Vasárnapi Ujság – 1914
1914-07-05 / 27. szám - Tóth Árpád: Vizió a vonat ablakából 533. oldal / Költemények
VASÁRNAPI UJSÁG. A PATRICZIUS. Regény. (Folytatás.) Irta John Galsworthy. — Angolból Kendeffy Katinka. Lord Valleys, miután elvégezte, amit szükségesnek tartott megenni, felállott. — Íren valamit az anyjának Gertrude? — Semmit. Tegnap este írtam neki. — Mondja meg Miltonnak, hogy ne vegye le a szemét arról a Mr. Courtierről. Hallottam őt beszélni — egészen jól csinálja a dolgát. Lady Valleys, aki nem ült le, elkísérte a férjét az ajtóig. — Arról az asszonyról írtam a mamának Geoff. •— Szükséges volt? — Azt hiszem, igen aggódom. És mama tud néha Miltonra hatni. Lord Valleys felhúzta a vállát, megszorította a felesége karját s kiment. Bár ő maga is valami bizonytalan aggodalmat érzett épen e miatt a dolog miatt, nem volt az az ember, aki keresi, vagy eléje megy a kellemetlenségnek, olyan idegei voltak, melyek talán nem is voltak idegek; olyan sajátság, mely azoknál az ő osztályából való férfiaknál található, a kik sokat foglalkoztak lovakkal. Temperamentumosan azt találta, hogy minden napnak megvan a maga baja s az arra az egy napra épen elég. Ettől eltekintve, legidősebb ha olyan talány volt, melynek a megfejtéséről — különösen mikor nőkről van szó — rég lemondott. Az előcsarnokba lépve megállott egy pillanatig, mert eszébe jutott, hogy még nem látta kissebb, kedvencz leányát. — Lady Barbara lejött már? — Hallva, hogy még nem, magára vette nagy autóköpenyét, melyet Simmons tartott oda neki, kilépett a fehér portikonra, melyet a kőbe vésett Caradoc-sólymok díszítettek. Az Anne magas, éles hangja túlharsogta a gépkocsi elfojtott kattogását. — Nagypapa, jöjjön már! Lord Valleys elfintorította az ajkát sűrű, göndör bajusza alatt. Az a szó «nagypapa» mindig furcsán ütötte meg a fülét annak az embernek, aki alig volt ötvenhat éves, de semmi esetre sem érezte magát annyinak. Kettyüs hüvelykujjával Annera mutatva szólt: — Küldjetek le valakit a kapuhoz ezért. Kicsi Anne hangja hangosan közbevágott: — Nem kell, egyedül jövök vissza ! A motor elindult s félbeszakította a vitát. Lord Valleys az autóban megható képe volt annak, mint rombol le régi intézményeket a Tudomány. Nagy versenyistálló tulajdonos és falkanagy létére, ő a kinek (a politikán kívül) egész lelkét betöltötte a ló, — kénytelen volt nemcsak eltűrni, de elősegíteni azt, ami a lovak létét aláaknázta. Titokban az önfentartás ösztöne dolgozott nála, kényszerítvén őt, hogy meggyőzze önmagát arról, hogy a tudományt s egymást követő győzelmeit a nyers természet felett, egy oly hatalom szolgálatába lehet csábítani, mely megkristályozódott, mozdulatlan alapon nyugszik. A haladó idővel lépést tartás, a modern találmányok eredményébe való elmélyedés, az egész lét kerekeinek gyorsítása úgy, hogy sok volt a felszínen s nagyon kevés a mélységekben — életének erősbödő ingatagsága, kozmopolitizmusa, sőt kommerczializmusa, a mire mint nagyvilági gavallér büszke volt, — mindez mégis csak sok olyan titokzatosságot rejtegetett, mely igen mélyen volt ahhoz, hogy ő észrevegye, és visszapattant a nemtörődömségről, melyet az ő osztályától következetesen megkívánnak. Makacs volt, de nem szellemesen furfangos, bár nem volt értelmetlen az anyagi és praktikus kérdésekben sem, elszántan tűrte, hogy viszi magával az ár, keményen fogta ugyan a kormányrudat anélkül, hogy tudta volna, hogy valami tovarohanó tömeg forgatagában van. Egészséges esze állandóan az ellen a reakczionalizmus ellen ösztönözte, melyből oly sok volt Milton fiában, ahhoz, a könnyebb reakczionalizmushoz hajtva őt, a mely míg a saját szellemi tőkéjéből táplálkozik, annyi anyagi tőkét kovácsol, amennyit csak lehet, nagy ellenségéből, a Haladásból. Meggondoltan, nyugodtan, ő maga