Vasárnapi Ujság – 1865
1865-07-30 / 31. szám - Képek a hazai népéletből: 7. A Tisza partján (képpel) 384. oldal / Hazai tájleirások; intézetek; népviseletek; épitészeti müvek - Rabszolgák mulatsága (képpel) 384. oldal / Vegyes tartalmu
ftnyi havi zsoldot fizessen. A következett évben a forradalom tovább harapózván, Basta 10,000-nyi császári sereggel szállja meg Pozsonyt, kik után csaknem épen akkora számú söpredék vonult. Ennek folytán Pozsony és vidéke a vetések és kertek pusztitása s a zabolátlan és 12 hónap óta zsold nélküli sereg kicsapongásai miatt igen sokat szenvedett. Nem sokára Basta seregeivel csak a belvárosra szoritkozik, a lázadók prédájául hagyván a külvárosokat, kik azokat felgyujták, mig Basta kirohanván, a pusztitokat elűzi. (Vége követk.) 384 Képek a hazai népéletből. L. A Tisza partján. Alföld, Tisza, délibáb! Ez az a költői háromegység , melyet Petőfinél szebben soha senki sem hirdetett. Azért, hogy megszokta szemünk, a tiszai tájkép varázsa mégis örökké ül előtte, mely varázs az idegenre, szokatlanságánál fogva, annál élénkebb benyomást gyakorol. A folyam tekervényes volta, mely, mintha sajnálná elhagyni a megszeretett vidéket, mindig vissza-visszatér s az a bánatos egyhangúság, mely álomhozó moraj gyanánt fekszik szivünkre, kimondhatlanul vonzó; mert nem emberi kezek alkoták erdők kiirtása által e sikot, hanem a természet müve ez, mely ez egyformaságba is meglepő változatosságot birt önteni. Egyik falu a másikhoz jó félnapi járá s a közbeeső határ dombjáról, mely nem sokkal nagyobb a vakand-turásnál, mérföldekkel tágul a láthatár. Csak mikor nagyon csendes az idő, hallszik át a szomszéd harangszó. A falu házai a csalitból fehérlenek a vándor felé, kinek mármár fogyó erejét s kedvét magasra éleszti a pihenésre s a mi ennél is édesebb, a szives vendégszeretetre való közel kilátás s az első kutyaugatás fülének valóságos zene. Az útba eső kutakat s rozzant hidakat , legelő-csordákat vagy delelő ménest már több izben jó és rosz változatokban örökité meg egy-egy „tanulmányozó" művész, ki messze Németországból jött le az alföldre, vélvén ott látni egy kis Saharát s találván e helyett buja legelőt, susogó nádast és, ha ugy szabad mondanunk, csendes élénkséget. Naphosszat ott ül a halász a parton tűnődve s azt hogy haragosan süt a nap nyaka közé, számba sem veszi. Ha megsajnálta valami részvevő csuka vagy ponty, megakad végre hálójának horgai közt, hogy „ne üljön ott hiában." Haldusnak irják ugyan a Tiszát, de az már csak félig igaz; a gőzhajó lapátolása messze riasztja őket s a fölkorbácsolt hullámok partra öblitik az ikrát, hol madaraknak válik kedves étkévé. Oly életbevágó szerepet nem játszik a gőzhajó a viz szinén, hogy annak másodrendű fontosságán benn, a folyam méhében, könnyedén tovaúszszék. A mesterséges haltenyésztésnek, mely külföldön már virágzik, lesz föntartva nálunk, hogy e két ellenes tényezőt egymással kibékitse. Addig mi beérjük a halak helybenhagyó, néma szózatával. A nap épen lemenőben van s itt a terhes, fenn a parton meg az az üres szekér csak azt várja, hogy innenső partot érjen a komp, mely takarmányos szekeret szállít a vizszéli szántóföldeken kérődző s nem kérődző jármos és igás jószágok számára. Nem türelmetlenkedik sem a fuvaros, sem a kocsi tetején heverő gyerkőcz, hátratett kézzel, könyökre dőlve szép csendesen bevárják a dereglyét s midőn a nedves iszapon átvánszorgott a szénás szekér, nagy óvatosan állit be a magáéval a szalóki ember, a fáradt lovak nem igen viczkándoznak, mert jó távolról hozták a dohányt s még messze fogják vinni a jászkiséri dohánybeváltó erejébe, hogy ott „megfinánczolják". Rabszolgák mulatsága. (Amerikai kép.) Tudjuk, hogy a közelebb lefolyt északamerikai nagy polgárháború egyik fő okát a rabszolgatartás kérdése képezte. A köztársaság déli országai a rabszolgatartás jogáról nem akartak lemondani s az ellenszegülésnek azon szomorú vége lett, hogy patakokban folyt a vér az unió testvérnépei között. Most miután a háború zaja lecsendesedett, s a rabszolgatartó déliek legyőzettek, az a kérdés, lesz-e e háborúnak kedvező eredménye a szegény négerek sorsára ? Annyi bizonyosnak látszik, hogy bármennyire vegye is őket oltalma alá a törvényhozás, a kormány s az emberiségi érzés, további jövőjük mégis leginkább saját szellemi s lelki fejlődésöktől függ. Minél butább , erkölcstelenebb valamely nép, annál kevésbbé van megérve a szabadságra. Mellékelt képünk egy mulatságos s mégis sajnálatos jelenetet mutat a lefolyt amerikai háborúból. A győzelmes északi hadsereg egy része Beaufort dél-vidéki város felé közeledvén, a dúsgazdag rabszolgatartó ültetvényesek, földbirtokosok megoldják a kezeket s családjaikkal együtt elmenekültek, hátrahagyván mindenöket, a mit magukkal vinni nem lehetett. A hátramaradt néger rabszolgák ujjongva várták megszabaditóikat, s mint afféle örökös gyámság alatt tartott, együgyü népek legelőször is abban találták gyönyörüségöket, hogy gazdáik fényébe, kényelmébe belehelyezték magukat, s „midőn elment a macska, tánczolnak az egerek". Csapatostól ellepik uraik fényes szobáit s a szabadság első pillanatát máskép élvezni még nem képesek, mint hogy majom módra utánozzák távollevő fehér gazdáik s a szép kreol asszonyok s kisasszonyok szokásait, melyeknek gazdagságához volt lánczolva eddig az ő szolgaságuk. o o o Megható egy csoportozat! Ott az egyik néger, miután a feltört szivarládából egy finom havannah-t kivett kényelmesen végig nyújtózik az atlasz pamlagon; az a másik egészen beletemetkezik a támlásszék ülésébe s oly komoly alakot vesz fel, mint ura, midőn a kongresszuson tartandó beszédét tanulmányozta. A többi összevissza ordit, hegedül, zongoráz valami irtóztató macskazenét. Mily esetlenül áll a zongorán kalapáló vaskos mezitlábos ficzkó fején az a finom lovag-kalap, mellyel a ház kisasszonya nem régen a legszebb hódításokra tett szert! Az a két kis néger gyerek, mely szintén belekiált a hangversenybe, furcsa maskarává öltözködött, valódi majom alakok. Egyesek még tartózkodva állanak a háttérben, de a ház szakácsa minden tartózkodás nélkül felült a mahagóni zongora tetejére s ott nyaggatja azt a kitudja mily nagy értékű hegedűt. Képek a hazai népéletből : L. A Tisza partján. (Lüders rajza után.)