Vas Népe, 1987. december (32. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-31 / 308. szám
Bizalom - összefogás - cselekvés Év végi beszélgetés Horváth Miklós megyei első titkárról A Vas Népében az elmúlt hetekben több olyan írás jelent meg, melyekben a politikai,állami, gazdasági vezetők fejtették ki véleményüket életünk fontos kérdéseiről Az év végén Horváth Miklóstól azt kértük, hogy válaszoljon lapunk főszerkesztője, Csonka György kérdéseire, áttekintve az elmúlt év tapasztalatait és legközvetlenebb feladatait az új esztendőben. Mozgalmas és nehéz volt az elmúlt esztendő. Kérem foglalja össze véleményét, tapasztalatait megyénk társadalmi, gazdasági életének legfontosabb jellemzőiről? Munkás éveim és közéleti pályám során nem emlékszem olyan esztendőre, amely az egyén, a család, a munkahely, vagy az egész ország számára ne lett volna mozgalmas és nehéz. Ez napjainkban is így van. Figyelembe kell vennünk, hogy a mozgalmasságnak és a nehézségeknek voltak és vannak fokozatai, eltérő minőségei, így következményeik is többfélék: lehetnek kedvezőek, kedvezőtlenek, vagy mindkettő egyszerre; következésképpen hatásai különbözőképpen érintik az egyes embereket és társadalmi csoportokat. Az elmúlt év egyik jellemzője, hogy mindkét hatás egyszerre volt jelen. Ha röviden jellemezni akarom az elmúlt évet, akkor nem árt felidézni — már önbecsülésünk miatt sem — néhány tényt. Az elmúlt évben is békében élhettünk. Érvényesült az állampolgárok jogegyenlősége, szilárd volt a törvényesség, jó a közbiztonság. Minden állampolgár élhetett alkotmányos jogaival. Nyitottabbá vált a párt-, az állami és társadalmi szervezetek munkája. Fejlődött a munkahelyeken és a lakóközösségekben az emberek felelős részvétele a közügyek eldöntésében és megvalósításában. Minden munkaképes ember számára volt munkaalkalom és szolid jövedelem, amelynek növekedése majdnem azonos volt az évközi áremelkedésekkel. Tehát létbiztonságban élhettünk. Nőtt a társadalmi figyelem — és ez anyagiakban is kifejezhető — a nehezebb körülmények között élő embertársaink, a szegényebb sorsú nyugdíjasok és nagycsaládosok iránt. Megépült mintegy 1300 lakás. Ebből 535 fiatal házas és nagycsaládos jut otthonhoz kedvezményes hitelekkel, jelentős munkahelyi és tanácsi támogatással. Átadták rendeltetésének a Markusovszky Kórház új szülészeti, gyermek- és nőgyógyászati részlegét, valamint központi laboratóriumát, öt városunkban folytatódott a földgáz hálózatának a kiépítése. Újabb 29 település lakossága jutott egészséges vezetékes ivóvízhez. Új iskolák és tantermek épültek. Néhány ipari és építőipari terméktől eltekintve — kivéve az év utolsó hónapjai hiányait — fejlesztettük a kereskedelmi ellátás korábban sem rossz színvonalát. Becses értékünk, hogy a Vas megyei ipari és mezőgazdasági vállalatok, szövetkezetek, üzemek kollektíváinak döntő többsége úgy búcsúztathatja az 1987-es esztendőt, hogy alapvetően eleget tett a népgazdasági követelményeknek, legtöbbjük tisztes nyereséget ért el. Számottevő eredménynek tartom, hogy mai ismereteink szerint nem lesz veszteséges gazdasági egység a megyében. Ezek a tények ma is meghatározói megyénk társadalmi-gazdasági életének, azokkal a nehézségekkel és visszásságokkal együtt, amik a gazdaságban, a közszolgáltatásban, az ügyintézésben és más területeken gyakran előfordulnak. A társadalom, az ország valóságos gondjainak felismerésén és feltárásán jórészt már túljutottunk. Folyamatosan kimunkáltuk tennivalóinkat, ezért az 1987-es esztendőt a hatékony cselekvés kezdetének is tekinthetjük, bár ha még nem is tapasztalunk látványos