Napló, 1968. december (Veszprém, 24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-15 / 294. szám

Twiffu­p, IMS, december 15.« Mikszáth és a Libertingek Derékig földbeparancsolt szobácskába nyitottam, ahol az ablakból a járdára hajol­hatnának a mus­tátlik: ki­léphetnélek, ha­ nem állná útjukat az üveg. A függöny egy régi-régi menyasszony­­ruhából, műremekből, mind­máig visszamentett darab­nak tetszik. A lakó a veszp­rémi vár kapuján innen, a Tolbuchin út 2-ben, a kila­koltatásra ítélt zománcos vaskályhát tisztogatja. A tűz már a most fölrakott, va­donatúj , cserépkályhában lo­bog. Mikszáth,­­ a selmeci diák ■— Nem vagyok én regény­­hős — mondja a fejkendős asszony. A továbbiakban (a hajdani Annuskát) bátran nevezhetem néninek, hiszen az esztendőkből nyolcvanötöt már maga mögött hagyott Megnyugtat: „ősapja” százti­zenkettőt. Legyünk pontosak: ez csil­log ki Anna néni szeméből, akinek férfielődjei — a Honiban, Nógrádban, Nyit­rában és Trencsénben híres —­ Liberting-ek voltak Mik­száth Kálmán osztálytársai. Annuska nem a „selmeci diá­kot”, hanem a hozzájuk jára­tos fiatal írót ismerte meg. — Lajos, Gusztáv és Antal kedvéért járt Mikszáth a családhoz. Akkor már azt a közismert palócos bajuszát viselte. Egy kicsit féltem is a bajuszától... Annus néni csupa tiltako­zás Dehogy is akar ő azzal dicsekedni, hogy a ,.nagy pa­lóc” meg-megsimogatta arcát és fejét. Ugyanazt a hival­kodástól mentes, konzervált nyugalmat árasztja, mint a szoba, amelynek egyik leg­szárazabbnak ítélhető falán halászbárkát ringatva függ egy olajfestmény. — Beszéljünk a hegedűkről — mondja. Ha nem érzeném magamon az eleven pillantást azt hi­hetném, valaki a legmélyebb álomból ébred és valóság he­lyett a hegedűkről szóló me­sére tereli a szót. De nem mese a hegedűkről szóló tör­ténet. Az is valóság, hogy Anna néni katona-férje a Gyóni-verseket hazahozó „fu­tárok” egyike, maga is verse­ket író katona volt. Olyan hadifoglya a cári Oroszor­szágnak, aki Szibériában, sok-sok társával együtt a Jeniszei partján — jávorfa nem lévén — nyírfácskából készített hegedűt. Az egyik hadifoglyok által faragott he­gedűre írott emlékversében Gyóni Gáza „bánatfának” ne­vezte az oroszok legszeretet­­tebb fáját a nyírt Hagyaték: négy hegedű — Ezek közül kettő —*­• tesz elém négy hegedűt Anna né­ni — az uram műve. Majd a múzeumnak ajándékozom őket...­­ Libertiny Jenő, aki a Ba­kony tagosítása idején már mint térképező mérnök, Veszprém megyében dolgo­zott, megszólaltatta a hege­dűket is, amelyeket a zene­kar tagjai ajándékba kaptak tőle. Karmesterként vezé­nyelt a volt hadifogoly. Egy azok közül, akik megterem­tették a szibériai hegedű­­ipart „A Bender-, Kolozs-, Antoni-, Németh- és Liber­tiny hegedűkre sokáig emlé­keznek majd” — mondja az írásos dokumentum, amelyet az özvegy őriz. Egy másik, a 186/1935 számú azt bizo­nyítja, hogy ..Libertiny Jenő mérnök úr az ipari kiállí­táson vonóshangszereivel el­ső díjat nyert Győrött, 1935 december 25-én”. A hegedűkről, mind a négyről, hiányzik a húr. Fe­nik talán az elhallgatott, le­pattant húrok után konyul előre. Annus­­ néni képzele­temre bízza- miért éppen a magyar hadifoglyok adták fe­jüket a hideg Szibériában hegedűkészítésre. Az osztrá­kok és németek inkább mus­tárfőző ibrikeken, vagy betű­­nyomó szerkezeteken ügyes­kedtek. — Távol