Vas Népe, 2017. május (62. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-02 / 100. szám
2 VAS NÉPE RÖVIDEN Hazai Attila-díj Tóth Kingának SÁRVÁR A Kortárs írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja, hogy évente egymillió forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy pályakezdő vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, kockázatvállaló, jelentős szerző, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti fogékonyság. Az alapítvány elnöke Garaczi László, a kuratórium tagja Hazai Éva, továbbá Németh Gábor és Podmaniczky Szilárd. A Hazai Attila-díjat az idén a sárvári születésű költő, performer, Tóth Kinga kapta. VII Ártalmatlanítják a tartályokat CELLDÖMÖLKA képviselő-testület döntése értelmében augusztus 31-éig elszállítják a használaton kívüli olajtartályokat a Vörösmarty utcai óvoda és a Városi Általános Iskola Árpád utcai területéről. A teljes körű ártalmatlanítást az önkormányzat által megbízott cég végzi. vn Látogasson el weboldalunkra vada Készüljön, jön a kuponnap! SZOMBATHELY Május 6 án, szombaton közös bevásárlónapot tart a Vas Népe és az Atrium Family Center. Jelentős kedvezmények, hosszabb nyitvatartás várja. Pénteki lapunk meglepetést rejteget olvasóink számára: egy kuponfüzetet is találnak benne, a kedvezményeket másnap, szombaton a Family Center - akcióban részt vevő - üzleteiben érvényesíthetik. Előfizetőink még jobban örülhetnek: Vas megye kártyával plusz öt százalék kedvezményt kaphatnak a megjelölt üzletekben. Minden beszerezhető egy helyen, ami a tökéletes nyárhoz szükséges: cipők, nélkülözetetlen alapdarabok, sportruházat, napszemüveg, kiegészítők és olvasnivaló. Aki pedig megpihenne két üzlet szemlézése között, térjen be a bevásárlóközpont kávézójába, ahol akciósan fogyaszthatja el kedvenc frissítőjét. A kebabosnál pedig szintén pénztárcakímélő ebédet kaphatnak a vásárlók. Munka, majális, szerelem KÖRKÉP Májusfa és felvonulás, öreg autók és koncertek, virsli és sör. A megyében is mindenfelé megünnepelték május elsejét. Szombathelyen, Bükön és Szombathelyen néztünk körül. Lovas huszárok, tűzoltóautók, mentők, Trabantok, Ladák húztak el a népes közönség előtt az V. Retró majálison a szombathelyi Csónakázótónál hétfőn délelőtt. Volt sör és virsli is. ÖREG AUTÓ NEM VÉN A megyeszékhely Oldtimer Autó-Motor Clubja ötödik alkalommal szervezte meg - több cég és a városi önkormányzat támogatásával - a Retró majálist, amelynek legfőbb attrakciója a régi autók dudás-tülkölős felvonulása az Emlékmű (korábban: Felszabadulási emlékmű) alatt, a Kálvária utca torkolatától az uszodaparkolóig, ahol a vonulás után a parkolóban ideiglenesen állomásozó autókat ezúttal is meg lehetett csodálni közelebbről, a sör- és virslisátor szomszédságában. A reggel még borongós idő sem riasztotta vissza a szombathelyieket a majálistól: kilenc órára valóságos - egyre növekvő - tömeg gyűlt össze az út mentén a Csónakázótónál. A minitribünön az oldtimerklub képviseletében Kuglicz Attila köszöntötte a közönséget. Az V. Retró majális megnyitására dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő kapott fölkérést. - Jó reggelt mindenkinek május elsején, a munka ünnepén! - mondta, majd emlékeztetett arra, hogy az ünnep eredete ahhoz a múlt századvégi chicagói munkástüntetéshez kötődik, amelynek a rendőrségi beavatkozás révén halálos áldozatai is voltak. A munkástüntetések régi követelését - „Munkát, kenyeret!” - idézve utalt az Eurostat legfrissebb felmérésére, amely szerint a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyét összefogó régió európai viszonylatban, 275 régió adatait összevetve a 7. helyen áll a foglalkoztatottságot illetően: három százalék alá csökkent itt a munkanélküliség. Azaz „gyakorlatilag megvalósult a teljes foglalkoztatás”. Ezek szerint most már az a legfőbb kérdés, hogy „mekkora a kenyér”. Dr. Hende Csaba emlékeztetett a minimálbér-emelésre, jövőre további béremeléseket helyezett kilátásba, megoldandó feladatként említette a fiatalok „meggyőzését: válasszanak olyan szakmát, amely biztos megélhetést nyújt nekik és leendő családjuknak”. Végezetül Isten áldását kérte az V. Retró majális résztvevőire. Dudák, szirénák jelezték, hogy elindult a menet: ennek a programnak is vannak már saját hagyományai. Az autók előtt mindig lovas huszárok vonulnak - így történt ez most is: jöttek Klapka-huszárok és a körmendi lovas bandérium tagjai, ahogy az elsőként indulás joga mindig egy-egy rendőrautóé, aztán következnek a tűzoltók, a mentők. A városi fúvószenekar a ’60-as évek jampecdivatját idéző szerelésben - zakókban, pöttyös szoknyák-Retró hangulat, így ünnepelte május elsejét Szombathely, Bük és Vép ban adta meg az esemény alaphangulatát. Az autós felvonulást egy ma is működő, valóságos rendszámmal felszerelt 1200-as rendőrségi Lada nyitotta meg (bár „a technika ördöge” majdnem közbeszólt, aztán mégsem), majd jöttek a Fiatok, Trabantok, további Ladák, szovjet oldalkocsis motorkerékpárok és az amerikai retró autócsodák. És mert az utat nem zárták le a felvonulásra, az egyik sávban zajlott a napi forgalom, a másikban az időutazás. A domb tetején az Emlékmű mint hatalmas, lobogó zászló őrködött az V. Retró majális fölött. TÁNC A MÁJUSFA KÖRÜL Bükön a munka ünnepénél is sokkal régebbi hagyománynak áldoztak május elseje alkalmából: a város legényei vasárnap késő délután állítottak májusfát a Koczán-háznál; zenével, tánccal ünnepeltek. Hagyomány már Bükön a közös májusfaállítás, így idén sem maradhatott el ez a jeles - és több napon át tartó - esemény. Jó hangulatban vonultak még pénteken az erdőbe a vállalkozó szellemű férfiak, hogy beszerezzék a tökéletes májusfa-alapanyagot - még az eső sem szegte kedvüket. Vasárnap délután már legallyazva várta, hogy szépen feldíszítsék, a háncsolást a helyszínen végezték el az iparos kör, a műszaki klub, a nyugdíjas baráti kör és művelődési ház (férfi) tagjai. A Boglya Népzenei Együttes és az Ungaresca Táncegyüttes műsora tette még hangulatosabbá az eseményt, sőt a táncos lábú legények még a háncsolásba is besegédkeztek. - A város minden hajadon leányának állítjuk ezt a fát - tudatta Tóth Tamás, a művelődési központ vezetője. - Hirdesse egy hónapon át az erre járóknak, hogy van még a városban bőven eladó leány -tette hozzá. Mielőtt végső helyére került volna a fa, a vendégek színes szalagokkal díszíthették fel, és természetesen a jófajta bor sem maradhatott le róla. Este utcabállal ünnepeltek a bükiek, dugig telt az Átrium, még a járdákon is hosszú sorokban álltak az emberek. Nem csoda, hiszen a Belmondo együttes fergeteges koncertje után a Bikini zenekar lépett a színpadra. Minden korosztályt megmozgattak, a kicsiktől a nagyokig. A West zenekar zárta a sort, sokan mulattak éjszakába nyúlóan. Hétfőn is folytatódott a szórakozás Bükön: reggel futóversennyel indítottak a fitt vasiak. 152-en indultak el egyszerre, különböző korosztályokban, különböző távokon nevezhettek a versenyzők. Akik szívesebben lustálkodtak a munkaszüneti napon, azoknak délután kezdődött a mulatság. A Pannon Cigányzenekar jó ebédhez húzta a nótát: a büki civil szervezetek sült tarjával és gulyással várták az éhes érdeklődőket. A gyermekek a művelődési ház előtti teret töltötték meg. Estig tartott a szórakozás, a Dry Parsley koncertje zárta a forgatagot. LUFIS FELVONULÁS Vépen is jól sikerült május elseje: hétfőn sokan csatlakoztak a lufis, zászlós, bolondos menethez. Nem volt sorakozó, tribün, krepp papírszoknyák, és ünnepelt példaképek képmásait sem kellett cipelniük a résztvevőknek. Szóval nem volt kötelező a vidámság hétfőn Vépen, mégis legalább százan vonultak fel délelőtt önként és dalolva a város utcáin. 2011 óta része a városi május elsejéknek a retrófelvonulás, idén se szakítottak a hagyománnyal. A művelődési háztól indult a jókedvű, zászlókkal és piros, fehér és zöld lufikkal felszerelkezett társaság, és a vépiek ajkáról ki se fogyott a nóta. A legfiatalabbakon kívül - akik rendületlenül fújták a szappanbuborékot a menet elején senkinek nem okozott gondot a Mint a mókus, az „egy a jelszónk, tartós béke”, az úttörőinduló és az Itt van május 1 -je éneklése. Az önkéntes tűzoltók vezették fel az embereket kék villogóval, dudaszóval, szirénával és harsogó mozgalmi dalokkal a Kolozsvári utcából a Rákóczi, majd a Deák utcáig. Török Sándor képviselő portájánál pihenőt tartottak, a háziak megvendégelték őket. Házi pálinkát, hatlapost, üdítőt kínáltak a felvonulóknak, akik a következő megállónál, Dömötör Gábor képviselő házánál repetázhattak. A Radetzky-induló dallamaira masírozott a csapat a sportpályáig, a piknik helyszínére. Hetven lufival, tíz kiló virslivel és sok sörrel készültek a szervezők. És bár nem volt kimondott felvonulóidő, a végállomásnál jól fogyott a sör és a virsli is, amit jegyre kaptak a résztvevők. vn Nem lehet elég korán elkezdeni. Benedek és Száva a szombathelyi Retró majálison Fotó: Unger Tamás Buborékfújó gyerekek a vépi retrómenet élén Fotó: Nagy Jácint Bükön régi hagyomány a májusfaállítás Fotó: Szendi Péter KRÓNIKA 11 Hirdetés KIÁLLÍTÓI JELENTKEZÉS: NÉMETH BALÁZS +36 20 266-180 NEMETH.BALAZS@PST.HU , 2017. június 12. 00 2017. MÁJUS 2., KEDD