Vasárnapi Ujság – 1875
1875-08-22 / 34. szám - A rejtelmes sziget. Verne Gyula regénye. (48 képpel) -á-r- 535. oldal / Elbeszélések; genreképek
536 VASARNAPI UJSÁG. 34. SZÁM, 1875. AUGUSZTUS 22. A tél, a harmadik már a szigeten, mint előre látható volt, sokkal zordabb lett, mint a megelőző kettő. Azonban ők jól el voltak látva hajlékkal, ruházattal, élelemmel, s nem volt okuk zordabb téltől is megijedni. Ayrtont is rábirták, hogy a legkeményebb hideg időt náluk töltse a jobban ellátott Gránitházban. E nagy hidegekben egy párszor jaguár- és ragadozó majomcsapatok is látogatták meg a lakásuk előtti fennsíkot, élelmet keresni. De vesztökre, mert a Gránitház ablakaiból jól czélba lehetett őket venni s többnyire ott is hagyták a fogukat. Még mulatságosabb vadászat esett vizi maci a darakra. A kemény hidegekben a folyó legnagyobb részét jég borítván, csak egyes helyeken maradt sik vizre szorultak a vadkacsák, ludak, bibiczek és szalonkák százezerei s Top és Jupe, a két puskásnak, Spilletnek és Harbertnek könnyen és sikeresen jártak a kezére. Így telt el a nagy tél négy hónapja, úgymint június, július, augusztus és szeptember, különben az emberek nem sokat szenvedtek a hidegtől, sem a gránitházban, sem az akolban, mely a Franklin-hegy által dél felől védve, a sarki szelek vadságának még kevésbbé volt kitéve. Az állatokat is ott az Ayrton gondossága és ügyessége minden veszedelemtől megóvta. Újabb rejtélyes esemény e tél folytán nem adta elő magát. Októberben a szép idő gyors lépésekkel tért vissza. A folyvást szürke, hófelhős láthatár kiderült, s szép, mosolygó tavaszi napok következtek. Egy ily derült szép napon, október 17-kén, Harbertnek kedve jött az Unióról nevezett öböl egész környékét fényképben fölvenni. A gépet a Gránitház nagy teremének egyik ablakába állította fel, ahonnan a leggyönyörűbb kilátás nyilt a partokra és a tengerre. A felvétel a szokott módon igen jól sikerült s Harbert az üveget az egészen sötét mellékszobában a szükséges folyadékok által kezdette edzeni, hogy a chliché rajza láthatóvá legyen rajta. Visszatérve a világosságra, hogy meggyőződjék, sikerült-e a kép, egy alig észrevehető fekete pontot látott az üvegen. Bizonyosan az üvegben volt valami kis hiba, gondola bosszankodva. Erős nagyító üveget vett elő, hogy e fekete pont mibenlétét jobban megvizsgálhassa. De alig vette jól szemügyre, majd kiejtette kezéből az üveglemezt. Azonnal szaladt a másik szobába, ahol Cyrus volt, s szótlanul nyújtotta a csichét és a nagyitó lencsét a mérnöknek s mutatott a fekete pontra, hogy: nézze! Smith Cyrus szemügyre vette a pontot, elsápadt. Felragadta távcsövét s rohant az ablakhoz. A távcső átfutván a láthatárt, egy gyanús ponton állapodott meg, és Smith Cyrus, lebocsátva kezét, ez egyetlen szót ejtette ki: - Hajó! Valóban, a Lincoln-sziget láthatárán egy hajó látszott! (Vége a második résznek.) -az embernek, kiknek legelőször jutott eszükbe azt állítani, hogy ők Thierry rokonai, egyszerűen odaadtak 300,000 frankot. A siker másokat is felbiztatott, ugy hogy az igények megvizsgálására bizottságot kellett kiküldeni, melynek nem kevesebb, mint 364 „örökössel gyűlt meg a baja. A vagyonnak nem akadt gazdája, mig aztán Bonaparte tbnok 1797-ben hadi czélokra requirálta. A dolog azóta abban maradt, de 1866-ban Itosalie Cotton nevű nő támasztott igényeket és visszakövetelte az elkobzott