Vas Népe, 2020. október (65. évfolyam, 230-255. szám)
2020-10-08 / 236. szám
8 vas népe ------------------------------------------------------CIVIL TUDÓSÍTÓINKTÓL - MŰSOR Három év után újra ünnepelték a szüretet Öt pincéhez kalandtúrát is szerveztek KISSOMLYÓ A kemenesaljai településen - a szabályok betartása mellett - majdnem száz ember ünnepelt együtt a szüreti mulatságon. Idén szinte semmilyen rendezvényt nem tudtak tartani, elmaradt a májusfaállítás, majd a kitáncolás, a gyereknap és a falunap is, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy a vírushelyzet ellenére, viszont az előírások betartása mellett, kültérre tervezi a programot. Délután egy órakor indult az első felvonás a hegyen. Csiszár Máté - aki immáron a képviselő-testület oszlopos tagja szervezte meg az öt pincéből álló kalandtúrát. Bor- és mustkóstolás mellett a résztvevő negyvenfős csapatnak a heggyel, tájjal kapcsolatos feladatokat kellett megoldania. Kováts Viktor pincéjénél a környező hegyeket kellett megnevezniük, a Lórántffy-birtokon, ahol Horváth József és Kutasi Mária látta vendégül a társaságot, képek alapján kellett felismerni a hegy jellegzetes pincéit.. A Királykő felé haladva Ambrus Lajosnál volt a következő megálló, ahol egy csodás zamatú cuvée mellett a hagyományosan helyi szőlőfajtákról és a hegy történetéről is folyt diskurzus. A negyedik pincében Mészáros Csaba karakteres zenitjét kóstolhatta meg a csapat, majd a hegyi túra zárásaként Kutasi Andrásék birtokára érkezett meg a társaság, ahol ízes borok, sós és édes falatkák kínálták magukat. A faluba visszaérve már feldíszített lovas kocsik, traktorok és kisteherautók, utánfutókkal felszerelt egyéb járművek várták a felvonulni vágyókat. A menetet tizenhárom ló és lovas tette még impozánsabbá. A helyi lovasgazdák szinte mind képviseltették magukat a felvonulók között. A falubeliek a házaik előtt kínálták a finom sós és édes süteményeket, a dudáló, nyerítő menetet pedig népdalok és jóízű beszélgetések hangjai kísérték. Öröm volt látni, hogy ennyien eljöttek, jól érzik magukat és a kialakult helyzet ellenére tudnak, tudunk együtt szórakozni - mondta Gulyás Zsanett polgármester. Igyekeztünk felkészülni, maszkokat és kézfertőtlenítőt is kihelyeztünk, biztattuk a résztvevőket a távolságtartási szabályok betartására - tette hozzá. Civil/ Kostyák Borbála A menetet tizenhárom ló és lovasa tette még látványosabbá Fotó: Garai Antal További izgalmas hírekért / \/a/-ni U. 1 látogasson el ide:_________I VMUL.IlU Új gazdára talált a vándor fakanál VASALJA Szombaton tartották a VII. Vándor fakanál főzőversenyt a község vendéglátóegységében. Tíz jelentkező szállt ringbe különféle ételekkel. Körömpörköltet két csapat is készített, de főztek marharagut, tejfölös tanyasi csirkét, bőrkés babot vargányával, mexikói sertésragut, vaddisznópörköltet dödöllével, szarvaspörköltet, erdei vegyes gombapaprikást meg töltött káposztát babos curryvel. Az elkészült ételeket négytagú zsűri értékelte, melynek elnöke Nagy Gábor, a megyei közgyűlés bizottsági elnöke volt. Figyelembe vették az ízvilágot, a tájjelleget, a tálalási módot és a higiénés szabályok betartását. Az első