Vas Népe, 1983. december (28. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-01 / 283. szám
Körúton a megyei rendes elnökhelyettesével Tájékozódás a téli tüzelő látásról — Mennyiségi gondok nincsenek. Inkább minőségileg, a választékban nem kapják meg az emberek azt, amit szeretnének. Érdekes viszont, hogy a vidéki Tüzép-telepek ellátottsága lényegében semmiben sem rosszabb, mint a megyeszékhelyen levőké. Szele Ferenc, a megyei tanács elnökhelyettese öszszegezte így tapasztalatainkat kedden, egy ellenőrző körút utolsó állomásán, Hegyfalun. Az elnökhelyettes Kiss Tihamérral, a Szombathelyi Zalaegerszegi Tüzép Vállalat igazgatójával, és Németh Józseffel, a megyei tanács kereskedelempolitikai csoportvezetőjével és az újságíróval együtt tájékozódott megyénk három Tüzép-telepén a téli tüzelőellátásról. ★ Kőszegen a vasútállomás szomszédságában van a Tüzép-telep. Az elmúlt tíz évben sokszor került szóba esetleges megszüntetése. Szó volt arról is, hogy kizárólag „tengelyen”, vagyis a Volán Vállalat teherautóin érkezne tüzelő és építőanyag a városba. Az évekig tartó huzavona lezárult, a telep és az iparvágánya is megmaradt. Igaz, útbővítés miatt sokáig megközelíteni is alig lehetett, most viszont az utca felőli részen készül a kerítés. A telepvezető, Venyegei Lászlóné mégsem elégedett. Kicsinyem a néhány napja beállított hídmérleget, rosszallja, hogy az út szintjénél jóval magasabbra építették a bejáratot. Dagasztjuk a sarat, pocsolyákat kerülünk ki, amíg körülnézünk a telepen. A hely eléggé szűkös, s jelenleg csak két kupacban van szén, az is poros. — Ha a bányák termelnek, itt különösebb gond nem lesz — mondja a telepvezető. — A nagyobb havat is két nap alatt eltakarítják, vasúton gyorsan ideérhet az áru. Az utalványok többségét már beváltották, de vannak olyan kőszegiek is, akik még várnak jó minőségű szénre. Itt a házak többsége úgynevezett fekvőkéményes. Ezeknek a kéményeknek eléggé rossz a huzatuk. Csak nagy kalóriájú, magas lánggal égő szén ég el tökéletesen a kályhákban, erre várnak a vevők — fűzi hozzá magyarázatul Kiss Tihamér. — Felsőgallai szént szeretnének, de abból kevés van. A tanácselnök-helyettes búcsúzóul megkérdezi még: — Milyen gyakran fordulnak meg a telepen a város vezetői ? Némi tűnődés után a telepvezető azt mondja: — Hát, ritkábban ... Útban Csepreg felé, Kiss Tihamér igazgató tájékoztat bennünket a megye Tüzép-telepeinek helyzetéről. — A szombathelyi telepeken kívül a kőszegi is a szűkös viszonyok között működik. Szentgotthárdon egy hónappal ezelőtt import szénből, keverőszénből volt hiány, ezen most már túl vagyunk. Celldömölkön mindig több a készlet, mint másutt, Vasvár is hasonló tranzitszerepet tölt be, a sárvári telepen viszont nagy a porképződés. Korábban a körmendi telep is kritikus helyzetben volt. ★ — Olyanok járnak most a nyakunkra, akikhez nyáron kétszer-háromszor is elküldtük a szenet. De hát akkor felsőgallait, oroszlányit akart mindenki venni! A jó minőségű dunántúli szenünk egyszer megázott, aztán a nap sütötte, s már por lett belőle. Persze most már mindegyik szén jó lenne, csak fényes legyen! Veleg György Csepregen, a helyi áfész Tüzép-telepét vezeti, tőle hallottuk ezt. A telep egyébként nagyon elhanyagolt állapotban van. Nagy tócsában áll a víz