Vasárnapi Ujság – 1864
1864-09-18 / 38. szám - Losonczy László. Erdélyben 394. oldal / Költemények - A szőlőtőke és a bor mint ital a különféle nemzeteknél. Beliczay Elek 394. oldal / Történeti czikkek s rokon
A gyülés folyamához. berekesztése méltó volt kezdetéhez A jövő gyűlés helyéül a már több izben folyamodott Pozsony tüzetett ki. Elnökök lesznek gr. Zichy Károly és Balassa János tudor. Boldog időt reá! .334 Erdélyben. *) Kolozsvár, augusztus 21-kén 1864. Testvérek! mind üdvözölve Legyetek; Oh e perczben az én szivem Oly meleg! Nagy magasan csapongnak szent Lángjai, S lángjait nem — nem lehet el-Oltani! Lobogott e tűz eddig is Értetek, Mig határ volt vonva köztem S köztetek. Tizszeresen lobog e szent Perez alatt; Csoda-e? ... ti öntétek rá Olajat. Olaj volt a tiszta vendég-Szeretet, Melynél hőbb a nagy világon Nem lehet. Nem is ember, a ki itt nem Lelkesül. Jobb, ha hideg szivvel most is Otthon ül. Az én keblem soha se volt Jégverem, Hol bizalom gyöngyvirága Nem terem. Magyar vagyok . . . tárva szivem — Mint karom — Dalt buzog ki, akarom, nem Akarom! Elszakadt már, el a külső Kötelék, És azóta három század Eltelék. Megmaradt a belső, meg a Szellemi; Mert tudánk hű testvérekül Érzeni. Állandó láncz ezután is Az lehet, Ha egy érzés hatja át a Nemzetet. Két ország . . . egy gondolat, egy Érzelem . . . Mély, magasztos, lángoló hon-Szerelem. A kapocs, mely a népek közt Igy terem, Melyet összefűz a rokon Érzelem : Oldhatatlan, erős minden Oldalon, — Nem törheti össze semmi Hatalom. Ily erős láncz egyesítsen Két hazát, Benne minden nemzet legyen Egy család. És dicső, nagy, félt, hatalmas Lesz a hon; Sziklaként áll a jövendő Százakon ! . .. Testvérek! mind ide, ide Nézzetek . . . Bércztetőn áll egy iszonyú Rengeteg. S bárha annyi különfalu Fa van itt : Mind erősen összefűzi Ágait. És borult az ég, rohan a Bősz vihar, Sem áll a fa együttesen Torsival. Áll az erdő — ereje nem Bir vele, Csak a külön álló fákat Dönti le. Magyar, székely, horvát, szerb, szláv, Szász, román Járjon a jog s egyetértés Szent nyomán. Testvérekül legyen élni, Halni kész , Igy nem árthat semmi balsors, Semmi vész. Mi magunktól függ, hogy a föld Mi legyen, Innen és tul amaz óriás Nagy hegyen. Szétszakadva : siralomvölgy Lesz nekünk, — Egyetértve : Kánaánunk, Édenünk! Losonczy László. *) Olvastatott először szerző által a magyar orvosok és természetvizsgálók kirándulása alkalmával Ny.-Szeredán villás reggeli után, majd közkivánatra Szovátán a népünnepélyen a sült ökör mellett aug. 29-én 1864. A szőlőtőke és a bor, mint ital a különféle nemzeteknél. (Folytatás.) Felette csudálatra méltó azon túlságos befolyás, melyet a bor a hellén nemzet költészetére gyakorolt, mely a legcsekélyebb tárgyból kitűnő művészi darabokat volt képes teremteni, és a meddő gondolatot eszményesíteni. Már az első költő, ki a hellen mondákban istenittetik, Thraciában, a szőlőfürtökben gazdag hazában pillantja meg az első hajnalt, és a Maenadoktól, Bacchus szolgálóitól széttépetve hal meg. Homerus a bort az isten legnemesebb adományai közé számítja és azt írja, hogy annak a királyi lakomáknál nem szabad hiányoznia. A trójaiak bajnok védnökük halálát nem akarták szebben gyászolva megülni, mint hogy porrá égetett hamvaira vörös bort öntöttek. Antinous, a dicső hős és a fiatal vidorság képe, kénytelen kezében