Középdunántúli Napló, 1958. december (Veszprém, 14. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

IMS. Atent Ace . Magjobb munkakedf ax eredménye a munkaidő-csökkentésnek a szénkéneg üzemben Korábbi tudósításunkban hírt ad­tunk arról, hogy a Péti Nitrogénmű­vek szénkéneg üzemét egészségre ár­talmas munkahelynek nyilvánították, a szeptember elsejétől csökkentett munkaidőt vezettek be. Most, három hónap után, azzal a kérdéssel keres­tük fel az üzem dolgozóit és veze­tőit, hogy­ bevált-e az új rendszer,­­ ha igen, miben érezteti hatását . A szénkéneggyártásnál rendkí­vül mérgező gázok és gőzök kelet­keznek — mondja kalauzunk, Hor­váth Imre fiatal mérnök. — Maga a szénkéneg is erős idegméreg, a ke­letkező kénhidrogén és kéndioxid gá­zok, mint melléktermékek, szintén. Az Országos Munkaegészségügyi In­tézet munkatársai, dr. Nagy Aladár üzemorvosunkkal karöltve, 1957. ta­vaszától rendszeresen kezdték vizs­gálni dolgozóinkat A szénkéneg üzem személyi állományának mintegy 1­0 százalékát kellett időközben leválta­ni, és más munkakörbe helyezni. A többi dolgozó megbetegedését meg­előzni óhajtván az egészségügyi szer­vek — az Egészségügyi Minisztériu­mon és a szakszervezeten keresztül — javasolták a Minisztertanácsnak, so­rolja ezt az üzemet is saz egészségre ártalmas munkahelyek közé. Ez meg is történt, s 1958. szeptember 1-től üzemünkben nem heti 48, hanem csak heti 40 óra a munkaidő. — Az intézkedés foganatosí­tása nyilván egy sereg meg­előző szervezési munkát köve­telt meg? — Igen. A szénkéneg üzem, mint a vegyipari üzemek általában, folya­matos termelésű, a m­nka tehát egy pillanatig sem szünetelhet, nem áll­hat le. A hét 168 munkaórából áll, éppen ezért nehezen tudtuk elméle­tileg is megoldani, hogy a szakmány­ban dolgozók részére heti 40 órát ütemezzünk be. Úgynevezett „beug­rás” rendszerű egyéni műszakokat is kellett alkalmaznunk, a dolgozók létszámát pedig 60 fővel kellett emel­ni Az új munkarend kialakítása rendkívül bonyolult folyamat volt, felesleges is lenne részletesen ismer­tetni, csupán annyit még erről, hogy a vállalat munkaügyi osztályáról na­gyon sok segítséget kaptunk Kozma János elvtárstól Mindent összegezve azonban büszkén elmondhatjuk, hogy sikeresen oldottuk meg a feladatot. Jelenleg a szakmányban dolgozók nem napi 12 órát dolgoznak, ha­nem csak nyolcat, igaz, hogy nem négyszer kell bejönniök az üzembe, mint régen, hanem ötször. Reggel 6- k­or, délután 2-kor és este 10-kor kezdődnek az új munkarend szerint a műszakok. Probléma csupán az esti műszakkal van, ugyanis az este 10- kor kezdődő műszakban dolgozók, ha vidékiek, nem tudnak megfelelő időben beérkezni, hanem csak sok­kal előbb, utána pedig nem tudnak azonnal hazamenni.­ Ezt a nehézséget két módon hidaljuk át Egyrészt olyan dolgozókat igyekszünk „verbu­válni” üzemünkbe, akik Péten, vagy a közelben laknak, másrészt a távol­ról bejáró dolgozók részére a gyár m­unkásellátási osztálya készenléti szobát biztosított­­ ■ — A csökkentett munkaidő befolyásolta-e, csökkentette-e a a dolgozók keresetét? — Nem! Az üzem egy-egy dolgo­zója ma ugyanannyit keres egy hé­ten 40 óra alatt, mint régen 48 óra alatt Szocializmust építő államunk­nak és társadalmunknak van gondja arra, hogy az ilyen , a dolgozók szociális helyzetét javító intézkedések ne menjenek a dolgozók életszín­vonala emelkedésének rovására. Sőt m­i több: termelésünk önköltségét sem emelte meg az új munkarend.