mindenütt, áru meg éppen csak mutatóban van. — Táviratot távirat után küldünk, naponta telefonálunk, a megrendelt anyagokból többre ígéretünk van, minden nap várjuk őket. A szemle során kiderül: rostálni ugyan szokták a szenet, de nincs szállítószalag a telepen. A megyei tanács elnökhelyettese megígérteti a Tüzép Vállalat igazgatójával: egy vagy két szállítószalagot átadnak ide. Lapáton kívül itt az utóbbi húsz évben láthatóan semmit sem ruháztak be — sumázza a látottakat Szele Ferenc. — Ahol nincs pénz, ott csak kínlódnak az emberek. Közben megbeszélik Németh Józseffel: érdemes lesz egyszer külön, csak az áfész Tüzép-telepeit sorra járni. ★ Hegyfalun Dörössy Istvánná telepvezetőhelyettes az árunyilvántartást mutatja először. Nem érkezett meg a nagy mennyiségben rendelt balinkai szén, s a tatai sem. Ezeket várják. A környéken sok a kazánnal fűtött ház. Ezekbe általában felsőgallai, oroszlányi szenet vesznek, ezekre várnak még többen. A vásárlók mostanában személygépkocsival megjelennek a telepen, zsákokba rostálnak néhány mázsa lengyel szenet, ezzel a kisebb menynyiséggel próbálják kihúzni addig, amíg érkezik az általuk óhajtott szénfajtálból. Nem értik meg az emberek, hogy ezekből a szenekből egyre kevesebb lesz — mondja Kiss Tihamér. — A briketté a jövő! Csak olyan kazánokat érdemes beépíteni, amelyekben ez ég jól! Ottjártunkkor is érkezik egy teherautónyi lengyel szén, de a tatai brikett sem, a balinkai szén sem érkezett meg erre a telepre megrendelt mennyiségben. Amíg körbenézünk a telepen, az építőanyagellátás kerül szóba. A telepvezetőhelyettes sorolja a hiánycikkeket, de mond jót is: cementből az ellátás jó volt. Kiderül viszont, hogy a negyedik negyedévre megrendelt téglamennyiségből eddig még egy darab sem érkezett. — Van valami kérése az igazgatótól? — ösztönzi Szele elvtárs a telepvezetőhelyettest. — Csak annyi — hangzik azonnal a válasz —, hogy a bitument mindig nagy hordókban küldik, a vásárlók meg a kis kiszerelésű bitument keresik. Ha ezen lehetne változtatni, jó lenne. Az ígéret elhangzik, s mi búcsúzunk. ★ Azon kívül, hogy a megyei tanács elnökhelyettese közvetlenül tájékozódott három Tüzép-telep ellátottságáról, gondjairól, volt a körútnak más eredménye is. Egyebek mellett szóba került egy leendő Fészek Áruház terve Szombathelyen, sokat beszélgettek a körút résztvevői a vásárlói szokásokról is. Az idén a tüzelőanyagbeszerzés csúcsidején túl vagyunk ugyan, s több háztartásban a tavalyi enyhe tél miatt mostanában használják majd el az 1982-ben vásárolt szenet is, azért kiderült: az emberek szeretik utolsó pillanatra hagyni a tüzelőanyagbeszerzést. És hiába rendelték meg a telepek általában a tavalyi mennyiség dupláját a különféle szenekből , azok vagy nyáron elporladtak a telepeken, vagy nem kapnak belőlük eleget időben. Gondként említették még, hogy a Volán Vállalat nem tud gondoskodni megfelelő szállítókapacitásról. A tüzelőanyagszállításban tehát sok még a bizonytalansági tényező. (némethy) momra. Akkor már inkább pénzt keresek. Friss diplomával a kezében jelenleg is — igaz csak átmenetileg — ezt az utat választotta. Szeptember elseje óta egyesített kézbesítőként dolgozik a postánál. Persze nem a posta munkaügyére vezetett az első útja. Még negyedévesen érdeklődött Szombathelyen