helyezést a „tejfölös tanyasi csirke őrségi módra” ételével Pass Attila és Mándli Judit nyerte. Civil/ Gombásné J. Magdolna 0-DUNA 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.30 Nemzeti Sporthíradó 6.40 Kenő @ 6.45 Rondó 7.15 Kvartett 7.45 Ridikül 12 8.40 Drága doktor úr 12 9.35 Fogd a kezem 12 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.35 Nemzeti Sporthíradó 12.50 Kulináris kalandozások a világ körül 5 13.25 David Attenborough és a növények birodalma 14.15 Sorsok útvesztője 12 15.05 Rex felügyelő 12 16.00 Don Matteo 12 17.05 Ridikül 12 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Fogd a kezem 12 19.35 Rex felügyelő 12 20.30 Fábry 12 km: Csak színház és más semmi 12 22.50 Munkaügyek « 23.15 Kenő 12 23.25 Örökség « 1.05 Don Matteo 12 2.00 4 összeesküvő és 1 temetés @ 2.50 Új idők, új dalai 3.15 Rúzs és selyem s SnCTT Csak színház és más semmi Fény derül egy titokra Samuval és Dénessel kapcsolatban. Alinda egyre jobban aggódik Barna különös viselkedése miatt. o 6.00 Librettó 7.00 Ez itt a kérdés... 7.50 Vers mindenkinek 12 8.05 Szólalj meg! - angolul 8.15 Szólalj meg! - spanyolul 8.40 Mindenki Akadémiája 9.10 A világ madártávlatból e 10.10 David Attenborough és a növények birodalma 11.10 Mestersége színész 12 11.55 Nekem ne lenne hazám? 12 12.10 Felsős 12.45 Koronás sas 12 13.10 Vers mindenkinek 13.15 Magyarok az emberevők földjén 13.50 Egy pofon, egy csók 12 15.20 A magyar csárdás 15.55 A titkok nagyasszonya: Sisi 12 16.30 Anziksz 12 16.55 Koronás sas 12 17.20 Vers mindenkinek 17.30 Puerto Rico 6 18.30 Ön is tudja? 19.00 Librettó 20.00 Ez itt a kérdés... 12 21.00 Tristana 22.45 Librettó 23.40 Ez itt a kérdés... 12 KLUB 4.05 Egy csodálatos asszony 12 Török filmsorozat, 1.46. 4.50 Teleshop 5.15 Barátok közt 12 10075-10076. 6.00 Reggeli 12 9.05 Asztro Klub 10.10 Teleshop 11.50 Glades - Tengerparti gyilkosságok 12 Amerikai krimisorozat, 1.8.: Veszélyes szakma 12.50 Drága örökösök 12 IV. 13.: Fogfájás 14.05 Nyerő Páros 12 15.55 Egy csodálatos asszony 12 Török filmsorozat, I.47. 17.05 Barátok közt 12 10077-10078. 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz 12 20.00 Drága örökösök 12 IV. 14.: Akció a levegőben mufti Nyerő Páros 12 22.55 Barátok közt 12 10077-10078. 23.50 RTL Híradó - Késő esti kiadás 0.25 Brandmánia 12 1.10 Kalandozó 12 1.55 Édesítő 2.40 Fókusz 12 12 3.30 Amerika legviccesebb videói 12 Mia Nyerő Páros A nagy sikerű sztárpárshow legújabb évadában nyolc pár költözik be a Nyerő Páros villába és küzd meg a Nyerő Páros címért. M/ SPORT 6.00 EURO 2020 rájátszás előzetes 6.30 Sporthíradó 7.25 UEFA Labdarúgó Nemzetek Ligája: Bulgária-Magyarország előtt 8.20 Vízilabda, Férfi OBI: Szolnok-UVSE 9.40 Bringasport 10.00 Sporthíradó 10.30 Labdarúgás, OTP Bank Liga: FTC-Puskás Akadémia 12.25 EURO 2020 rájátszás előzetes 13.00 Sporthíradó 13.30 Labdarúgás, Futsal NB I: Haladás-Veszprém 15.05 Sportpercek 15.30 UEFA Labdarúgó Nemzetek Ligája: Bulgária-Magyarország előtt 16.30 Skipper 17.00 Sporthíradó 17.15 Pecatúra 17.40 Napos Oldal-DVTK 18.15 Vízilabda, Férfi OB I: UVSE-Eger 20.00 UEFA Labdarúgó Nemzetek Ligája: Bulgária-Magyarország 22.30 Értékelő műsor Y tv2.hu 5.05 Családi Titkok 6.10 Tűsarok-mini 12 12 6.15 MOKKA 12 6.25 Tények Reggel 6.55 MOKKA 12 8.45 MOKKACINO 12 9.35 TELESHOP 10.50 Jóban Rosszban 12 Magyar filmsorozat, 3945. 