­­ A csökkentett munkaidő egymagában elegendő-e a dol­gozók egészségének megvédésé­re? — Az új munkarend kialakításán kívü­l egy sereg munkavédelmi be­rendezés alkalmazásával tettük egész­ségesebbé a munkakörülményeket Már korábban is működött a fino­mító üzemben . (egyik legveszélye­sebb, legtöbb robbanási veszélyt ma­gában rejtő ü­zemrészen) az am­e­gáz-ventillátor. Ugyancsak egyik leg­veszélyesebb, mérgező gázokkal leg­­telítettebb üzemrész a kondenzátor­­épület. Ide beállítottunk egy nagytel­jesítményű elszívó ventillátort, ame­lyet a jövőben még egy nyomó ven­tillátorral kívánunk még kibírhatóbbá tenni Jellemző, hogy a biztonsági rendszabályok értelmében itt egyedül senki sem tartózkodhat. S végül a legnagyobb jelentőségű védőintézke­dés Braun Ervin, a vállalat gépé­szeti osztálya munkatársának újítása. Műszakilag megoldotta te bevezet­tette a tetőszellőzést a re­torták táp­láló nyílásait magában foglaló üzem­­térben. Az oldalsó ablakok nyitásá­val és csukásával a tetőn át olyan mértékű huzatot tudnak csinálni ma­guk a dolgozók, hogy a levegő gáz­­szennyeződése minimálisra csökken­het; természetesen úgy, hogy az üzem fűtését ez az újítás a téli időszakban sem nehezíti meg. Horváth elvtárs, miután végignos­­togatta ezeket a berendezéseket az egyes üzemrészekben, az üzem dol­gozóihoz vezetett bennünket. Bán Gyula 24 éve dolgozik az üzemben. Minden posztot végigpró­­bált, jelenleg hőfok kezelő. — Eze­ket mondja az új munkarendről. — Régen, a felszabadulás előtt 22—23 pengő heti keresetért, heti 56 órát kellett dolgozni. Most csak heti 40 órát dolgozom, s így is megka­pom a havi 1500—1600 forintot. Ami­óta megoldották a tetőszellőztető be­rendezést, azóta kevesebbet fáj a fe­jem, pedig nem vagyok mai gyerek, jövőre már nyugdíjba is kell men­nem. — Amióta bevezették az új, nyolc­órás műszakot a nappalosok részére is heti negyven órában, jobb a közérzetem, kevesebbet járok az­­ orvoshoz — mondja Klubecz Vince hordómosó és szénkénegtöltő. »wwwwsAe/wwwseA» Fuisz István már új rend ,,gyer­meke.” Ő nem tud összehasonlítást tenni, csak augusztusban került ide, nem sokkal korábban végezte el N­agykanizsán a vegyipari techniku­mot . Technikumi végzettséggel fizikai dolgozó vagyok a finomítóban. Jobb szeretem ezt a munkakör, mintha laboratóriumban kaptam volna mun­kát, mert így­ lényegesen többet ke­resek — mondja. És ami nyilatkoza­tában a döntő, az az, amit el sem mond, amire nem is gondol. Az tud­niillik, hogy ma már nincs lényege­sebb különbség a fizikai és a szelle­mi dolgozók munkakörülményei kö­zött. Farkas Bálint, a finomító üzem szakmány­vezetője, aki 1938 óta dol­gozik a szénkéneg üzemben, a régi, tőkés világra emlékezik. — Amikor először említettem a fő­művezetőnek, hogy valamiféle ven­tillátort kellene alkalmazni itt a fino­mítóban, letorkolt, fenyegetett, hogy ne nagyon járassam a számat, mert még megüthetem érte a körmömet. Mennyi harcba, mennyi küzdelembe került, amíg mi munkások ki tudtuk járni tó aknagáz-elszívó berendezés