Napló, 1968. december (Veszprém, 24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

LsSie! ülcsiEvai! is! Nem mindegy, hogy a la­kosság által a községfejlesz­tésre befizetett forintokból­­mennyi út, járda, milyen pe­dagógus- és orvoslakás, ren­delő, kultúrház és iskola épül meg. Nem mindegy — már csak azért sem, mert a választók egyre gyakrabban és határozottabban számon­­kérik az általuk választott, felelős vezetőktől: hogyan használták fel az érdekünk­ben a saját pénzünket? A tanácsok — többségük­ben — ma már igyekeznek megelőzni a számonké­rést követő, sokszor ké­nyelmetlen magyarázkodás­sokat. Kutatják, hogyan le­hetne ugyanabból az ösz­­szegből­­kétszer-háromszor annyi járdát építeni. Aján­latokat kérnek és tárgyalá­sokon tisztázzák, kinek ad­ják a megbízást. Általános, hogy a kivitelezéssel foglal­kozó vállalatok dolgoznak a legdrágábban. Míg ők 200 —300 forintért a tsz-ek, hisz-ek már száz forint alatt kisiparosok, vagy házi brigá­dok 50—60 forint között ké­szítenek egy négyzetméter járdát Nem véletlen, hogy a tanácsok a házi brigádok mellett törnek lándzsát Má­sutt — a keszthelyi járásban — 7—9 forintos órabérrel felfogadnak egy szakmun­kást, aki a tanács anyagbiz­tosítása mellett irányítja a lakosság társadalmi munká­ját A vállalatokat — hell vet­kőzz­el a ktsz-eket is — egy­szerűen „kiseprűzték” a fal­vakból. Oka ennek sokrétű: talán a legnagyobb, hogy a felvonulás hosszadalmas, a típustervekhez mereven ra­gaszkodnak, a helyi anyagot a társadalmi munkát nem használják fel, nem képesek elszámolni A típustervek egyenesen gátjai lettek a falufejlesz­tésnek. Az építészeti felada­tokhoz kevésbé­ értő tanácsi vezetők kénytelenek voltak beadni a derekukat a terve­ző javaslatai előtt. A terve­ző pedig mindig arra töre­kedett hogy magasabb le­gyen a kiviteli költség, mert akkor a tervezésért is ma­gasabb árat számolhatnak fel. Így jöttek létre egyes községekben a ravatalozó paloták, melyek negyedmil­lió forintjába kerültek a községeknek és nem célsze­rűbbek, hasznosabbak ol­csóbb „rokonaiknál”. Azért sem bízzák meg szí­vesen a vállalatokat község­fejlesztési munkával a ta­nácsok, mert alacsony a munkafegyelem. A központ­tól távol eső munkahelyeken lazább az ellenőrzés, a munka elhúzódik és olyan tételek is szerepelnek a számláiban, amit nem vé­geztek el. Éppen a keszthe­lyi járásban panaszolták hogy az árokásásnál végig elszámolták a ducolást, pe­dig a talaj minősége ezt csak imitt-amott tette szük­ségessé. ■ A községi tanácsok ma már nem szeretik, ha — enyhén szólva — félreveze­tik őket, még akkor sem, ha ezt — elég helytelenül — ér­vényben levő rendelkezés biztosítja. A vállalatok du­nai kavicsot számolhatnak el, még akkor is, ha a szomszédból érkezett az anyag. A társadalmi munka pe­dig egyszerűen nem fér bele a vállalati tervekbe. A la­kosság pedig nemcsak forin­tot ad, hanem kétkezi mun­kával is jelentkezik. Érthe­tő, ha a tanácsok olyan vál­lalkozót fogadnak fel, aki a helyi anyagot és a tár­sadalmi munkát nem mellő­zi. Új segítőtársakra akadtak a községek a Hazafias Nép­front műszaki akcióbizott­sága és a járási tanácsok építész szakemberei szemé­lyében. Mert az olcsóbb köz­ségfejlesztéshez az is hoz­zátartozik, hogy a ravatalo­zó, a kultúrház, a rendelő a célnak megfelelő, ugyanak­kor a felesleges „részletek­től” mentes