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a Texas-ikopó 12 III. 17.: Embercsempészekül. 13.30 Walker, a Texas-ikopó 12 III. 18.: Embercsempészeké 14.35 Vészhelyzet Mexikóban 12 Mexikói filmsorozat, 40. 15.40 Kegyetlen város 12 Török filmsorozat, 80. 16.45 A bosszú csapdájában 12 Török filmsorozat, 2/2. tHES Remények földje 12 Török romantikus filmsorozat, 193/2. 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.50 Mintaapák 12 Magyar fikciós sorozat, 132. 20.45 Bezár a bazár! 12 game-show 22.25 Újratervezés 12 23.20 Magánnyomozók 12 0.25 Családi Titkok 12 1.30 Bűnös Chicago « IBRT Remények földje Morgan megkéri Behice-t, hogy vigye el magával Kerem Ali-t, ám mikor visszatér a házba, Morgan-t sehol sem találja... hínTS 7.00 Híradó 7.30 Plusz mínusz 8.00 Híradó 8.30 Magyaro. élőben 9.00 Híradó 9.30 Paletta 10.00 Híradó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 Az Operatív Törzs élő sajtótájékoztatója 12.00 Híradó 1230 Plusz mínusz 13.05 Magyaro. élőben 13.30 Paletta 14.05 Újranyitott akták 12 14.30 Újranyitott akták 12 15.00 Híradó 15.25 Sporthírek 15.30 Hírvilág 16.05 Csörte 17.00 Híradó 17.25 Sporthírek 17.30 Plusz mínusz 18.05 Sporthírek 18.10 Publicase 19.00 Híradó 19.25 Sporthírek 19.30 Magyarok élőben 20.05 Címlap 21.05 Háttérkép 22.00 Híradó 22.50 Sporthírek 23.05 Credo 6.45 Hal a tortán 12 7.45 Tények Reggel 12 8.20 Több mint Testőr 12 8.35 Csapdába csalva 12 9.05 Magánnyomozók 1210.15 Családi Titkok 12 11.20 Családi Titkok 12 12.30 Jóban Rosszban 12 13.40 Mintaapák 1214.35 Bezár a bazár! 1216.05 Tények 1216.35 Családi Titkok 12 17.35 Családi Titkok 12 18.35 Magánnyomozók 12 19.40 Jóban Rosszban 12 20.50 Jóban Rosszban 12 22.00 Tények Este 12 22.25 Rossz szomszédság 2. « 2020. OKTÓBER 8., CSÜTÖRTÖK . 6.05 Jóbarátok 6.35 Jóbarátok 12 vili. 12. 12 vili. 13. 7.00 Jóbarátok 12 Vili. 14. 7.30 Jóbarátok 12 Vili. 15. 8.00 Jóbarátok 12 Vili. 16. 8.30 Jóbarátok 8.55 Agymenők 12 vili. 17. 9.25 Agymenők 12 111.21. 12 III. 22. 9.50 Szívek szállodája 12 VII. 10. 10.45 Szívek szállodája 12 VII. 11. 11.35 Doktor House 12 V. 15. 12.35 Doktor House «V. 16. 13.30 Castle * IV. 19. 14.25 Castle 12IV. 20. 15.20 Doktor House 12 V. 17. 16.20 Doktor House 17.15 Castle « IV. 21.12 V. 18. 18.10 Castle 12 iv. 22. 19.05 A mentalista 12 VI. 11. 20.05 A mentalista 12 VI. 12. 3 EE Végjáték ® Amerikai akció-vígjáték (2010) Fsz.: Zach Galifianakis, Ellen Burkin, Maggie Q, Joe Anderson, Adam Scott 22.45 xXx 2: A következő fokozat : Amerikai akciófilm (2005) Fsz.: Ice Cube, Willem Dafoe, Samuel L. Jackson 0.50 Doktor House 12 V. 14. 1.45 A mentalista «VI. 8. 2.30 A mentalista & VI. 9. 