alkalmazását! Most meg? ... Külön tudományos intézet foglalkozik mun­kahelyünk korszerűsítésével, egész­ségünk védelmével!... Végeredményben leszűrhetjük te­hát tanulságul, hogy a csökkentett munkaidő bevezetése ezen az egész­ségre ártalmas munkahelyen a dolgo­zók helyeslését, háláját, jobb mun­kakedvét váltotta ki. S, hogy ez a jobb munkakedv a jövőben a terme­lés, a termelékenység növekedésében is meg fog mutatkozni, azt — bár kissé hosszabb idő után —, de re­mélhetőleg ugyancsak tapasztalni fog­juk a Péti Nitrogénem­­ek szénkéneg üzemében. (Koncz) Ez a téma valóban az utcán hevert,­­ pontosabban egy Pobeda taxi képében gurult egészen addig, amíg vezetője véletlenül fel nem hívta rá fi­gyelmemet. A taxi vezetője a sofőrök ah­hoz a típusához tartozott, ame­lyik beszélgetéssel igyekszik el­ütni a hosszú út, a szemerkélő eső unalmát. Először szokás sze­rint az időjárásról, meg más ef­félékről beszélgettünk, aztán — ahogy ez már történni szokott — most is akadt egy közös té­ma, amelynél megállapodtunk. Régi tervem már az, hogy tü­zetesen kikérdezek egy sofőrt arról, hogy mostanában kik utaznak taxin? A hosszú úton jutott idő bőségesen a beszél­getésre. — Hogy kit viszek? Hát min­denféle embert — kaptam első szuszra a választ. — Aki jön. Elviszek én bárkit, csak megfi­zesse. — Ezt tudom — segítettem az elakadni készülő beszélgetést.— Mióta sofőr? — Huszonegy éve. — Nahát. Éppen erre akarok kilyukadni. Kik jártak teszem azt 1940-ben taxin és kik jár­nak ma? —­ Értem­ már — készséges­­kedett a sofőr — Régen csak az úri népek tudták megfizetni a tarifát. Nem mondom, egy es­küvőn, vagy egy nagyritka ki­ruccanáson azért a melós is megreszkírozta. Volt meg? Nem is viszek mást, mint munkás­embert. Ha nagyobb vonat ér­kezik, húszan-harmincan is vár­nak a taxira. Este nincs egy percnyi maradás a téren, any­­nyi az Utas, hogy felét sem győzzük elszállítani. Ezt kérem el kell ismerni. Ez így van. Elhallgatott, mert egy zökkenő úgy félredobta az első kerekeket, hogy majdnem az árokban találtuk magunkat. Amikor egyenesbe keveredtünk, újra a sofőr kezdett beszélni. TAX­I­ÜGYBEN — Képzelje, a múltkor odaál­lít hozzám egy kisfiú. Bácsi, vi­gyen haza. — Van pénzed? — kérdeztem. — Van hát. — És honnan? — Zsebpénz — vála­szol és ahogy végignéztem a ruháján, el is hittem neki. Szé­pen volt öltözve. Sárcipő, mű­bőrkabát. Mit szólhittam? Ki­nyitottam az ajtót előtte, aztán megnyomtam a kuplungot. A fene kölyke még borravalót is adott. — Mit mondjak még. Az egyik kollégámra vasárnap délben két teknős cigány rendelt fu­vart, de igazi teknővájók ám, befont hajjal, mezítláb, kezük­ben szerszám. Rokonlátogatóba jöttek. A vonat elhozta őket az állomásig, ott meg taxiba ültek. Hát ilyen , hogy munkások, gyerekek, cigányok taxizzanak, tényleg nem volt azelőtt. Leg­feljebb a mentőautóba ülhettek bele, ha egyáltalán kiment ér­tük ... Érdemes elgondolkodni a gépkocsivezető szavai felett. Több okból is. Mindenekelőtt azért, mert valóban szemlélete­sen mutatja — mint egy csepp a tengert —, hogy mennyire megváltozott az emberek hely­zete és ezzel együtt életszem­lélete, gondolkodása. Mert a teknővájó cigánynak esetleg a múltban is lett volna egy sike­res vásár után annyi