Középdunántúli Napló, 1960. május (Veszprém, 16. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

1960. május 1. VESZPRÉMI Várkert-eszpresszó SÖRÖZŐ május 1-én megnyílik. Nyitás estéjén Nemes Rózsa tánc­dal- és sanzonénekes ad műsort. Minden szombat—vasárnap este tánc, június 1-től pedig minden este zene, tánc. Kedves vendégeit szeretettel várja a VESZPRÉM ÉS KÖRNYÉKE VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT X103 Az elnök középtermetű, vállas, fehérhajú parasztember dolgozik a monosz­­lói határban: feleségével együtt takarmányrépát, kukoricát és bur­gonyát vet. Arcvonásai, testtartá­sa után ítélve inkább tisztviselő­nek, mint parasztnak nézném. Pe­dig négy évtizedes paraszti munka áll mögötte. Most ő a monoszlói Egyetértés Tsz elnöke. Mikor megtudja, mi járatban vagyok, szemmel láthatóan nem örül a ta­lálkozásnak, s mivel ragaszkodom a beszélgetéshez, esti időpontban állapodunk meg. Szekeres István tízholdas egyéni gazda volt az át­szervezésig, aztán ő is szövetke­zeti tag lett. Igen nehezen adta rá a fejét. Kezdetben hallani sem akart a belépésről, de aztán meg­gondolta magát. Ez 14 hónappal ezelőtt volt. Aztán elnöknek vá­lasztották. Alkalmasabb, határo­zottabb embert nem is találhattak volna a faluban, mert amilyen nehéz volt a belépés, olyan ügy­buzgalommal fogtak a közös mun­kához. Meg is mondta annak ide­jén a járásiaknak: „sokat kellett velünk vesződni, de most jól fel­kötjük a fehérneműt és majd megmutatjuk...” És meg is mutatták. A monosz­lói tsz az újonnan alakult közös gazdaságok között a legjobban működött a múlt évben és most is. Nem sajnálták a pénzt a beruhá­zásra, építkeztek, 80 ezer forintot költöttek a pince korszerűsítésére, motoros permetező gépeket vásá­roltak. Gyakran még éjjel is per­meteztek, de nem is okozott ná­luk kárt a lisztharmat, meg a peronoszpóra. Kiváló szarvasmar­ha állományuk van, a hízókat ext­rém minőségben adják le, a tehe­nészetük fejési átlaga meghaladja a tíz litert. A jobban tejelő teheneket —van 20 literes is — gondosabban takarmányozzák és naponta há­romszor fejik. Mosolyogva mond­ják el a tehenészek, meg az elnök is, hogy annak idején a gyengéb­ben tejelő állatokat vitték be a tagok a közösbe, a jobbat a ház­tájiban hagyták meg. Most szíve­sen visszacserélnék, mert a szak­szerűbb gondozás és a jó takar­mányozás folytán sokkal jobb te­jelők lettek a közös állomány te­henei. A szövetkezetiek telítve tett­vággyal, tovább növelik a közös vagyont, a jövedelmezőség alap­ját, 160 ezer forintot fordítanak a pince­felszerelés bővítésére, mo­toros prést, s traktort akarnak vá­sárolni. 15 kát. holdon 460 ezer forint költséggel új szőlőtelepet létesítenek, s így 30 holdas össze­függő szőlőtáblájuk alakul ki. — Az új telepet már gépekkel akarjuk művelni — mondja az elnök. És mindjárt hozzáteszi — reméljük a saját gépeinkkel. Gondot okoz a telepítés, mert hétezer darab betonoszlop és 150 mázsa dróthuzal hiányzik hozzá, amit nem tudni honnan szerez­nek be, mert hiánycikk. Ahogy a tsz elnököt hallgatom, a derű, az optimizmus, a közös gazdaság szeretete és a jövőbe vetett hit csendül ki sza­vaiból. Mintha kicserélődött vol­na a 14 hónap előtti Szekeres Ist­ván, már nem a régi, átalakult a gondolatvilága. Rátalált az újra, a haladásra­ jobb élet- és munkakö­rülményt igyekszik a tagoknak biztosítani. Mint egyéninek bizo­nyára nem jutott volna eszébe, hogy felvonószerkezetet vásárol­janak a magtárba és ne kelljen a hátukat göryeszteni a zsákolás­tól.