásába csak azért bocsátkoztam részletesen, mert azokból tűnik ki leginkább ezen nép miveltségi állapota, melly, sajnos, annyira ragaszkodik a régihez, hogy az újításokat, legyenek bár a leghasznosabbak is, nem szereti, és bizalmatlan pillanatokat vett azokra mind e mai napig. Egy obsitos huszár. Hazai emlékek. Krivadia Hunyadvármegye Hátszeg vidékének keletdéli részében kis falu. Neve római eredetét mutatja. A falutól keletre, külön vált mészkő-hegytetőn, sűrűn nőtt nyirfaerdő közepén áll e kétezredéves kerek bástya, mellynek átmérője négy öl s magossága csak öt öl; a kőszikla, északi szélére ugy van épitve, hogy a beszakadt ablakajtón — más bejárása nem lévén — lábtón haladtak fel, honnan harmincz öl mélységben a Sztrigyet látja a régiségbuvár maga alatt lekigyózni. A fal közé rakott kevés téglák két láb hosszak és másfél láb szélesek; vastagságok három hüvelyk; a vereslő mészanyag mintha téglaporral volt volna behintve. — Belseje szerint e bástya emeletes volt; földszint fölött három öl magasban volt az emelet boltíve, ma beszakadva.— Négyszögű ablak lyukai fél láb szélesek s ugyan illy hosszak; a földszinti réslyukak csak négy hüvelyknyi átmérőjűek, áthatnak a falon s igen simán vakolvák. — A hegyet csak nem középen mint gyürü, a kőszikla és nyirfabokrok között, átöleli kereken egy sánczsor, mellyet ágyutelepek s katonaság számára a császáriak a volkányi szoroson Hátszeg vidékére betörni szándékozott törökök megakadályoztatására ástak 1794 ben, mivel a várhely alatt elmenő út a szembe fekvő meredek hegy közelsége által olly szoros, hogy az azon, vagy az alatta elmenni törekvő ellent feltartoztatni, bár milly népes légyen, elég félüteg ágyú, kivált hogy épen körül lévén szomszédolva meredek szirtekkel, itt más bejövő ut nincs. — És a törököket, az utolsó török háború alkalmával, mégis épen itt bocsáták be A várhoz itt vezet fel a sánczig, melly ezzel egykorú, s csak ha ehhez ér a vizsgáló, láthatja a bástyát, mellyel elfed a nyirfaerdő és vadbokor. — Balon meredek kősziklák fehéreinek. — Véleményem e bástyáról a volt eleinte, hogy tán ez a romaiak egyik őrhelye volt, mellyben élesztett nagy tüz által tudatta egyik állomása mással az ellen betörését, vagy más illy harczi és békés sürgetőit. Illy czélra szánt bástyavár Erdélyben több van, de Neugebauer e bástyát épen görög műnek lenni állítja, melly az általa, Görögországban jártakor látottakkal teljesen egyezik. — Igy e bástyát Lysimachus épitteté K. e. szinte 300 évvel midőn Dromikethasz dák király alatt Daciába betört, s e szerint ezen váracs 2000 év óta daczol az idővel. Kenyértizy. ?