Napló, 1963. május (Veszprém, 19. évfolyam, 100-125. szám)

1963-05-01 / 100. szám

1969. május 1. NAPLÓ A háztáji földek kiosztásának alapelvei A háztáji bizottságok elnökeinek tanácskozása Már hírül adtuk, hogy a szent­­gáliakat követve, a veszprémi já­rás majdnem valamennyi helysé­gében megalakult a háztáji bi­zottság. E bizottságok elnökei megtartották első tanácskozásu­kat a járási tanácson. Most min­denekelőtt a háztáji földek kimé­réséről volt szó, mert azzal fog­lalkoznak otthon is. Ha egy avatatlan, a falut nem nagyon ismerő ember betévedt volna a vitára, talán meg is bot­­ránkozott volna: „Hány nyelven beszélnek itt az emberek! Hány­féleképpen osztoznak az apró háztáji földeken! És mekkora gonddal!” A járási pártbizottság és a járási tanács vezető munka­társait ez — szemmel láthatóan — nem zavarta. Ellenkezőleg: mintha megnyugtatta volna. Egy­általán nem oktalanul. Bizonyos célszerű, nélkülözhetetlen alapel­veket — ezek ugyancsak a falut szolgálják — be lehet, be kell tartani. De ettől még a háztáji földeket sokféle részigazság, adott­ság, elképzelés szerint lehet és érdemes kimérni. Az alapelvek közt is találhatók olyanok, ame­lyeket eddig nem hangsúlyoztunk úgy, mint most. De ezekről kü­lön ne essék itt több szó, in­kább arról, hogyan, miért kerül­tek némely alapelvek­­ előtérbe, hogyan alkalmazzák őket és a többi elvet. 1. alapelv: a háztáji a kö­zös védelmére, gyarapításá­ra is szolgáljon. — Minden szövetkezeti tag — mondta az aszófői háztáji bizott­ság elnöke — kap nálunk 400 öl szőlőt és 800 öl szántót. Aki 300- nál több munkaegységet teljesít, mindegyikből 200 öllel többet. — Szélessi Sándor, a pécselyi ház­táji bizottság elnöke hasonló ka­tegorizálásról számol be. A tót­­vázsonyi küldött ugyancsak, de ő nyolc kategóriát sorolt. Mek­kora háztáji földet kap az, aki eléri a 150, a 200, a 250, a 300 egységet. Ennyi munkaegységért mennyit kapnak az öregek és a nők, mennyit azok, akik erejük teljében vannak. Itt tehát a kö­zös munkához, a közösséghez való viszony a mérce, úgyszólván kizá­rólag. Az helyes, hogy így védik a közöst, de fennáll annak a ve­szélye, főképpen Tótvázsonyban, hogy a túlzott kategorizálás bü­rokratizmust és igazságtalanságo­kat szül. És nézzük meg a követ­kező, a tanácskozáson ugyancsak kikristályosodott alapelvet, nem ütköznek-e ezzel egyben, más­ban? 2. alapelv: a háztáji gazda­ság biztosítsa a tagok ellá­tását élelemmel. — Nálunk nincs sok kategória — mondotta a balatonvilágosi el­nök, Csajág József. — Egy hold háztájit­ adunk a tagoknak, illet­ve családoknak. Kevesebbet csak azoknak adunk, akik nem tudnák rendesen megművelni, megmű­­veltetni. De, hozzáteszem, nálunk nem kell a háztáji földdel csalo­gatni az embereket dolgozni a szövetkezetbe, amúgy is rendesen megy a munka. Ha rendesen dol­gozik a szövetkezet, az egy-egy családra jutó, közös 7—13 hold haszna jobban ösztönöz, mint a háztáji földecskék csökkentése, vagy növelése. A túlzott kategori­zálás a munkaerő-hiány, vagy a gyenge gazdálkodás kifejeződése is lehet. Valaki hozzáfűzte: —És azzal is számolnunk kell, hogy a háztáji gazdaság nem egyszerűen csalétek, hanem arra szolgál, hogy a tagok ellássák magukat az azon termelt élelmiszerekkel, s inkább adjanak el ezekből az államnak is, minthogy az állam készleteit fogyasszák. 