Középdunántúli Napló, 1960. május (Veszprém, 16. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

*) H­ÍREK JOOO: május 1, vasárnap Kalendárium A Nap kel. 4 óra 28 perckor, nyugszik 18 óra 55 perckor. A Hold kel. 8 óra 29 perckor, nyugszik 23 óra 43 perckor. A MUNKA ÜNNEPE. Idő­járásjelentés Változó felhőzet, néhány helyen esővel, mérsékelt szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet vasárnap: 12—16 fok. A MAI NAPON MÄJUS ELSEJE a munka ün­ nepe, a proletár nemzetköziség napja. Hivatalos megünneplését az 1889-i párizsi kongresszus ha­tározta el, 70 évvel ezelőtt, 1890- ben került sor Budapesten elő­ször a megünneplésére. Napjaink MÁJUS ELSEJÉNEK alapgondo­lata a munkásosztály harca a szocializmusért, a népek közötti barátságért és a világbékéért. — TÍZ ISTÁLLÓT ÉPÍT az idén a Pápai Építő KTSZ — a többi között Nyárádon, Gyarma­ton, Tapolcason, Csöglén, Mező­lakon. * — BŐVÍTIK A VILLANYHÁ­­LÓZATOT a 60 000 forintos köz­ségfejlesztési alapból Marcalger­­gelyiben. * — IFJÚVÁ AVATÓ ünnepélyt rendeztek Kamondon, amelyen ünnepélyes keretek között tíz ti­zenhatéves fiatalnak adták át személyi igazolványát. * — KÉT ÚJ TELEVÍZIÓS ADÓT építettek fel a Német Demokratikus Köztársaságban. A berlini adó március 30-án megkezdte a­ kísérleti adást, a Deguedeben épített adóállomás pedig április végén kezdi meg próbaadásait. Ezzel megtörtén­tek az első lépések az NDK má­sodik televíziós programjának előkészí­téséhez. * — 1200 FÉRŐHELYES csibene­velővé alakították át az egyik ré­gi épületet a marcalgergelyi Pe­tőfi Termelőszövetkezetben. 60 évvel ezelőtt, 1900-ban halt meg MUNKÁCSY MIHÁLY, a kritikai realizmus legnagyobb magyar művésze. A szegénysorból származó festő első európai sikerét SIRALOMHÁZ című műve jelentette. Néhány kimagasló műve: A TÉPÉSCSINÁLÓK, ZÁ­LOGHÁZBAN, SZTRÁJK. Nevezetesek tájképei (KUKORICÁS), arcképei (LISZT FERENC) és nagyméretű, zárt kompozíciójú val­lásos és történeti művei. 340 évvel ezelőtt, 1620-ban e napon született ZRÍNYI MIKLÓS költő és hadvezér. Röpiratai, prózai művei (TÖRÖK ÁFIUM EL­LENI ORVOSSÁG, TÁBORI KIS TRAKTA) a török elleni harcra szólította fel a nemzetet. Főműve dédapja várvédelmét és halálát elbeszélő SZIGETI VESZEDELEM című hősi eposz. Zrínyi 1664- ben halt meg. * -r- PARKOSÍTJÁK a művelődé­si otthon környékét Nagypiriten. A két elmúlt vasárnapon összesen hetven-nyolcvan fiatal vett részt a társadalmi munkában. Ezzel a KISZ-szervezet tagjainak ez évi társadalmi munkában eltöltött ideje több mint 400 órára emelke­dett. * — AZ EZÜSTKALÁSZOS gaz­datanfolyam 26 hallgatója a na­pokban vizsgázott sikeresen Kül­­söváton. A tanfolyam vezetője Légrádi Vendel elvtárs, a helybe­li állami gazdaság üzemegység­vezetője volt. * — ÁPRILIS 21-ÉN ÜNNEPEL­TE RÓMA fennállásának 2713. évfordulóját. Déli 12 órakor egy első világháborúból származó ágyú üdvlövésekkel adta tudtá­ra a rómaiaknak az évfordulót. A hagyományok szerint Romulus és Remus, a nőstényfarkas által felnevelt ikerpár ie. 753.