tele borserleget tartva, meghalni. A legrégibb lyrikusok, s leginkább parosi Archilochos és lesbosi Alkaeos gyönyörü költeményeikben dicsőitik bort, és teosi Anakreon, ki maga dicsekszik, hogy a „bor kedvéért született" egész életét, a szerelem és bornak szentelte. Lantja, mely oly sokszor pengett a bor dicséretére, egy későbbi epigramma szerint, még folyvást zeng a bor dicsőítéséért, és egy mondából tudjuk, hogy a bornak ezen nagy barátja, egy szőlőszemtől megfúlva, mult ki, számtalan sok dalban megénekelték a hellén költők Bacchust, melyek korunkig fennmaradtak s igy kitűnő alkalmunk van tanulmányozhatni azon szorgalmat, melyet a hellen nép a borászat körül kifejtett. A legelső vinczellérnek Ikarius tartatik; ennek ajándékozta először Dionysos a szőlőtőt s az azzali bánásmódra megtanította. Alig ízlelte ez meg a drága borcseppet, midőn bőrből készült bortömlője körül tánczolni kezdett, miáltal az attikai vizszellérekkel szokásban volt tömlőtáncz alapját megvetette. Majd egész Görögországban elterjedt az istenség ezen adománya és nem csak a parasztok munkásságát vette igénybe, hanem a kereskedők tevékenységét is, kitt a bort terméketlen vidékekre küldötték és ennek egyéb tárgyakérti kicserélését eszközölték. A borrali nagykereskedő a legnagyobb tiszteletben részesült, s adás-vételi szerződéseit a Deigman (tőzsde) a borok megszemlélése után kötötte, míg a kiskereskedő, ki nyilt borkereskedést tartott, ezen italokat kisebb mennyiségben mérte ki. Az ily helyiségek csupán ivás végetti látogatása illetlenségnek tartatott, és a polgárok egész szükségleteiket vásáron szokták megszerezni. A miért is oly bormérésre csak az alsóbb osztálybeliek, a leginkább szabadon bocsátott rabszolgák, adták magukat, de ezáltal a többi társaik megvetésének is kitették magukat. A helleneknél mindazok, kik a vendégszeretet szent kötelmeit pénzért teljesítették, nem tartattak becsületes embereknek. De ennek daczára Athenae és egyéb tengermelléki városokban felette sok, sűrűen látogatott korcsma volt; sőt azt is halljuk, hogy a byzanczi lakosok saját lakaikat bérbeadván ki, folyvást ily korcsmákban dőzsöltek és tartózkodtak. Egy athenaei szabad polgár mindazáltal nem szorult korcsmákra, miután biztos volt abban, hogy barátjai vagy ismerőseivel a vásártéren összejőve vagy saját, vagy egy más házban értekezhetik és beszélgethet. Egy lakoma vendégek nélkül nem is tartatott olyannak, azért látjuk a helleneket többnyire nagyobb társaságban együtt lakmározva. Evés közben a bort ócsárolni szokták; de midőn az étkek elhordattak, és a szomjúság, sajt, besózott olivák, vágott retek és mustár, leginkább pedig tiszta só evése által felingereltetett, előhozták a bort, melyet kissé vizzel keverve ittak. Tiszta bornak vizzel keverő nélküli ivását, kivéve azt, ha az 0rzés, mint gyógyszert ajánlaná, Solon törvényei szigorúan, Zaleukosét pedig halálbüntetés mellett tiltják. Egyébiránt a bornak vizzel való ivása már Homerus idejében, tehát jóval ezen törvények hozatala előtt, szokásban volt, ami ezen erős görög bornemeknél nagyon is szükséges volt, s felette megfelelt a könnyen felingerelhető hellen vérmérsékletnek. A boredények készítésére sok időt, művészetet és pénzt fordítottak. Sőt Homer Hephaistosz (Vulkánust) szép boredények és serlegek készitő mesterének is nevezi, és kevés polgári