Katolikus gimnázium, Veszprém, 1921

­ MISHNYI LajOS 1891—1922. Sírtak a fiúk. Zokogásuk betöltötte a templomot, hol ravatalon feküdt a bálványuk, jó tanáruk, az ifjúság szelíd, atyai jóbarátja. — A jó Isten végtelen s kifürkészhetetlen bölcseségének úgy tetszett, hogy szinte kora ifjúságában magához hívta művészlelkű s a zenét rajongó szeretettel kultiváló társunkat. Élte rövid volt. 30 éves korában már csak emlékét őrizzük. Váczon született 1891. május 5.-én. Iskoláit is itt végzi. Hetedikes gimnazista korában szive vágyát követve 1907. augusztus 27.-én a kegyes tanítórend újoncnövendékei sorába lép. A következő évet mint növendékpap Kecs­keméten tölti, itt tesz érettségit. Egyetemi tanulmányait Budapesten végzi s 1914. június 30.-án áldozópappá szentelik. A fiatal tanárt a rend kor­mánya Temesvárra küldi, hol törhetetlen energiával, ambícióval és soha nem lankadó munkakedvvel lát az ifjúság neveléséhez. Rövid idő alatt hatalmas orchestert alakít tanítványaival, egész lelkét adja, belefekteti a munkába. De nem sokáig maradhat itt. 1917-ben behívják tábori lelkész­nek; az erdélyi és olasz fronton teljesít szolgálatot. Itt éri a forradalom. Még csak annyi ideje van, hogy sietve menjen Temesvárra, s egy kis kézitáskával, meg a hegedűjével jelentkezik Budapesten a rend főnökénél szolgálattételre. Rózsahegyre küldik, de oda eljutni már nem tud; az egész Felvidék megszállás alatt van, így jut Veszprémbe. Neve itt fogalommá válik. A muzsikát és őt elválasztani nem lehet. Agitál, dolgozik, szervez, s megalakítja Veszprémben a Kamarazene­ Társaságot, melynek ő lesz művészeti igazgatója. Sokszor éveken át fárad, s kit hegedűjének szava szinte egy más világba ragad, nem is sejti, hogy ez a fanatikus művész-muzsikus őrzi magát s biztosan száguld a kora halál felé. Hát még mikor gyermekei közt van. Lelke szétáramlik s alkot gyermeki művészlelkeket, hasonló rajongókat. Az ország legjobb ifjúsági dalárdája az ő kezében van. Művészi körútra indul s itt éri a nagy csalódás. Hozzá van szokva, hogy mindenki vele érezzen, de ábrándjait megdönti a kor szelleme. Reklámot nem tud csinálni, de büszkesége és művészi érzülete nem is engedi, hogy ily eszközökkel éljen. Pápán még nagy lelkesedés fogadja, Balatonalmádiban már kevesebb az érdeklődés, Balatonfüreden a felekezeti türelmetlenség bojkottálja a római katholikus főgimnázium énekkarát. Sohasem panaszkodik, de nem titkolhatja, hogy talán ez az egy fájó momentuma életének. Azért nem csügged. Tervez, alapot akar gyűjteni, hogy minden kislelkűséggel és rosszindulattal szem­ben is megvalósíthassa énekkarával a balatonkörúti túrát. De megrop­­panik. Fáj a szíve. Az a szív, melyben oly sok nemes érzés, oly sok művészi ambíció volt, napról-napra kisebb lesz. Már maga is szeretné magát mérsékelni, de hiába. Októbertől kezdve útja — holott ő nem gondolja — a biztos halál felé visz. A tanítástól szinte erőszakkal kell visszatartani, közben megpróbálkozik, de az enyészet lehelletét magából .

Next