­ április 21-én alapította Rómát. A régé­szek azonban nem értenek egyet a hagyománnyal és azt állítják, hogy a Palatínus dombon már i.e 1000-ben volt lakótelepülés, az „örök város” kora eszerint közel háromezer évre tehető. if Megnyílt az első korhű bakonyi betyárcsárda Kerta község közelében meg­nyitották az első, régi bútorok­kal berendezett betyárcsárdát. A „dabrókai csárda” több évszá­zaddal ezelőtt nagy események színhelye volt. Közelében a na­póleoni háborúk idején ütközet is folyt. Nevéhez fűződnek a leg­­hírhedtebb bakonyi betyárok le­gendái. A dobrókai csárdába járt mulatni a környékbeli gaz­dagokat állandó rettegésben tar­tó, legnevesebb szegénylegény, Savanyú Józsi is. A csárdáról hiteles okmányok emlékeznek meg: az egyik be­tyár, az 1836-ban felakasztott Milfait Ferenc kihallgatási jegy­zőkönyvében is említik a dobró­kai csárdát. A múlt század népi építészeté­nek emlékét, a ma is jó karban lévő csárdaépületet a MÉSZÖV igazgatósága és a Veszprém me­gyei Tanács Idegenforgalmi Hiva­tala a környéken összegyűjtött legrégibb bútorokkal rendezte be. A devecseri étteremből ma­gyaros sarokasztalt, az Eszterhá­­zyak hajdani fogadóinak tölgyfá­ból faragott díszes székeit és sok más összegyűjtött bútordarabot szállítottak ide. A fogadó pultja mellett „kármentőt”, a régi csár­dákra jellemző léckerítést állí­tottak fel. A kitűnő borokon kí­vül a csárda étlapján szerepelnek majd a hagyományos „egytáléte­lek” és vadászpecsenyék. A „dobrókai” csárda a Bakony és a Balaton-vidék egyik legér­dekesebb idegenforgalmi neveze­tessége lesz. Közelében, a műút szélén négy nyelvű felirattal el­látott jelzőtábla figyelmezteti az utasokat a „megfiatalított” több száz éves vendégfogadóra. KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPTÓ Új világ vár... Egyszerű­ papírra, géppel írt sorokon fut át a tekintet. Meghívó. Olyan, amilyet gyak­ran kézbesít a posta: értekezletre, gyűlésekre hívják meg ilyenek­kel az embert. Ez a meghívó azonban kissé mégis különbözik a szokásostól. Visszahajtott kes­keny oldalát kézzel rajzolt piros­­fehér-zöld sáv és két virágkép díszíti. Kis úttörők rajzolták rá. Mennyi „műgond” és mennyi ügybuzgalom rejlik e néhány szí­nes vonás mögött, csak az tudja, aki látta rajzolóit, amint szoron­gások közepette (vajon jól sike­rül-e?!) egymással versengve ha­joltak a papír fölé, s tervezték, rajzolták a díszt, a meghívóvá előlépett szürke papírra. S most már illő elárulni, hogy ez a meghívó Tihanyban kelt és a Hazafias Népfront helyi bizott­ságának választási gyűlésére hív­ta a község lakosságát, dolgozó parasztokat és tudományos kuta­tókat, pedagógusokat és munká­sokat, időseket és fiatalokat egyaránt. T­étig, hogy április 25-én este — amikorra a választási gyűlést hirdették — a község mo­ziterme zsúfolásig megtelt embe­rekkel. A választási gyűlésen Bálla Antalné tartott beszámolót a népfront-bizottság eddigi tevé­kenységéről. A jól szerkesztett beszámoló hű képet adott az utóbbi néhány évben végzett tár­sadalmi munkáról, amelyet ön­zetlen társadalmi aktívák és egyszerű emberek végeztek. Mint sok-sok községben, úgy itt is felsorakoztak a számokkal mérhető teljesítmények oszlopai. Mégis a legnagyobb értékű be­fektetésnek az emberi fejekben végbement óriási változás, a gon­dolkodásmód alakítása bizonyult. Az ősz és a tél folyamán ugyanis több előadásból álló előadássoro­zatot tartottak, amelyekből a község értelmiségi dolgozói nagy részt vállaltak. Népfront-est, egészségügyi előadás, mezőgazda­­sági előadás, mind-mind telt ház előtt. S mindez együttesen ered­ményezte azt, amit a beszámoló így összegezett: „Egyre kevesebb az olyan ember a községben, aki nem lát túl saját házatáján...” Táguló látókör, új közös ügy iránti fokozottabb érdeklődés, kul­turáltabb életviszonyok — ez a jellemző napjainkban a