Vas Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-26 / 173. szám

t Tudnivalók a szombathelyi tanácstagi pótválasztásokról Tanácstagnak lenni nemcsak megtiszte­lő, de felelős megbízatás is. Az októberi ellenforradalom vihara nem hagyta érin­tetlenül a szombathelyi választói kerü­leteket sem, s bizony számosban h­óna­­pok óta nincs tanácstag, nincs meg az a kapocs, amely a dolgozókat a tanácsi szervekkel állandó összeköttetésben tart­ja. E hiányok megszüntetése érdekében a tanácsi törvény idevonatkozó szabályai­nak szellemében július 28-án, vasárnap délelőtt 8 órától tanácstagi pótválasztá­sok lesznek az 1-es, a 13-as, a 21-es, a 49-es, a 65-ös, a 69-es, a 92-es, a 101-es és a 105-ös számú választókerületben. A választók tájékoztatása érdekében közöljük a választókerületekhez tartozó utcákat, valamint a választások lebonyo­lítására kerületenként kijelölt helyisége­ket. Az 1-es számú választói kerület (Heidrich K. u„ Kilián Gy. u. Né­meth I. u., Pirók Gy. u., Pálya u., Simon F. u., Tóth K. u., Vépi u.) választási helye a Zanati úti óvo­da. A 13-as számú választói kerü­let (Vöröshadsereg út végig, 1-es számú vasúti őrházi választási helye a Vöröshadsereg úti TÜZÉP-telep. A 21-es számú választói kerü­let (Marx K. utca a 11. házszám­tól a 34-es házszámig) választási­­ helye a Lenin út és a Vörösmarty­­ utca sarkán levő pártkörzeti he­­­­lyiség.­­ A 49-es számú választói kerü­­­let (Berzsenyi tér, Forgó u., Köz-­ társaság tér 10. számú ház, Hevesi ] Á. utca az 1-től 10. házszámig , bezárólag, Széchenyi u.) választás­i helye a Hevesi Ákos utcai általá­­­­nos iskola,­­ A 65-ös számú választói kerü­­­­let (Erdei iskola, Nárai utca a , 64-es házszámtól a 79-es ház-­­ számig bezárólag, Somlai A. u.,­­ Sarlai telep, Viktória téglagyár) , választási helye a Táncsics-kollé-­­ gium. Az Erdei iskolába és a Vik-­­ tória téglagyárba kimennek a sza- ' vazatszedők, tehát e két hely­­ szavazóinak nem kell a szavazó-­­ helyre menniük.­­ A 69-es számú választói kerü-­­ let (Szigligeti utca 1. házszámtól­­ a 25-ös házszámig bezárólag, Tán- ■ esdes M. utca 40. házszámtól az­­ 57. házszámig bezárólag) válasz-, tási helye a Táncsics-kollégium.­­ A 92-es számú választói kerü­­­­let (Liliom ut 77-es őrház, Szőllős­i utca a 17-es házszámtól a 76-os­ házszámig) választási helye a , Mezőgazdasági Technikum Nép-­­ front utcai interná­tusa. ] A 101-es számú választói ke­­­­rület (Sebes Gy. u., Thököly I . utca a 44-es házszámtól a 73-as­­ házszámig bezárólag, Zrinyi I. u.)­ választói helyisége a Zrínyi I. u. általános iskola. A 105-ös számú választói kerü­let (Eszerédj u., Erdődi u., Kinizsi P. u., Taschler J. u.) választási helye a Zrinyi I. u. általános is­kola. A tanácstagi választás nemcsak joga, de kötelessége is minden állampolgárnak. Kövessünk el mindent, hogy ezen fontos mun­ka lehetőleg már a déli órákig befejeződjék. VAS NÉPE Berlinben bemutatták az októberi eseményekről készített dokumentumfilmet A Magyar Népköztársaság ber­lini nagykövetsége kedden este meghívott közönség előtt bemu­tatta az ,,így történt“ című, a ma­gyarországi októberi ellenforra­dalmi eseményekről szóló doku­mentumfilmet, valamint az 1957. május elsejéről készült színesfil­met. A műsor további részében a „Bakaruhában“ című játékfilmet vetítették le. A bemutatón megjelent Otto Grotewohl, a Német Demokrati­kus Köztársaság miniszterelnöke, Walter Ulbricht, a Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, Hermann Matern, a