és környékén néhány iskolaigazgatónál: nem lenne-e állásüresedés? Nem volt. Pontosabban ahol lett volna, ott őszintén bevallotta, csupán néhány évig szeretne itt maradni. Végső célja, hogy két év múlva végző barátnőjével Budapestre költözik. Így hát köszönték a fáradozását, de állást nem kapott. Szombat Tibor tehát reggelenként nyakába akasztja a postások nagy barna táskáját, felül a szolgálati kerékpárra, s kikézbesíti a leveleket. Munkahelyének főnökei dicsérik intelligenciáját, szorgalmát, közvetlenségét, jó modorát, fiait ,iuiít,sir "£•*" ;ak BODA LÁSZLÓ minden porcikájával Szombathelyhez kötődik. Itt született, itt nevelkedett, ide kötik halott szülei emlékei, a nővérével együtt örökölt szülői ház, s immár felesége is, aki a megyei könyvtárban dolgozik. Csupán neki nincs képzettségének megfelelő állás (történelem-népművelés szakon végzett ebben az esztendőben), s ezért Boda László részben a pályázati rendszert okolja. A Negyedévben úgy tapasztaltuk, hogy a meghirdetett állások nagy többségére felesleges jelentkeznünk, mert azok „névreszólóak” azaz már megvan a jelölt személye annak betöltéséhez. Mi marad annak, aki csak önmagát tudja ajánlani? Az én esetemben semmi. Jó, tudom, hogy városi viszonylatban a pálya telített, falun esetleg lenne állás, de a körülményeim magyarázatot adnak arra, miért maradok itt. — Hogyan került a postára? — Egyenes úton, tudniillik nyaranta kézbesítőként dolgoztam. Jelenleg újságkihordó vagyok. A kézbesítés borravalós állás, sok keresetet jelent, az újságkihordás pedig sok szabad idővel jár. Bár itt is többet keresek, mintha népművelőként helyezkedtem volna el. Például egy kezdő népművelőnek 2800—3200 között mozog a fizetése, én 3900 forintot kapok kézhez. Reggel hattól délelőtt 10 óráig kihordom a hírlapokat, s „letudtam” a munkát. Levegőn vagyok, mozgok, emberek körül forgok, igazán csak jót tudok mondani jelenlegi állásomról. — De nem akarja azt állítani, hogy mindig ezt fogja csinálni? — Átmeneti állapotnak tekintem természetesen. Levelezőn el szeretném végezni a magyar szakot, s így két szakikal talán könnyebben el tudok helyezkedni tanárként. Népművelő, az nem leszek. — Nem sajnálja az éveket? — Szerintem nem töltöm haszontalanul az időt. Rengeteget olvasok (gyermekkori szenvedélyem, még apám oltotta belém, aki munkásember létére bújta a könyveiket). Valahogy mindig is autodidakta típus voltam, s az irodalom, amely egyre inkább érdekel, igen sok időt igényel. Azt csinálom, ami érdekel, úgy is mondhatnám, elégedett vagyok jelenlegi helyzetemmel. BEVALLOM, egy beszélgetés nyomán indultam e riportalanyok felkutatásához. Ismerősöm, kinek felesége pedagógus, egy találkozásunk alkalmával panaszkodott, hogy mennyire zsúfoltak napjaik, hogy felesége reggel elmegy az iskolába, jó ha délután 4 óra körül hazatér, de táskája akkor is tele van javításra váró füzetekkel, a másnapi felkészülés is elvesz egyikét órát az estéből, s emellett a rengeteg ilyen-olyan megbízatás, a burjánzó adminisztráció és így tovább. Summa summárum nincs időnk egymásra, a gyerekekre, mindenki fut a dolga után, szóval így élünk. Nem csoda, ha friss diplomájukkal kezükben sokan el sem helyezkednek a pályán. Bár a végzősök zöme azért elhelyezkedik, s talán meg is találja boldogulását, de