legyen. Ezt pél­dául a keszthelyi járásban úgy érik el, hogy még a tí­pusterveken is módosítanak (a szentgyörgyvári kultúr­­otthonnak például belső el­rendezését változtatták meg) vagy a járási tanács szak­emberei készítik el a terve­ket. A nagyobb önállóság és a fentebb említett „számon­kérés” megfontolásra és a gazdaságosság szemszögé­ből nézve válogatásra kész­teti a községi tanácsodat Kiszámították, hogy ma 30— 40 — helyenként még több — százalékkal is olcsóbban valósulnak meg a falvakban a községfejlesztési feladatok, mint 5—8 évvel ezelőtt. És a lehetőségeket ko­rántsem merítettük ki tel­jes egészében... — pb — (Fotó: Péterfay Endre) Az 1967—68-as tanév takarékossági versenyét a bala­tonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium nyerte. Az egy tanulóra eső 258 forint 77 filléres átlagbetét összeggel első helyezett lett a megye középiskolái között, összesen százezer forint­juk van a takarékban. Az Országos Takarékpénztár a ki­tűnő teljesítményt 5 ezer forinttal és díszes oklevéllel jutal­­mazta. Az iskola takarékos tanulói az ötezer forintos pénz­jutalmat a könyvtár gyarapítására fordítják. A képen: Bor­­bély­ Ágnes, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium KISZ- titkára átveszi Fekete Józseftől, a megyei KISZ-bizottság megbízottjától az oklevelet. Útépítők Magyarország összes állami közutai­­nak hossza — ebben a fő-, az összekö­tő-, a bekötő- és az állomáshoz vezető utak értendők — 1968-ban alig haladja meg a 30 ezer kilométert. — Ez itt? Kétszáz méter. — Mióta csinálják? — Júliusban jöttünk. De csak szé­lesítjük az utat, meg­enyhítjük a ka­nyart, s új burkolatot rakunk rá. Balatonfüred határában a Halász­­csárda és a régi benzinkút között zárva az út. Dózerek, úthengerek, útépítők birodalma most e kétszáz méter. — Hova valósiak? Az öt ember szinte egyszerre vála­szol. — Abonyba. A Székesfehérvári Közúti Építő Vál­lalat III. sz. építésvezetőségén hihetet­lenül sok az abonyi ember. — Tudja, a mi falunk, ott Pest me­gyében nem naiv. Munkaalkalom csak a tsz-ben van. De nekünk, mi dolgunk ott. Se földünk, se állatunk. Meg aztán már nem is kell a tsz-be az ember. Csáki József 30 éves és pontosan három éve dolgozik­ itt. — Korábban a kőolajfúróknál dol­goztam, de a sógorom mindig mondta, jöjjek ide, az „utasokhoz”, itt vannak az abonyiak, meg itt nagyobb lesz a pé . Hát ide jöttem. Széles mozdulattal lefelé int. — Odalent jókora hegy volt. Ami gép volt itt, hozzá se szagolhatott. Huszon­hárman jöttünk, s csak néztük egy­mást. Mondanom sem kell, hogy a pénzkiesés alaposan lerántotta egész évi keresetünket. A nagyapám kubikos volt, az apám is, s tulajdonképpen én is az va­nnék. — Mindig útépítkezéseken dolgo­zott? — Kis kieséssel igen. — És jó? Barna János nem vál­aszol azonnal. Cigarettát sodor. Lassan, komótosan gyújt rá. — Igenis, meg nem is. Ha a pénzt nézem, hát az valahogy megvan Ket­­tőezerhétszáz, kettőezernyolcszáz fo­rint. Igaz, néha megpróbálnak becsap­ni. A múltkor is forgácskővel alapoz­tunk, amiért több jár, mégis murva ágyazatot számoltak fel. — Szóltak róla? — Kinek? — Hát mondjuk a szakszervezetnek. — Ugyan, azokat csak akkor látjuk, ha tagdíjat kell fizetni. — Az a bizalmitól függ. — Lehet. Már mi is hallottuk, hogy másutt, ha kellett, odacsaptak a dol­gozók érdekében. — S miért rossz