község lakosságára. Mert nagy dolog, ha ifjúsági ház, orvosi lakás, kul­­túrház épül egy községben, de még nagyobb dolog, ha egy-egy új létesítmény nem csupán kül­sőségekben teszi gazdagabbá, szí­nesebbé az utcát, a tájat, hanem új és új tartalmat visz, szellemi értéket nyújt annak a községnek, amely érdekében ezeket létre­hozták. A beszámoló név szerint is megörökíti azoknak a nevét, akik a legszorgalmasabb segítői vol­tak — és ma is azok — a társa­dalmi tevékenységnek. Férfiak és nők, fiatalok és idősebbek nevei hangzottak el, közülük most csak néhányat említünk: Baranyai Gyula, Fenyvesi Károly, dr. Gel­­lért József, Horváth Vince, Szabó János, Keresztes Józsefné és so­rolhatnánk tovább az önzetlen aktivisták neveit. A hozzászólások során — s talán ez sem jelentéktelen — nem csupán a végzett munka fe­letti örömet, hanem a tovább­lépés szükségességét is helyénva­lónak találták hangoztatni a kül­döttek. Csak a felszabadult, s gondolkodásmódjában is megvál­tozott ember képes erre, csak az tudja a köz érdekét ilyen önzet­lenül szolgálni. S a tervek? — Útszélesítés, az iskolai szertár felújítása, a kul­­túrház építésének szorgalmazása, fásítás — mind társadalmi hozzá­járulással. A végzett munka, s a még megoldandó feladatok egy­ségbe kovácsolják a falu paraszt­ságát és értelmiségét. Az új nép­front-bizottság — amelyet egy­hangú lelkesedéssel választottak meg — friss lendülettel kezdi meg terveik végrehajtását. Még sok a tennivaló, sok akadályt kell leküzdeni a tihanyiaknak a jobb élethez vezető úton, de egységes fellépéssel, összefogással biztosan elérik a maguk elé tű­zött célt, így válik valósággá a költői lá­tomás, amelyet egy úttörő szó­laltatott meg a választási műsor­ban: „Új világ vár, s az örök bé­ke. Molnár Sándor A hét könyv újdonságai Lenin születésének 90. évfordu­lójára adta közre a Kossuth Ki­adó díszkiadásban Lenin „Balol­­daliság — a kommunizmus gyer­mekbetegsége” című nagy jelen­tőségű munkáját. A bibliakutatás marxista eredményeit foglalja össze Kriveljov: „Könyv a bibliá­ról” című műve. A német kérdés legkényesebb pontjára irányítja a figyelmet Varga Sándor köny­ve a „Nyugat-Berlin a kirakat mögött”” kiadásban jelent meg Nemes Dezső „Magyarország fel­­szabadulása” című munkája. Aba Sámuel és a Vata-lázadás koráról szól Szövérdy Gyula tör­ténelmi regénye, a „Pogány tü­zeld’. A Jókai sorozat új kötete az „Egy az Isten”, Veres Péter „A kelletlen lány” címmel írt falusi tárgyú regényt. A Magyar Iroda­lom Gyöngyszemei sorozatban jelent meg Vörösmarty Mihály válogatott verseinek gyűjteménye, s a Vidám Könyvek sorozatban Mikszáth Kálmán „Vidám írá­sok” című válogatás két kötet­ben. Új verseskötet Szüts László „A tejút mezőin” című gyűjtemé­nye. Külföldi írók közül napvilá­got látott Defoe „Robinson Crus­­soe”-jának eredeti kiadása, a Vi­lágirodalom Klasszikusai sorozat­ban. Az Európa Kiadó újdonsága Koeppen nyugat-német író anti­fasiszta regénye, a „Halál Rómá­ban” és Chamfort „Aforizmák” című kötete. A kétnyelvű Janus­­könyvek sorozatban került ki­adásra „Pascoli válogatott ver­sei.” — Azaz a halál Kudera a szellőztető akna hágcsóin húzózkodott felfelé, Maska pedig mögötte kapaszko­dott, utánozva minden mozdula­tát. De útjuknak ez a szakasza még semmi sem volt ahhoz ké­pest, amikor majd a szellőztető berendezés forgólapátjai mellett kell átjutniuk. Igaz, most az alulról jövő légáramlás csapkod­ta