­­ Tavaly 43,83 forintot ért egy­­egy munkaegység, de az idén ke­vesebb lesz, mert több a beruhá­zás, ami majd csak néhány év múlva kamatozik Ezt ő mondja, az elnök, aki húzódozott a belépéstől. De ki merné most azt állítani, hogy nem változott azóta. Cáfolná ezt a sokszázezer forintos beruházás, a közös va­gyon gyarapítása. Mert bárki mást mond — mégiscsak tény: aki nem híve a szövetkezésnek, aki kifelé kacsintgat, az nem en­ged több százezer forintot fordí­tani a közös vagyon gyarapításá­ra. És ez a holnapba vetett hit, a bizalom jele: közgyűlési határo­zat van a beruházásokra. Lemon­danak a ma forintjairól, a holnap tíz forintjáért. Az elnök úgy mondja ezt: " A kezdő termelőszövetkezet­nek sokat, nagyon sokat kell be­ruházni, aztán könnyebben megy minden, mert nemcsak a mára, a holnapra is kell gondolni. Le kell rakni az alapot... Okos, megfontolt, a józan ész diktálta szavak ezek, amelyek ugyanaz, de mégis egy másik Sze­keres István szájából hangzanak el. Megkérdezem az elnököt: — Mitől félt a szervezéskor, hogy olyan nehezen lépett be? — Nem a megélhetéstől, mert a jég hátán is megélnék, hisz min­dig dolgoztam. Nehezen adtam rá magam, mert tartottam az embe­rektől, a vesződségtől. Igényes vol­tam magammal is, szerettem a pontosságot. De nem vagyunk egyformák. Százféle ember van, ezek most mind egy kalapban vannak. Bizony, sokat kell beszél­ni nekik a jóért, a haladóért. Nem katonák vagyunk, hogy parancsot lehetne adni. Olyan itt a vezetők munkája, mint egy karmesteré, ahány ember, annyi szólamban kell „dirigálni”. — Tudok közvetlen lenni, de erélyes is vagyok ha kell. Tudja, igen haragszom a dologkerülőkre, meg a naplopók­­ra (de ezt meg ne írja). Ha vitá­zunk és néha összekapunk is köz­gyűlésen, de mégis jó barátsággal kell elválni, mert a holnapi mun­kára is gondolni kell. Amikor az eredményeikről be­szélünk, tiltakozik, nehogy „úgy állítsam be”, mint az ő érdemeit. — Mert sok jóindulatú, szor­galmas, dolgos ember van ám itt, és ez nagy többség. Meg aztán jó a vezető gárda is: jó szakember az agronómus, megbízható, pon­tos a könyvelő és két fiatal, szor­galmas brigádvezetőnk van. A monoszlói Egyetértés Tsz a tapolcai járás legjobb szövetke­zetei között van. Minden bizony­nyal azért is, mert szilárd a ve­zetése, s következetesek a szövet­kezet erősítésében. A szövetkezeti parasztok szilárdítják, formálják­ a közös gazdaságot, miközben észre sem veszik, hogy maguk is változnak, formálódnak. Így ala­kult át Szekeres István is, a volt 10 holdas középfrrzsit. MÁTHÉ LÁSZLÓ KÖZÉPDUNÁNTÚLI NAPLÓ Pancsoló a gyerekeknek Külsővaton állan­dó óvoda működik, erre nagy szükség is van, hiszen egy állami gazdaság, termelőszövetkezet van, így a nők meg­felelően kivehetik részüket a terme­lésből, van hova biztonságba helyez­zék a gyermeket, míg dolgoznak. A tanács most huszonötezer forin­tért egy új konyhát, raktárhelyiséget építtet, mert a je­lenlegi nem felelt meg az egészség­­ügyi követelmé­nyeknek. A község vezetői kedveskedni akar­nak a gyermekek­nek, hogy minél jobban érezzék ma­gukat az óvodában. Ezért még a nagy melegek beállta előtt fürdőt­ és pan­csolót készíttetnek az óvoda udvarán, melynek bizonyára nagyon örülnek majd a gyerekek, hiszen tudjuk, a legkisebb vizet is megkeresik, hogy pancsolhassanak. Szabó Béla: (/ órán reggel lépésekre éb­­­­­­redt. Két csizma csoszo­gott felfelé a lépcsőkön. — Van itt valaki? — szólt egy hang kintről. — Én vagyok itt, te Jancsi! — Már azt hittem, hogy valaki feltörte az ajtót — mondta az előbbi hang és belépett egy kicsi, töpörödött emberbe. Radakovics Jancsi volt, a hegypásztor. — Jöt­tem föl, azt látom ám, hogy tár­va-nyitva minden. — Látod, nem vettelek észre —■ felelte József és ez az ébresztés kiverte fejéből az éjszakai nyo­masztó álmát. — Azt hittem, hogy már egész elfelejtett bennünket — folytatta az emberke, pedig nagy dolgok mentek itt végbe... — Hej, Jancsi, ne kívánkozz városra — felelt nem is a kérdés­re Futácsi. — Nem én, Józsi bácsi. De nem ám, hanem ha egy pohár borral éhóra megvendégelne, az jól esne. — No, akkor igyunk a találko­zásra — felelte a megtért ember és örömmel kínálta meg Jancsit. Első ember volt, akivel találkozott. — Lám, Jancsi, te még mindig a hegyet járod... Később kiment a földekre. Az éjszakai esőtől ragadós-zölden fodroztak az ősziek. Gyertyános felé vette az irányt. Járása fiata­los lett, kihúzta magát, fiatalosan. Élő Imrét érte utol. A szekér mellett ballagott. Szántani ment. — Hát te hogy a csudába röpül­tél ide? — kérdezte, azzal az