kormányozta a gépkocsit. Egyenesen ült a kerék mellett, széles sapkáját mélyen a szemére húzta s bár ez a minisztertanács, mely megzavarta a pünkösdi szünetet, nemcsak alkalmatlan időben hívta őt Londonba, hanem komoly aggodalomra is adott okot, mégis teljes mértékben tudta élvezni a gyors mozgást az üde nyári levegőben, mely édes, friss illatokkal hízelgett körülötte a hosszú alléé hatalmas fái alatt. A kis Anne mélyen hallgatott mellette. Kicsi lábait egymástól messze, jól kinyújtotta. Az autózás egészen új élvezet volt, mert otthon szigorú tilalom vette körül, s szótlan gyönyörűség ragyogott tágra nyilt barna szemeiben, hirtelen előugró orrocskája felett. Csak egyszer szólt, amikor a nagy kapuhoz közeledve, az autó meglassította a menetét s elhaladtak a kapus kicsi leánya mellett. — Halló, Susie ! A kis leány nem felelt, de halvány arczocskáján olyan alázatos imádat ragyogott, hogy Lord Valleys, aki nem volt éles megfigyelő, megelégedéssel vette észre.— Igen — gondolta — a falunak még ép, még egészséges a lelke. II. Slavensham Houseban, mely a Richmond Park szomszédságában feküdt s azóta volt a Casterley-család vidéki lakóhelye, mióta szokásossá vált, hogy mindenkinek legyen olyan rezidencziája, ahonnan kocsival jöhet be a Westminsterbe. Az ebédlőből nyíló nagy télikertben, egy japán liliomcsoport előtt állott Lady Casterley. Elefántcsontszin arczu, keskeny orrú, karcsú, kicsi, vén asszony volt. Szúrós tekintetű éles szemét, finoman erezett, ránczos szemhéjai félig elfátyolozták. Mozdulatlanul állott, s szürke hajával, szürke ruhájában úgy tetszett, mintha valami nagyon finom, régi aczélból faragott kis szobor volna. pókszerű, de szilárd kezében levelet Vékony, tartott, melynek szabadfolyású, csaknem terjengős volt a stílusa: Moucland Court, Devon. «Kedves Mama! Geoffrey holnap autón Londonba megy. Útközben benéz Mamához is, ha ideje lesz. Ez az új háborús hangulat nagyon elfoglalja. Én magam a Milton választása előtt nem megyek fel. Őszintén szólva : nem merem egyedül itt hagyni. Naponta találkozik az «Anonyma»jával. Az a bizonyos Mr. Courtier, aki azt a könyvet írta a háborúk ellen — ami elég különös egy szerencsevadász tollából, úgy-e? — Most itt van a faluban s erősen korteskedik a radikálisok mellett. Ő is ismeri az Anonymát és nagyon vonzó, vöröshajú érdekes ember. Miltonra való tekintettel, melegen óhajtanám, hogy az ismeretségük mélyebb legyen, mint ahogy most látszik. Bertie néhány nap óta itthon van, szeretném ha beszélne Miltonnal s megtudná, hogy áll a dolog. Bertieben megbízhatom, mert ragasz és óvatos. Meg kell azonban mondanom, hogy az az asszony valóban nagyon szép és vonzó, de semmi egyebet nem lehet róla tudni, minthogy elvált az urától. Hogy lehet valakiről egyet és mást megtudni? Az, hogy Milton annyira egyenesen és természetesen csinálja az egészet, még ferdébbé teszi a helyzetet. Ennek az új generációnak a komolysága bámulatraméltó. Nem emlékszem, de nem hiszem, hogy én ilyen komolyan vettem volna az életet, mikor az ő korában voltam.» Lady Casterley egy pillanatra lebocsájtotta a czímeres levélpapírt. Egy grimasznak az árnyéka suhant végig az arczán. Ő nem felejtette el a leánya fiatalságát. Aztán újra felemelte a levelet s tovább olvasta : «Bizonyos vagyok benne, hogy Geoffrey és én fiatalabbnak érezzük magunkat, mint Milton és Agatha, bár a mi gyermekeink. Szerencsére Bertie és Babs nem olyanok. A háború-riadalom kitűnő hatással van a Milton jelölésére. Claud Harbinger is itt van, Miltonnak korteskedik, de a valóságban Babsnak udvarol. Kicsit szomorú, ha arra gondolok, hogy Babs még nincs húsz éves , máris elveszítjük őt, de nem csoda s nem meglepő a szépsége mellett, és Claud igazán szeretetreméltó fiú. Sokat beszélnek most róla, nagyon szereplő