elmozdulást. Ezt szolgálta már a KB 1986. november 20-i határozata, ezt erősítette a KB 1987. július 2-i állásfoglalása a társadalmi-gazdasági kibontakozásról, a kormány stabilizációs programja, valamint a pártszervezetek és -szervek cselekvési programja megyénkben is. Ezek hatására is nő azok száma, akik akarnak és képesek e programok szellemében dolgozni, gondjainkra megoldást találni. Ezt tanúsítja a pártszervezetekben a párttagokkal folytatott beszélgetések hangulata, erről bizonyosodtunk meg a munkások, szövetkezetidolgozók és az értelmiségiek körében is. Ezeket tartom megyénk mostani társadalmi, gazdasági viszonyai fő jellemzőinek, azzal együtt, hogy objektív okokon kívül is közvéleményünket sok feszültség, ellentmondás, a „régi szép idők” iránti nosztalgia, az új realitások figyelmen kívül hagyása is jellemzi. Sokan azt tartják, hogy ezeknek a programoknak a végrehajtása lassúbb a várakozásnál. Némelyek fenntartásaikat fogalmazzák meg, mások várakoznak, de legtöbben azonnali és kézzelfogható eredményeket várnak. Helyénvalónak tartom a kérdést. Valóban nap mint nap türelmetlenséget tapasztalunk. Tehát, ha arra gondolok, hogy több ma is helytálló politikai döntésünket az elmúlt években nem követte konkrét és következetes cselekvés, akkor megértem türelmetlenségüket, mert én is hasonlóan gondolkodom erről. De ha belegondolunk abba, hogy az 1987. júliusában született politikai döntés után már szeptemberben jóváhagyta az Országgyűlés a kormány stabilizációs programját, hogy többek között új vállalati és személyi jövedelemadó törvény született, s ami még ennél is fontosabb, átfogó intézkedések hatására a vállalatok léte a jövőben gazdálkodásuk minőségétől, versenyképességüktől függ, akkor én úgy látom, hogy jelenleg a végrehajtás felgyorsulásának vagyunk szemtanúi és lehetünk részesei is. Értem én a türelmetlenségnek egyéb, mélyebb okait is. Nevezetesen azt, hogy senki se szeret tartósan — én sem — együtt élni a pénz vásárlóerejének csökkenésével, vagy a magas adóssággal. Velem együtt mindenki szeretne ezen minél gyorsabban túllenni, mint a múló rossz álmon. Csakhogy bajaink és mulasztásaink sem mai keletűek, évtizedesek, így megoldásuk sem lehet gyors. Sajnos propagandánk is rossz szolgálatot tett közvéleményünknek, amikor azt sugallta, hogy az állam, a kormány nem engedi „begyűrűzni” a világgazdasági hatásokat. Aztán később, szinte a legutóbbi időkig azok hangja erősödött fel, akiknek soha semmi nem volt jó és elég. Felelőtlenül, főállásban elhitették, hogy kezd elviselhetetlen lenni az élet. Eközben pedig a lakosság többsége szolidan, de jól élt, gyarapodott is, ha a korábbi éveikhez képest többet is kellett ezért dolgozni. Le kell mindnyájunknak számolni azzal a tévhittel, hogy bajainkon, gondjainkon úrrá lenni, ha úgy tetszik a párt és kormány programját megvalósítani csak valamely szerv elhatározásán múlik. Nem! Ez közügy, kitartó munkát, hosszú éveket igényel. Ezt már az új év első munkanapján is át kell éreznünk. Őszintén remélem, hogy mindenki megérti és bízik abban, hogy a gazdaság megújulásával, teljesítményének növelésével, a felesleges közkiadások megszüntetésével gondjaink fokozatosan mérséklődnek. Azért, hogy gyorsabban tudjuk a nehéz programot megvalósítani, több önbizalomra, önmérsékletre, önbecsülésre és egymás iránti bizalomra van szükségünk. Olyan magatartásra, amelyet nem az elitartottság, a kiszolgáltatottság érzése táplál, hanem a felelős, önmaga lehetőségeivel számot vetni képes állampolgár, aki alakítja az ország sorsát. A társadalmi és gazdasági stabilizáció, a kibontakozás