Vasmegye, 1954. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-01 / 206. szám
FARI ÉS EI* Következetesebb harcot a mezőgazdaság fejlesztéséért Járási pártaktivaértekezlet Körmenden A körmendi járás párt-végrehajtó bizottsága augusztus 28-án aktivaértekezletet tartott a járás kommunista vezetői részére. A beszámolóban Fülöp Kálmán elvtárs, a járás párt-végrehajtó bizottságának első titkára foglalkozott a legfontosabb pártos gazdasági feladatokkal. Beszélt a járásban elért eredményekről és hiányosságokról. Járásunk területén — hangzik a beszámolóban — le vagyunk maradva a meglévő lehetőségek mögött úgy a növénytermelésben, mint az állattenyésztésben. A növénytermelés terén különösen a kapások szenvedtek eddig nagyobb elhanyagolást. Pedig a lehetőség megvan a kapások területének bővítésére. A szarvasmarhaállomány a járásban kétezerrel több, mint 1936-ban volt, de az átlagos tejhozam még nem haladja meg az 1600 liter tehenenkénti átlagot. A párt- és állami szervek nem harcoltak következetesen az állattenyésztés fejlesztéséért és a tejhozam növekedéséért. Helyesen hajtják végre a párt határozatát a magyarszecsődi Világszabadság termelőszövetkezetben, ahol az állatállomány fejlesztéséért mindent megtesznek. Zsámár Lajos elvtárs, a tsz elnöke elmondotta: „Állatállományunk növekedésével emelkedik a tagság életszínvonala is.“ A parasztság munkakedvének növekedését a körmendi járásban is bizonyítja, hogy a járás területén egy évvel ezelőtt négyezer hold tartalékföld volt. A múlt év őszén a dolgozó parasztok körében valóságos harc folyt a tartalékföldekért. Egy másik példa. Hatvan olyan dolgozó paraszt kérte vissza a földjét, akik lemondtak már róla és üzembe mentek dolgozni. Most már belátták, hogy a párt és kormány segítségével megélhetésük a mezőgazdaságban biztosítva van. A járás területén jó népnevelőmunkával elérték, hogy a dolgozó parasztok, a termelőszövetkezetek mindig nagyobb mennyiségben használnak műtrágyát. Ezzel emelik a termésátlagot. Az idén búzából 9 és fél, rozsból 7 és fás, őszi árpából 11 és fél mázsás volt az átlagtermés. Az őrségi részen az átlagtermés 2,3 mázsával meghaladta a tavalyit. Kapásokból is jó termésre van kilátás. A nagykölkedi József Attila tsz-ben 42 mázsás holdanként kukoricatermésre számítanak. Hiba volt, hogy a járás területén a nagy munkák idején a pártszervezetek elhanyagolták a politikai felvilágosító munkát. Nem törődtek kellőképpen a vezetőségi ülések és taggyűlések rendszeres megtartásával. Szem elől tévesztették: ha a népnevelők megmagyarázzák a párt- és kormány határozatainak jelentőségét, s rámutatnak, hogy az életszínvonal állandó emelése csak úgy valósítható meg, ha harcolunk a termelés állandó emeléséért és az állam iránti kötelezettségek maradéktalan teljesítéséért, mindjárt jobban mennének a munkák, meggyorsulna a begyűjtés. Most legfontosabb feladat, hogy gyorsan befejeződjenek a cséplési munkák. A járás még csak hatvan százaléknál tart. Sokkal gyorsabban csépelnének el, ha a cséplőgépkezelők követnék a Farkas-cséplőcsapat példáját, mely az 1070-es géppel naponta 150—160 mázsa gabonát csépel el. A beszámoló foglalkozott a tanácsok munkájával és a közeljövőben megtartandó tanácsválasztásokkal. Horváth István elvtárs, az egyházashollósi tanács elnöke hozzászólásában kérte a járási pártbizottságot, hogy nyújtson több segítséget a községi pártszervezetnek, ugyanakkor a járási tanács az ellenőrzés mellett adjon segítséget is a tanács munkájához. „Ne csak felelősségre vonjanak bennünket — mondotta —, hanem új, az eddiginél jobb módszerekkel nyújtsanak segítséget is.