Napló, 1963. április (Veszprém, 19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-02 / 77. szám
12 Napsugárkereső fogadónap A statisztikai hivatal évente kimutatja, hogy hány nyugdíjas fél az országban, hogy mennyi idős tsz tag kap rendszeres pénzbeli támogatást. A szociális otthonokban elhelyezett idős emberek száma és az állam által rájuk fordított összeg évről évre nő. Veszprém megyében például 1958-ban öt és fél millió forintot, 1961-ben már majd 10 millió forintot költöttek a szociális otthonokban élő öregekre, akiknek nemcsak létfenntartásukról gondoskodnak itt, hanem megszépítik a „naplemente előtti” éveiket is. Veszprémben 120 olyan idős ember él, akit havonta 200 forinttal segít az állam. Rajtuk kívül van néhány becsületben megöregedett ember, ami nem kér segélyt. Aki keserű könnyel puhítja azt a néhány falatot, amelyet „kegyelemből” löknek el a gyermekei. Ezekben a könnyekben a múlt kísért. A múlt, amelyben vagyon nélkül megöregedni egyenlő volt a halállal, a százkivetettséggel... Gyereket várok, nem segíthetek Államunk csak enyhíteni tud ezeken a még mindig keserű könnyeken, csak kis hányadukat tudja letörölni. Vajon az a kétszáz forint, vagy a szociális csoport aktíváitól kapott jó szó, esetleg bírói határozat behegeszti-e azt a sebet, amelyet a vér szerinti gyerek közönye, gondatlansága, nem egyszer gonoszsága ejt a szülői szíven? Erről beszélgetünk Békesy Lajosnéval, a Veszprémi Városi Tanács szociális csoportjának előadójával, s ezt bizonyítják a té-- M ----nyék is ezen a fogadónapján. Hallgassunk csak meg néhány esetet: Asztalon az ajkai tanács levele. Egy idős asszony kórházi költségeit meghaladja csekélyke nyugdíja. Egy lánya él Veszprémben, a tanács kéri a szociális csoportot: intézkedjen! — Nem tudom vállalni a költségeket, második gyermekemet várom — mentegetőzik "a néni lánya. 170 forintról van szó! — Hogy dönt ezek után a veszprémi tanács? — Kérjük, hogy engedjék el a költségeket — mondja Békefyné. Idős bácsi ül az íróasztal előtt. — Segély kéne. Kicsi a nyugdíjam, egyedül élek. Három gyermekem közül egyik sem támogat, azt mondják, nincs rá módjuk. Koldus az autóbuszon Megnyugodva távozik, a segélyt megkapja. Közben cseng a telefon: — Hogyan? Koldulás közben? Hozzák be! — s az előadó máris a megyei tanács testvér csoportját hívja: — A rendőrség egy 69 éves bácsit vezet hozzánk. Koldult. Autóbuszon járja az országot, idegenek könyörületére szorult. Két gyereke van .. . Egy hely kellene valamelyik szociális otthonban! Kattan a telefon. Nehéz eset, azonnali intézkedést kíván, de a szociális otthonok befogadóképessége is véges. — Mi figyelembe vesszük a szociális helyzetet — sóhajt Békefyné —, de egyre gyakoribb, hogy jól kereső emberek igyekeznek megszabadulni az öregekké*----------------től, mert „nem bírja a gyomruk” a magatehetetlenséggel járó munkát. Nem fizetek apámért! Felháborodását példával illusztrálja: A közelmúltban fiatalasszony kérte: vegyék fel anyósát szociális otthonba! Szívesen fizet érte, csak ne legyen velük. A helyszíni szemlén a néni is könyörgött: vigyék el, mert meghal ebben a gyűlölködő légkörben! Eleget tettek a kérésnek, de a fiatalaszszony ismét megjelent. Nyeregben érezve magát, kijelentette: egy fillért sem hajlandó fizetni. Végül a megállapított 250 forint tartásdíjat havi 100 forintra szállították ... A törvény védi, az állam segíti, támogatja az öregeket. Egy-egy szociális otthonba elhelyezett ember havonta 1500 forintba kerül. Hány százaléka