3. alapelv: az igazság, a hu­­manitás. — Mi legyen azzal, aki kato­nának ment, a hazát szolgálja, de már előre tudni lehet, hogy év­közben hazatér. Ősszel meg­nő­sülni akar, s akkorra valamelyik rokona meghizlalná a háztáji földjén, ha kapna, a lakodalmi hízót? Aki, fiatal nősember, együtt él öreg szüleivel, még utóbbiak is dolgoznak, s háztájit kapnak, de­­ mivel a fiatalok­kal egy családot alkotnak, az if­jak nem kapnak? Holott más fia­talok, akik néhány házzal odább költöztek az öregektől, máskü­lönben előbbiekhez hasonlóak, azok kapnak? Azokkal az öregek­kel, akik nem tudják megművel­ni háztáji földjüket, de rászorul­nának az egész holdra, mert árva unokájukat is ők tartják? Akiket a szociális alapból, meg a nyug­díjból nem tudnak még kellően részesíteni? Általában mi legyen az öregek háztáji földjével? Sok helyen általánosságban egy hold háztáji földet adnak nekik. Másutt, némi irigységből is, csak 800 élet, mondván: „Ők vigyék el a hasznot, a földet, mikor alig dolgoznak?” Az az álláspont ala­kul ki, hogy az öregeket, mun­kaképteleneket, nőket támogatni kell, amennyire csak lehet. A fenti „különleges” eseteket pedig felelősségteljesen döntsék el a bizottságok. Foglalkozzanak az egyedi esetekkel is, mert — a ta­pasztalatok szerint — a túlságos sommázás sok vitát váltott ki már a falvakban, helyenként emiatt késett évről évre (és késik ma is) a háztáji földek kimérése. 4. alapelv: meg a többi. Takács Sándor, a balatonfőka­­jári bizottság elnöke — és egy másik elnök is — elmondotta, hogy náluk vannak szétszórt, nagy részt kipusztult szőlőterüle­tek. Itt nem lehet minden eset­ben a háztájit négyszögölen kint mérni, mert ha valakié ötven öt­lel több, azt másnak kínálják, nem műveli meg. És a közös sem tudja. Ilyen esetekben meghagy­juk a tagnak a többletet is, nem­csak az ő, hanem mindenekelőtt a népgazdaság érdekeit tekintve. De vigyázunk, hogy ilyen ürügy­gyel ne növelhessék egyesek a megengedettnél lényegesen na­gyobbra háztáji földjüket. Mint a tanácskozáson kiderült, a ház­táji bizottságok földerítettek há­­rom-négyholdas „háztáji” földe­ket is. Ezeket visszavonják. Nem engedik a közös földek jogtalan használatát senkinek sem. De nem tartják jogtalannak, hogy üzemi munkásoknak ad­janak, ha munkájukkal, szabad­idejükben támogatják a közös gazdaságok valamelyikét. Valamennyi elvet, felszólalást nem lehetne felsorolni, de nem is szükséges. A háztáji bizottsá­gok felelősségteljesen kezdték el munkájukat, s remélni lehet, hogy közmegelégedésre végzik a jövő­ben is. Pozsgai Zoltán Mennyit költünk javításra? Évente csaknem ötmillió pár cipőt talpaltatunk A lakosságnak nyújtott szolgáltatások statisztikai vizsgálata A statisztikusok érdekes vizs­gálatban összegezték, hogy a kü­lönböző szolgáltatásoknál hogyan alakult a forgalom, hol, milyen mértékben igényli a lakosság a helyiipar tevékenységét. A vizsgálati eredményekből ki­tűnik, hogy egy-egy lakos évi átlagban mintegy 75 forintot költ cipő és textil ruházati cikkek ja­vítására. Érdekes, hogy ebből az összegből hozzávetőlegesen­ 50 fo­rint a cipők