Vasárnapi Ujság – 1875
1875-09-26 / 39. szám - Japán hajdan és most. I. A japánok népünnepei. II. „Róka koma”. III. Szemfényvesztők; erőművészek és komédiások. IV. Gyermeknevelés. Tornászat. Társasjátékok. V. Vallás és hitregészet. VI. Társadalmi osztályok és családi élet. VII. Piaczi és utczai élet Yeddoban. VIII. Szinészek és szinházak (14 képpel). Sámi Lajos 617. oldal / Általános nép- és országisme - Fővárosi tárczák Borostyáni Nándortól: A közös armádiáról 617. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
VASÁRNAPI ÚJSÁG. 617 Japán hajdan és most. .. Vallás és hitrégészet. A japáni városok épületei között leginkább a templomok és kápolnák vonják magukra az idegenek figyelmét regényes fekvéseik és pompás környezetök által. Egy japáni földkép szerint, mely az egész szigetbirodalmat előtünteti, az országban nem kevesebb mint 140.280 templom van, melyek közül 27.000 az ország ősvallására, a kami- vagy szinto-vallásra esik, a többiben pedig Buddha-istent imádják, kinek tisztelete Ivhinából származott át Japánba. Annyiban minden japáni templom hasonlít egymáshoz, hogy épitőik a legszebb helyeket választották ki számukra és ahol a természet mostohául osztogatta szépségeit, művészettel segitettek a dolgon, s a templomok környékét bármi áron s bármennyi fáradsággal, de mindenkor széppé, regényessé tudták tenni Szép kertek és parkok előállításában különben is nagy mesterek a japániak. A templomok számára többnyire magasan fekvő hegyeket választanak ki, honnan szép kilátás kínálkozik az alant elterülő lapályra vagy tengerre, pompás dísznövényekből alkotott sétányokkal és bokrokkal, tarka levelű és virágú facsoportozatokkal, bambuszkeritéssel és magas fenyőkkel veszik körül azokat, melyek közül itt-ott büszke czédrusok magaslanak ki; csörgedező patakok, egyszinü kavicsokkal csinosan kirakott ösvények, termékeny szántóföldek, falusias csend és magány: ilyen a legtöbb japáni templom környéke. A buddhista templomok azonkívül még nagyszerű építészeti izlések, magasságuk és terjedelmük, valamint művészies faragványaik, aranyozásuk és egyéb díszítményeik által is méltán ébreszthetik föl az idegenek figyelmét. Bár a Buddha-tisztelet Khinából került Japánba és így a japáni Buddha-templomok meglehetősen hasonlók a khinaiakhoz, barátságos kinézésük és tisztaságuk mégis kedvezően különbözteti meg azoktól. A templomok talaja fehér gyékényszőnyeggel van beterítve, az oltárok és bálványképek csakúgy ragyognak a sok aranytól, s a hasonlatosság a katholikus templomok berendezéséhez itt még inkább szembe tűnik, mint a khinai buddhista templomoknál. A szertartás maga is feltűnően hasonlít a katholikus istentisztelethez. Egy tekintet nagyobbik rajzunkra, mely a Quannon templomának belsejét mutatja, rögtön észrevéteti azt velünk. Quannon szintén valami Buddha-istenség, kit a jámbor hívők az ég és föld között hatalmas közbenjárónak tartanak. Valahányszor ebben a templomban „nagy" istentisztelet van, tömérdek nép gyűl ott össze, hogy a főpap be- és kivonulásának szemtanúi lehessenek. A templom védistenének, Quannon-Szamának oltárát az apróbb istenségek kápolnái veszik körül, képviselve van ott az egész japáni nemzeti hitrégészet, kivéve Róka komát, kit e tisztességes helyről kiszorítottak. Egy ötemeletes pagoda a buddha-hitnek a többi vallások fölött való felsőségét akarja jelképezni. A templom belsejében a mennyezet hatalmas vörös oszlopokon nyugszik, s a hajó falai aranyszínű alapra vezetett szép festményekkel díszítve. Az egyik mellékkápolnában