Vasárnapi Ujság – 1867
1867-10-06 / 40. szám - Chinai és japáni telepek (képpel) Forgó János 492. oldal / Átalános nép- és országisme
latból. Iskolák, munkáslakok, kórházi és ápoltaminták, török, tunisi és marokkói kioszkok s mindazon dolgok, melyek, mint mondák, tömeges vagy számos voltuknál fogva nem fértek a civilisatio templomába, az ezt környező téren csalják magukhoz és magukba a tudnivágyók és kíváncsiak zarándok-seregét. E „kiállítmányok" közt alig van valami, ami nagyobb vonzerővel bírna ránk nézve, mint a népismére vonatkozó telepek, melyek közt legérdekesebbek a chinai és japáni lakházak. Mindnyájan, mióta emlékezni tudunk, sóvárogtunk a „mennyei birodalom" félig leleplezett vagy félig födött titkai után, s míg szerecsent, arabot nagy néha jutott alkalmunk látni, eleven chinaihoz sohasem volt szerencsénk, legkevésbbé azonban chinai nőhöz, kinek mesés picziségü lábai példaszóvá váltak. Ha a kiállítási épület magyarországi osztályából kilépve, balról a Szajna iránya felé tartunk: apró csengetyűkkel és sárkányokkal, szalmából és gyékényből művészien fonott ernyőkkel diszitett házcsoportot látunk , melynek szellős csarnokai halmon épültek. E csarnokok oszlopainak karcsú derekát ismeretlen folyondárok futják körül, melyeknek aláfüggő virágharangjai egy kis tóban tükröződnek. E fedé egy szintén szokatlan szerkezetű hidat vontak, mely kapocs gyanánt szolgál egy nagyobb és kisebb ház között. A chinai telepben vagyunk. Ami az idegenre nézve legérdekesebb volna: saját képein chinai lakház, olyan, minőt Kon-fu-cse hazájában láttak irigylésre méltó utazók: nem nyitja meg számunkra a chinai embernek otthonát. Ezzel a kiállítási bizottság magát a chinai császár ő felségét vádolja, ki nem szívesen bocsátá népét a barbár francziák által rendezett nagy népbúcsúra. Már mikor az eredeti alakú és szerkezetű kapuhoz érünk, hogy egy fél frankért bemeneti szabadságot váltsunk, egy tőről metszett, telivér dimézerrel esik örvendetes találkozásunk, kinek leborotvált koponyája közepéről oly hosszú, sűrű, fényes fekete és selyem-lágy konty függ alá, melyért méltán megirigyelhetné őt bármely nő. Épen sarkát verte a béresostor formára Bodorított haj, melyet, ha hátul alkalmatlankodott, karjára fűzött s igy lógatá le elől. Igazi tatár-mongol arcz volt, puha olajszin bőrrel, kiálló pofacsontokkal, apró, aczélfényű, fekete, rézsút metszett szemmel, melynek külső sarka magasabban áll a belsőnél. De e vonások mégis szelídséget és értelmet mutattak. Alig várjuk, hogy beléphessünk az egyik házba. Chinai csecsebecsékkel, elefántcsontból bámulatos művészettel faragott tornyocskákkal s eszközökkel, gyönyörű porczellán csészékkel, drága legyezőkkel, szögletes érmekkel, ragyogó szövetekkel, theával, czukorkákkal, „mennyei" süteményekkel stb-stbleivel ellepett asztalkák s állványok mögött, két chinai nő ül emelvényes pamlagfélén, kiknek egyikén meglátszik, hogy „Csin"-országból való, mert igazán „csinos" s annál is inkább az, miután ily kiadásban nem láttunk még nőt, legkevésbbé pedig csinosat. Ott ültek és meg sem moczczantak. Az ember szinte porczellán alakoknak tarthatta volna őket, mint azokat, miket árultak, ha néha-néha pillájukat nem mozgatták volna. Vagy tán ez is valami gépezet folytán történt? De mégsem: az „eredeti" chinai czikkek közt sok volt ugyan, ami Párisban készült, de e két nő mindenesetre chinai termés, akár porczellánból van, akár húsból és vérből. De nini, élnek, sőt az egyik el is tüsszentette magát, s ha még most is kétkednénk, megbántanák őket, mert amaz legyezi most magát, mialatt néhány szót ásitva, fordul társához. Ásítva mondom, jóllehet nem ásitott, de torokhangon s tátott szájjal beszélt, s így a mi európai ásitásunkra emlékeztetett. E két nőben van szerencsém önöknek King-Foo asszonyt és Ah-Jing kisasszonyt bemutatni. King-Foo nem volna érdektelen , ha Ah-Jing nem ülne mellette, ki, noha nem több 12 évesnél, tökéletesen ki van fejlődve s oly csínos arcza van, hogy nálunk Magyarországon is, hol bővében vagyunk a szép nőknek, számot tenne. Az európai nő előtt legelőbb is frizurájuk tűnik föl. Csodálatos architektúrája ez a hajnak, melyet valami tapaszszal vagy péppel meggyúrnak s lemezekké, rózsákká, tölcsérekké lapítva, gömbölyítve s vájva, néhány fa rudacskára ugy fölcsavaritanak, hogy onnan hetek múlva sem fejlik le, mert az igazi chinai frizura oly tökéletes, oly művészi, hogy annak fölépitéséhez nem lehetne hozzáfogni minden reggel, mint itthon; ahoz sok idő kell s igy sokáig el is tart. Ah-Jing arcza inkább kerek és piros mint a rózsa; homloka fehér, szeme, noha rézsut, mégis szép s oly hosszú pillái vannak, hogy— mert épen melege van — tán szellőt is hajt velők a kissé mageresztett kebelkendők mögé. Lábát, ha megkérik, kitolja aranyhimes szoknyájának széle alól s aztán van mit bámulni ezen a piczi pityókán, mely csakugyan nem való a járásra, a mint hogy egész járása nem is egyéb mint nehézkes biczegés, mely sokat von el az egész alakocska bájából.De hát chinai atyámfiai előtt ez igy van jól s igy van szépen. King-Foo, a másik nő, már asszony, kis felesége Joo-Gov urnak, kivel nem tanácsos összetűzni. Ez a chinai kamasz csak nyolcz láb magas s kontya vastagabb az elefánt ormányánál. Jaj annak, ki nejét megsérti! Lábának kis ujjával, minden erőlködés nélkül, a házakon, a kiállítási palotán, a Szajnán, s tán még magán Párison is keresztül tudná röpiteni a vakmerőt. Rátartó is roppant termetére, mely annál nagyobbnak látszik, mert uszályos ruhát visel, tarkát mint a szivárvány. Nyakában nagy arany láncz, kezében legyező. És mellette ott tipeg csöpp felesége, kinél szófogadóbb és hívebb tán nincs is a föld kerekén. S ami nem telik ki szerelméből, azt pótolja félelme. S nincs-e oka a félelemre, ha ez a roppant chinai torony gyöngéden lebocsátkozik hozzá, hogy egy nagy üregnek szélével, mit más embernél ajknak nevezünk, illesse nejének arczát? Nagyenyedi képek: 3. A lutheránus egyház (északi oldalról) — Nemes Ödön rajza után. Képek a párisi világkiállításról:4 chinai óriás és törpe.