pénze, hogy „ki, ha nem én” alapon beleüljön a taxiba. De vajon, be mert volna-e ülni, s lett volna-e olyan sofőr­­— tisztelet a kivé­telnek —, aki be­engedte volna ülni a taxiba? Nemigen. Mint ahogyan a mun­kásgyerekeknek sem jutott a múltban taxira, de gyakran még lábbelire, tankönyvre sem. Számos munkásgyereket ismer­tem, aki 6—8 kilométerről gya­log járt be a polgáriba, nem­hogy taxizásra, hanem még autóbuszbérletre sem tellett. Ma pedig? Nézzék csak meg a környék autóbuszmegállóit reggel. A sok kisdiák úgy el­­özönli a buszokat, hogy mi, fel­nőttek nem egyszer lemaradunk a második, sőt a harmadik já­ratról is. Megvallom, első hallásra ne­kem is nagyon megtetszett a sofőr elbeszélése a taxit rendelő kisfiúról. Kedves jelenet lehe­tett, amint beült a hátsó ülésre és megadta a jelt az indulásra. Ám a mosolyognivaló eset mö­gött van valami meggondolni­­v­aló. Leírom őszintén, nem örülnék annak, ha teszem azt, az én kislányom hasonlóan cse­lekedne. Túl korai lenne, túl sok a jóból. Nem hiszem, hogy szerencsés dolog, ha fiainkat ilyen szokásokra neveljük. A sok — és mint a példa mutatja felesleges — zsebpénz könnyel­művé, pazarlóvá teheti a gyer­meket és nem utolsó sorban nagyképűvé. Nem kell sok, csak néhány ilyen taxizás vagy más egyéb túl korai dolog és máris kialakul a majdani könnyelmű, magát érdemtelenül mások fölé helyező jellem csírája. Rokonokat vártam a mi­nap az állomáson. Ott lestem el két munkásfiatal párbeszédét. — Gyalog menjünk? — Inkább taxival. Kivisz egy tizesért a legényszállásra. Miért tolongjunk? — Beültek egy ta­xiba. Jól tették. Becsülettel dol­goznak, jól keresnek. Tehetik. Ma már a munkásember számá­ra is szabad a taxi ... Különvélemény viszont — és tessék, vitatkozzunk rajta —, hogy a gyerekek azért ne taxiz­­gassanak egyedül. Nekik még nem „szabad" a taxi. Várják meg a felnőtt kort. Vasvári Ferenc K Orerocw Aitra St­­afns A KISZÖV-nél hallottuk... — A múlt hónaptól kezdve üzemorvosi ellátást kap Pápán a 6 kisipari és 1 háziipari szövet­kezet mintegy 700 főnyi tagsága, üzemorvosi ellátás megyénkben kisipari termelő szövetkezetek ré­szére eddig csak Keszthelyen volt. — Veszprém megye idős kisipari szövetkezeti tagjai közül 39-en él­veznek úgynevezett kivételes nyug­ellátást. A 28/1954. sz. nyugdíjtör­vény alapján ugyanis nyugdíjban csak az részesülhet, aki egyrészt be­töltötte a kötelező korhatárt (60, ill. 55 év), másrészt, aki legalább 10 évnek megfelelő biztosítási idővel rendelkezik. Mivel a szövetkezeti kis­iparotok kötelező társadalombiztosí­­tása csak 1951-től van érvényben, a sztsz tagok közül még senki sem ren­delkezhet ez utóbbi 10 esztendei biz­tosítási idővel. A rendkívül rászo­rult, s a korhatárnál idősebb tagok számára ennek ellenére a KSZKB megyei vezetősége megállapíthatja a 1­3—700 forint közötti kivételes nyug­díjat. A kivételes nyugellátás féltéit♦ lej: 5 évi munkaviszony, lehetőleg­­ alapító tag legyen a kérvényező, to­­vábbá szociális helyzete indokolttá tegye nyugdíj-igényét. * — Az egyre fokozódó termelés és gépesítés ellenére egyre csök­ken megyéink kisipari szövetkeze­teiben az üzemi balesetek száma.. A tavalyi havi 6—8 balesettel szemben az idén 4—5 baleset for­dult csak elő