Napló, 1968. december (Veszprém, 24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
LsSie! ülcsiEvai! is! Nem mindegy, hogy a lakosság által a községfejlesztésre befizetett forintokbólmennyi út, járda, milyen pedagógus- és orvoslakás, rendelő, kultúrház és iskola épül meg. Nem mindegy — már csak azért sem, mert a választók egyre gyakrabban és határozottabban számonkérik az általuk választott, felelős vezetőktől: hogyan használták fel az érdekünkben a saját pénzünket? A tanácsok — többségükben — ma már igyekeznek megelőzni a számonkérést követő, sokszor kényelmetlen magyarázkodássokat. Kutatják, hogyan lehetne ugyanabból az öszszegbőlkétszer-háromszor annyi járdát építeni. Ajánlatokat kérnek és tárgyalásokon tisztázzák, kinek adják a megbízást. Általános, hogy a kivitelezéssel foglalkozó vállalatok dolgoznak a legdrágábban. Míg ők 200 —300 forintért a tsz-ek, hisz-ek már száz forint alatt kisiparosok, vagy házi brigádok 50—60 forint között készítenek egy négyzetméter járdát Nem véletlen, hogy a tanácsok a házi brigádok mellett törnek lándzsát Másutt — a keszthelyi járásban — 7—9 forintos órabérrel felfogadnak egy szakmunkást, aki a tanács anyagbiztosítása mellett irányítja a lakosság társadalmi munkáját A vállalatokat — hell vetkőzzel a ktsz-eket is — egyszerűen „kiseprűzték” a falvakból. Oka ennek sokrétű: talán a legnagyobb, hogy a felvonulás hosszadalmas, a típustervekhez mereven ragaszkodnak, a helyi anyagot a társadalmi munkát nem használják fel, nem képesek elszámolni A típustervek egyenesen gátjai lettek a falufejlesztésnek. Az építészeti feladatokhoz kevésbé értő tanácsi vezetők kénytelenek voltak beadni a derekukat a tervező javaslatai előtt. A tervező pedig mindig arra törekedett hogy magasabb legyen a kiviteli költség, mert akkor a tervezésért is magasabb árat számolhatnak fel. Így jöttek létre egyes községekben a ravatalozó paloták, melyek negyedmillió forintjába kerültek a községeknek és nem célszerűbbek, hasznosabbak olcsóbb „rokonaiknál”. Azért sem bízzák meg szívesen a vállalatokat községfejlesztési munkával a tanácsok, mert alacsony a munkafegyelem. A központtól távol eső munkahelyeken lazább az ellenőrzés, a munka elhúzódik és olyan tételek is szerepelnek a számláiban, amit nem végeztek el. Éppen a keszthelyi járásban panaszolták hogy az árokásásnál végig elszámolták a ducolást, pedig a talaj minősége ezt csak imitt-amott tette szükségessé. ■ A községi tanácsok ma már nem szeretik, ha — enyhén szólva — félrevezetik őket, még akkor sem, ha ezt — elég helytelenül — érvényben levő rendelkezés biztosítja. A vállalatok dunai kavicsot számolhatnak el, még akkor is, ha a szomszédból érkezett az anyag. A társadalmi munka pedig egyszerűen nem fér bele a vállalati tervekbe. A lakosság pedig nemcsak forintot ad, hanem kétkezi munkával is jelentkezik. Érthető, ha a tanácsok olyan vállalkozót fogadnak fel, aki a helyi anyagot és a társadalmi munkát nem mellőzi. Új segítőtársakra akadtak a községek a Hazafias Népfront műszaki akcióbizottsága és a járási tanácsok építész szakemberei személyében. Mert az olcsóbb községfejlesztéshez az is hozzátartozik, hogy a ravatalozó, a kultúrház, a rendelő a célnak megfelelő, ugyanakkor a felesleges „részletektől” mentes legyen. Ezt például a