Vasárnapi Ujság – 1920
1920-10-24 / 20. szám - Tér és idő 236. oldal / Természettudomány; ipar és rokontárgyuak
20. szám, 1920. 67. évfolyam. VASÁRNAPI ÚJSÁG. _____ 237 így aztán súlyos következményei támadnak. A relativisták ugyanis még itt sem állanak meg, hanem igyekeznek a mi ismert világunk megfigyeléseiből bebizonyítani, hogy ez a világ nem a reális világ. Három bizonyítékuk van erre vonatkozólag. Első a Merkúr perihéliumának mozgása, második, hogy a színképekben minden fénynek a vörös felé kell eltolódnia, harmadik, hogy a fénysugár elhajlik nagyobb tömegű vonzó testek közelében. A Merkúr perihéliuma századonként 43 másodperczczel mozog visszafelé s ezt a mozgást nem lehet a gravitácziós vonzásból levezetni. Az eredete az, hogy a naprendszer tagjainak egymásra való hatását számítván, a csillagászok csak bizonyos megközelítő formulákat vezetnek le s az itt elkövetett apró elhanyagolásokból végeredményben kiadódik a Merkur számára az említett kis hiba, melynek nagyságát ismerjük, amelyet a Merkur pályaszámításában tekintetbe is veszünk, de nem tudunk neki fizikai értelmet tulajdonítani. Bizonyára telme, csak a számításban nincs is fizikai érv elkövetett megközelítések kiegyenlítődése. Einstein azonban levezetett egy formulát, amelyből pontosan adódik a Merkur perihélium-mozgása s ebben a relativisták bizonyítékot látnak elmélétük helyességére. A baj csak az, hogy ugyanazt a formulát már régen bevezették egy hibás feltevés alapján kiindulva — azt téve fel, hogy a gravitáczió terjedésének sebessége van, bizonyságul annak, hogy olykor helytelen elméletekből is adódhatik elszigetelten egy helyesnek látszó eredmény. Amint azonban az a formula régen sem jelentette az alaphipotézis helyességét, úgy most sem jelenthet semmit az Einstein-féle elmélet bizonyításában sem. A színképeltolódásban eddig semmi határozott adatot nem tudott a megfigyelés, míg a fénysugarak elgörbülését állítólag pontosan észlelték Crommelin és Eddington az 1919 május 29-iki napfogyatkozás alkalmával, amikor a két ismert nevű csillagász megfigyelte, hogy a Nap közvetlen közelében elhaladó fénysugarak — egy-egy állócsillag képe — mennyire térnek el egyenes irányuktól. Az Einstein-féle számításokból ennek az eltérésnek 1*75 ív másodpercznek kell lennie s a megfigyelésből csakugyan adódott is egy 18 másodpercznyi eltérés. Látszólag fényesen egyezik a megfigyelés az elmélettel, de két dolgot nem szabad elfelejteni : először is a Nap légkörében is történik sugár törés, aminek ugyanaz lehet az eredménye, másodszor a teljes napfogyatkozás rövid pillanatában lehetetlen annyira megbízható pontossággal lemérni egy állócsillag helyzetét a napkorong közelében, hogy ebből a mérésből döntő következtetést merhessünk levonni. A megfigyelés nem is igazolhat semmit, mert hiszen minden mérést a ka mi tvi geometriánk és mechanikánk alapján végezhetünk s az eddigi tapasztalataink mind könyörtelenül megerősítenek abban, hogy felesleges titokzatosságot beerőszakolni a természetbe. Az Einstein-féle elmélet is csak látszólag oldja meg a tér és idő filozófiai problémáját s önmagában hordja a saját maga czáfolatát is, mert végeredményben