ennek a gyermekre jutó 100 forint?! Szülői szeretet, gyermeki hála, kötelesség... Hányan tiporják meg, mennyien felejtik, vagy szeretnék felejteni! S amikor a havi ötezer forint jövedelemmel rendelkező családfő ötven és száz forint miatt veszekszik — sokszor kisfia havi zsebpénze —,nem gondol arra, hogy milyen körülmények között szülte, ápolta, nevelte fel őt az édesanyja! Nem gondol arra, hogy a példa ragadós, s ő is megöregszik egyszer... Somlói vagy somlói bort iszunk? Érdekes levelet hozott a napokban a posta. Amikor felbontottam, a levél mellett egy színes borosüveg címkét találtam. Egy szőlőlevél, rajta a felírás: Somlói rizling. Palackozta a Badacsonyvidéki Állami Pincegazdaság. A levél írója megkérdezte tőlem, hogy helyes-e a borosüveg-címkénél ez a felírás? Azt hiszem, helyes egy kissé ezzel a kérdéssel foglalkozni, egyrészt, mert közönségünk nagy része nem ismer különbséget a két kifejezés között, másrészt a mai időben igen nagy divat lett a „nyelvelés” (1. Karinthy Ferenc cikkei a Magyar Nemzetben.). A Somló hegyén termett bor nem somlói, hanem somlai, így mondja ezt a nép, így írja évszázadok óta és így kellene ma is használni. Az 1752. évi nagyszőllősi Hegytörvény is a Somlai Szőlő Hegy Terméséről ír. Majd ,,Somlai Pintzé”-ről, „Somlai Bor”-ról és sohasem somlóiról. Az 1856-ban kiadott István bácsi naptára című, annak idején vásáron ponyváról árusított naptárban olvasható a következő beszélgetés: „ .. . Biz’uram a somlai-bor nem káposztalé, hát ha mélyen néz az ember a csutorába, megelőzi biz’a. De nem fáj ám tőle az embernek se feje, se gyomra Hanem, ha egyet aluszik rá, olyan lesz, mint a madár. De hiszen ezt a tekintetes úr jobban tudhatja. Maga kiolvashatja az újságokból is, hogy a somlai bor híre messzi országokon jár, nemcsak a magyar ember szívét vidámítja”... Hamvas József 1927-ben egyik visszaemlékezésében így ír a Somló-hegyi borról: „Sohase civakodjatok azon, hogyan mondják jól ,magyarul, ugye, hogy somlai bor, vagy úgy, hogy somlói? Mert van mind a kettő. Ami itt terem a Somló-hegyen, az a jóízű magyar bor, az somlai. Ami meg a pesti pincékben készül, az a somlói.” Ezzel kiverte pipáját az öreg árvaszéki ülnök és félig hangosan még utána mondta: „Asszonyban is van somlai is, ■Mg somlói is”. Egy bizonyos, ha a Somló hegyén dolgozó népet megkérdezzük, az általa termelt bort mindig somlainak mondja és nem somlóinak és mindig somlóit és nem somlóit iszik. • Jó lenne ezért, ha a helyes név megőrzése céljából a Badacsonyvidéki Állami Pincegazdaság is változtatna eddigi címkéjén és a jövőben a somlói rizlinget feltüntető címkét kicserélné a helyes szövegűre. (Zákonyi Ferenc) NAPLÓ Katonáskodás alól felmentve A kép persze nem olyan sötét. Járt itt olyan fiatalember is, akit a csoport javaslatára másodízben mentettek fel katonai szolgálat alól. Indok: 1200 forintos fizetéséből magát és 79 éves apját tartja. Fogy a délelőtt, gyakran nyílik az ajtó. Volt szociális gondozott lemond a segélyről, nincs tovább szüksége rá, rokonaihoz költözik. Sokgyerekes anya jutalmat, egy másik segélyt hatv Bonyolult, szerteágazó és kényes a szociális csoport munkája. Nagy körültekintéssel, igazságosan kell dönteni: segíteni a megszorultakon, megdorgálni az arra érdemeseket. Megszólaltatni az emberi lelkiismeretet, könyebbé, szebbé, napsugarasabbá tenni az életet. Az öregekét is! Szakály Éva 1963. április 2. Portrék és fejtanulmányok — Képkiállítás Pápán — Napjainkban két kiállítás látható a Pápa Városi Múzeumban: „A rajzművészet mesterei” és a március 24-től április 5-ig nyitvatartó „Portrék és fejtanulmányok" című tárlat a Múzeum és a Műcsarnok közös rendezésében. Az emberábrázolás mindig fő témája volt a festészetnek és a művészet fokmérőjeként, a művészi tehetség, a kifejezőkészség lemérésének egyik eszközeként tartják számon. Különös jelentőségre emelkedett az arcképfestés, mint az egyént és típust egyaránt megjelenítő, az ember külső formáin keresztül lelki világát kifejező ábrázolási műfaj. Korunk haladó képzőművészeti irányzata, a kommunista eszmét szolgáló szocialista realizmus első helyet biztosít az ember művészi ábrázolásának a különböző műfajok között. A kiállításon látható 52 mű sokféle formában mutatja be az embert. A nemrég elhunyt nagy mester, Szőnyi István: Gyerekfej című tónusos tusfestménye 1928- ból származik. Mellette a tavaly Kossuth-díjjal jutalmazott Holló Lászlónak látjuk egy portré-rajzát. A szobrász Ferenczy Béninek Olvasó lánykák című, szép szobrainak embertípusait idéző vöröskréta-rajza és Csasztka Ilona: Ketten című, gyermekét magához ölelő anyát ábrázoló műve a klaszszikus rajzművészet szellemében készült. Több műnek is témája az anya és a gyermek. Feledy Gyula: Anya című, a rózsaszínek gazdag árnyalataira épített, maratott rézkarca fogja meg leginkább a nézőt. Az egyetlen szál vonallal való kifejezés lehetőségeit jól igazolja Pituk József tollrajz önarcképe. Szabó Zoltán erőteljes rajzai és olaj portréi közül a nagy tónusellentétű Fiúfej és a kék és — - - ■ ■ ■ barna együttesére redukált, szuggesztív kifejezésű Portré a naturalizmus földhözragadtságából egy emelkedettebb festői világba viszi a szemlélőt. Szomszédságában függ Fenyő A. Endre, Szabó János esztergályost ábrázoló, kitűnően karrakterizált félalakos arcképe, amely jeles példa az egyén és munkástípus kifejező és tömör ábrázolására. Lieber Éva Mérnök portréja mögött háttérként jelképesen egy mérnöki tervrajzot alkalmaz. Pap Gyula szakállas öreg halásza akaratlanul is a nagy hallal viaskodó Hemmingway-hőst idézi. Egyéni technikájú előadással készült Szlávik Lajos: Rózsaszínruhás lány című képe. Érdekes megoldása Breznay József: Olvasó nő című keskeny állóképe, melyen egy stilizált városkép adja a dekoratív hátteret. Kass János Kislány madárral című kisméretű festménye egyszerű formálásával és a kék színek harmóniájával nagyigényű alkotás. Hajdik Antal erőteljes színezésű olajportréja az alföldi Kohán György festőt ábrázolja, akitől viszont a Munkásasszony című szénrajzot láthatjuk a kiállításon. A Párizsban élő Czóbel Bélának három rendkívül gyenge vázlata és Hincz Gyulának az embert kusza vonallá silányító, de hangzatos című harcai sehogysem képviselik az alkotók valóban értékes művészetét. Szalatnyai József Medgyessy-portréját viszont a nagy szobrászhoz érezzük méltatlannak. A felsoroltakon kívül még Törzs Éva, Mersits István, Koszta Rozália, Saly Angéla, Kajárd Gyula, Konfár Gyula, P. Bak János, Ősz Dénes, Mácsai István és Imre István egy-egy portréja vagy fejtanulmánya ad többet a néző számára az ember egyszerű ábrázolásánál. Heller László Új műszaki egyetem Győrött—■ a tanszékek az egyetemeken Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletére Győrött műszaki egyetemet nyitnak. A tervek szerint Győr egyetemén az 1968— 69-es tanévtől építőmérnöki, gépészmérnöki, közlekedési, híradástechnikai és műszeripari karon kezdődik meg az oktatás. A képzés kiszélesítésére bővítik műszaki egyetemeinket. Többek között a