mi lesz azokkal, akik már az elején félresiklanak? Nem olcsó mulatság társadalmunknak egy-egy főiskolai, egyetemi hallgató „kitaníttatása”, s bár nyilatkozhat minden egyes nem a szakmájában dolgozó fiatal értelmiségi, hogy köszönöm, jól érzem magam, félek, hamar megszokja a gondolatot, s ami még roszszabb, egyre inkább kiszorul a pálya vonzásköréből. Mert azzal Szombat Tibornak és Boda Lászlónak valamint hasonló helyzetben lévő társaiknak is tisztában kell lenniök, hogy az élet (jelen esetben a képzés) nem áll meg, hogy jönnek az újak, a „protekciósok”, vagy nem protekciósok, a tehetségesebbek, avagy a kevésbé alkalmasak. S hogy egyre nehezebb visszatalálni a pályára. Ismerek diplomás fűtőket, pincéreket kőműveseket akik először „csupán” anyagilag akarták összeszedni magukat, de az átmeneti kitérő vakvágánynak bizonyult. A visszatérés számukra ma már illúzió és a diploma az asztalfiókban maradt. P. Skoda Irén 1983. december 1. Csütörtök Jégbicikli Láttam már cirkuszban jégbiciklin artista ügyességgel kerékpározókat, de most ez más volt. Mint fotósnak, vállamon lógott a fényképezőgép, megörökítettem hát a hátborzongató látványt: gyerekek — tizenévesek lehettek — bicikliztek a vékony jégen.Minden bizonnyal lesz még hidegebb is, keményebb is a tél. Jobban befagynak folyóink, vizeink, tavaink. A jégen való kerékpározás azonban akkor is súlyos veszélyekkel jár. Sőt, ha nem is ilyen mértékben, a csúszkálás és a korcsolyázás is. Nem árt ha erre időben figyelmeztetjük gyermekeinket. T. L. Emlékek, dokumentumok Vannak pótolhatatlan dolgok, relikviák, emlékek, amelyeket féltetten óv és becsül az ember. Az emlékezet soha nem pontos: megszépít, hozzátesz vagy éppen elvesz az eseményekből. Ezért is fontosak a dokumentumok. A napokban egy kórusvezetővel beszélgettem a dalos közösség múltjáról, sikereiről, az együtt eltöltött sok-sok próbaóráról, utazásokról és szereplésekről. Valamennyi ankétot vendégkönyvünk is őrzi csakúgy, mint az elnyert serlegek, emblémák, díjak sora. Mindahány hozzátartozik a közösség életéhez, mindegyik pótolhatatlan. Amikor erről esett szó, keserűen említette akarnagy, hogy jónéhány dokumentum hiányzik, s már hiányozni is fog örökre. Mi történt? Egyszer kapott a kórus egy kis klubhelyiséget, amelyet örömmel rendezett be. A falakra a hazai és külföldi szereplésekről készült plakátok és fotók kerültek, a vitrinekbe az emléktárgyak és a kot ugi ták. Aztán más kapta meg ezt a helyiséget, ennek a kulcsát, még azelőtt, hogy a kórus kiköltözött volna onnét. Amikor a költözködésre került a sor, akkor látták csak megdöbbenve, hogy a falak üresek, csupán a zárható vitrin anyaga maradt meg. Az új „gazda” egyszerűen letépkedte és eltüntette a sokévi együttlét, együttdolgozás, együvé tartozás dokumentumait. Egy darabig nyomoztak utána, de a tettes mindmáig ismeretlen maradt. Mit tehettek? Keserű szájízzel ugyan, de belenyugodtak. Szó van róla, hogy most ismét megkapják azt a klubhelyiséget. Megfogadták: az első dolguk lesz egy jól zárható lakat beszerzése az ajtóra — nehogy úgy járjanak, mint korábban. Más klubok, együttesek, művelődési intézmények is költöznek nem egyszer. Azért idéztem ezt a szomorú példát, nehogy másutt is előforduljon hasonló. (szakály) is:.. .-íHh HHTOI Monokultúra 3