országos és megyei programja mindnyájunkat érinti. Vas megye gazdaságának milyenek a lehetőségei a program megvalósításában? Ami a Vas megyei gazdaság lehetőségeitlleti, a program megvalósításában, azt mondhatom, hogy messze többek a lehetőségeink, mint a korlátaink. Ezt igazolják az ipar és a mezőgazdaság eddigi teljesítményei is, melyekről már fentebb szóltam. Ugyanakkor vallom, hogy a program teljesítése nagy és nehéz leckéje lesz a megye gazdaságának is. De én bízom abban, hogy minden vállalat és szövetkezet talpon marad, hozzájárul az ország gyarapításához és kollektívája létbiztonságának megőrzéséhez. Bizodalmamhoz az szolgál alapul, hogy a mi gazdaságunk sokszínű, nem néhány mamutvállalatból áll. Így mozgásterük, alkalmazkodási lehetőségük a piac igényeihez objektíve is jobb. Szép számban vannak nagyobb vállalataink is, szerencsére hosszú évek óta ezek is jól gazdálkodnak. Van jó vezetőségük, műszaki gárdájuk, szorgalmas munkás közösségük. Van kitekintésük a hazai és külföldi piacra. Régen megtanulták már, hogy nem lehetnek az állam eltartottjai, és azt is, hogy valódi teljesítményüket, életképességüket termékeik piaci értékesíthetősége és az értük kapott ára határozza meg. Egyébként ezt mondhatom el egészében az ipari és a mezőgazdasági szövetkezetekről is. És rengeteg a tartalék az észszerűbb munka, üzem és ügyvitel szervezésében, melyet most már a szabályozók is kezdenek kikényszeríteni. Tehát az alapok, melyekről 1988-ban a Vas megyei gazdálkodó szervezetek startolnak, nem rosszak. De azért a helyzet nem ilyen egyszerű. Tudnunk kell, hogy a Vas megyei ipar feldolgozó jellegű, s bár ez alapvető előnye, az adott szerkezetben egy sor gondot is takar. Ilyen például, hogy nagy része tőkés importra szorul. Ugyancsak közismert tény, hogy az egységnyi termék előállítására felhasznált anyag, energia és élőmunka mennyisége igen nagy , s ez a mezőgazdasági termékek előállítására is áll. Ez egyrészt a termelőberendezések elmaradott műszaki állapotával, a technológiai gyengeségekkel, az ügyvitel költséges, mégis korszerűtlen voltával, másrészt a termékek műszaki színvonalával függ össze. Ezek nagyon is sebezhető pontjaink. Aztán több gazdálkodó szervezetnek nem kis gondot jelent az is, hogy ez évben már a bérek bruttósításának terheit is ki kell gazdálkodni, miközben csökken az állami támogatás is. Számolni kell azzal, hogy növekszik a verseny a hazai piacokon is. Ez újabb erőpróba elé állítja — főleg könynyűipari vállalatainkat, gyáregységeinket. Komoly és reális kihívásokkal kell tehát számolniunk a megye párt- és állami vezető szerveinek, de mindenek előtt a gazdasági szervezetek vezetőinek és dolgozó közösségének. Meg tudunk-e felelni a számos nehéz kihívásnak? Erre egyértelmű igennel válaszolok, mert minden más súlyos következményekkel járna az ország számára, de a dolgozó emberekre nézve is. Én és mások se szeretnék, ha sok Vas megyei ember újból a családjától távol lenne kénytelen kenyérkereset után nézni. Ezért sok minden más mellett a legfontosabbnak azt tartom, hogy a termelő egységekben költségérzékeny gazdálkodást folytassanak, olyan termékeket állítsanak elő, amely minden piacon nyereségesen értékesíthetők. Nagyon fontos az is, hogy a tőkés importot igyekezzenek hazai anyagokkal pótolni. Legyen minden gazdálkodó szerv becsületbeli ügye, amennyiben importanyagot használ fel, akkor arra a piacra gazdaságosan exportáljon is. Az anyagokkal és az élőmunkával szigorúan takarékoskodni kell. Ösztönözni és anyagilag is tisztességesen meg kell fizetni azokat a műszaki és