Vasuti és Közlekedési Közlöny, 6. évf. (1875)

1875-10-14 / 41. szám

41. szám. KÖZPONTI vasuti és közlekedési közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési dij : Házhozhordással vagy postai küldéssel egész évre 8 ft félévre . 4 „ Kiadó­hivatal : Vadász utcza 9. sz. I. еш. T­a­r­ta 1 . m : Vasuti jubileum.­­ A vasutak építésére szükséges földterületek beváltásáról. — A Sorth-féle kocsi kapcsolás. — A zárrendszer és vasutaink.— Német vasut-igazgatóságok egyletének közgyűlése. (Végel. — Elsülyedt vasut. — A magyar korona területén fekvő vasutak 1874. év végén. IV. Hidtolás a kassa-oderbergi vasúton. — Vasuti hirek. — Gőzhajózási hirek. — Vegyesek. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések.­­ Hirdetések. Szerkesztési iroda : Vadász utcza 9. sz. I. еш. Vasuti jubileum. I. Mult hó 27-én ünnepeltetett Angliában a világ első vasuta megnyitásának félszázados évfordulója. Míg a hírneves görög tu­dós egy ízben a földgömbön kívül kívánt egy pontot oly czél­ból, hogy erről azt helyéből kiforgassa, addig az újkori Watt Jakab és Stephenson György a földgömb ujjá alakítására fedeztek fel alkalmas eszközt. A gőz ereje, mely az emberi kéznek lehetet­lent végzi, és a gőzmozdony, mely ég­ aljakon átvezet, s a legtávo­labb vidékeket egymáshoz közelebb hozza, a világon 50 év alatt többet lendítettek, mint bármi a letűnt idők folyamában. A legcse­kélyebb szükségleti eszköztől kezdve a lángész nagyszerű te­remtményeiig, egyesülve nagy pénzerőkkel, minden az országokat egybekötő síneken haladó gőzmozdony gyökeresen reformáló mű­ködésére mutat. És milyen volt kezdete a találmányok ezen legszellem­dúsabb­jának? Csekélyen és jelentéktelenül, mint egy ábrándos erőművész elérhetlen terve, nehéz küzdelmek között, s a gúny sokszoros marta­léka gyanánt lépett a század e leghatalmasabb műve életbe. 1825. évi october hó első napjaiban a „Times"-ben az első vaspálya megnyitásáról egy szemtanutól hosszabb levél jelent meg, melyet a „Times" után a még akkor nem nagy számmal levő euró­pai és amerikai lapok majdnem mindannyian közöltek. E levél a következőleg hangzik: „Durham grófság lakói szeptember hó 27-én feltűnő látvány szemtanúi voltak, mely következményeiben az ország jólétének emelésére kiváló hatással lehet. E napon nyílt meg ugyanis nagy ünnepélyességgel a Darlingtonból Stocktonba vezető vaspálya. Tizenhárom 2­2 tonna súlyú teherkocsi elé, melyek közül 12 kőszénnel és liszttel volt megrakva, egyiken pedig emberek ültek, lovak voltak fogva, melyeknek a kocsikat a lejtő aljáig kellett el­vontatniok. A lejtőnél három gőzmozdony állott, mindegyik ötven lóerejű. Miután a kocsik ide megérkeztek, azokat egymáshoz kap­csolták, a gőzmozdonyt pedig az első kocsi elé akasztották. A vo­nathoz ezenkívül még több kocsi is csatoltatott, melyeknek egyi­kében a biztosok és a vállalat részvényesei ültek. Ezen utóbbi kocsi, melyn­k neve „Experience", két sor ülés­sel volt ellátva, úgy, hogy az utazók egymással szemközt ültek. Ilyen kocsikat akarnak jövőben az utazók szállításár­a alkalmazni. Tizennyolcz személy fér el benne. Mindegyik kocsi lobogókkal volt diszítve e felirattal: „Periculum privatum utilitas publica." Az adott jelre a jelen volt nagyszámú néző­közönség örömri­valgása közt az egész vonat megindult. A vonat először Darling­tonba ment, hol a mozdonyt vizzel és szénnel újra ellátták, s ezu­tán nagy sebességgel Stockton felé tartott. Lóháton többen kísér­ték, de, habár válogatott paripák vetélkedtek egymással a verseny­futásban, mégsem bírtak lépést tartani a gőzparipával. A mozgó gőzmozdony 80 tonna terhet vitt a vonattal, ezenkívül pedig te­mérdek embert, kiknek számát Stocktonban, a kiszállás alkalmával legalább is hétszázra becsülték. Ott, hol a pálya leglejtősebb volt, 15—26 (angol) mértfölddel lett óránként nagyobb a sebesség." E levél az egyedüli históriai adat azon eseményről, mely kö­vetkezményeiben oly fontos és nevezetes lett. Az első vasút meg­nyitásának ünnepélyét egész csöndben ülték meg Anglia egy kis vidéki városában. Miniszter nem tünteté ki