Vas Népe, 1971. augusztus (16. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-05 / 183. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP VAS MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A VAS MEGYEI TANÁCS LAPJA XVI. évfolyam, 183. szám Ára 80 fillér 1971. augusztus 5. Csütörtök KÖZLEMÉNY a Magyar Szocialista Munkáspárt KB és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1971. augusztus 4.-i együttes üléséről A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságaés a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1971. augusztus 4-én Kádár János elvtárs elnökletével együttes ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság és a Minisztertanács tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke, a Központi Bizottság osztályvezetői, a budapesti pártbizottság titkárai, a megyei pártbizottságok első titkárai, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkárai, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az államtitkárok, valamint a központi sajtó vezetői. A Központi Bizottság és a kormány együttes ülésen megvitatta és elfogadta Komócsin Zoltán elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának tájékoztatóját időszerű nemzetközi kérdésekről; — megvitatta és elfogadta Nyers Rezső elvtársnak, a Központi Bizottság titkárának előterjesztése alapján a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa XXV. ülésszakáról, valamint az 1971. évi népgazdasági terv teljesítésének helyzetéről szóló jelentést. 1. A Központi Bizottság és a Minisztertanács együttes ülése a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit megvitatva megállapította: A nemzetközi helyzetet változatlanul a szocializmus, a haladás és a béke erőinek, valamint az imperializmus, a reakció és a háború erőinek a politika, a gazdaság és az ideológia síkján zajló éles és bonyolult küzdelme jellemzi. E harcban a szocializmus, a haladás, a béke pozíciói erősek, a világ népeinek antiimperialista egységfrontja szilárdul, békemozgalma szélesedik. Eközben az imperialisták, mindenekelőtt az Egyesült Államok vezető körei meg-megújuló próbálkozásokat tesznek az antiimperialista egységfront és a szocializmus erőinek megbontására, gyengítésére, ami fokozott éberséget kíván a szocializmus, a haladás, a béke erőitől, az antiiimperialista harc híveitől. A Központi Bizottság és a Minisztertanács ismételten kifejtette elvi meggyőződését és törekvését, hogy a Központi Bizottság végrehajtó szerveinek nemzetközi tevékenységükben, a kormányszerveknek diplomáciai munkájukban egyaránt fokozott erőfeszítéseket kell tenniük a Varsói Szerződés, a KGST, a szocialista világrendszer országai közötti egység és együttműködés erősítésére; minden kísérletet, amely ennek bomlasztását célozza, vissza kell utasítani. A proletár internacionalizimus eszméitől vezérelve változatlanul teljes szolidaritást vállalunk a kapitalista országok munkásosztályainak a társadalmi haladásért folyó harcával. Továbbra is tevékenyen támogatjuk a népek szabadságáért, függetlenségéért, az imperialista gyarmatosítás és újgyarmatosítás ellen küzdő nemzeti felszabadító mozgalmakat, sokrétű együttműködésre törekszünk Ázsia, Afrika és Latin-Amerika fejlődő országaival. — A gazdaságilag fejlett tőkés országokkal — általában a kapitalista országok viszonylatában — változatlanul a békés egymás mellett élés elvének érvényesítését, a kapcsolatok normalizálását és fejlesztését szorgalmazzuk. Pártunkat és kormányunkat nemzetközi politikai tevékenységében az a meggyőződés vezeti, hogy külpolitikai erőfeszítéseinknek a Szovjetunióval való szövetséget, a szocialista országok közötti egységet, a haladást, a népek