örömmel hangjában, ami tiszta barátság után szólal meg. — Hazajöttem, mondom meg­nézem, mi van itthon! — A két parasztkéz keményen szorított egymásba. — Hát isten sokat is emleget­tünk. Hiányoztál nagyon. — Jó­zsefnek megtelt a szíve. — Mert tudod, amikor összementünk, ak­kor volt rólad szó. Haza akartunk hívni, de még ez nincs lezárva ... — Elkéstetek, komám — mond­ta Futácsi József —, mert én már hazajöttem ... — Végleg, te Jóska? Ez hihetet­len, hogy ennyire passzoljon min­den .. — Pedig ez így igaz, hosszú volt az út idáig. De majd elmondom, úgyis átmegyek hozzátok. No, amúgy hogy éltek? ... — Tudod, kicsit félünk bele­kezdeni. Nagyok a tervek, sokan vagyunk ... meg... József közbevágott: — Nem kell félni!... — Hangja határozottan csengett. — Mindent, csak nem félni... É­lő Imrét meglepték ezek a szavak. — Nagyon megváltoztál... — Hogy meg-e? Ezt csak én tu­dom. Nem ajánlom senkinek. De majd sorjában mindent. Imre elmondta ott a szekér deszkáin — időközben felültek —, hogy jött a forradalmi változás. Napok alatt... — Mondd, te oko­sabb voltál mindig mint én, meg városon is éltél, jobb lesz ez így? — Biztos, hogy jobb... — Töb­bet nem mondott. De a három szó mögött tartalom volt... mély, erős alap. — Aztán milyen nevet vettetek föl? — Ezen sokat vitáztunk, végül a Kis Tóth Lajos egyszer csak azt mondja: emberek, ha már egy­szer ez annyira jobbat hoz, le­gyünk „Biztos jövő” szövetkezet. Egyszóval így lett. A többiek rá­mondták. Legyen. Ez jó lesz. — Hol van az iroda? — kérdez­te József közömbös arccal, mint­ha csak érdeklődne, hogy milye­nek az árpák. — A Kuti-féle házban. Imre levette az ekét. Beállította és innea egyenes vonalat húzott a földben ... Pedig ez már közös volt. Egyenes rövid vonalat... József visszanézett az úton. Va­lahol messze a hegyeken túl nagy csarnokokban dübörögtek a gé­pek. -Szirénahang nem hatolt hoz­zá... a gyáron túl látta a Zs.-i szövetkezetetek épületeit... Egy aranykeretes szemüveg, egy fia­tal magyarázó hang: „...Mi úgy tervezünk, hogy a tagság elégedett legyen. Ezért csak egyet kérünk, bízzanak bennünk és hallgassanak ránk. ..” Ezek mosódtak egybe szívébe. Egy pacsirta röppent a magasba. Füttyös csicsergéssel lebegett... 10 Mélyet szívott a levegőből és ez az áprilisi reggel kivert mindent a szívéből, ami eddig fájt neki... * T­avasz volt... ' Harsány, friss tavasz. A kertekben már fürge asszonyke­zek palántáltak. A vetés, mely nemrég még oly vékony volt, mint a madárnyelv, kamasz növe­kedésnek indult. A tengerkék égen apró felhők úsztak dél-keletnek. Gyémántos fénnyel permetezték a ferdén rá­eső sugarak. Parasztember ballagott a hegy­ről lefelé. Arcán a hosszú utat megtett vándorok öröme oldódott fel, a cél előtt. Kék szemeit a fa­lura vetette. Végtelen, rezdülés­nélküli csöndben, boldognak érez­te magát. Hosszú idő után először maradéktalanul boldognak. A termelőszövetkezet irodája előtt megállt. Arcán finom sós gyöngyök csillogtak. Tehát meg­érkezett. A lépcső eléje tárult, lassan rálépett és könnyed léptek­kel megindult felfelé. Kezét a kilincsre tette és egy villanásnyi időre megtorpant. Ki­lincset szorító kezén egy kék ér, szemmel érzékelhetően lüktetett. Talán csak ez árulkodott vérének forró, gyors áramlásáról. Kis mozdulattal lenyomta a ke­zét, melytől az ajtó kitárult. Belépett. (Vége) Megtalálta önmagát Orvosi rendelő épül Marcalgergelyiben Régi vágya teljesült Marcalger­­gelyi község lakosságának: a köz­ségfejlesztési alapból 45 ezer fo­rintot, 6 ezer forint értékű társa­dalmi munkát és 7 ezer forint he­lyi anyagot fordítanak egy orvosi rendelő és váróhelyiség építésére. Nagy szüksége van erre a falu lakosságának, hiszen hosszú éve­ken át egy magánlakás kis szoba­ bájában folyt az orvosi rendelés, amit nem lehetett rendesen átfű­­teni és a betegeknek a hidegben kellett várakozniuk. A lakosság nagy lelkesedéssel fogadta a tanácsvezetőknek ezt az elhatározását és megígérte, hogy mindenben segíteni fog, hogy a rendelő idejében elkészüljön. Falusi május s

Next