jelenlétével ez ünne­pélyt, államférfiú nem tette azt nevezetessé emelkedett hangon tar­tott beszéddel, és fejedelem nem diszítette érdem és rendjelekkel azon vállalkozó férfiak mellét, kik bátran és áldozatkészséggel te­remtették meg az emberi ész és erő legbámulatosb művét, s kik első szemét kötötték azon roppant vasúti hálózatnak, mely most néhány évtizeddel később úgy­szólván, az egész földgömböt átöleli. Európa a középkor homályába látszott ismét elsülyedni. A gyorsan egymást követő Aacheni, Karlsbadh és Veronai összeeskü­vések alkalmával kovácsoltattak a békék, melyekbe földrészünket akarták verni, és ott szövődtek a szemfödők, melyekkel azt örökre el akarták takarni. Átláthatlan és borult az európai szárazföldre, minden szó, és minden érzelem nyilvánulása el volt nyomva. Az egy jobb jövő utáni remény sugarai egyenkint és egymásután elo­szoltak, és enyészetnek látszott indulni minden, mit az emberiség áldozatdús harczokban magának kivivott. A diadalmaskodó uralkodók, és a kétségbeesett népek nem gyaniták, hogy a Crossfell alján álló olvasztók tüzében jobb idők lángja dereng, s hogy a kalapácsütések, melyek a Stockton-Dar­lingtoni vasut síneit kovácsolták, az elnyomás békéit törik szét. Nem volt oly éles szem, nem oly messzelátó lélek, mely látta vagy sejtette volna, hogy Durham fehér krétasziklái felett egy új kor napja van felkelőben. Senki sem emlékezett meg azon férfiakról, kik e világot vál­toztató mű kezdeményezői voltak. És mi, kik azon eredmények magaslatáról, melynek alapját ők vetették meg, örömteli büszke­séggel tekintünk vissza századunk legnagyobb művére, oly hálával emlékezünk e vissza a kezdeményező férfiakra, a­minőt azok mél­tán megérdemelnének ? Míg Durham grófság kis városa csendben ülte meg 50 évvel ezelőtt az első vasút megnyitását, és ünnepje meg most korszakot alkotó művének elterjedését, addig az annak gyümölcseit élvező nagy világ némán s csaknem közönnyel nézett e nap elé. Stephenson György, a gőzmozdony feltalálója, kinek szel­leme teremté meg a vasutat, a mi időnkben, mely pedig jelentősé­gét nagy mértékben az ő eszméi megtestesülésének köszöni, nem népszerű alak. Róla nem történik említés, midőn az em­beriség úttörőinek nevei hangoztatnak. A kulturállamok székváro­sai nem hiszítik magukat emlékszobrával, a költők nem éneklik meg, a nép alig ismeri nevét, és azoknál, kiket öröksége boldoggá tett, még emléke is alig él. Új vasutak megnyitása alkalmával tar­tatni szokott ünnepélyeken senki sem emlékezik meg róla, ki meg­teremté az utat, melyen hatalomhoz, tisztességhez és gazdagsághoz juthatni. Neve elhangzott 03 feledve van a földön, melynek egyik legnagyobb jótevője volt. Stephenson György nagy ember volt, de nem le­tt nagyhírű ember. És ez természetes. Nem egy egész élet kitartó munkájának eredménye az, mihez az annak szentelt élet hírneve fűződik, ha­nem azon hatás mérve, melyet azon élet sorsa, és munkája a kor­társak érzelmei és képzeletére gyakorol. A spontán tett máskép hat a képzeletre, mint a lassan teremtő munka. Herostratus jobban meg­örökítette nevét az ephesusi templom lerombolásával, mint a tem­plom teremtője annak felépítésével. A szíveket indító vértanúság biztosabban vezet azon hírnévhez, melyben a népszerűség gyöke­rezik. Ezért népszerűbb Galilei mint Newton és Guttenberg mint Stephenson, jóllehet az emberiség fejlődése és művelődése körül az u­tóbbinak érdeme hasonló az előbbiéhez. Stephenson nem rögtöni bátor tettel lepte meg kortársait, ő nem szenvedett és nem küzdött eszméiért. Ő nevének és emlékének megörökösítését az emberek — e leghálátlanabb fajzat—hálájára bízta. Dicsteljes emléke azonban biztosítva van az emberiség tör­ténetének egyik legfényebb lapja által, mely nevével kezdődik. A történelem összes korszakai nem mutathatnak fel sem­mi olyat, mi a most lefolyó félszázad műveihez volna hasonlítható. És leszámitva az első évek tapogatódzó kisérleteit, és számos akadályokkal küsz­ködött előkészületeit, az emberi ész és munka e roppant műve, ugy Budapest, 1875. october 14. Hatodik évfolyam.

Next