“ Kovács Rudolf elvtárs, a megyei párt-végrehajtó bizottság első titkára elmondotta, hogy a tanácselnök csak akkor tud jó munkát végezni, ha a pártszervezet vezetőségi ülésen beszámoltatja. Létre kell hozni mindenütt a tanácsoknál dolgozó kommunistákból a pártcsoportot. Ezek lényegében a tanácsoknál dolgozó kommunista aktívak. „Meg kell állapítanunk — mondotta —, hogy az utóbbi időben már lényegesen javult a tanácsok munkája. A dolgozók problémáival jobban és többet foglalkoznak.“ Az értekezlet foglalkozott a termelőszövetkezetek megszilárdításával és továbbfejlesztésével. Ebben az évben már a járás termelőszövetkezeteinek nagy része termésátlagával felülmúlta két-három mázsával az egyénileg dolgozó parasztok eredményeit. A nagyrákosi Petőfi tsz az őrségi talajon büszkélkedhetik a nagyüzemi gazdálkodás fölényeiről. Az idén gabonából az átlagtermésük túlhaladja 3—4 mázsával az egyéniekét. A zsigonkinti részesedés a tavalyinak duplája. Év végére eléri a hat-hét kilogrammjt gabonából munkaegységenkint. Az eredmények mellett azonban vannak hiányosságok is. A nemesrempehollósi tsz a nagy földterülethez képest kevés állatállománnyal rendelkezik. Nem gondol arra a termelőszövetkezet vezetősége, hogy az állatállomány fejlesztése elősegíti a tagság életszínvonalának a gyorsabb emelkedését is. Még a párttagok is a földterület csökkentésével foglalkoznak, nem pedig azzal, hogyan lenne gazdaságosabb a megművelése. Ezérta hiányosságért felelősség terheli a járás.A párt-végrehajtó bizottságot (*•, meg a körzeti instruktort, aki parancsolgatással, csak a gazdasági feladatok megoldásában látja a hiányosságok kiküszöbölését. A pártaktívaértekezlet megállapította, hogy az utóbbi időben az alapszervezeteknél javult a kollektív vezetés. A taggyűlésekre a beszámolót nem egyedül a titkárok, hanem a vezetőséggel karöltve készítik elő. Feladata a járási párt-végrehajtóbizottságnak, hogy segítse hozzá az alapszervezeteket a vezetés még kollektívabbá tételével a vezetés színvonalának további javításához. Az értekezlet a kommunisták fontos feladatául tűzte ki, hogy harcoljanak a mezőgazdaság továbbfejlesztéséért, ami a jelenlegi körülmények között azt jelenti, hogy a tarlóhántásban és a cséplésben lévő lemaradásokat sürgősen pótolni kell. Jó népnevelőmunkával el kell érni, hogy minden dolgozó paraszt a cséplőgéptől teljesítse államunk iránti kötelezettségét. A körmendi járás párt-végrehajtóbizottsága által megtartott aktívaértekezlet elérte célját. Mozgósította a részvevő kommunista vezetőket a III. startkongresszus határozatainak a végrehajtására. Kovács Éva 2 1954 ssepi 1. Szerda. fi párizsi szavazás előőt nyugati visszhangja Mendes-France nyilatkozata az EVR-t elutasító szavazás után Mint az „AFP“ jelenti, Mendes-France miniszterelnök az Aumeran tábornok indítványa felett megtartott szavazás eredményeinek kihirdetése után a parlament folyosóin nyilatkozatot tett. — Már régóta tájékoztattam barátainkat és szövetségeseinket, — mondotta a többi között —, hogy amilyen mértékben egy kormány a parlament lelkiállapotát ismerheti — a nemzetgyűlésben a többség nem támogatja az „európai védelmi közösséget“. Brüsszelben és máshol külföldön ezzel ellenkező értesülések terjedtek el. Annyi bizonyos, hogy a nemzetgyűlés többsége több hónap óta ellenzi a ratifikálást. — Sajnálom, hogy brüsszeli partnereink és angolszász szövetségeseink félreértették a nemzetgyűlés igazi érzését, amely — kis eltéréssel — úgy jutott kifejezésre ahogy előre jeleztem. Mendes-France a továbbiakban azt hangoztatta: — A vita ugyanakkor azt bizonyítja, hogy a nemzetgyűlés hatalmas többsége kitart a nyugati szövetség mellett. — Ebben a keretben kell új megoldásokat tanulmányozni, — mondotta a továbbiakban — mégpedig hamarosan, ezúttal nem fogunk három évet elvesztegetni. Remélem, hogy szövetségeseink és azok az országok, amelyeknek érdekei Franciaország érdekeivel azonosak, hamarosan világos döntéseket hoznak. A francia kormány rendületlenül és fenntartás nélkül