család volt, kiknek birtokában néhány csinos különféle korsó, serleg arany és ezüstből készülve, ne találtatott volna. Nemes érczből készített kis mértékeket használtak a bor vegyítésénél; azért mondja Anakreon egyik dalában „tiz rész vízhez tölts öt rész bort," miáltal a nagy mértékletességről tesz bizonyságot és az asztali borok rendesen nem 2/, rész viz és 1/t r. borból, hanem 3/5 r. viz és 2/5 r. borból álltak. Sőt néha az is megtörtént, hogy a vidám vendégek nagyobb serlegeket, s kevéssé vegyitett vagy egészen tiszta bort is kértek. A legtöbb hellen írónál akadunk ily lakomák részletes leírására, melyeket Symposiáknak (együttivás) neveznek; ezekben a hellen kedély szépsége legfényesebben nyilatkozik. Ezen lakomák vidám beszélgetés, zenészek és tánczosok nélkül épen oly kevésbbé képzelhetők, mint vendégek koszorúk nélkül. A bort és virágot elannyira együttjárónak tartották, mint a holdat és csillagokat. Borostyán, nyárfalevél, rózsa és lótusz koszorúkkal felékesítve szoktak ily lakomákon megjelenni. Azért mondja Philodemos : „fonjatok halántékim körül nárcisz koszorút, hangoztassatok vig fuvolyát." Leginkább szerettek a hellenek oly borcsarnokban inni és mulatni, hol a tömjén füstfellegébe a köröskörül elhintett virágok kellemes illata vegyült. o ov A lakoma kezdete előtt, rendesen sorshúzás által „Symposiarch" vagyis lakoma-király választatott, kinek feladata volt, a keverés módját és mértékét meghatározni, valamint megóvni a vendégeket a sok ivástól (ámbár ez kevésbbé volt feladata); az ittasság, mint olyan, ezen szép vendégségeknél csak mint mellékes czél tekintendő. Szerették azt, ha vad szenvedéllyé és durvasággá el nem fajult , — miután a jó kedvet fokozta és általa majdem túlvilági hangulatba érezték magukat helyezve. Anakreon azt írja, hogy : „nagyon kellemes, ittas állapotban jó barátokkal csevegni, és Aliios így kiált fel: „Nem szabad a léleknek sötéten visszavonulni, mert hisz mit sem nyerünk szomorúságunk által, kedves Bacchusom! azért legjobb vidámitószer a bor, hozzatok bort, hadd igyuk le magunkat!" A nőkre nézve a boriszákotság joggal tartatik illetlenségnek, és Athenaeus a boritalt nőknél nem tartja illedelmesnek. Előbbi időkben azonban a szőlőnedv élvezése épen nem volt panaszos a szépnemnek sem. Igy homernél olvassuk, hogy Nausika, a pbiiaki király leánya, a nőnem valódi példánya, midőn társalkodó nőivel hosszú útra készül, a borról semmikép sem feledkezik meg. Sőt még később is a „hetaerakon" kívül, kik gyakran részt vettek lakomákban, megengedtetett a bor élvezése maguknak a hölgyeknek is; tudjuk ugyanis, hogy a szerelmi vallomás lényege a serlegnek azon szélérőli ivásban állott, melyet, az imádottnak ajka érintett. — Ide tartozik még Bacchus papnőjének, Myrtasnak sírfelirata, kinek sírköve egy hordó volt. Túl sok borivás annál roszabbul állt volna a hellen nőknek, miután még férjeik, a boritaltóki mámorhoz való előszeretetük daczára is, csak ritkán alacsonyították le magukat az állatias ittasságig. — Krotoni Milon, a görögök legerősbike, óriási testének eltartására naponkint husz font hust és harmincz font kenyeret evett, borból azonban csak háromnegyed részt ivott. Ezen utóbbi adat ismét azt bizonyítja, hogy a hellenek nem oly szempontból tekintették a borital czélját, mint azt korunkban sajnosan számtalan vok férfi,