érdekeit, a békét kell szolgálnia. A Központi Bizottság és a Minisztertanács változatlanul nagy jelentőséget tulajdonít az európai biztonsági értekezlet létrehozásának. A Szovjetunió, a szocialista országok, a békeszerető erők erőfeszítéseinek eddigi eredményei lehetővé teszik, hogy a kétoldalú eszmecserék mellett sokoldalú konzultációk szervezésével az előkészítés aktívabb fázisába lépjünk. Az együttes ülés üdvözli Európa politikai és társadalmi erőinek a béke, a biztonság és az együttműködés elősegítésére irányuló törekvéseit. Pártunk és kormányunk mint eddig, a jövőben is mindent megtesz az európai békéért és biztonságért. A Központi Bizottság és a Minisztertanács változatlan és teljes szolidaritásáról biztosítja az indokínai népeket az amerikai agresszorok és csatlósaik elleni igazságos és hősi küzdelmükben. Szilárd meggyőződésünk, hogy egyedül az indokínai népek jogosultak dönteni a saját sorsukat érintő kérdésekben. A világ haladó közvéleményével együtt a mi népünk, pártunk és kormányunk is elutasít minden olyan kísérletet, hogy az indokínai népek háta mögött próbálkozzon bárki is egyezkedni. A dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány hétpontos javaslata reális, minden érdekelt fél számára méltányos megoldást kínál és alkalmas a béke és biztonság helyreállítására Délkelet- Ázsiában. Az amerikai kormánynak e javaslatok alapján az indokínai népek képviselőivel közvetlen tárgyalások útján kell megegyezésre jutnia. E cél elérése a vietnami néppel, az indokínai népekkel rokonszenvezők fokozott szolidaritását követeli az egész világon. A Központi Bizottság és a Minisztertanács elítéli az Egyesült Államok kormányának az izraeli agresszorokat támogató és bátorító politikáját, amellyel akadályozza a békés rendezést a Közel-Keleten is. Miközben különböző manőverekkel arra törekszik, hogy közvetítőként tüntesse fel magát, mind nyilvánvalóbbá válik igazi szándéka: az agresszió következményeinek elismertetése és megszilárdítása. A magyar nép továbbra is támogatja az arab népek igaz ügyét az izraeli agresszorokkal és az imperializmus mesterkedéseivel szemben. Az együttes ülés elítéli a palesztin nép és függetlenségi mozgalma elleni jordániai irtóhadjáratot. A jordániai hatóságok eljárása súlyos támadás az arab egység és az arab népek igazságos harcával szemben, amelyből csak az amerikai imperialisták és az izraeli agresszorok húzhatnak hasznot. A Központi Bizottság és a Minisztertanács ismételten kifejezi mély meggyőződését, hogy a népek — köztük az arab népek — antiimperialista harca a béke, a haladás, a szocializmus összes erőinek összefogását, szilárd együttműködését, akcióegységét követeli meg. Minden, ami ezt elősegíti, a népek ügyét szolgálja, minden, ami ezt akadályozza, káros, árt a népek közös érdekeinek. A magyar nép szolidáris a szabadságukért, a nemzeti függetlenségükért harcoló népekkel, így az arab népekkel is, éppen ezért a világ haladó és antiimperialista erőivel együtt népünk is mélységes megdöbbenéssel értesült a Szudánban lezajlott tragikus eseményekről. Elítéli az arab népek igaz ügyéért, nemzeti függetlenségéért harcoló kommunisták és más hazafiak üldözését és fizikai megsemmisítését, az ellenük folytatott terrorhadjáratot. A szudáni nép létérdeke, az izraeli agresszió elleni eredményes harc követelménye, hogy Szudánban létrejöjjön és erősödjön az imperialistaellenes és haladó erők egysége. A szocialista országok, a világ haladó erői, az arab népek összefogása az agresszorok feletti győzelem legfőbb biztosítéka. (Folytatás a 2. oldalon) Nixon nyilatkozata pekingi útjáról Jövedelem és fogyasztás Egy kis király kalandjai Haladás—AFIT 4:3 Szép lányok, szép