itt? — Miért, miért? Mert csavargunk. Hetente egyszer láttuk a családot. Ne­künk aztán megadhatnák az „ismerd meg hazádat” mozgalom arany jelvé­nyét, hisz mindenhova eltévedünk. Szőke, bajuszos, sűrűn hunyorgó em­ber szól közbe. Penczi Mihály. — Aztán nem a sírás kedvéért, de adhatnának rendesebb munkaruhát is. Nézze meg, úgy nézünk ki, mint a ha­difoglyok. A pufajkát hat évre kapjuk, a bakancsot 18 hónapra, az öltönyt két évre. A feléig sem tart ki. Aztán se esőköpeny, se védőruha. Most is fél­méteres vízben dolgozunk. És mégis együtt vannak, dolgoznak. Útépítők. A munka feledtet bosszúsá­got, hibát, és gyönyörködtet néha. Az új utak, hol autók százai futnak, a gyakran változó táj szépsége, sok min­dent pótol. Az évről évre növekvő feladatok pe­­dig ösztönöznek. Mert mi mással le­­hetne magyarázni, hogy a brigád ott, a balatonfüredi halászcsárda és az egy­kori benzinkút között immár negyed­szer nyeri el a szocialista címet. Ne­­gyedszer végeztek többet annál, amit vártak tőlük. A „bódéban”, azaz a lakókocsiban mind a négy oklevél ott függ a falon. S az ágyakkal zsúfolt kocsi közepén televízió tetszeleg. Esténként „vele” tesznek meg újabb száz kilométereket. — Tudja, itt kell lenni ahhoz, hogy szépséget találjon valaki ebben a munkában. Dolgozni, töltést készíteni, szegélyezni, kompresszorozni, ázni és izzadni a nap melegétől. Stupincza János elmúlt már 30 éves. S a többiek is. Mert fiatalt alig találni a kubikosok között. — Az autókban, amik el-el­szalad­nak mellettünk azonban bőségesen akad. Néha jó lenne megkérdezni tő­lük, miből. De velünk, akik az utat készítik, nemigen állnak szóba, még csak meg se állnak. Néha jó lenne ki­kiszedni őket a kocsiból, s ide állítani magunk közé. — Mi lesz a fiából? — Még nem tudom. De útépítő nem. Az biztos Bár igaz, valakinek ezt is csinálnia kell. Mert lassan elfogyunk. Akik 20—30 éve csinálják, mint az öreg Molnár István, a Kürti Béla bá­csi meg a Kovács János, nemsokára elmennek. Aztán mi következünk. De ki jön utánunk? Igen. Ki jön utánuk, az elhanyagolt lakókocsikba, az esőtől, hótól záporo­zott, vagy naptól szikkadt munkahe­lyekre. Mert valakinek, vagy valakik­nek jönnie kell. Andrássy Antal M­A­P­Ic . Kislakások nagy sikere Építkezések munkaversennyel Lakásépítés futószalagon A napokban számolt be Gaila Béla, a Zirci V­egyes KTSZ elnöke a tagságnak az éves munkáról. Külön ki­emelte az építőrészleg tevé­kenységét. A harmadik ne­gyedévben — a kedvező idő­járást kihasználva — ered­ményes munkát végeztek a részleg dolgozói. Negyven kislakást átadtak és a közel­jövőben további ötöt vesznek át a tulajdonosok. Ezenkívül megkezdték 15 kislakás épí­tését, melynek átadására jö­vőre kerül sor. A lakosság elégedett munkájukkal és szívesen jelentkezik megren­delésével. A jó munka alapja a kisz­­nél a munka­verseny A szak­ipari részlegek közül az asz­talosok kiemelkedően szép munkát végeztek a szápári bisztró építkezésén, de a töb­biek is jól, megfelelően ellát­ták feladatukat. Az értékelés alapján a legjobb eredményt a Wolf brigád érte el a írisz­nél. Éppen a jó munkának köszönhető, hogy nagyobb feladatokkal is megbízzák a ktsz-t, így a Bakonyban több termelőszövetkezetnek épí­tettek vagy építenek istálló­kat és elvállalták a csetényi fogyasztási szövetkezet beru­­hásásainak megvalósítását is. Húszéves a Néphadsereg című hetilap 1948 december 1-én jelent meg a Néphadsereg, a Hon­védelmi Minisztérium központi képes hetilapja. 