egyéniség a fiatal Törik között.» Lady Casterley újra leeresztette a levelet s figyelmesen hallgatott. Távoli éljenzés és kiáltások i zaja hatolt be a nagy télikert előkelő csendjébe, ott remegett a liliomok halovány szirmai közt s a virágok apró illatos hullámokkal feleltek a levegő vibrálására. Az öreg dáma átment az ebédlőbe s megszólított egy ott várakozó halvány arczú, hosszú, fehér tarkójú öreg férfit. — Mi az a zaj, Clifton? — Szoczialista csőcselék mylady, tüntető felvonulást rendez Putney felé s a nép üvöltve állja el az útját. Épen a kapunk előtt akadtak meg. — Beszédeket tartanak ? — Valamit beszélnek, mylady. Szószátyárság azonban az egész. — Elmegyek és meghallgatom. Kérem a fekete pálczámat. A bársonyosan sötét, széles czédrusok fölött, melyek mint ébenfából épült pagodák magasra emelkedtek az út két oldalán, egyetlen nehéz bíborszínű felhőben lógott az ég, melynek roszindulatú zord életet adott a látóhatár széléről belemélyedő fehér sugár. Ez alatt a felhősátor alatt szorongott egy piszkos, poros férfiakból s rendetlen nőkből álló kicsi csoport, mely egy magas, fekete kabátos szónokot vett körül s éljenzéssel biztatott, bátorított. A kis csoport mögött férfiakból s utczakölykökből nagy tömeg verődött össze, mely közbeszólásokkal s üvöltéssel kisérte a feketekabátos beszédjét. Lady Casterley s a «major-domo»-ja néhány lépéssel a kacskaringós vaskapu mögött állott s figyelt. A karcsú, aczélszínű alak, aczélszínű hajával, nagy mozdulatlanságában, érdekesebb és megkapóbb volt, mint a lármás, hadonászó, sokfejű csőcselék. Csak félig beárnyékolt szemei mozogtak; ujjai szorosan fonódtak a fekete pálcza fogantyúja köré. A szónok hangja élesen kikelt a «nép» kihasználása ellen; keserű gúnnyal érintette a kereszténységet; szenvedélyesen követelte, hogy szabaduljon fel végre a nép «ezek alól az őrült katonai terhek» alól; azzal fenyegetett, hogy a nép a saját kezébe fogja venni a mindenség vezetését. Lady Casterley elfordította a fejét. — Ostobaságot beszél, Clifton. Esni fog. Bemegyek. A faragott oszlopos előcsarnokban megállott. A bíborfelhő megszakadt, dühösen csapkodó eső verte szét a gyorsan oszló tömeget. Halvány mosoly suhant végig a Lady Casterley ajkán. — Nagyon jó lesz nekik, ha az eső lehűti kissé a tüzes lobogásukat. Siessen Clifton — megázik! Lord Valleyst várom ebédre. Készíttessen számára egy szobát, hogy átöltözhessen. Automobilon jön Mouclandból. III. Egy nagyon magas fehér falú szobában, melyben alig volt valami bútor, Lord Valleys tiszteletteljesen üdvözölte az anyósát. — Kilencz óra alatt futottam fel. Nagyszerű gyorsaság, ugy-e? — Örülök hogy itt van. Mikor lesz a Milton választása? — Huszonkilenczedikén. — — Kár! Nem kellene Monclandban lennie azzal az . . . Anonymus asszonnyal. — Ali, igen. Hát hallott róla ! Lady Casterley élesen felelt: — Maga igen könnyelmű, Geoffrey. Lord Valleys mosolygott. — Ez a háborús riadalom — szólt — már unalmas. Nem tudom egészen világosan megállapítani, mi a véleménye az országnak Lady Casterley felállott: — Az országnak nincs véleménye. De ha háború lesz, azt fogja érezni, amit éreznie kell. Mindig így volt. Nyújtsa a karját. Éhes ? Lord Valleys úgy beszélt a háborúról, mint az, aki mióta érett ember, azokban a körökben élt, melyek országok sorsa felett döntenek. Tőle is, mint azoktól a pompás liliomoktól a télikertben, lehetetlenség volt azt kívánni, hogy olyan szemmel nézzenek, úgy érezzenek, mint a szabadföldi virágok iránt a kertben. Átitatva osztályának legjobb előítéleteivel, modorával, szokásaival, nem volt jobban elzárva a külvilágtól, mint amit róla fel lehetett tenni. Sőt, mint reálisan gondolkozó, egészséges észjárású ember, evidencziában volt a polgárság véleményeivel. Egészen őszintén beszólt, amikor