vannak Yeddo legszebb nőinek arczképei s más ily tárgyú képcsoportok láthatók. A tömjénfüsttől egészen megbarnult khorusban legnevezetesebb tárgy a főoltár, melyen Quannon-Szama bálványkésje nagy vasrácsozat mögött látható. A templom hajója igen terjedelmes és a szentségtől magas farácsozat választja el; a szentélyben idomtalan egyházi öltönyökbe bujt bonzok segédkeznek a főpapnak gongok és tamburinok éktelen hangjaival. Némely hivők a rácsozaton át fehér papírdarabokba göngyölt vas-pénzdarabokat vetnek az ide s tova járkáló papok lábaihoz ; mások viaszgyertyákat vásárolnak, melyeket az egyházfi kínálgat nektek. Kivül pedig nagy láda fogadja be a jámbor hivők áldozatait; a láda gondosan be van zárva s olyankor is hozzáférhető, ha istentisztelet nincs. A papok minden időben módot nyújtanak kegyes híveiknek az áhítatosság efféle gyakorolhatására. „A főpap ünnepélyes bevonulása némi változatosságot idéz elő a különben unalmas szertartásban" — írja Humbert. — „E méltóságteljes uri egyéniség fehér ruhája fölött hegyes kámzsájú veres köpenyt és zöld koczkás selyemből készült stólát visel. Utána fiatal ujoncz pap lépdel, ki mellette a minisztráns gyerek tisztét teljesiti. Sajátságos hajdiszéhez még különösebb öltözet járul: fehér buggyos nadrág, fehér öv, nagy lefüggő ujju, kis, testhez álló ujjas, — ilyen öltözetben kiséri e kispap urát és mesterét, hogy annak, mihelysz int, egy csésze theát nyújtson át, mely a kezében tartott szénmedenczében, amelynek nyelét mindkét kezével tartja, már készen várakozik." A Buddha-hit csak Kr. u. 552-ben ment át Khinából Japánba, de olyan gyorsan terjedt, hogy néhány évszázad múlva nemcsak eltűrt, hanem átalánosan elfogadott felekezetté s csakhamar ezután uralkodó vallássá lett. A buddhisták egyházi feje, a Szakja Hako, ki Miakoban székel s olyanszerű hatalma van, mint a pápának, csak épen hogy szentté nem avathat senkit! Ő nevezi ki a tundikat vagyis a zárdák főnökeit, azonban e kinevezéseket a kormány erősíti meg mely különösen ügyel arra, hogy a Hako befolyás csupán lelki ügyekre szorítkozzék. Már a miák vagy szinto-templomok csupán annyiban hasonlítanak a buddhita imaházakhoz, hogy azok is rendesen a legszebb pontokon feküsznek , máskülönben jelentéktelenek, kisebbek és nem oly díszesek. Bálványképek nincsenek azokban, csupán egy tükör látható az oltár fölött vagy néha mögötte, mint a Kami vagy isten jelképe, kinek a templom szentelve van. „Aki e tükörbe tud nézni anélkül, hogy elpiruljon" — így tanítja ezt a szinto-vallás — „egyedül az méltó arra, hogy az istenség elé járuljon és hozzá imádkozzék." „Szinto" isteni tudományt jelent s ugyanegy jelentésű a „Kami" szóval. Szin és Kami az „ég lakói" és ama két mythologiai isten- és félistendynasztiának képviselői, melyek Szin-Mut, Japán első világi uralkodóját és czivilizátorát megelőzték, kitől a Dairik, az ország törvényes uralkodói, a Miakó fővárosban igen korlátolt hatalommal felruházott „egyházi" fejedelmek származnak. Szin-Mu előde Tensio-Daihszin, egy félistennő volt. Iszjában, Nipán sziget déli részének egyik tartományában született s ott is halt meg, miután igen sok bámulatos hőstettet vitt véghez. Szülőhelyén templomot építettek számára, mely szigorúan utánozott mintaképül szolgált Japán összes szinto-templomai számára,ugy hogy egyik teljesen olyan, mint a másik. Minden hőst és szentet, mint olyanokat, rendkivüli vendégszeretettel fogadtak s Buddha is részesült e kitüntetésben, sőt annyira mentek, hogy őt magával Tensio-Daidszinnel ugyan