havonta. A tavalyi­­ halálos kimenetelű balesettel szemben az idén nem volt ilyen baleset. — „A Szövetkezeti Ipar Kiváló Dolgozója’’ címmel és oklevéllel tün­­tette fel az OKISZ elnöke Müller l­a­­jost, a vanyolai Cipész KTSZ dnö­­két, valamint Fülöp Józsefet, a devei­cseri Épületkarbantartó KTSZ fős könyvelőjét. * SS Este 7-kor Balatonudvariban Sápadt fény szűrődik ki a bala­tonudvari kultúrház ablakán. Nincs ebben semmi különös, hisz az ilyen téleleji estéken már meg­élénkül az élet a falusi művelő­dési otthonokban. Fiatalok, idő­sek találnak szórakozásra. Már a bejáratnál rájövünk, té­vedtünk, egyik feltevésünk sem helytálló. Az előtér villany égőjé­nek fényében kavicshalom, mel­lette malterosláda körvonalai bon­takoznak ki. Belépünk. Hét óra felé jár már az idő, de a fiatalok lázasan dol­goznak. Senki sem nézi az órát, türelmetlenül, várva, hogy lete­­hesse a lapátot, a szerszámot és indulhasson hazafelé. — Meddig tart a munkaidő? — kíváncsiskodunk. Kiderül, „éjsza­kai” műszakra jöttek. Nem hiva­tásos építőmunkások. Többnyire otthon dolgoznak a gazdaságban, de akad közöttük tisztviselő is. Nappal, amíg világos van, nincs idejük, csak sötétedés után jut­nak el ide. A múlt éjszaka is dol­goztak, a padló alátöltését készí­tették. Most is majd csak reggel­felé vetődnek haza. Fodor Frigyes, Szabó Ferenc, Varga László, Varga Gyula, Os­­váth József, Zusmann János, Sza­bó Gyula, Biró Lajos, Biró Kál­mán, Szita Ferenc sokat segítet­tek, pihenőidejüket sem sajnálva, hogy minél előbb és minél keve­sebb költséggel készülhessen el a kultúrotthon öltözőkkel való bő­vítése, tatarozása. Szívesen ál­dozták szabadidejüket, hisz fá­radságukért cserébe sok kellemes, hasznos estét — művelődési, szó­rakozási lehetőséget nyújt szá­mukra második otthonuk, a köz­ség kultúrháza. Röviden... Nemrégiben nyílt meg Kislőd községben egy zöldséges bolt, a földművesszövetkezetek kezelésé­ben. Ennek igen örül a község lakossága, mert eddig, ha zöld­ségre volt szükségük, kénytele­nek voltak Ajkára utazni és ott vásárolni. Igen sokan vannak a községben, akik nem termeltek elegendő zöldséget még a háztar­tási szükségletükhöz sem. Voltak sokan olyanok is a községben, akik nem is ismerték eddig a karfiolt és­­ egyéb zöldségféléket. A bolt létesítésének igen örül a község lakossága, mert ha zöld­ségre vagy gyümölcsre van szük­sége, minden nap helyben vásá­rolhat a boltban.­­ Ifjú mezőgazdász tanfolyamot szer­vezett a külsőváll KISZ-szervezet ve­zetősége. A tanfolyamra 25 fiatal je­lentkezett, ahol elsajátíthatják majd a mezőgazdasági termelés különböző módszereit, tapasztalatokat szerezhet­nek az eddig elért termelési eredmé­ny­ekből. A tanfolyam a héten kezdődik. Péti kultúrmunkások a fővárosban A Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 40. évfordu­lójára a Vegyipari Szakszervezet kul­­túrversenyt hirdetett. Ennek, kereté­ben a péti színjátszó csoport Kodo­­lányi János „Földindulás” c. drámá­jával lép fel december 16-án az óbudai Gázgyár színpadán. A péti vegyes énekkar pedig december 21-én ad hangversenyt a budapesti Zene­művészeti Főiskolán. Érdekes meg­jegyezni, hogy a vidéki énekkarok közül csak a péti és a literi énekkart érte ez a megtiszteltetés.

Next