Népi Kamara első elnökhelyette­se, Friedrich Ebert, Nagy-Berlin főpolgármestere. (MTI) Földrengés Iránban A most utólag érkező hírek szerint az 1957. július 2-án Irán Kaspi tengeri partvidékét megrázkódtató földrengés egyike volt a legsúlyosabb természeti katasztrófáknak. A legújabb adatok szerint legalább 5000 halott, több mint 10.000 sebesült és körülbelül 100 ezer hajléktalan áldozata van a földrengésnek, amely Magyarország felének (50.000 km 2) megfelelő terület lakhegyeit döntötte romba. A földrengés központja az Elburz hegység 5654 méter magas hóbo­rította Demavend csúcsa volt, amely Teherán fővárostól 70 km-re északkeletre fekszik. Jasé S­zláv Hősök: SVEJK (134.) A roló fáiig le volt húzva, a bolt előtt két rendőr állt, akik szintén erősen eláztak, amikor odabent ren­det csináltak. A fele pálinka hiányzott, az utcán egy üres rumoshordó volt, és a pult alatt Paroubek két részeg pasast talált, akiket a rendőrök nem vettek ész­re, és amikor Paroubek kihúzta őket, két krajcárt akartak neki fizetni, hogy ők csak annyi rozspálinkát ittak meg, így jár az, aki mindent elhamarkodik. A háborúban is ez a helyzet. Előbb csak püföljük az el­lenséget, és folyton csak megyünk utána, a végén pe­dig nem győzünk menekülni. — Jól megjegyeztem magamnak azokat a hetyke huszárokat — mondta Vodicka —, csak kerüljön az utamba valamelyik, majd én elszámolok vele. Mi árká­­szok nagy bestiák vagyunk, ha a fejünkbe száll a vér. Mi nem olyanok vagyunk, mint azok a nyamvadt land­­veresek. Amikor a fronton voltunk Przemyslnél, volt egy Jetzbacher nevű kapitányunk, egy olyan disznó, hogy olyat még nem látott a világ. Ez úgy tudott minket szekírozni, hogy egy Bitterlich nevű fiú a szá­zadunkból, aki német volt, de nagyon rendes ember, agyonlőtte magát miatta. Erre mi elhatároztuk, hogy mihelyst fütyülni kezdenek az orosz oldalról, a mi Jetz­­bacher kapitányunk nem maradhat élve. És tényleg, ahogy lőni kezdtek ránk az oroszok, öt golyót eresztet­tünk belé a pergőtűzben. Olyan szívós volt a bitang, mint egy macska, úgyhogy még két lövést kellett ad­junk neki, hogy ne legyen baj a dologból, ő meg csak morgott, de szörnyű mulatságosan, kész röhej volt. Vodicka elnevette magát: — A fronton mindenna­pos eset az ilyen. Egy bajtársam mesélte, aki most szintén itt van nálunk, hogy amikor Belgrád alatt volt mint bala, az ő századjuk lelőtte a gefechtben az óberlajtnantjukat, az is egy ilyen kutya volt, sajátke­­zűleg lőtt agyon két katonát menetelés közben, mert nem bírtak már tovább menni. Mikor ez az óberlajt­­nant megkapta a golyót, egyszerre csak fütyülni kez­dett, hogy vonuljanak vissza. Körülötte mindenki ha­lálra röhögte magát. Ilyen érdekfeszítő és tanulságos beszélgetés köz­ben Svejk és Vodicka végül is megtalálja Kákonyi úr vaskereskedését a Soproni utca 16. szám alatt.­­ — Mégiscsak jobb lenne, ha itt megvárnál — mondta Svejk Vodickának a kapu előtt —, én csak fel­szaladok az első emeletre, átadom a levelet, megvá­rom a választ és már itt is vagyok. — Még hogy én elhagylak téged? — bámult rá Vodicka. — Te nem ismered a magyarokat, értsd meg, ha mondom. Itt nagyon óvatosnak kell, hogy legyünk velük. Majd én behúzok neki egyet. — Ide hallgass, Vodicka — mondta Svejk komo­­­lyan. — Itt nem egy magyarról van szó, hanem a fe­leségéről. Elmeséltem neked mindent, amikor azzal a cseh pincérnővel ültünk, hogy levelet viszek az óber­­laitnantomtól, és hogy a legnagyobb titok az egész. Az én óberlaitnantom a