Katolikus gimnázium, Veszprém, 1921

REV 98 CCVMII f XV. BENEDEK 1914-1922. A békének nagy pápája vérzivataros idők közepette. Elődjét, a szelídlelkű X. Piust a háború réme vitte sírjába. S jött utána az új pápa, ki­vétót kiáltott az öldöklésnek. Ha a világ lelkülete keresztény lett volna, békejobbot nyújtottak volna az ellenségekként egymással szemben állók. Szavát nem akarták érteni, s a következmény: gyász, siralom, lelki le­csúszás, gazdasági leromlás győzőnél és letiportnál egyaránt. Teljes békét nem tudott teremteni, de fájó sebeket kötözött, lelkeket vigasztalt, fog­lyokat mentett, rongyos gyermekeket ruházott, éhezőket eledellel látott el. Erős kézzel vitte az Egyház kormányzatát, melyben szigorú fegyelmet tartott, s melynek tekintélyét megszilárdította. — Halála még az ellen­séges világnézetet vallókból is kiváltotta a sajnálatot, mi katholikusok könnyes szemmel néztünk a Rómában felállított ravatalra, hol Krisztus földi helytartója nyugszik.­ ­ IV. KÁROLY 1916—1922. Akkor lett igazán nemzetéé, mikor már meghalt. Egész élete csupa tragikum. A háborúban került fejére Szent István koronája, neki küzdenie kellett, holott békét akart. Talán az első Habsburg volt, ki igazán meg­szerette Magyarországot, s mégis attól távol kellett ennie a hontalanság keserű kenyerét s az utolsó napsugarat is messze idegenben élte. Szerette népét, demokratikus uralkodó akart lenni, s épen a szenvedélyeitől el­vakult nép elől kellett menekülnie. Mélyen vallásos ember volt, az Oltári­­szentség hős katonája; családi élete tiszta és szeplőtelen, s mégis galád rágalmakkal, alattomos oldaltámadásokkal akarták mint királyt s mint embert lehetetlenné tenni. — Halála a nemzetet mélységes gyászba borította, ellenségeink fellélebzettek, mert az integer Magyarország leg­nagyobb symboluma került korai sírba. — Funchal temetőjében alussza — talán most már nyugodt és zavartalan — álmát, ki éltét váltságul ajánlotta fel nemzetéért. Magyarország ifjú, koronás, apostoli királya. jegSUAJ­­­­ef 7/4

Next