kitart az Atlanti Szövetség mellett, amely mindig is irányelve volt és az is marad. Az „AFP“ londoni jelentése a továbbiakban ezeket mondja: ,A brit kormánynak tanácskozásokat kell kezdenie Franciaországgal ás az Egyesült Államokkal, hogy értékeljék a francia parlament szavazásának következményeit és hogy tanácskozzanak a végső célról: hogyan lehet megoldást találni a Nyugatnémet Köztársaság szuverenitása, valamint a nyugati védelemben való részvétele kérdésében. A Franciaországgal való előzetes tanácskozás után szó lehet négy-, nyolc-, vagy 14 hatalmi értekezlet összehívásáról“. A londoni rádió értesülése szerint az angol kormány előreláthatóan minisztertanácson tárgyalja meg az EVK elutasítása után előállott helyzetet. Anglia és az Egyesült Államok rövidesen megkezdik a tanácskozásaikat a bonni egyezmény életbeléptetésének kérdéséről. NEW-YORK A „New-York Times“ kiemeli: „E szomorú eredmény (a ratifikálás megtagadása) gyökere Franciaország jellegében és politikai struktúrájában keresendő. Négy év erőfeszítése hiúsult meg Párizsban. Ennek ellenére azonban még nincs vége az ügynek. OTTAWA Pearson kanadai külügyminiszter hétfőn este a kanadai-amerikai határon lévő Windsorban nyilatkozott a BVK francia elutasításáról. Hangsúlyozta, hogy „az elutasítás ténye megdöbbentő, de egyáltalán nem ad okot kétségbeesésre". Az EVK csupán eszköz volt. Most más módszerrel, más eszközzel kell Nyugat- Európában szoros együttműködést létrehozni. BONN A „Reuters“ jelentése szerint Adenauer jelenleg megbeszéléseket folytat a külügyminisztérium vezetőivel és keddi nap folyamán nyilatkozatot készül közzétenni arról, hogy a bonni kormánynak mi az álláspontja az EVK Franciaország részéről történt elutasításával kapcsolatban. Blücher alkancellár kedden rendkívüli ülésre hívta össze a bonni kormányt. A tanácskozás tárgya — mint a „DPA“ közli — az EVK elutasítása következtében előállt helyzet lesz. RÓMA A londoni rádió jelentése szerint Rómában sajnálkozással fogadták a francia döntést. Sceiba miniszterelnök megszakította szabadságát és visszatért Rómába, hogy tanácskozzék a helyzetről. A miniszterelnök hazarendelte szabadságon lévő minisztereit is és keddre összeírta a kabinet ülését. A francia képviselők a Marseillaise eléneklésével köszöntöttek az EVR elvetését Amidőn a francia nemzetgyűlés hétfő esti drámai ülésén a zsúfolásig megtelt ülésteremben Le Troquet elnök bejelentette a szavazás eredményét, amely szerint a nemzetgyűlés 319 szavazattal 264 ellenében megszavazta a „vita előtti halasztó határozatot“ és ezzel visszautasította az EVK ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot, az EVK-t ellenző képviselők hatalmas tapsviharba törtek ki, majd elénekelték a francia nép nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t. Az MRP-képviselők és az EVK más hívei tehetetlen dühükben elkezdték padjaikat csapkodni. A Marseillaise szárnyaló hangjai azonban elnyomták az MRP-képviselők okozta lármát, kommunisták és szocialisták, radikálisok, függetlenek és volt gaulleisták, mindazok a képviselők, akik nemet mondtak az EVK-ra, egy szívvellélekkel harsogták a francia nép diadalmas himnuszát. Velük együtt énekelt Mendes-France és a kormány többi tagja is. Eisenhower: „Kudarcot szenvedtünk.. Eisenhower elnök az „európai védelmi közösség“ elvetését Dulles külügyminiszterrel folytatott tanácskozása közben tudta meg. James Hagerty, a Fehérház sajtótitkára, megszakította az elnök és a külügyminiszter tanácskozását és tudatta velük a párizsi hírt. Eisenhower elnök kijelentette: „Az európai védelmi közösségnek a francia nemzetgyűlésben történt elvetése hatalmas kudarc a nemzetközi kommunizmus elleni harcban“. Az elnök hozzáfűzte: „Kudarcot szenvedtünk, de nem kell elcsüggednünk. Az Egyesült Államok sohasem fog lemondani egy olyan dologról, amely számára és a világ számára egyaránt jó...