lelkemre kötötte, hogy erről egy árva léleknek nem szabad tudni, és a te pincérnőd is mondta, hogy igaza van, mert ez egy diszkrét dolog és senkinek se szabad tudomást szerezni arról, hogy az Oberlajthant úr egy férjes asszonnyal levelez. Még te is ráhagytad, hogy úgy van, és csak bólintottál. Én megmagyaráztam nektek, hogy mi itt a helyzet, hogy énnekem pontosan végre kell hajtani az Oberlaiinan­­tom parancsát, és akkor te mindenáron fel­­ akarsz jönni velem. — Te még nem ismersz engem, Svejk — felelte époly komolyan Vodicka, az öreg árkász. — Ha egyszer azt mondtam, hogy nem hagylak el, akkor jegyezd meg magadnak, hogy az én szavam aranyat ér. Kettes­ben mindig biztonságosabb a dokig. — Hát ezt mindjárt megkontrázom, Vodicka. Tu­dod, hol van a Vysehradon a Neklan utca? Ott volt a műhelye a Vodomik lakatosnak. Ez egy igazságos em­ber volt, és egyszer, amikor hazajött valami­­lumpolás­ból, hát magával hozott még egy lumpot aludni. Aztán nagyon sokáig kellett, hogy nyomja az ágyat, és a fe­lesége mindennap átikötözte a sebeit a fején, és azt mondta neki: „Látod, Tonicek, hogyha nem ketten jöt­tetek volna, hát csak rumliztam volna és nem vágtam volna a fejedhez a tizedesmérleget.” Ő meg, amikor már beszélni tudott, azt mondta: „Igazad van, anya, máskor ha elmegyek valahová, senkit se cipelek haza magammal.’“ — Még csak az hiányozna — fortyant fel Vodicka —, hogy az asszonynak a férje a fejünkhöz vágjon va­lamit. Majd én elkapom a nyakát és lerúgom a lép­csőn az első emeletről, hogy röpülni fog, mint a srap­nel. Az ilyenekkel keményen kell bánni. Csak semmi teketória. — Vodicka, hiszen te nem is ittál olyan sokat. Én két negyedliterrel többet ittam, mint te. Csak annyit lássál be, hogy nem szabad semmi botrányt csinálnunk. Ezért én vagyok felelős. Mégiscsak egy nőről van szó. — Szájon vágom a nőt is, Svejk, nekem az mind­egy, te még nem ismered az öreg Vodickát. Egyszer a zábehlicei ,,Rózsaliget”-ben egy ilyen maskara nem akart velem jönni táncolni, mert azt mondja, dagadt a pofám. Igaz, hogy a pofám meg volt dagadva, mert éppen egy hoszivari táncmulatságból jöttem, na de képzeld el, hogy az a ringyó így sértegessen. „Akkor itt van egy magának is, tisztelt kisasszony — mond­tam neki —, hogy ne fájjon a szíve.” Úgy szájon vág­tam, hogy feldöntötte az egész asztalt poharastul ott a kertben, ahol a papájával meg a mamájával, meg a két bátyjával ült. De én nem ijedtem meg az egész , Rózsaliget‘’-től sem. (Folytatása következik.) Jól szervezett felkészüléssel megkezdődött a Salk-féle védőoltás Tegnap a kora reggeli és dél­előtti órákban szinre valamennyi egészségügyi központ kisebb-na­­gyobb hangyabolyhoz hasonlított. Orvosok, ápolónők, gépkocsiveze­tők vették az utasítást, csomagol­ták a felszerelést. Az egész me­gyében megkezdődött az egy-két éves gyermekek oltása a járvá­nyos gyermekbénulás ellen. A Szombathelyi járási tanács egészségügyi csoportjáról négy oltóbrigád indult útnak: egy-egy orvos két-két nővérkével. Gépko­csi repítette őket a járás közsé­geibe. Vittek magukkal mindent, ami csak az oltáshoz szükséges: sterilizálót, fecskendőt, tűt,­­vat­tát, alkoholt, desz­tillált vizet, röp­lapokat az oltással kapcsolatos tudnivalókról, s ami a legfonto­sabb: a drága, értékes vaccinát, az oltóanyagot. Az első brigád első áldomása: Zanat. Az egészségügyi tanácsadó helyiségét már felkészítették. Szerdahelyi Jánosné szülésznő is beállt segíteni. A szülők sem hiá­nyoztak a gyermekekkel, valamennyi oltásra jogosult megjelent, s csak egyet nem oltottak be be­tegsége miatt. Míg a sterilizálással pepecsel­tek, elkészültek az oltási lapok, a kimutatások. Közben-közben érdeklődve kukucskáltak be az ajtón a nagyobb gyermekek.