azonositották, minek következtében a japániak vallásos eszméi és fogalmai szörnyű módon összezavarodtak, de másfelől e körülménynek tulajdonítható az ott uralkodó vallásbeli türelmesség is. A japániak hite szerint minden félisten egy-egy külön paradicsomra ügyel föl. Például egyik a jégben, a másik a tenger fenekén, a harmadik a napban, s mások a holdban, csillagokban stb. székelnek, s minden hivő, azt a paradicsomot szemeli ki a maga számára, mely vágyainak leginkább megfelel. Az isteneken, félisteneken és hősökön kivül vannak még alsóbb fajú, családi vagy házi istenek, kiket a japániak a „boldogság isteneinek" neveznek. Azok tehát nem egyebek, mint az emberi boldogságok személyesítői, oly alakok, minőket a nép hiedelme alkot magának. Hét ilyen isten van, u. m. a hosszú élet, gazdagság, a mindennapi táplálék, a megelégedés, a szellemi tehetségek s a szerelem és dicsőség istene. Ritkán történik, hogy valamely család mind a hét boldogság-isten védnöksége alá helyezné magát. A nép embere a legtöbbször megelégszik a mindennapi kenyér istenének imádásával is, s legfeljebb még csak a gazdagság istenét veszi az előbbihez. Már a kereskedők osztálya szívesen odaveszi a két előbbihez a hosszú élet és megelégedés istenét is. Ezt a négyet együttesen a jó szerencse és boldogulás istenének nevezik. Minden boldogság-istent az általuk jelképezett áldást kifejező alakban és attributumokkal képzelnek a japániak. Például Shin-Ro, a hosszú élet istene az egész istencsoport között, s átalán véve a japáni köznép egész hitrégészetében a legtiszteletreméltóbb alak. Minthogy élete végnélküli, annyit látott, annnyit gondolkozott és annyit elmélkedett, hogy a homloka bámulatos nagyságúvá nőtt s hosszú szakála egészen a melléig ér. Mikor lassú léptekkel ballag, álmodozásba mélyedve, egyik kezében pásztorbotot tart, másik kezének ujjai közt pedig szempillájának leghosszabb szőrszálát húzogatja. Aggkora miatt megfehéredett szarvas képében is gyakran szokták lefesteni. Kedvencz állatai a teknős béka és daru. Shin-Ro mellékelt rajza eredeti japáni festmény után készült, valamint másik rajzunk is, mely Daikokut, a gazdagság istenét ábrázolja. Ezt szintén rendkívül nagy tiszteletben részesítik a japániak, főleg a kereskedők. Hanem a benszülött művészek annál komikusabb alakot csináltak belőle. Kis zömök alaknak festik, fején lapos sipkával, óriási nagy csizmákkal, gyöngyfüzérrel bekötött két nagy rizszsákon állva. Egyik kezében bányászkalapácsot, a másikban, vállára vetve, kincsekkel teli zsákot tart. Merő tréfából a patkányt tették kedvencz állatává, mely tudvalevőleg minden gabonának s egyéb összerágható vagyonnak esküdt ellensége. A boldogság többi isteneit is többékevésbbé komikus alakokban és tulajdonokkal szokták a japáni művészek lefesteni s ezáltal mintegy ki akarják gúnyolni a nép vágyait és könnyenhivőségét. Shin-Ro, a hosszú élet istene. Daikoku, a gazdagság istene. A közös armádiáról. Fővárosi tárcza. „Hapták, reksz saut!" Katonákról szól az ének. Csupa ismerős arcz, amit a rajzoló képünkön megörökitett. Mintha mindegyikkel találkoztál volna már valaha az életben. Az a nyalka bakagyerek ott a kép második „glédájában", tüzes szemeivel és vékonyra sodrott bajszával — mely szinte kiszurással fenyegeti szemeit — szakasztott olyan, mint a nem tudom melyik ezred hányadik kompániája melyik „ezug"jának vitézlő „fratter"-je. Annyi bizonyos, hogy láttad már valaha valamelyik „fővárta", vagy * Lásd „Katona-typusok az osztrák-magyar hadseregből" czímü képünket.