Vasárnapi Ujság – 1857
1857-06-28 / 26. szám - Tokaj és a tokaji bor (képpel) 245. oldal / Hazai tájleirások
245 Tokaj és a tokaji bor. Tokaj világhírű magyar mezőváros Zemplén megyében a Tisza és a Bodrog folyók összefolyásánál, jó magas hegy alatt, 3500-nál több lakossal. Épületei közt megemlítendők a katholikusok, reformátusok, ágostaiak, n. e. görögök és zsidók ima- és szentegyházai. Van itt nagy sólerakóhely, posta- és gőzhajó-állomás és derék fahid a Tiszán négy kapura, továbbá több eczet- és igen jeles sörház és pálinkagyár. Híres régi várának romjai a Tisza és Bodrog összefolyásánál láthatók. E város vidéke a világhírű tokaji aszúbor hazája, s e vidék az úgynevezett Hegyalja. Ez Zemplén megyében fekszik és kis része kiterjed Abaujba is s a Kárpát ágainak legdélibb fokát képezi, hosszúsága 6—7 mérföld, szélessége 3—4 mfd., összes területe pedig 14 • mérföldet tesz; de ebből csak mintegy 5 • mfd. van szőlővel beültetve, mellyen levő szőlőterület mintegy 20,000 holdra tehető. Tokajon kivül következő helységek tartoznak a Hegyaljához : Szántó és Erdő-Horváthi (Abauj megyében), Golop, Tálya, Rátka, Ond, Mád, Zombor, Tarczal, Olaszi-Liszka, Erdöbénye, Tolcsva, Bodrog-Keresztur, Zadány, Olaszi, Sáros-Patak, Sátoralja-Ujhely, Kis-Tornya. Legfőbb és legjelesebb szőlőfaj itt a formint, ez nem más mint a soproni zapfner és a badacsoni szigeti. E dicső szőlőfajt Némethonba, sőt mintegy 27 évvel ezelőtt Francziaországba is Lionel vidékére bevitték, hol is a tokajihoz igen közel álló bort ad, melly a csemegeborok sorában nagy szerepet játszik. A tokaji bor jelességét is az értelmes szőlőmivelők csak e fajnak tulajdonítják. Több esztendőt véve fel a tokaji bor összes termését 12,000 akó aszúra és 6000 akó máslásra tehetni. A régi jó időkben egy átalag (87 itere) jó aszúbor 50 — 70 aranyon kelt, fiatalabb ó aszú ára 20—40 arany, máslásé 15—20 arany volt. Erdőbényén van a legnagyobb pincze Hegyalján. Csaplovics János azon ritka nevezetességű eseményt jegyezte fel, hogy a rendkívüli időjárással biró 1813-ik évben a tokaji hegyen kétszer szüreteltek. Ugyanis 1812. őszén a tél és nagy hó korán és hirtelen bekövetkezvén, a szőlő a hó alatt leszedetlen maradt s csak midőn az elolvadt, 1813-ki február 25-én szüretelhettek, mi őszszel ismét megtörténvén, ez évben Tokajon kétszer szüreteltek. A február 25-ki téli szüretnél a szőlő nem veszté el jóságát, csak színe lett haloványabb, s a must is igen fakó színű volt. A tokaji mai napig csonkatlanul őrzi meg régi díszes nevét, most is a „borok királya", mint hajdanában, most is olly becses és drága pénzen fizetett, keresve keresett czikk az a világkereskedésben s a nagyok asztalainál, mint régenten. Dicsőítésére most is iveket lehetne tele írnunk. Azonban ugy hisszük, mind e dicsőítésre, mind a bor és termelésének jellemzésére czélszerübb eszközt nem egyhamar találhatnánk, mintha kivonatilag közöljük azon okirat tartalmát, mellyet a közelebb lefolyt pesti gazdasági kiállítás alkalmával a tokaji bortermesztők egyik leglelkesbbke, Mezősy László úr nyújtott be a borbiráló választmánynak : „Az általam kiállított csekély mennyiségű tokaji bor bemutatása által, — igy szól Mezősy úr —leginkább kettős czélt törekedtem elérni. — Először: hogy édes magyar hazám termény-kiállitási ünnepén, nemzetgazdászatunk ezen egyik legfőbb czikkelye, necsak másod és harmadik kézen, — mint ez most legközelebb a bécsi kiállitáson történt, — (Schwarzer, Lenkey, Scherzer, Leibenfrost, s más kereskedők által) tüntettessék föl, hanem közvetlen általunk bortermesztők által fölmutatva foglalja el helyét. És tudatni akartam egyszersmind, az országos kiállításon megjelenhető bel- vagy külföldi vevőkkel azt, hogy az összes Tokaj-Hegyalja vidékén csak az itt kiállított 1855-iki és 1856-iki borok azok, mellyek nagyobb mennyiségben kaphatók; s hogy más évek régibb borait a szó teljes értelmében, minden nagyítás nélkül mondom, 24 óra alatt egy jó négy lovas fogattal, a Hegyalja határairól, mind elszállíttathatják. Azért birtam és kivántam magam is, ezen két évet, legtöbb változatossággal és mennyiségben képviseltetni. Másodszor: törekszem a tisztelt választmánynak Tokaj vidékétől netalán távolabb lakó, ollyan tagjai előtt, kik hazánk szent földének annyiféle terményei közt, annak legnemesbikét, a tokaji bort, csak gyártott, s kereskedői kezeken eltorzított csöppekből ismerték, a maga szűzies tisztaságában, és többféle alakjában bemutatni, s tettleg ízlelés által meggyőzni a választmányt arról, hogy azon ujabb időkben sajtó alól kikerült, borászati, szőlészeti és Isten tudná miféle, pinczekezelési tanácsokat adó, de többnyire csak theoriai okoskodásokon nyugvó röpiratok vádja a tokaji bor sokfélesége, jelen oknál fogva, kereskedésbeli alkalmatlansága ellen; nemhogy annak hibául lenne felrovandó, hanem inkább annak egyik legfőbb utánozhatatlan sajátságát teszi, s becsét neveli. Igen jól tudom én azt, hogy a soproni, pozsonyi, pesti, s más több borgyárak, ha kell, akár millió számra egyformásitják butellás boraikat : — de könnyű ám az avatott nyelvnek, gyártmányaik hamisitott nedvére reá ismerni. Mert mig ők nem tudnak mesterkélt boraiknak, évről évre más izt. szagot és szint adni, s a gyárban 1827-iki vagy 1831-iki képében kiállított bor, épen azt az izt és szagot adja, mit az ezelőtt csak pár nappal ezekre ii k ii j.