keszthelyi járásban úgy érik el, hogy még a típusterveken is módosítanak (a szentgyörgyvári kultúrotthonnak például belső elrendezését változtatták meg) vagy a járási tanács szakemberei készítik el a terveket. A nagyobb önállóság és a fentebb említett „számonkérés” megfontolásra és a gazdaságosság szemszögéből nézve válogatásra készteti a községi tanácsodat Kiszámították, hogy ma 30— 40 — helyenként még több — százalékkal is olcsóbban valósulnak meg a falvakban a községfejlesztési feladatok, mint 5—8 évvel ezelőtt. És a lehetőségeket korántsem merítettük ki teljes egészében... — pb — (Fotó: Péterfay Endre) Az 1967—68-as tanév takarékossági versenyét a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium nyerte. Az egy tanulóra eső 258 forint 77 filléres átlagbetét összeggel első helyezett lett a megye középiskolái között, összesen százezer forintjuk van a takarékban. Az Országos Takarékpénztár a kitűnő teljesítményt 5 ezer forinttal és díszes oklevéllel jutalmazta. Az iskola takarékos tanulói az ötezer forintos pénzjutalmat a könyvtár gyarapítására fordítják. A képen: Borbély Ágnes, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium KISZ- titkára átveszi Fekete Józseftől, a megyei KISZ-bizottság megbízottjától az oklevelet. Útépítők Magyarország összes állami közutainak hossza — ebben a fő-, az összekötő-, a bekötő- és az állomáshoz vezető utak értendők — 1968-ban alig haladja meg a 30 ezer kilométert. — Ez itt? Kétszáz méter. — Mióta csinálják? — Júliusban jöttünk. De csak szélesítjük az utat, megenyhítjük a kanyart, s új burkolatot rakunk rá. Balatonfüred határában a Halászcsárda és a régi benzinkút között zárva az út. Dózerek, úthengerek, útépítők birodalma most e kétszáz méter. — Hova valósiak? Az öt ember szinte egyszerre válaszol. — Abonyba. A Székesfehérvári Közúti Építő Vállalat III. sz. építésvezetőségén hihetetlenül sok az abonyi ember. — Tudja, a mi falunk, ott Pest megyében nem naiv. Munkaalkalom csak a tsz-ben van. De nekünk, mi dolgunk ott. Se földünk, se állatunk. Meg aztán már nem is kell a tsz-be az ember. Csáki József 30 éves és pontosan három éve dolgozik itt. — Korábban a kőolajfúróknál dolgoztam, de a sógorom mindig mondta, jöjjek ide, az „utasokhoz”, itt vannak az abonyiak, meg itt nagyobb lesz a pé . Hát ide jöttem. Széles mozdulattal lefelé int. — Odalent jókora hegy volt. Ami gép volt itt, hozzá se szagolhatott. Huszonhárman jöttünk, s csak néztük egymást. Mondanom sem kell, hogy a pénzkiesés alaposan lerántotta egész évi keresetünket. A nagyapám kubikos volt, az apám is, s tulajdonképpen én is az vannék. — Mindig útépítkezéseken dolgozott? — Kis kieséssel igen. — És jó? Barna János nem válaszol azonnal. Cigarettát sodor. Lassan, komótosan gyújt rá. — Igenis, meg nem is. Ha a pénzt nézem, hát az valahogy megvan Kettőezerhétszáz, kettőezernyolcszáz forint. Igaz, néha megpróbálnak becsapni. A múltkor is forgácskővel alapoztunk, amiért több jár, mégis murva ágyazatot számoltak fel. — Szóltak róla? — Kinek? — Hát mondjuk a szakszervezetnek. — Ugyan, azokat csak akkor látjuk, ha tagdíjat kell fizetni. — Az a bizalmitól függ. — Lehet. Már mi is hallottuk, hogy másutt, ha kellett, odacsaptak a dolgozók érdekében. — S miért rossz itt? — Miért, miért? Mert csavargunk. Hetente