vagyont. A legf. törvényszék úgy itéli, hogy állami actio megbirálására nem tartja magát illetékesnek. A legújabb „örökös" tehát most az államtanácshoz fordul ez ügyben. A dominó-játék eredetérül azt írják, hogy két szerzetes találta föl még a hatodik században és pedig unalomból. A Monte-Casino két szerzetese ugyanis a böjtben ép húst evett titokban, midőn az apát meglepte őket. Börtönnel büntették, hová épülésükre olvasót, szórakozásukra a számításhoz való krétakoczkákat adtak be nekik. Unalmukban a számolási krétakoczkákat játékszerré alakították, a kandallóból került korommal számozva meg azokat. Vigyáztak aztán, hogy meg ne lepjék őket. Ha foghelyük előtt lépéseket hallottak, rögtön rákezdték a kenetteljes éneket: „Dixit dominus domino!" Ez énekről nevezték el a feltalált játékot, melyre a kiszabadult két barát később A megmozdult hómező. ..Hajó!" A REJTELMES SZIGET. Egyveleg. — Uj aranytermő vidéket fedeztek föl ,nemrég az Egyesült Államok területén. Jainey tanár, ki egy tudományos expedíczió főnöke, azt jelenti ugyanis Black-Hillből, hogy az ott levő folyók homokjából bámulatos nagy mennyiségű aranyat lehet kimosni, sőt nagyobb arany darabokra is akadnak a kutatók. A táj bőven el van látva vízzel, ami nagyon megkönnyíti az aranyásók munkáját. E mellett a vidék igen kellemes tartózkodási helyül szolgál. A föld legelső rétegei, különösen a hegyek közelében, úgyszólván keverve vannak arannyal. A hegységekben húsz angol mérföldre terjedő ércterek találtatnak, melyekben nagy mennyiségű arany létezik. A szerencsevadászok seregestül jönnek az uj földre. Egyes helyeken 300, sőt 1000 aranyásó van már, kik egymás között barátságosan megosztanak egy bizonyos területet. Ezen adatok a Washingtonba érkezett hivatalos sürgönyökben találhatók. Érdekes örökösödési per foly most a franczia főtörvényszék előtt. Thierry nevű kalandor 1670-ben Velenczébe került és annyira megnyerte Tipaedis nevű dúsgazdag kereskedő kegyét, hogy az neki hagyta milliókra menő vagyonát. A szerencsés kalandor elhaltával a rokonokra hagyta az óriási vagyont, csakhogy e rokonokat nem tudták megtalálni. Három fiatal jó alamizsnáért megtanított sok olaszt. Francziaországban e játék csak a mult század közepén kezdett divatba jönni. Az angolok és németek francziáktól tanulták meg. Magyarországban pedig a németek honosították meg. — ITj életmentő készülék. Boyton kapitány nevezetessé vált úszóöltözete e téren új kísérletekre ösztönzi az angol feltalálókat. Londonban közelebb a Themse folyón Charles Manefield Lloyd többféle készüléket mutatott be, melyek képesítik az embert magát a vízben fentartani. Az általa feltalált készülék férfiak számára kabát alakú; azonfelül nők és leányok számára külön készüléke van. Végre szerkesztett egy légpárnát, mely a testhez csatolható, súlya csak 3 font; ez a testet függélyes és természetes állásban tartja fenn a vízen. Mindezen készülékek pár pillanat alatt felölthetők. Régi görög pénzt találtak Csehország Opatovitz nevü falujában egy ölnyi mélységben. Az érem egyik oldalán Lysimachos arczképe látható pompás dombornyomatban, míg a másik Pallas-t (Minerva) tünteti elő, kezét vértjére illesztve. Kerületén e fölírat olvasható: „Basileos Lysimacho." — Lysimachos Nagy Sándor egyik hadoszlopának volt vezetője és Kis-Ázsiát jó részben ő hódította meg. Az érem e szerint több kétezer évesnél.