ad abssurdum vezet. Ha matematikailag fejlesztjük ki a relativitás elméletét, — amint azt az angol matematikusok megtették — az derül ki belőle, hogy hiába véges az Einstein-féle világegyetem, önmagától adódik, hogy ezen a véges világegyetemen kívül kell lenni még több ilyen véges világnak — vagyis az igazi világegyetem^ mégis csak végtelen,, amint eddig tudtuk és a tér és idő fogalmát nem lehet erőszakosan eggyé kalapálni. i^írüni A SÁROSPATAKI VAR ERKÉLYEN. A VATIKÁN PINCZÉI. Regény. (Folytatás.) Irta André Gide. — Francziából: König György. Gyula kezébe vette a Lafcadio által feléje nyújtott újságot, elolvasta ezt a mondatot, kezével végig simította homlokát és leült. Majd hirtelen ismét fölugrott s hatalmas erővel megragadta Lafcadio mindkét karját. — Tehát nem a rablás volt ez oka! — kiáltota fel s mint egy 1í7 ember, teljes erejével megrázta Lafcadiot. Nem a rablás volt az oka ! De hát akkor . . . ellökte magától Lafcadiot, a szobai túlsó végéig szaladt s e közben homlokát zsebkendőjével legyezgette. Akkor hát tudom, miért gyilkolta meg az a bandita . . . Szegény barátom, szerencsétlen Fleurissoire! Hát mégis igazat mondott! Én pedig azt hittem, hogy megbolondult ... De hát ez rémes. Lafcadio elbámult és várta a krizis végét. Kicsit izgatta a dolog, azt találta, hogy Gyulának nem volna szabad ennyire kiesni eddigi szerepéből. — Azt hittem, hogy éppen Ön . . . — Hallgasson! Maga nem tud semmit. És én itt vesztegetem el az időt hiábavaló és nevetséges következtetésekkel . . . Gyorsan! Hol a botom, a kalapom . . . — Hova siet ? — Értesítem a rendőrséget! Lafcadio Gyula és az ajtó közé vetette magát. — Magyarázza meg előbb, — mondá parancsoló hangon. — Becsületszavamra, azt hihetné az ember, hogy megbolondult. — Az elébb voltam bolond. Most ébredek csak bolondságomból . .. Szerencsétlen Fleu=rissoire, szekrény, látom !. Szent vértanú! Halála még id. .. !<o. ín megállít a tiszteletlenség és Mer 1lás útján. Az ő önfel» áldozása v;sz a jó útra. És én még nevet is járt a szobában, majd hir= tel ii dobiját és kalapját az asztalra a kölnivizes üveg mellé és szétvetve lábát, melyi Ai i Lafc dio előtt, tudni, miért gyilkolta meg az • A liltem, hogy ok nélkül. Gyí dühösen kiabált : ~ :ör is nincsen ok nélkül elkövetett . J .ák láb alól, mert egy fontos titok n volt . . . ő közölte velem ezt am oly egyébként is túlságosan súlyos iséz »>' erejéhez képest. Féltek tőle, érti? E ; az ő ' . . . Könnyen nevethet Ön, a ki 1 ti roik 'a vallás dolgaival . . . Egész v v i , amikor kiegyenesedett : titkát én ere <ö"tem. félni. 1 n óvatos, most Öntől fognak . • 'ja, mennyire sürgős, hogy érte» íí • 1 rendőrséget.• g egy kérdést, — állítá meg újból Lafcadio. , " Nem. Hadd menjek már. A dolog rendkívül sürgős. Egészen biztos vagyok benne, íg v azt az állandó felülvigyázatot, mely annyira izgatta szegény sógoromat, most velem szemben fogják gyakorolni, sőt már gyakorolják is. Nem is képzeli, milyen ügyes emberek azok. Ezek az emberek mindent HALLER ISTVÁN KULTUSZMINISZTER KISÉRETÉVEL WINDISCHGRÄTZ LAJOS HERCZEGNÉL A SÁROSPATAKI VÁRKASTÉLY UDVARÁN, A KULTUSZMINISZTER LÁTOGATÁSA SÁROSPATAKON.