­­Ví­gan voltak, még nem láttak sem­mi „gyanúsat“. A mécses rend­szerint csak akkor törött el, ami­kor meglátták a nagy fecskendőt, s hiába mondta ilyenkor a doktor bácsi: „Ugye, nem is fáj“, nem igen bólintgattak rá. , — Anyukám, de fáj — erősít­­gette inkább a kis Pál Vilmoska Zanaton —■ pedig mire kimondta, végzett is a doktor bácsi. A köny­­nyek rögtön felszáradtak, s a kis Vili még köszönetet is mondott. Egyetlen szülő sem tartotta vissza gyermekét az oltásról. Örömmel vették igénybe a nem kis anyagi áldozatba került le­hetőséget. Ha az állam fontosnak­­ tartja, nekik is éppúgy fontos, hogy gyermekeiket elkerülje ez a betegség, így vélekedhettek Bükön is, ahol közel 100 oltást kellett adnia dr. Andrasovszkynak. Az egész­ségház rendelőjében azonban itt is ügyesen haladtak előre, segí­tettek a szülésznők, védőnők, ott volt a szeme a körzeti orvosnak is. Nagyon alaposan felkészültek és jó szervezőmunkát végeztek egészségügyi szerveink és taná­csaink. Vasszilvágyon éppúgy, mint Nemesbődön, Váton a kitű­zött időre rendben állt a tanács­adóhelyiség, megérkeztek a gyer­mekek. A tanácselnök és tanács­­titkár be-benézett, nincs-e vala­mi probléma. A meglátogatott községek közül egyikben sem volt olyan szülő, aki lemondott volna az oltásról. Viszont sokan érdek­lődtek, mikor oltják majd a na­gyobb korosztályokat. Megnyu­godva vették tudomásul, hogy további tárgyalások folynak a Salk-vaccina ismételt behozata­lára, hogy Napjaink közegészségügyi kér­déseinek refrénszerűen visszaté­rő alapja a tisztaság. A nyári fer­­­tőző betegségek, a járványos gyer­mekbénulás megelőzésének leg­elemibb követelménye a tiszta­ság. És amikor naponta beszé­lünk e fontos kérdésről, szinte belénk idegződik jelentősége, ak­kor olyan jelenségeknek vagyunk szemtanúi naponta, amelyek mintha csak „juszt is” alapon szembe akarnának helyezkedni egészségügyi szerveinknek a tisz­taság érdekében kifejtett erőfe­szítéseivel. De miről is van szó? Arról, hogy van a Szombathelyi Sütő­ipari Vállalatnak egy kenyérhor­dó gépkocsija, amely főleg a tá­volabbi peremközségeket látja el naponta friss kenyérrel. Ebbe az e­gykor más célokat szolgáló gép­járműbe 10—13 méter mázsa ke­nyér fér be. Tág gyomrának ele­jébe azonban csak úgy lehet a kenyeret behordani, ha a dolgozók maguk is bemásznak abba. Vagyis: azzal a piszkos, sáros ci­pővel, amellyel az út porában, sarában járnak, azzal kénytelenek tipródni a kenyerek között. Azt hisszük, senkinek sem kell ma­gyarázni ezen állapot tűr­hetetlen­­ségét. Ismerik, tudják ezt a sütő­ipari vállalat vezetői is, de eddig­? még nem változtattak a helytelen módszeren. És nem tudjuk, hogy miért nem. Megoldhatatlan fel­adat talán a kocsi mindkét ol­dalára (amint a tulajdonukban levő lovaskocsijuknál is van) aj­tót vágni? Nem hinnénk, hogy erre az egyszerű lakatosmunkára ne volna „keret”. n •r-­­r’i­rm Megoldhatatlan feladat? 1957. július 26. Péntek a nagyobb gyermekeket is védőoltásban részesíthessék. Ma, az oltás második napján újabb községekbe jutnak el az oltóbrigádok, újabb kisgyermekek részesülnek védelemben. Bizton reméljük, hogy a csöppnyi fáj­dalmat okozó oltás megkíméli őket ettől a következményeiben rendkívül károssá válható járvá­nyos megbetegedéstől.

Next