egyszer láttuk a családot. Nekünk aztán megadhatnák az „ismerd meg hazádat” mozgalom arany jelvényét, hisz mindenhova eltévedünk. Szőke, bajuszos, sűrűn hunyorgó ember szól közbe. Penczi Mihály. — Aztán nem a sírás kedvéért, de adhatnának rendesebb munkaruhát is. Nézze meg, úgy nézünk ki, mint a hadifoglyok. A pufajkát hat évre kapjuk, a bakancsot 18 hónapra, az öltönyt két évre. A feléig sem tart ki. Aztán se esőköpeny, se védőruha. Most is félméteres vízben dolgozunk. És mégis együtt vannak, dolgoznak. Útépítők. A munka feledtet bosszúságot, hibát, és gyönyörködtet néha. Az új utak, hol autók százai futnak, a gyakran változó táj szépsége, sok mindent pótol. Az évről évre növekvő feladatok pedig ösztönöznek. Mert mi mással lehetne magyarázni, hogy a brigád ott, a balatonfüredi halászcsárda és az egykori benzinkút között immár negyedszer nyeri el a szocialista címet. Negyedszer végeztek többet annál, amit vártak tőlük. A „bódéban”, azaz a lakókocsiban mind a négy oklevél ott függ a falon. S az ágyakkal zsúfolt kocsi közepén televízió tetszeleg. Esténként „vele” tesznek meg újabb száz kilométereket. — Tudja, itt kell lenni ahhoz, hogy szépséget találjon valaki ebben a munkában. Dolgozni, töltést készíteni, szegélyezni, kompresszorozni, ázni és izzadni a nap melegétől. Stupincza János elmúlt már 30 éves. S a többiek is. Mert fiatalt alig találni a kubikosok között. — Az autókban, amik el-elszaladnak mellettünk azonban bőségesen akad. Néha jó lenne megkérdezni tőlük, miből. De velünk, akik az utat készítik, nemigen állnak szóba, még csak meg se állnak. Néha jó lenne kikiszedni őket a kocsiból, s ide állítani magunk közé. — Mi lesz a fiából? — Még nem tudom. De útépítő nem. Az biztos Bár igaz, valakinek ezt is csinálnia kell. Mert lassan elfogyunk. Akik 20—30 éve csinálják, mint az öreg Molnár István, a Kürti Béla bácsi meg a Kovács János, nemsokára elmennek. Aztán mi következünk. De ki jön utánunk? Igen. Ki jön utánuk, az elhanyagolt lakókocsikba, az esőtől, hótól záporozott, vagy naptól szikkadt munkahelyekre. Mert valakinek, vagy valakiknek jönnie kell. Andrássy Antal MAPIc . Kislakások nagy sikere Építkezések munkaversennyel Lakásépítés futószalagon A napokban számolt be Gaila Béla, a Zirci Vegyes KTSZ elnöke a tagságnak az éves munkáról. Külön kiemelte az építőrészleg tevékenységét. A harmadik negyedévben — a kedvező időjárást kihasználva — eredményes munkát végeztek a részleg dolgozói. Negyven kislakást átadtak és a közeljövőben további ötöt vesznek át a tulajdonosok. Ezenkívül megkezdték 15 kislakás építését, melynek átadására jövőre kerül sor. A lakosság elégedett munkájukkal és szívesen jelentkezik megrendelésével. A jó munka alapja a kisznél a munkaverseny A szakipari részlegek közül az asztalosok kiemelkedően szép munkát végeztek a szápári bisztró építkezésén, de a többiek is jól, megfelelően ellátták feladatukat. Az értékelés alapján a legjobb eredményt a Wolf brigád érte el a írisznél. Éppen a jó munkának köszönhető, hogy nagyobb feladatokkal is megbízzák a ktsz-t, így a Bakonyban több termelőszövetkezetnek építettek vagy építenek istállókat és elvállalták a csetényi fogyasztási szövetkezet beruhásásainak megvalósítását is. Húszéves a Néphadsereg című hetilap 1948 december 1-én jelent meg a Néphadsereg, a Honvédelmi Minisztérium központi képes hetilapja. 