fejelésére, talpalásá­­ra, sarkalására stb. jut. Pontos adatok szerint 1954-ben 5 025 000 pár, 1955-ben 4 953 000 pár, 1961- ben pedig 4 836 000 pár cipőt tal­paltak meg a cipészek. Az igé­nyek tehát csökkenő tendenciát mutatnak, ami azzal magyarázha­tó, hogy ha a kész cipő ára a ke­resethez viszonyítva csökken, egyre kevésbé érdemes az elron­­gálódottat javíttatni. így látja a­z Újabb és újabb épületekkel gazdagodik a megyeszékhely épülő lakónegyede. Jól halad a munka a negyedik negyvennyolc laká­sos, előregyártott elemekből készülő lakótömb a Kiss Lajos telepen (Fotó: Szabó) % Összegezzük a tapasztalatokat a szocialista embertípus kialakításán fáradozunk. Jó iskolá­ja ennek a szocialista brigádmozgalom. Veszprém megyében ma már 1300 brigádban közel 14 ezer dolgozó vesz részt ebben a ne­mes mozgalomban, s eddig 700 brigád már tulajdonosa a meg­tisztelő címnek. „Korai volt az öröm” címmel március 12-i számunkban közöl­tük Z. Gábor ajkai szocialista brigádtag levelét. Vitaindítónak szántuk, és ahogy bebizonyosodott, érdemes volt. Heteken át tárgyaltak róla a szocialista brigádok. Nem egy helyen k­b. .­ vitatták meg és alakították ki véleményüket. A hozzánk érkezett levelekből megállapítható, hogy mindenütt a segíteni akarás adta kézbe a tollat. Amikor tanácsot adtak Z. Gábornak, egyben a sa­ját példájukkal agitáltak. Kollektívák, brigádvezetők és egyszerű brigádtagok szóltak hozzá. A szocialista brigádmozgalmat nálunk is a dolgozók kezdemé­nyezték. Évről évre terebélyesedik, s igen szép eredményeket szült már eddig is. A vita csak bizonyítja, hogy nem lehet egyen­lőséget tenni brigád és brigád között, brigád és brigádtag kö­zött. Nem egyformák a lehetőségek, és nem egyformák az adott­ságok, egyforma mértékkel tehát nem lehet mérni az embereket sem. A szocialista emberré válás éppen azt jelenti, hogy egyes em­berek igyekeznek megszabadulni hibáiktól. Van, aki igen gyak­ran néz például a pohár fenekére, viszont a munkában élenjár, becsületesen dolgozik. Ha a brigád, a kollektíva ereje lépésről lé­pésre hatni tud rá, kevesebbszer emeli fel a poharat, és végül le is szokik az italozásról. Ez persze nem megy máról holnapra. Kinél rövidebb, kinél hosszabb időre van szükség. Sokszor ku­darcokkal kell megküzdeni, azonban az emberről mégsem szabad lemondani soha, a vitában sok szó esett a címért küzdő brigádtagok tanulásáról, szakmai képzéséről. Azt, hogy valaki méltó-e a szocia­lista brigád címre, nem az érettségi dönti el, hisz vannak a szo­cialista brigádoknak olyan idős, becsületes, nagyon sok tapaszta­lattal rendelkező dolgozói, akiknek talán még az általános iskola elvégzése is igen nagy megerőltetést jelentene. Nem lehet össze­hasonlítani őket azokkal a fiatalokkal, akiknek a rátermettségük­ megvan és mégsem tanulnak. A műveltség fejlesztésének nagyon sok módja van. Kétségtelen, aki teheti, járjon iskolába, vegyen részt a képességeinek megfelelő oktatásban, de van akinek né­hány könyv elolvasása is éppen elég megerőltetésbe kerül. Számos jó példát adott ez a vita erre is. Fűzfőn a Miskei brigád például inkább a szakmai továbbképzést, több szakma megszerzését tűz­te célul, van aki már a negyedik szakmunkás vizsgát is letette. Látóköre, műveltsége