“ Milyen legyen az új angol döntés? A „Reuters“ beszámol arról, hogy a francia nemzetgyűlés döntésének hírét azonnal továbbították Churchill miniszterelnöknek és Eden külügyminiszternek, akik mindketten vidéken töltik szabadságukat. Az „AFP“ francia hírügynökség londoni jelentése beszámol a párizsi döntés brit körökben keltett visszhangjáról „Sem a brit kormány, sem a brit nép nem fogja soká gyászolni a párizsi szerződést — mondja a jelentés. — Churchill és Anglia álláspontja ebben a kérdésben különbözik Eisenhowerétől és az Egyesült Államokétól. Az FVK elutasítása nem jelent kudarcot az angol kormány számára, bár tanácsolta és kétségkívül óhajtotta a szerződés ratifikációját. Nagy-Britanniát a továbbjutás szükségessége most sokkal nehezebb helyzetbe fogja hozni, mint az Egyesült Államokat... Anglia most döntés előtt áll. El kell döntenie, hogy Nyugat-Németország az Atlanti Szövetség új tagja legyen-e, vagy pedig jobb, ha egy szűkebb körű szövetségbe lép, amelynek Anglia is tagja lenne és amely átmeneti megoldást jelentene az EVK és a NATO között. Max Reimann nyilatkozata a „Freies Volk”-ban A „Freies Volk”, a Német Kommunista Párt központi lapja hétfőn közölte Max Reimann-nak, a Német Kommunista Párt elnökének nyilatkozatát, amelyet a lap egyik munkatársának adott. Reimann a többi között hangsúlyozta: A szövetségi ügyészség vizsgálóbírája letartóztatási parancsot adott ki ellenem. Dr. Adenauernek, a bonni és párizsi szerződésekkel kapcsolatos politikája egyre inkább zsákutcába kerül. E politika kihatásai napról-napra érthetőbbé válnak a nyugatnémet lakosság, mindenekelőtt pedig a munkásosztály szempontjából. Éppen ezért a munkások és alkalmazottak milliói bér- és fizetésemeléseket követelnek. A Német Kommunista Párt szilárdan a munkások és alkalmazottak mellett áll és képviseli jogos bér- és fizetésemelési követeléseiket. Ez az egyik ok, amiért letartóztatják a Német Kommunista Párt funkcionáriusait. A nyugatnémet munkásosztálynak, népünk legnagyobb és legjobban szervezett osztályának — mondotta a továbbiakban — szilárdan össze kell fognia és bátor szolidaritással ki kell vívnia igazságos bérköveteléseinek teljesít éséti Az árvízkárosultak folyó pénzgyűjtés eddigi eredménye Az árvízkárosultak megsegítésére folyó péngyűjtés augusztus 39-én estig megyénként a következőképpen alakult: A pénzgyűjtés eredménye augusztus 31-én délben 54 151.970 forint Megye Forint Megye Forint Borsod—Abaúj—Zemplén 3,646.314 Fejér 1,617.171 Veszprém 3,329.930 Pest L588.321 Csongrád 3,032.828 Vas 1.527.308 Komárom 1.068.018 Heves 1,471.356 Győr—Sopron 1.925.835 Nógrád 1,458.993 Hajdú—Bihar 1.885.250 Szabolcs—Satlum 1,455.642 Baranya 1.802.019 Zala 1,284.355 Békés 1,710.945 Somogy 1,265.938 Szolnok 1,663.447 Tolna 779.607 Bács—Kiskun 1,659.978 Budapest 20,420.445 si minisztertanács határozata az általános és kötzépiskolák 1954—55 évi tanévének időtartamáról A minisztertanács határozatban szabályozta az általános és középiskolák 1954—55. évi tanvének időtartamával kapcsolatos kérdéseket. A határozat kimondja, hogy a tanév 1954. szeptember 1-én kezdődik és 1955 július 20-án ér véget. A téli szünet december 20- tól január 16-ig tart. A módosítás nem vonatkozik a dolgozók általános iskoláira, a szakérettségire előkészítő tanfolyamokra és a gyakorló gimnáziumokra . A tanuló megfelelő szüneti foglalkoztatása céljából az iskolai napközi otthonok, továbbá a szükséghez képest iskolánként egy-egy tanterem fűtését a téli szünet alatt is biztosítani kell. IDŐJÁRÁS :J ElMENTÉS Várható időjárás: Felhőátvonulások, néhány helyen, elsősorban északon és keleten esővel. Mérsékelt, időnkint élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek szerdán rence: 10—13, délben 20 —25 fok között.