Vasárnapi Ujság – 1920
1920-06-06 / 11. szám - Szemere Bertalan: Intőszavak a Magyarországban lakó népfajokhoz (I-VII.) 124. oldal / Költemények - Juniusi éj. Írta Vándor Antal 124. oldal / Regények; elbeszélések - Szemere Bertalan nehány verse 124. oldal / Történelem és rokontárgyúak
126 ____ k VASÁRNAPI ÚJSÁG. 6. szám. 1920. 67. évfolyam, és puskatusok verésétől zuhogott a bejárati ajtó. Odasiettem, kinyitottam. Egy sereg mardona képű, vad tekintetű katonaruhás vörös tolongott az előszobába. A vezérük, — valami olyasféle lehetett — megragadta a mellemen a ruhát. — Senki se mozduljon, mert mindenki halál fia! Bandika, a kis hadifiú sikoltva vetette magát a feleségem ölébe. Ne bántsanak... ne bántsanak ... Vele nem is sokat törődtek, hanem engem vettek elő. — Tudja-e azt, hogy meg fog halni ? Valami sejtelem azt súgta, hogy ezek csak ijesztgetnek. ~h Mit akarnak? Mit vétettünk maguknak ? — Valaki kilőtt az ablakon. Ebből a lakásból lőtt ki... Maguk közül valaki! A véres kezű martalócz előre furakodott s rám mutatott. — Ez a vén burzsuj lőtt ki — meg a lánya ... Én megismertem őket az ablaknál . . . Koromsötét volt. Csudálatosan éles macskaszeme lehetett a bolsevikinek, ha ismert valakit, éjjeli fél három órakor, meg. A harambasa mellen ragadott és bevonaszolt a szobába. — Kutatni fogunk... Azzal nekitámadtak a holminknak, a bútorunknak, a szekrényeinknek, a könyvtáramnak. A harambasa még mindig mellen fogott. — Magát most főbeléjük. Halálra van ítélve. — Hallottam. Csak azt mondják meg, — de alig fért ki a torkomon a szó — hogy mivel lőttünk hát ki az ablakon? A véres kezű haramia a szobából ordított ki. — Azt majd mindjárt meg fogjuk mutatni... Csak kutassatok! Kiforgatták a ruhánkat, kidobálták a könyveimet s aztán vígan tapostak rajtuk, csak úgy csikorgott a szöges talpuk alatt a sok díszkötés ... A függönyöket letépték, a fehér* neműt kiforgatták, az ágyakat, kanapékat feldöntötték, mialatt ketten a bajonét hegyét a mellem két oldalára feszítették, s folyton ordítoztak ... Csak keresd ! Csak forgasd! És ők kerestek — és forgattak... A lakásom olyan volt már, mint a tatári pusztítás után. A harambasa czipelt magával, kinyittatta a szekrények ajtait, a könyvtár fiókjait — még a képek megmaradt gatták a falon. Csikorgott rámáit is megforr a lábuk alatt a vakolat,törmelék meg a törött üvegcserép. Csúnya pusztítást vittek végbe a holminkon. Szegény feleségem, aki olyan nagy barátja a rendnek, a tisztaságnak — könnyes szemekkel nézte a vandalizmust, — meg jómagamat is, akit ide-oda czipeltek, mialatt oldalamból csöpögött a vér. Ezalatt a lányom és a vőm is át tudtak jönni a másik oldalról s rémülten látták a pusztítást. Közel azonban senkit sem eresztettek hozzám. Három negyed óra hosszat sállal való farkas=szemet nézés tartott a hal Elfásult léplekkel néztem az óra lapjára és a mutató lassú útját kisérte a tekintetem, mialatt a két bajonét a mellemre volt szorítva. A haramiák még mindig kutattak. Hirtelen nagy dörrenéssel felcsapódott a külső ajtó. Egy tarka vörös sávokkal ékesített egyenruhájú bolseviki rohant be s egyenesen a mellemet szorongató harambasának tartott. — Mit lopjátok itt az időt? Gyertek már — hiszen megtaláltuk!... A harambasa erre kegyetlenül mellbe lökött, hogy hanyatt fordulva estem a törmelékkel fedett padlóra, a szétszórt könyvek és ruhák közé. Hol van ? ... hol van ? ... És mint a megbolygatott méheraj, rohantak kifelé, a folyosóra. Ott lakik — a negyedik emeleten . . . Sejtem, hogy kit kereshettek, a Budovika Akadémia egy tanárát, akit azon éjjel el is fogtak és agyon is vertek. A kegyetlen kutyák ezt a viruló életet is áldozatul dobták vérengző szenvedélyüknek. Mennyi lelkes törekvés, mennyi ifjúi hév veszett el benne!... Mi pedig megmenekültünk... A lakás üres maradt , vérző oldalamat bekötözték, a kicsit megnyugtattuk, de álom nem jött többet szemeinkre az éjjelen. A messze távolban ropogtak a lőfegyverek, itt-ott robbanás, kiabálások... egy-egy jajszó az utczán ... Én pedig a felhúzott roletták előtt állva még mindig kábultan a kiáltott izgalmaktól, néztem kelet felé, ahol nem a hajnal piroslott ezen a reggelen. Mintha eltűnt volna a hajnalpír a világból ... A nyitott ablakon át fehér fény áradt a szobába ... Messze kelet felől mintha a hajnali szellő ákáczillatot hozott volna riadt szárnyam az én feldúlt lakásomba. A földre szórt könyvek egyike nyitva volt... A rámosolygó fehér pirkadat fénye egy sorára esett, melyet el tudtam olvasni... •A KORMÁNYZÓ ÉS CSALÁDJA, JÓZSEF FŐHERCZEG ÉS FIA JÓZSEF FERENCZ FŐHERCZEG AZ ÜNNEPÉLYEN. A NEGYVENNYOLCZAS HONVÉDEK KOSZORÚT TESZNEK A SZOBOR TALAPZATÁRA. A NEMZETI HADSEREG ÜNNEPE BUDAVÁR