testüket, belefújt kabátjuk, nadrágjuk alá, csiklandozta láb­szárukat, szinte megpróbálta fel­röpíteni őket, mint valami pely­­het, de ugyanakkor meg is kön­­­­nyítette, hogy fokról fokra fel­jebb jussanak. Az aknában a faltól falhoz haj­ló létrák mindegyikének végén palló volt. Ez is síkos volt a ráta­padt híg sártól, akárcsak a lét­rák. Kudera már a pallón állt. Azután egy rövid percre lekupo­rodtak, így pihentek. S ebben a néhány pillanatban Máskát meg­rohanták az utolsó néhány óra­ emlékei. Milyen különösen szö­vődtek egymásba az események. ... Holman aknász megjelent a Joanna-tárna előválásában, és be nem állt a mocskos szája. — Rühes kutyák vagytok! Disznó oroszok!... Átkozott bolsevikok! — Németül szidta őket. És min­den szitoknál ráütött a csákánya nyelével valamelyik társukra. Máskát is fájdalmas ütés ér­te. S ekkor Maska elvesztette ön­uralmát. Felugrott és belevilá­gított Hofman szemébe. — Te disznó kutya! Du ver­fluchter Schweinehund! — üvöl­ tötte Hofman aknást és Maska feje felé sújtott a csákánynyéllel. Ekkor történt .­.. Maska összeszedi gondolatait, hogy hogyan is történt. Pontosan maga sem tudja. Csak feltűnik emlékezetében Hofman dühtől eltorzult arca, kidülledt szeme, rátocskolódó szája s vé­gül saját lámpásának villanása. A lámpa széles kört ír le és le­csap Hofman szögletes fejére. S Hofman, mintha torkán akadna az utolsó szitok, széttárja karját és hanyatt zuhan a kifejtett szén­re. Zűrzavar, kiáltozás, néhány bányász elégedetten morogja. Csakhogy eltalálta a rühes fejét ennek a vadállatnak... Mások a mozdulatlan Hofman fölé hajol­nak, valaki megragadja Maska kezét, és futni kezd vele a csúz­­da lejtőjén felfelé. Hogy ki volt nem tudja. A csúzda tetején így szólt hozzá: — Itt maradj ülve, te ménkű, itt, az ajtó mögött!... Nehogy mutat­kozzál!... Szöknöd kell, mert akasztófa vár rád, szerencsétlen! Itt ülj, amíg érted nem jönnek!... Jól megadtad a Hitler-kutyának! — mondta végezetül, és visszaro­hant a csúzdán. Maska pedig el­oltotta lámpáját és várt. Sokáig kellett várnia. Nagyon sokáig. Legalábbis úgy tűnt neki, amíg a fal tövében kuporgott a sötétben, gondolataiba merülve. S minden gondolata a halál alak­ját öltötte. Akasztófa vagy golyó, ott, a salakhegy mögött!... Ezen már nem lehet segíteni... De védekezni fog, ameddig bírja!... Aztán lépéseket hallott és fényt látott. Egy lámpa közele­dett. Maska egy támfa mögé la­pult. Nem tudhatta, hogy a kö­zelgő ember a menekülést vagy a pusztulást hozza-e... — Maska! Maska! Itt vagy? Szólj már, a ménkűbe is!... hallotta. — S ebből a hangból megértette, hogy olyan ember közeledik feléje, aki a menekülést, az életet hozza. Nem is tévedett. Kudera aknász volt. — Engem is keresnek már — mondta Kudera, amikor már jó ideje vándoroltak és egy széles torlasz mögött leültek valamely 11­ elhagyott tárnában. — Téged miért? — A te ménkű nagy szeren­csédre. Valamelyik gazember fel­ügyelő elárulta, hogy én vagyok az, aki a vasárnap és hétfő köz­ti szabotázsokat szervezi a Joan­­na-tárnában, így hát mindket­tőnknek együtt kell menekül­nünk. — De merre? — A szellőztető aknán keresz­tül. — Ott is nácikba ütközünk! — Talán igen, talán nem. T kább nem. — Miért nem? — Mert senki sem sejti, ho a szellőztető aknán kereszt'"*t meg lehet szökni. A bánya terv­rajzán úgy szerepel, hogy a s”'' ■ lőztető aknában nincsenek 1'­rák... — És nincsenek? (Folytatjuk) 1 1960. május 1.

Next