Katolikus gimnázium, Veszprém, 1921
MISHNYI LajOS 1891—1922. Sírtak a fiúk. Zokogásuk betöltötte a templomot, hol ravatalon feküdt a bálványuk, jó tanáruk, az ifjúság szelíd, atyai jóbarátja. — A jó Isten végtelen s kifürkészhetetlen bölcseségének úgy tetszett, hogy szinte kora ifjúságában magához hívta művészlelkű s a zenét rajongó szeretettel kultiváló társunkat. Élte rövid volt. 30 éves korában már csak emlékét őrizzük. Váczon született 1891. május 5.-én. Iskoláit is itt végzi. Hetedikes gimnazista korában szive vágyát követve 1907. augusztus 27.-én a kegyes tanítórend újoncnövendékei sorába lép. A következő évet mint növendékpap Kecskeméten tölti, itt tesz érettségit. Egyetemi tanulmányait Budapesten végzi s 1914. június 30.-án áldozópappá szentelik. A fiatal tanárt a rend kormánya Temesvárra küldi, hol törhetetlen energiával, ambícióval és soha nem lankadó munkakedvvel lát az ifjúság neveléséhez. Rövid idő alatt hatalmas orchestert alakít tanítványaival, egész lelkét adja, belefekteti a munkába. De nem sokáig maradhat itt. 1917-ben behívják tábori lelkésznek; az erdélyi és olasz fronton teljesít szolgálatot. Itt éri a forradalom. Még csak annyi ideje van, hogy sietve menjen Temesvárra, s egy kis kézitáskával, meg a hegedűjével jelentkezik Budapesten a rend főnökénél szolgálattételre. Rózsahegyre küldik, de oda eljutni már nem tud; az egész Felvidék megszállás alatt van, így jut Veszprémbe. Neve itt fogalommá válik. A muzsikát és őt elválasztani nem lehet. Agitál, dolgozik, szervez, s megalakítja Veszprémben a Kamarazene Társaságot, melynek ő lesz művészeti igazgatója. Sokszor éveken át fárad, s kit hegedűjének szava szinte egy más világba ragad, nem is sejti, hogy ez a fanatikus művész-muzsikus őrzi magát s biztosan száguld a kora halál felé. Hát még mikor gyermekei közt van. Lelke szétáramlik s alkot gyermeki művészlelkeket, hasonló rajongókat. Az ország legjobb ifjúsági dalárdája az ő kezében van. Művészi körútra indul s itt éri a nagy csalódás. Hozzá van szokva, hogy mindenki vele érezzen, de ábrándjait megdönti a kor szelleme. Reklámot nem tud csinálni, de büszkesége és művészi érzülete nem is engedi, hogy ily eszközökkel éljen. Pápán még nagy lelkesedés fogadja, Balatonalmádiban már kevesebb az érdeklődés, Balatonfüreden a felekezeti türelmetlenség bojkottálja a római katholikus főgimnázium énekkarát. Sohasem panaszkodik, de nem titkolhatja, hogy talán ez az egy fájó momentuma életének. Azért nem csügged. Tervez, alapot akar gyűjteni, hogy minden kislelkűséggel és rosszindulattal szemben is megvalósíthassa énekkarával a balatonkörúti túrát. De megroppanik. Fáj a szíve. Az a szív, melyben oly sok nemes érzés, oly sok művészi ambíció volt, napról-napra kisebb lesz. Már maga is szeretné magát mérsékelni, de hiába. Októbertől kezdve útja — holott ő nem gondolja — a biztos halál felé visz. A tanítástól szinte erőszakkal kell visszatartani, közben megpróbálkozik, de az enyészet lehelletét magából .