1966 decemberéig elsősorban a katonák tájékoztatását szolgálta. Két évvel ezelőtt a Néphadsereg is „bevonult” az újságárusító pavilonokba, s azóta bárki megvásárolhatja szombatonként Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. Az érdeklődés fokozódásával párhuzamosan ma már jelentősen nagyobb példányszámban készül a nem katona olvasók körében is gyorsan népszerűvé vált újság A kétévtizedes múltra viszszatekintő, 16 oldalas, fényképekkel gazdagon illusztrált hetilap, olvasóit rendszeresen tájékoztatja katonapolitikai kérdésekről, néphadseregünk életének időszerű eseményeiről. Tester, mester, bolton — és társai... AZ ÚJ MECHANIZMUS ELSŐ ÉVÉNEK VÉGE FELÉ — sok biztató eredmény mellett — kedvezőtlen jelenségek is mutatkoznak. Nehézségek vannak a ruházati-ipari készletek értékesítésében — elsősorban nagy kereskedelmi szinten. Az Északdunántúli Textil Nagykereskedelmi Vállalatnál — amelynek feladata Győr-Sopron és Veszprém megye ruházati ellátása — ugyancsak jelentkeztek azok a problémák, amelyek az árukészletek felhalmozásához vezettek másutt is. Január elsején a vállalat veszprémi lerakatának készletei konfekció áruból 27,8 millió, méteráruból 24,7 millió forintot tettek ki. Ez a készlet 1967 januárjához képest több mint 25, illetve 47 százalékos emelkedést jelent. A vállalat tehát felkészült a várható nagyobb forgalomra, és jelentősen magasabb forgalmi és biztonsági készletet halmozott fel, mint az előző időszakban. Számításuk azonban nem vált be. A vállalat nemhogy túlszárnyalná a tavalyi értékesítést, hanem azt csak nagy nehézségek útján tudja elérni, ha egyáltalán eléri. A készletek pedig 1968 októberéig tovább növekedtek — konfekcióárában 29 millióra, méteráruban 25 és fél millióra. Az, hogy a vállalat nagyobb induló készlettel várta a 68-as év kezdetét, elvileg helyes volt. A választék bővítése, a műszálas anyagok fokozottabb importja a vásárlóközönség igényeinek jobb kielégítését szándékozik szolgálni. A szintetikus anyagok iránti nagyobb igényt a magyar ipar nem képes kielégíteni, így a keresett yester, pester, erpan és más műszálas anyagok nagy részét importáljuk. A vállalat 1963- ban háromszor több kínai, angol és francia importanyagot kapott a központi elosztó szervektől, mint az előző évben. A választék bővebb, remény volt tehát arra, hogy a vállalat eredményesen szerepel majd az új évben. Nem így történt. Túlzottnak bizonyult a felhalmozott készlet elsősorban azért mert a kiskereskedelmi vállalatok nem vették át a nagykereskedelemtől még azt a mennyiséget sem amit az előző évben. A Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 18, a Bástya 40, a MESZÖV 13 százalékkal vett át kevesebbet, mint 1967-ben Nem valószínű, hogy az utolsó két hónapban behozzák ezt a „lemaradást” A nagykereskedelmi vállalat igen nehezen érheti csak el a közel negyedmilliárdos 67-es forgalmat. NEM SZÁMÍTOTT a VÁLLALAT ARRA, hogy a termelő üzemek és a kiskereskedelmi vállalatok közötti közvetlen forgalom ennyire megnövekszik. A kiskereskedelmi vállalatok a nagykereskedelmi szállítások mellett az iparvállalatokkal is kötöttek szerződéseket. A kiskereskedelem kedvezőbb feltételeket kapott a termelő vállalatoktól és a megyén