1966 decem­beréig elsősorban a katonák tájékoztatását szolgálta. Két évvel ezelőtt a Néphadsereg is „bevonult” az újságárusító pavilonokba, s azóta bárki megvásárolhatja szombatonként Budapesten és a nagyobb vidéki városokban. Az érdeklődés fokozódásával párhuzamosan ma már jelentősen nagyobb példányszámban készül a nem katona olvasók körében is gyorsan népszerűvé vált újság A kétévtizedes múltra visz­­szatekintő, 16 oldalas, fényképekkel gazdagon illusztrált heti­lap, olvasóit rendszeresen tájékoztatja katonapolitikai kér­désekről, néphadseregünk életének időszerű eseményeiről. Tester, mester, bolton — és társai... A­Z ÚJ MECHANIZMUS ELSŐ ÉVÉNEK VÉGE FELÉ — sok biztató eredmény mellett — kedvezőtlen je­lenségek is mutatkoznak. Nehézségek vannak a ru­házati-ipari készletek értékesítésében — elsősorban nagy­­ kereskedelmi szinten. Az Északdunántúli Textil Nagykereskedelmi Vállalat­nál — amelynek feladata Győr-Sopron és Veszprém megye ruházati ellátása — ugyancsak jelentkeztek azok a problé­mák, amelyek az árukészletek felhalmozásához vezettek másutt is. Január elsején a vállalat veszprémi lerakatának kész­letei konfekció áruból 27,8 millió, méteráruból 24,7 millió forintot tettek ki. Ez a készlet 1967 januárjához képest több mint 25, illetve 47 százalékos emelkedést jelent. A vállalat tehát felkészült a várható nagyobb forgalomra, és jelentő­sen magasabb forgalmi és biztonsági készletet halmozott fel, mint az előző időszakban. Számításuk azonban nem vált be. A vállalat nemhogy túlszárnyalná a tavalyi értékesítést, hanem azt csak nagy nehézségek útján tudja elérni, ha egyáltalán eléri. A kész­letek pedig 1968 októberéig tovább növekedtek — konfek­­cióárában 29 millióra, méteráruban 25 és fél millióra. Az, hogy a vállalat nagyobb induló készlettel várta a 68-as év kezdetét, elvileg helyes volt. A választék bővítése, a műszálas anyagok fokozottabb importja a vásárlóközönség igényeinek jobb kielégítését szándékozik szolgálni. A szinte­tikus anyagok iránti nagyobb igényt a magyar ipar nem ké­pes kielégíteni, így a keresett yester, pester, erpan és más műszálas anyagok nagy részét importáljuk. A vállalat 1963- ban háromszor több kínai, angol és francia importanyagot kapott a központi elosztó szervektől, mint az előző évben. A választék bővebb, remény volt tehát arra, hogy a válla­­la­t eredményesen szerepel majd az új évben. Nem így történt. Túlzottnak bizonyult a felhalmozott készlet elsősorban azért mert a kiskereskedelmi vállalatok nem vették át a nagykereskedelemtől még azt a mennyisé­get sem amit az előző évben. A Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat 18, a Bástya 40, a MESZÖV 13 százalékkal vett át kevesebbet, mint 1967-ben Nem valószínű, hogy az utolsó két hónapban behozzák ezt a „lemaradást” A nagykereske­delmi vállalat igen nehezen érheti csak el a közel negyed­­milliárdos 67-es forgalmat. N­EM SZÁMÍTOTT a VÁLLALAT ARRA, hogy a ter­melő üzemek és a kiskereskedelmi vállalatok kö­zötti közvetlen forgalom ennyire megnövekszik. A kiskereskedelmi vállalatok a nagykereskedelmi szállítások m­ellett az iparvállalatokkal is kötöttek szerződéseket. A kis­kereskedelem kedvezőbb feltételeket kapott a termelő