3.10 Szívek szállodája 12 VII. 10-11. kilKU Végjáték Az akcióvígjáték középpontjában két, kormánynak dolgozó kémcsapat áll, akiknek a bázisa egy titkos földalatti létesítményben van. 0 Ml 6.00 Ma reggel, 6 órától óránként. Híradó, Időjárás-jelentés: Egy Perc Híradó 8.53-12.55 Ma délelőtt 6.30 Nemzeti Sporthíradó 10.35 Unió 27 11.35 Élő egyház 12.00 Déli harangszó 12.40 Nemzeti Sporthíradó 12.50 V4 Híradó 14.35 Esély 15.35 Unió 27 16.35 Kék bolygó 17.35 Család ,20 18.30 Nemzeti Sporthíradó 19.05 Unió 27 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 23.20 Idegen nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 5.00 Idegen nyelvű hírek *CVDUNA WORLD 5.55 Novum 6.20 Summa 12 6.45 Világ 7.10 EtnoKlub 8.30 Élő népzene 8.55 Élő népzene 9.30 Jó ebédhez szól a nóta 9.55 Jó ebédhez szól a nóta 10.30 Vallási műsorok 11.25 Biblia és irodalom 11.50 Petőfi 12.50 V4 Híradó 13.00 Híradó 13.15 Rondó 13.50 Kvartett 14.20 Család-barát 15.55 Kék bolygó 16.20 Noé barátai 16.50 Szerelmes földrajz íWfclL ízőrzők 17.55 Szőrzők 18.30 Borbás Marcsi szakácskönyve 19.00 Jó ebédhez szól a nóta 19.25 Jó ebédhez szól a nóta 20.00 Szenes Iván írta Andreával 21.00 Híradó 21.25 V4 Híradó 21.35 Ridikül 12 22.30 A Zinner 12 23.25 Hazajárás 0.00 Hagyaték <2 0.35 Hetedhét kaland 0.45 M2 matricák Négyzetgyök 0.50 M2 matricák IMbil szerzők Tóalmás Pest megye ékszerdobozának egyik fényes ékköve, ahol a sok helyi érték mellett összetartó, szorgalmas emberek dolgoznak a közösségért. @© 0 5.00 Hazahúzó 6.00 ATV Híradó 6.25 ATV START 8.30 START plusz 8.55 ATV Híradó 9.15 Fórum 10.40 Mediashop 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Mediashop 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz 12 21.30 ATV Híradó 22.00 A nap híre 22.50 ATV Híradó 23.15 Világhíradó 23.35 Hazahúzó 0.30 Világhíradó 0.45 Hit és élet 1.20 700-as klub 12 1.50 Egyenes beszéd 2.45 A nap híre 3.25 Jakupcsek plusz @4.10 Fórum 6.30 NCIS 12 7.30 NCIS: Los Angeles 12 8.25 Don Matteo 12 9.40 Robbie, a fóka rendel 12 10.40 A hegyi doktor újra 12 11.40 A klinika 12 12.40 A vidéki doktor 12 13.45 Don Matteo 12 15.00 Charly, majom a családban 12 16.00 Charly, majom a családban 12 17.00 A hegyi doktor újra rendel 12 18.00 A hegyi doktor újra rendel% 19.00 Hawaii Five-0 12 20.00 Hawaii Five-0 12 21.00 NCIS « 22.00 NCIS 16 23.00 Dr. Csont « 0.00 A járvány is 1.00 A rezidens « 2.00 NCIS « rt paprika 7.00 Teleshop 9.00 Gasztro műsorok 16.30 Anna Olson házi süteményei 12 17.00 Sütimester-Krémek krémjei? 18.15 Pepe egészséges desszertjei 12 18.45 Bede Róbert mesterfogásai @ 19.00 A világ késsel-villával 12 19.30 Kedvenceink kedvencei 12 20.00 Francia módra 12 20.30 Jamie egyszerű és gyors kajái 12 21.00 Sütimester - Krémek krémje 12 22.15 Itália ízei David Roccoval 12 22.45 Olasz városok, olasz ízek 12 23.15 River Cottage Ausztrália 12 HELYI ÉS MOZIMŰSOROK CREDO RÁDIÓ 98.8 8.00 Napi útravaló - napindító információk és színes beszélgetések 11.00 Vasi téka 12.00 Egyházi óra 13.00 Irodalomóra 14.00 Egészség magazin 15.00 Kitekintő - A hit kapuja 16.00 Itt élünk 17.00 A diakónia hangja MOZI Szombathely, Agora Savaria Filmszínház: Yakari - A mozifilm 16.45 (színes, szinkronizált, belga-francia-német animációs film) Peggy Guggenheim a művészet megszállottja 14.40 (színes, feliratos, amerikai életrajzi film, történelmi dokumentumfilm; Lisa Immordino Vreeland Peggy Guggenheim, a művészet megszállottja című filmjében a Diana Vreeland: Fotelutazás című, nagy sikerű filmet „forgatja tovább”. Peggy olyan színes egyéniség volt, aki nemcsak megelőzte korát, de meg is határozta azt! A Guggenheim család vagyonának örökösnője a modern képzőművészet kulcsfigurájává vált. Ahogy a XX. század kulturális sokszínűségében egyre több tapasztalathoz jut, már nem csak műkincseket, hanem „művészeket is gyűjt”. Samuel Beckett, Max Ernst, Jackson Pollock, Alexander Calder, Marcel Duchamp - hogy csak néhányat említsünk a köré szerveződő, megszámlálhatatlanul sok művész közül. Egyéni tragédiái során is sikerült megőriznie azt az eltökéltséget, amellyel létrehozza az egyik legmeghatározóbb modern képzőművészeti gyűjteményt, melyet jelenleg velencei palotájában gondoznak.) Becsületes tolvaj 2000 (színes, szinkronizált, amerikai krimi-dráma, akciófilm) - Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre 18.15 (színes, magyar romantikus dráma) - Van Gogh az örökkévalóság kapujában 14.45 (színes, feliratos svájci-amerikai-franciaangol-ír életrajzi dráma) - Óriásláb - Családi bevetés 16.30 (színes, szinkronizált, belgafrancia, családi animációs film) Cinema City (Savaria Plaza): Becsületes tolvaj 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 (színes, szinkronizált, amerikai krimi-dráma, akciófilm) - Óriásláb - Családi bevetés 13.10, 15.20, 17.30 (színes, szinkronizált, belgafrancia, családi animációs film. Vannak családok, amelyek egy kicsit vadak... A legendás Óriásláb népszerűsége töretlen, mióta kamasz fia segítségével megmenekült a gonosz tudósok kezei közül. A szőrös, bozontos, csupaszív óriás elszánt környezetvédő aktivistaként éli boldogan életét családjával, és állati jó fej barátaival. Ám amikor egy nap tudomására jut, hogy az egyik gyönyörű természetvédelmi terület veszélyben van, nyakába veszi a vadont, és mentőakcióra indul. Azonban az erdők őrzője, az állatok hatalmasra nőtt védelmezője titokzatos körülmények között eltűnik, így ismét óriásláb szuperképességekkel rendelkező fián, odamen a sor, hogy apukája segítségére siessen. A kalandvágyó sráchoz ezúttal anyukája, és a vad família állati jóbarátai is csatlakoznak, hogy egy hihetetlenül veszélyes és izgalmakkal teli bevetésen mentsék meg a bajba jutott óriáslábot, és az alaszkai rezervátum kedves lakóit.) - Greenland - Az utolsó menedék 20.00 (színes, szinkronizált, amerikai thriller) - Nagypapa hadművelet 14.50, 19.30 (színes, szinkronizált, amerikai vígjáték) - Mulan 2D 15.50 (színes, szinkronizált, amerikai, családi kalandfilm, dráma) - Téboly 20.15 (színes, szinkronizált, amerikai thriller) - Miután összecsaptunk 13.40 (színes, szinkronizált, amerikai romantikus film) - Tenet 17.00 (színes, szinkronizált, angolamerikai-kanadai akcióthriller, dráma. Egy angol kémnek kellene megmentenie a Földet a rá leselkedő és pusztulással fenyegető katasztrófától. Ám a szuperügynöknek nemcsak az idegen hatalmak embereivel, hanem a legnagyobb ellenséggel, az idővel is meg kell küzdenie.) Celldömölk, KMKK, Art mozi: Peggy Guggenheim a művészet megszállottja 17.00 (színes, feliratos, amerikai életrajzi film, történelmi dokumentumfilm) Becsületes tolvaj 19.00 (színes, szinkronizált, amerikai krimi-dráma, akciófilm)