agrárszakembereket, munkásokat, vezetőket, akik mindezekért a legtöbbet teszik. De ezt érvényesnek tartom az úgynevezett nem közvetlenül termelő területekre is. Felmerülnek olyan nézetek, melyek szerint az utóbbi időben mintha csak a gazdaság helyzete kapna kellő figyelmet és fontos kérdések — a társadalmi demokratizmus új alapokra helyezése, az intézményrendszer reformja, személyi változások — háttérbe szorulnak. Mi erről a véleménye? Ismerem ezeket a véleményeket. Azt is tudom, hogy ezeket néha olyan emberek is gerjesztik, akik szeretik a szenzációt, vagy miként miniszterelnökünk is utalt rá: vannak akiknek az lenne a jó, ha az ország helyzete még rosszabb lenne. De azt is tudom, hogy a kérdés jogos, mert a változás, változtatás a megújulás elkerülhetetlen e tekintetben is. Tény, hogy a gazdaság megújítása, hatékonyságának, versenyképességének növelése, ha úgy tetszik első számú sorskérdésünkké vált. Érthető tehát, hogy a párt és állam vezető szerveinek figyelme erre összpontosul, sőt ez a kérdés minden család otthonában is egyre inkább a fő helyre kerül, mert létünk anyagi feltételéről és annak minőségéről van szó. A mi pártunk évtizedekkel ezelőtt felismerte — és nem az utcáról, nem a határon túlról kényszerítették rá —, hogy a gazdaság teljesítőképességének fokozása, egyáltalán a szocializmus, a néphatalom elképzelhetetlen a demokrácia fejlesztése, az intézményrendszer, benne a párt munkájának korszerűsítése nélkül. Mi ezen az úton járunk hosszú évek óta — ezt minden ember ismeri, sőt még ellenfeleink is elismerik —, de lassúnak tartom az ütemet; gyorsítanunk kell, mert önmagunkhoz és másokhoz mérten is lemaradhatunk. A megfontoltság semmiképpen nem jelenthet egyhelyben topogást e tekintetben sem. Tudom, mert magam is részese vagyok a változások érlelésének, hogy mindezeknek a megújulást szolgáló lépéseknek pártunk XIII. kongresszusa megvetette az alapját, ezért, miként eddig is, ezek a változások folyamatosan a politika, a törvény és közéletünk rangjára emelkednek. Ehhez azonban nemcsak határozatok, törvények lenek. Mindannyiunknak tenni kell ,, hogy ezekből ne csak paragrafusok, hat egész életünket, magatartásunkat meghározó értékek legyenek. Ami a személyi ■ tozásokat sürgető kérdéseket illeti. Élői egy alapigazságot szeretnék rögzíteni: a népet nem lehet leváltani, minden tiségviselőt fel lehet menteni érdemei e mérése mellett vagy anélkül. Engem Ugyanakkor demokratikusan meg lehet fosztani, ki lehet nevezni az erre jogos közösség által alkalmasnak tartott pártokat és párton kívüli embereket egyará Ht ez így van, akkor én is megkérdeze miért nem élünk ezzel a lehetőséggel, úgy tetszik, miért nem teljesítjük közölségünket tárgyilagosan és felelősséggel? Mért csak a kormányt vagy a párt vezetnek egyikét-másikát okoljuk azért, ha e kisebb vagy nagyobb közösségben a veőik eljátszották megbízóik bizalmátva egyébként is alkalmatlanok az adott postra? Miért mutogatunk felfelé olyan esetekben is, amikor a „jogosítványok” már adott közösségek kezében vannak? Min ezekre a választ régebbi és közelmúltas történetében kell jórészt keresnünk és megtalálnunk, miközben tovább kell fejlesztnünk azokat az intézményesített garanciákat, amelyek egyrészt kizárják a ma ma meglevő működési zavarokat, másrészt pedig ki is kényszerítik a káderek cserélődésének egy egészségesebb, a köznek javt szolgáló megoldását. Ezért is tulajdonító a Központi Bizottság 1987. novemberi ülésén oly nagy figyelmet az ideológiai éle és a közgondolkodás állapotának vizsgálatára és fejlesztésének feladataira. Ugyani világos, hogy társadalmi céljainkat csak