vál­lalatoktól és a megyén kívüli nagykereskedelmi vállalatok­tól. Nyilvánvaló, ha olcsóbban tud jobb árut beszerezni más területen, akkor onnan fog rendelni. A VeDTTeX Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat számára például ez 4,5 százalé­kos­ többletnyereséget eredményezett. Ez a közvetlen oka annak, hogy a készletek felhalmo­zódtak és eladatlanul hevernek a raktárakban. A rendelke­zésre álló termelési kapacitás és az import képes volt arra, hogy az adott nagyságú vásárlóerő egy részére a kiskeres­kedelem és a nagykereskedelem raktáraiba is szállítson árut. A kiskereskedelem jól járt, mert jövedelmezősége nőtt, egyrészt a forgalom növekedése, másrészt a nagykereske­delmi árrés kikapcsolása miatt. Rosszul járt viszont a nagy­kereskedelem, mert áruit nem tudja eladni. Népgazdasági szempontból egyáltalán nem közömbös, hogy veszteséges vagy nyereséges egy kereskedelmi vállalat. Hibás az az álláspont, hogy a ráfizetés csak az illető válla­lat baja, gondolkozzanak rajta ők A veszteség jelentkezik népgazdasági szinten is, hiszen a megtermelt nemzeti jöve­delem egy része nem válik valósággá, mert a terméket ké­sőbb csak jelentős árengedménnyel lehet eladni. Az Északdunántúli Textil Nagykereskedelmi Vállalat veszprémi lerakatának nyereségéből körülbelül 50 százalékot elvisz a kényszerű árengedmény. Ez a tény — bárhogyan nézzük is a kérdést — egy kellően át nem gondolt üzletpoli­tika eredménye. Persze senki sem próféta, nem lehet min­dent előre látni és kiszámítani. A veszprémiek még jobban is végezték a dolgukat, mint az ország többi vállalata, hi­szen azok többnyire veszteséggel zárják az évet és csak egy­két vállalat — köztük az északdunántúli — lesz várhatóan — a problémák ellenére is — nyereséges. A jövőre nézve le kell vonni a 68-as év tanulságait és egy meggondoltabb, óvatosabb üzletpolitikát kell kidolgozni. Zala György, a vállalat veszprémi lerakatának vezetője el­mondta, hogyan akarnak javítani a helyzeten. Kiszélesítik a tájékoztatást, megpróbálják visszahódí­tani a kiskereskedelmi vállalatokat. A választékot tovább szélesítik. Továbbra is kaphatók lesznek majd a műszálas anyagok és ruhák. Meggyorsítják a szállítmányok eddigi át­futási idejét. Az eddigi hathónapos szerződésről áttérnek a negyedéves szerződésre. H­OGY a TERVEZETT INTÉZKEDÉSEK elegendőek lesznek-e a problémák megszüntetésére, azt a jövő mutatja meg. Mindenesetre rugalmasabbá kell ten­ni a vállalat gazdálkodását. A VeDITeX Ruházati Kiske­reskedelmi Vállalat felajánlotta a nagykereskedelemnek, hogy a következő évben negyedévenként egyeztessék vá­lasztékukat. A kiskereskedelem akkor csak azokat a cikke­ket fogja közvetlenül termeltetni, vagy máshonnan besze­rezni, amelyek a veszprémi nagykereskedelemnél nem kap­hatók. Ugyanígy alkalmazhatják ezt a módszert a többi kis­kereskedelmi vállalatok is. A nagykereskedelem így közvet­lenebb kapcsolatba kerül a piaccal és nagy meglepetések nem érhetik. Lovász Péter Szálloda a kőszegi Szabó-hegyen Szombaton átadták rendes­ Modern berendezésű, köt­­tetésének a kőszegi Szabó- ágyas, központi fűtéses szó­­hegy festői környezetében báival, állandó hideg-meleg­­mintegy hatmillió forintos víz szolgáltatásával, szép ki­költséggel felépült 106 sze­­látást nyújtó teraszaival mélyes Panoráma szállót minden igényt kielégít

Next