volt tőlük az áb­rándozás — idézi elhunyt férje szavait az emlékeket őrző és ápoló asszony. A fogolytábor hangszerké­szítőinek legalább kilencven százaléka magyar volt. „Az első hadifogoly készítette he­gedű — beszélhette Annus néninek a férj — otromba, nyeles doboznak tetszett, egy cigány kezében szólalt meg. És hiába aratott a kiütéses tífusz, nemcsak a magyar cigánynak a magyar baká­nak is szíve volt muzsikál­ni .. Férjétől Annus néni azt is megtudhatta, hogy a szibé­­rai nyír különb a többinél leginkább megközelíti a já­vorfát. A leleményes magyar hadifoglyok néha, hónapokig a barakkokban szárítgatták a kiszemelt hasábokat. Vala­honnan a szükséges ébenfa is előkerült. Szőrt a vonókra a fekete kozáklovak farká­ból vagdostak. Mit mond a naptár? Annus­­néni asztalán már kiolvasva hever a NÉPSZA­VA 1969-es naptára — Sokat olvasok: újságot, mindent. Még a verseket is. Nagyon szerényen, kislá­ny­os mozdulattal egy köny­vecskét tesz elém Bőrköté­ses, azt hihettem emlékkönyv. Nem az, hanem Libertiny Je­nő 1904-ben, a munkácsi Grósz-testvérek nyomdájában megjelent verseskötete, a „Hullámok.” Annuska néni a közelgő ün­nepeket emlékeivel és a he­gedűkkel tölti. Addigra talán rádióját is megjavítja a Gelka. Addigra talán azt is eldönti magában, hogy a négy hegedű közül a nem a múzeumnak szántakat elad­ja-e vagy odaajándékozza-e valakinek? A kicsinyke, szobából kilép­­­­ve hirtelen ötlik föl bennem: milyen közel, csak néhány lépésnyire van a Vármúzeum. A maga múzeumában Anna néni is kincseket őriz. Cserhát József megtalálta a fejét meni bácsi így mondja: Szi­­bíria. Ott volt hadifogoly. — Egyszer a Szabó Jóska, aki vörös­ komisszár lett, el­vitt a moziba. Akkor láttam, hogy Ferenc Jóska veri le a cölöpöt: itt­ lesz Magyaror­szág határa! A vöröskatonák nevettek. Én is. De aztán ha­zajöttem, pedig jobb lett vol­na ottmaradni egy darabig. Ha hamarább föltalálják a szenet, hogy csak Tapolcára menjen be az ember érte, nem kellett volna az erdőre menni éjfélkor a rőzséért. Sümegi néni „árulkodik". — Ókor meg-megkeresi a térképen Csitát, vagy mit. Mondom neki, má meg a tér­képet bújod, mi? Azt mond­ja, mit tudsz te ehhez, jó az embernek nézni, mekkora utat bejárt. De én tudom, ho‘~ • a templomba azért nem jön Sümegi bácsi látta Csaná­­jer lovasait. Egy se volt fe­jéren. Sümegi néni, ha már a ré­gi dolgokról van szó, hát el­mondja, hogy azért az a hat disznó, az más. — Az a hat süldő olyan volt, mintha párnás ágyban n~ ’m volna. Fél évszázados legalább a történet. — Jött egy tapolcai ember, aztán azt mondta, hogy gyö­nyörűek, venne belőlük. Azt mondta az apám, hogy ebből nem ad el. Az ember csak nézte őket. Akkor , mindenki tudta de igazából el kellett vol­na zárni a di­nók­at. — Estére mind nyüszögött már. Azt mondták szem ár­tott nekik... A lányok. Sümegiék két asszony lánya, nevetnek: — Ugyan, mama ... — De’üzen van abba' te­lami. Le kellett gyorsan vág­ni belőlük, csak kettő ma­radt meg mert szenes vizet adtak n­ekik. Fordul a szó: hát honnét is vettek volna állatorvost ak­koriban? Amit nem ért az ember, attól fél: az ősember istenhite is így kezdődött A „szemmel verést” ma már nem hiszik,­­ két állatorvos van, a szenes víz a kólikára is jó, s a fejetlen huszárt se meséli senki, még tollfosztás­­kor se. — Hiszen sose mesélték volna, ha