nemzeti összefogással, megfelelő általáno szakmai és politikai műveltséggel, szilár erkölcsi értékrenddel, és fejlett demokratikus közállapotokkal érhetjük el. Mindnyájan tudjuk, hogy az új évben kedvezőtlenebb körülmények között élünk és szigorúbb feltételek mellett dolgozunk. Mi erről a véleménye? Mit tart fontosnak ezzel kapcsolatban? Amennyiben ez alatt azt értjük, hogy keresetünkért kevesebbet vásárolhatunk, ez tény. De ez nem jelenti azt, hogy életünk sivárabb lesz, mert az emberi életnek nemcsak pénzben és anyagiakban kifejezhető tartalma van. Elég nagy bajunk, hogy minden emberi értéknek hovatovább a pénzt és az érte megvásárolható javakat tekintik nagyon sokan közülünk. Én azt tartom, hogy takarékosabban, ésszerűbben, szerényebben és emberibben kell élnünk, mert ezt követelifelelősségünk önmagunkért és közös jövőjnkért. Későbbre kell tehát halasztanunk a ma még nélkülözhetőt, hogya következő években majd mint természetes igényünket kielégíthessük. Átmenetileg kénytelenek vagyunk vállalni a bérek szerényebb növekedését, hogy több jusson a szociális gondok enyhítésére. Minden lehetséges módon segítenünk kell azokat, akik önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, ami méltatlan társadalmunk humanizmusához. Én itt az egyedül élő, kispénzű idős emberekre, a nagycsaládosokra és a szülői támogatást nélkülözni kénytelen fiatal, most otthont teremtő, vagy annak terheit viselő családokra gondolok. Az ilyen célokra fordítható pénzeszközöket a rászorultság elvének szigorú betartásával kell felhasználni, és ebben se érvényesüljön az egyenlősdi. Ami azt illeti, hogy szigorúbb feltételek között kell dolgozni, szerintem ez nem baj, mert elég sok volt ■eddig a tunyaság, a közöny, az „ahogy esik, úgy huppanik” magatartás, vezetők és vezetettek között egyaránt. Meggyőződésem, ennek azok fognak a leginkább örülni, akik eddig is „szigorú feltételek mellett” dolgoztak, bár munkájuk gyümölcsének jó részét azok élvezték, akik „laza feltételek” mellett „dolgoztak”. Ez utóbbiaknak, legyen szó egyénekről, vagy vezetőkről, munkahelyi közösségekről, én hőn óhajtom boldogulásukhoz a keményebb feltételeket. Én azok közé tartozónak vallom magam — és ez a nagy többség —, akik 1988-ban gyorsabb előrehaladást várnak. És nemcsak várnak, hanem cselekszenek és harcolnak ezért. Gyors és látványos változást a gazdaságban és az életszínvonal területén nem remélhetünk, de azt igen, hogy ez az év egyike lesz azoknak, amelyek hozzásegítenek bennünk egy fokozatos kibontakozás megalapozásához. Ahhoz pedig nem fér kétség, hogy megyénkben 1988-ban is nem kevés fog történni minden településünkön az életviszonyok javítása érdekében. Erről tanúskodik a megye idei terve és költségvetése is. De túl ezen, nagy lehetőségeink vannak, hogy intézményeink munkáját, a bölcsődéktől kezdve az oktatás, az egészségügy, a kereskedelem, az ügyintézés és az élet minden területén több emberi figyelemmel és tartalommal töltsük meg. össze kell tehát fognunk, jobban, figyelmesebben dolgoznunk, mert csak így lehetünk önmagunk, embertársaink és országunk hasznára. Mit szeretne Ön személy szerint 1988-ban? Túl azon, amit már elmondtam, a legfontosabbnak azt tartom, hogy béke legyen a világon, kerüljünk mind távolabb az emberiséget veszélyeztető háború lehetőségétől. Legyen tisztább a bennünket körülvevő természet és meghittebbek, őszintébbek az emberi kapcsolatok, hogy egészségünk, erőnk legyen vállalni a munkát, a küzdelmet, a dolgos hétköznapokon. Az alkalmat pedig megragadom arra, hogy lapunk olvasóinak, megyénk lakóinak boldog új évet kívánjak!