kívüli nagykereskedelmi vállalatoktól. Nyilvánvaló, ha olcsóbban tud jobb árut beszerezni más területen, akkor onnan fog rendelni. A VeDTTeX Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat számára például ez 4,5 százalékos többletnyereséget eredményezett. Ez a közvetlen oka annak, hogy a készletek felhalmozódtak és eladatlanul hevernek a raktárakban. A rendelkezésre álló termelési kapacitás és az import képes volt arra, hogy az adott nagyságú vásárlóerő egy részére a kiskereskedelem és a nagykereskedelem raktáraiba is szállítson árut. A kiskereskedelem jól járt, mert jövedelmezősége nőtt, egyrészt a forgalom növekedése, másrészt a nagykereskedelmi árrés kikapcsolása miatt. Rosszul járt viszont a nagykereskedelem, mert áruit nem tudja eladni. Népgazdasági szempontból egyáltalán nem közömbös, hogy veszteséges vagy nyereséges egy kereskedelmi vállalat. Hibás az az álláspont, hogy a ráfizetés csak az illető vállalat baja, gondolkozzanak rajta ők A veszteség jelentkezik népgazdasági szinten is, hiszen a megtermelt nemzeti jövedelem egy része nem válik valósággá, mert a terméket később csak jelentős árengedménnyel lehet eladni. Az Északdunántúli Textil Nagykereskedelmi Vállalat veszprémi lerakatának nyereségéből körülbelül 50 százalékot elvisz a kényszerű árengedmény. Ez a tény — bárhogyan nézzük is a kérdést — egy kellően át nem gondolt üzletpolitika eredménye. Persze senki sem próféta, nem lehet mindent előre látni és kiszámítani. A veszprémiek még jobban is végezték a dolgukat, mint az ország többi vállalata, hiszen azok többnyire veszteséggel zárják az évet és csak egykét vállalat — köztük az északdunántúli — lesz várhatóan — a problémák ellenére is — nyereséges. A jövőre nézve le kell vonni a 68-as év tanulságait és egy meggondoltabb, óvatosabb üzletpolitikát kell kidolgozni. Zala György, a vállalat veszprémi lerakatának vezetője elmondta, hogyan akarnak javítani a helyzeten. Kiszélesítik a tájékoztatást, megpróbálják visszahódítani a kiskereskedelmi vállalatokat. A választékot tovább szélesítik. Továbbra is kaphatók lesznek majd a műszálas anyagok és ruhák. Meggyorsítják a szállítmányok eddigi átfutási idejét. Az eddigi hathónapos szerződésről áttérnek a negyedéves szerződésre. HOGY a TERVEZETT INTÉZKEDÉSEK elegendőek lesznek-e a problémák megszüntetésére, azt a jövő mutatja meg. Mindenesetre rugalmasabbá kell tenni a vállalat gazdálkodását. A VeDITeX Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat felajánlotta a nagykereskedelemnek, hogy a következő évben negyedévenként egyeztessék választékukat. A kiskereskedelem akkor csak azokat a cikkeket fogja közvetlenül termeltetni, vagy máshonnan beszerezni, amelyek a veszprémi nagykereskedelemnél nem kaphatók. Ugyanígy alkalmazhatják ezt a módszert a többi kiskereskedelmi vállalatok is. A nagykereskedelem így közvetlenebb kapcsolatba kerül a piaccal és nagy meglepetések nem érhetik. Lovász Péter Szálloda a kőszegi Szabó-hegyen Szombaton átadták rendes Modern berendezésű, köttetésének a kőszegi Szabó- ágyas, központi fűtéses szóhegy festői környezetében báival, állandó hideg-melegmintegy hatmillió forintos víz szolgáltatásával, szép kiköltséggel felépült 106 szelátást nyújtó teraszaival mélyes Panoráma szállót minden igényt kielégít