barackot szednek a Csepregi Állami Gazdaságban. (Képes riport a 4. oldalon.) — Je — A tanácsi gazdálkodás fél éve: Lakásépítés túlteljesítése várható . Indokolt-e az alkalmazotti létszám-növekedés? - Szolgáltatásokban lassú az előrelépés A megyei tanácok üléséről A költségvetési és vállalati gazdálkodás, valamint a fejlesztési alap felhasználásának színvonala az első félévben alapjában kedvezően alakult. Így összegezte határozatában a megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén az év hat hónapjának gazdálkodásáról készített jelentés vitáját, tapasztalatait. Egyúttal — s ez nagyon természetes — azt is hozzátette, hogy ez nem kendőzi el bizonyos területek lemaradásait, amelyeknek vizsgálatára és megszüntetésére szakigazgatási szerveit utasította. A költségvetési gazdálkodás pozitívumai közül kiemelhető, hogy a tanácsok és intézményeik a nagyobb önállósággal járó új helyzetekkel megbirkóztak, a rendkívüli erőfeszítést igényelt feladatokat is megoldották. A tanácsi bevételek a várakozásnak megfelelően alakultak. Nem ennyire egyértelmű viszont a kiadási előirányzatok felhasználása. Erős a lemaradás a felújításokban. Ilyen célokra idén — a múlt évről áthúzódókkal együtt — mindössze 18 millió forintot fizettek ki, azaz a felújítási tervek fél év alatt mindössze 25 százalékban valósultak meg. Főleg a művelődési intézmények (iskolák) és a lakások felújítása maradt el. Amiért is a vb a megyei művelődésügyi osztály és a három város tanácsa részéről nagyobb felelősséget és fokozott szervező munkát tart kívánatosnak. A fejlesztési célkitűzések megvalósulása időarányosan jó képet mutat, 47,5 százalékos pénzügyi vonatkozásban. A vb örömmel nyugtázhatta, hogy a tanácsok egyre javuló szinten gazdai, formálói fejlesztési politikánknak. A jelentés kiemeli: „A célcsoportos lakásberuházás időarányos felhasználása kedvező, az építőipar az éves előirányzattal szemben túlteljesítést jelentett be. A lakásépítés az építőiparban kiemelt és premizált feladat Részben ezért, másrészt az első félévi kedvező időjárás folytán — elsősorban a szombathelyi lakásépítkezéseknél — az 1971-re tervezett építési ütem túlteljesítése várható. A túlteljesítés elsősorban az 1971—1973. évi lakások tömbfűtőművének és közműjárulékainak korábbi megvalósulására, illetve az 1972- ben befejeződő lakóépületek átmenő készültségi fokának javítására irányul.” Az elmúlt félévben összesen 200 tanácsi és más állami lakást, 166 társaslakást és 176 családi házat adott át az építőipar. Olvasóink előtt ismertek a bölcsőde és óvoda átadások, hírt adtunk a celldömölki és más nagy építkezésekről. Ezért inkább néhány olyan építkezést említünk, ahol nem kielégítő a helyzet. Így a sárvári mentőállomás és óvoda, a répcelaki bölcsőde, a hegyfalui, a hosszúperesztegi és a simasági orvosi rendelő és lakás, a szombathelyi mozi és a Safrankó utcai tornaterem kivitelezését kell gyorsítani — többek között. A jelentésből megtudhattuk azt is, hogy a megyei kórházban „a kazánházi rekonstrukció csak a második félévben fejeződik be. próba(Folytatás a 3. oldalon) Két új lakótelepet jelöltek ki Celldömölkön Nagyon sok az OTP-lakásakció iránt érdeklődő Celldömölkön. A nagyközségi tanács úgy határozott, hogy két új lakótelepet létesít. Ennek helyét már ki is jelölték, s ezeken 222, illetve 204 lakást építenek fel- A munkálatokat már megkezdték. A negyedik ötéves tervidőszak alatt várhatóan 140 négy—ötszintes állami, 400 három—négyszintes OTP-lakás, és 150 családi ház épül Celldömölkön. Utai Az Apollo- 5 útban a Föld felé — Decibel-sakálok — 99Tarlón háltam a nyáron66 Savaria Nyári Egyetem — Elveszett a lopott pénz — Kétszáz csirke halála — Időhiány