feltétlen sokat fejlődött ezzel. Másutt tech­nikumba, gimnáziumba járnak, vagy éppen az általános iskola még hátralevő osztályait végzik, de általánosítani mégsem szabad. Egymás neveléséről is sok szó esett. Hogyan, milyen formá­ban történjék ez, hogy ne legyen megerőltető, ne legyen sértő, ne váltson ki senkiben olyan érzést, hogy őt állandóan figyelik, min­den lépését számontartják, őszintén megvallva az ilyen senkinek sem tetszik. Sokkal eredményre vezetőbb az a módszer, ha emberi módon, baráti alapon beszélgetnek el a kényes kérdésekről, hogy érezze az a másik, segítő szándékkal tették ezt. Az árvám­ösztönzésről is szó volt. Az igaz, hogy a szo­cialista brigád címmel nem jár együtt semmiféle anyagi elismerés. Kétségtelen viszont, ha egy brigád jól dolgozik, ha képezi ma­gát, nagyobb szakmai tudásra tesz szert, jól szervezi a munkát, nagyobb teljesítményeket ér el, az anyagi jutalom sem marad el, éppen a végzett munka, illetve az elért teljesítmény arányában. Hogy azt nem a címmel együtt adják, az véleményünk szerint nem is lényeges. Helytelen lenne csak azért részt venni a szocialista brigád mozgalomban, mert abból anyagi előny származik. A szocialista brigád mozgalmat éppen az teszi magasabb­­rendűvé, hogy az átlagosnál többet vállal magára az ember, ami­nek a teljesítése erőfeszítés kérdése. Ehhez persze segítségre is szükség van, és itt a patronálásról van szó. Bebizonyosodott a vi­tában is, hogy ott, ahol a szakmai és a politikai patronálók lel­kesedéssel igyekeznek egyengetni a brigád útját, sokkal könnyebb megvalósítani az önként vállalt feladatokat. Sok helyen azonban még ma is hiányzik ez. Csak névleges patronálók vannak. Az egyszerű dolgozók igénylik vezetőik segítségét, szinte követelik, hogy azok éljenek közöttük, segítsék őket, és ez, úgy véljük, meg­szívlelendő dolog még nagyon sok helyen. A pápai Elekthermax­­ban dolgozik egy műszaki szocialista brigád, de tagjai több más brigádot patronálnak igen eredményesen. Minden ember kényes arra, hogy másoknak mi a véleménye róla, így vannak ezzel a szocialista brigádok is. Értékelik-e idő­ben munkájukat, véleményt mondanak-e róla? Erre a véleményre sajnos nagyon sokszor hónapokig kell várniuk. Hiba ez. Több he­lyen önértékelés van először. Ez igen jó módszer, mert hónapról hónapra megtárgyalhatják brigádértekezleten, hogy mi volt jó a munkában, miben követtek el esetleg hibát, hol szorít a cipő. Ez azonban nem helyettesítheti a vezetők véleményét. Több gondot kellene erre fordítani általában. Igen hasznos módszer az, ami néhány helyen már kialakult. A vezető részt vesz a brigád érte­kezletén, és ott mondja el véleményét. A brigádok példája ösztönző. Úttörői ők annak a harcnak,­­mely a szocialista embertípus kialakításáért folyik országszerte. Lelkesedésük, munkájuk, életük példát ad a többi dolgozó szá­mára is. Éppen ezért tudnak dönteni a cím odaítélésében a dolgo­zók, akik bizony mérlegelik, hogy vajon az a brigád alkalmas-e arra, hogy példaképül tekintsék? Szocialista brigádtagnak lenni pedig nemcsak egyszerűen dicsőséget jelent, hanem mindennapos küzdelmet is. Testvéri üdvözlet a szabadságukért és függetlenségükért harcoló népeknek!

Next