Veszprémi Vegyipari Egyetemen radiokémiai tanszék és vegyipari műveletek tanszék felállítását rendelte el a művelődésügyi miniszter Fénykép — a fényképészről — Mire állítottad a gépet? Hűha, az nem lesz jó Mária! — De Rudi bácsi... annak sikerülnie kellett! Több volt ebben a kétségbeesett felkiáltásban a reménykedés, mint a biztonságérzet. Biztonság? Mikor az ember először próbál valamit és tekintélye a tét? Ezt az esetet talán soha nem felejti el Szeitl Mara, azaz — bocsánat — azóta már Zétényi Péterné. — Késő éjszakáig vitatkoztak az idős kollégával. l Az első rendkívüli feladatról. Az új színház az első premierjére készült, s ez az első bemutató Máriának, mint színházi fotósnak is bemutatkozás volt. A Veszprémi FÉNYSZÖV-ben úgy döntöttek, hogy a legfiatalabb szakemberre, az akkor alig másfél éve szakvizsgázott Máriára rá lehet bízni ezt a nagy feladatot . Elfogadtam Örültem neki! Csak a nagy feladatot láttam! S mikor felocsúdtam, megrémültem: jó ég, hogy kezdjek hozzá? Könyveket kerestem. Egyet találtam." Escher Károly könyvében másfél oldal volt a színházi fényképezésről . . . Nincs mese, magamnak kell sok mindenre rájönnöm. Pár napja már dolgoztam a próbákon, mikor megérkezett a TV operatőrje. Megfigyelem! — gondoltam. És lestem ... Akkor megnyugodtam. Csak nem tudtam aludni miatta — hajnalban bejöttem a laborba, hogy minél előbb láthassam a filmet. — Így, utólag visszagondolva, azt hiszem nagyon gyerekesen viselkedtem. Minden kollégának kezébe nyomtam a képeket, hogy mit szól hozzá? Mosolyra szalad arca, de mint mindig, most is marad valami komolyság rajta. Gyakran mosolyog és mégis mindenki tudja, hogy nagyon komoly. Azt hiszem, ezért is haladt ilyen nagy léptekkel a pályán. Három éve tett szakvizsgát. Kezdettől fogva operatőr a FÉNYSZÖV-ben, másfél év után színházi fotós lett. Az ipari tanuló iskolában második éve szakoktató. Másfél éve van a szövetkezet vezetőségében, a szövetkezeti bizottság titkára. Színházi képeit ismerik már az egész megyében. Elismert szaktekintély: a megyei fotótanács vezetőségének tagja. A három év tele volt feladatokkal és győzelmekkel. Mint a tanítás is. — Nem volt könnyű. Nem vagyok pedagógus, magamnak kellett rájönnöm, hogyan kell tanítani. Amit csak lehetett, bemutattunk. Reflektorokat vittünk a tanterembe, megbeszéltük a műtermi felvételek minden csinjátbmját. És sokat bíztam a tanulókra: megkértem őket, írják le, mi érdekli őket, miről beszéljek a tananyagon kívül. Sokszor vita kerekedett egy-egy tanórából. De úgy látom, értik, tudják a tanulók az elméleti anyagot is ... Bocsánat, hívnak. És megy. Igazolványképet kérnek. — Ide, a kezem irányába tessék nézni! — szól. , — Nem mindegy? — nevet a vendég. — Úgysem ismernek rám az igazolványképen ... Ezen nevetni kell. A fotósnak is — udvariasságból. Hiszen — valljuk be! — ha szebbek vagyunk egy képen, mint az életben, azon mindig megismerjük magunkat... Csakhát az „objektív” többnyire valóban objektív, még az olyan nagy műtermi masináé is, amit ez a karcsú, szőke fiatalasszony most odébb húz. Mackót emel le a polcról. Barna, kissé viharvert játékmackót. A kislánykát már fésüli mamája, s nem biztos, hogy a csodálkozó, nagymasnis Kati a felszólításra — miszerint barátságos arcot kér a fényképész „néni” — nevetni fog. A Brumi viszont mosolyt varázsol. Mária játszik a Brumival és a kislánnyal. Közben pedig kattog a gép. Készül a mosoly-sorozat. * Villan a mi gépünk villanófénye is. Fénykép készül — a fényképészről. (Ss—el