ilyen lett volna a vilá­g... — Milyen? — Hát nézze csak.. Sze­gényemben most hol talál Gyulakeszin? Olyan igazi sze­gényt ... Aztán meg­ itt van ez a tévé, ugye, hát ez bo­londot tesz az emberből néha majd és félni, mert csak nézi, nézi az ember, pedig szeret­ne korán lefeküdni, de ott ugrabugrálnak benne, s igen szépen. Azt mondom én, aki ezt kitalálta, annak nagyobb feje volt, mint akár a Szent Péternek! — Ma meg a Szent Pétert szidod! — Szidja a fene. De csak okosabb ember vót, aki a té­vét kitalálta. Ha egyáltalán vót Szent Péter... A tollfosztáskor már nincs mese. Sümegi bácsi ki-kifor­­dul fúrót keres, sulykot kéne csinálni, mert addig él az ember, amíg a dolgát teszi, mert az ember­­élete az, hogy mindent „rendezni kell. Nyolcvanegy esztendősen meg már különösen fontos az élet. Az élet, amelyből nem hiányoznak a régi, a borzongató mesék, mert „mecsek"­ nélküli lett és egész más. A fedetlen huszár elnyugo­­dott már rég, 48 óta eléget ■kérést a felét, s ideje volt, hogy megtalálja. Sztankay József (Kral Éva rajzai) M­A­P­h­D Jo%! élünk hiába!” Könyörgő levelek Darányi Kálmán Dexellenciájának „Arany kévék a földeken ameddig csak elér a szem Sápadt-rét alkony, tompa fény, kenyérért jajdul sok szegény’­. (Dehmel) Véletlenül, találtam rá egy vaskos dossziéra, mely levelek százait rejtette ma­gában. Dermedtség, szégyen, szomorúság uralkodott el raj­tam a levelek tartalma mi­att. Olyan vidékről szárma­zom, ahol én is megismerni kényszerültem a fájdalom és a szegénység ízét. Sokat írtak hazánkban az elmúlt 23 év alatt a kizsák­mányoltak társadalmi hely­zetéről, a „nemzet alatt élők­ről” — a 3 millió koldusok Magyarországáról — de az, amit ezek a levelek tükröz­nek, mindezt felülmúlják. Nem tudjuk, hogy az írói kö­zül hányan vannak még életben, hol és hogyan élnek. Szeretnénk hinni, hogy az élők önérzetét nem bántot­tuk meg azzal, hogy tántorgó, sápadt, reménytelen volt éle­tüket felidézzük. A­­ kép — amelyet leveleikben megraj­zoltak — nem ereszti el a je­len emberét, mert annak lát­tán szívünk eltelik szeretettel irántuk. A fejlődés vihara lesöpörte azt a földet, melyről az egyik levélíró így kiált fel: „Égke­­mény, kiégett rossz föl­dem ..Micsoda irodalmi kifejezés. Mivel nagyon jól ismerem a vidéket — ahonnét a leve­lek íródtak — tudom: ma az ott lakók nem könyörögnek nem sírnak, nem éheznek-' Ott Emberek élnek, s ma nem hiába! Az első levél el is árulja címzettjét. „Nagyméltóságú Darányi Kálmán Földművelésügyi Mi­niszter Ür Oexelleneiája, Or­szággyűlési Képviselő! A. legalázatosabban ké­rem Nagyméltóságodat, ke­gyeskedjék közbenjárni, hogy valami segélyben része­süljek, mert nincsen meg már a mindennapi betevő fa­­ke.t­unk sem. férjem teljesen kereset nélkül van és gyer­mekünkkel együtt a legbor­zasztóbb nyomor és vélkü­lö­­­ések között szenvedünk és nemcsak, hogy kenyeret nem. Tudok anyuit adni gyerme­keimnek, de még ami a sze­­gényember főtápláléka, a krumpli, még abból sem ehe­­tik annyit, amennyi elég vol­na és ez engem, mint szülői, folytnn üldöz és nagy meg­próbáltatásnak vagyok kité­ve... Alázatosan kérek tá­mogatást. Kővágóörs, 1935 szept I. Bodn­ár Imréné, sz Kékkúti Karolin” Könyörgés, egy mondat­ban! Hogy segí­tettek-e Kék­kúti Karolin nyomorúságos helyzetén, nem tudjuk. Az intézkedésnek nincs nyoma. * „Szeretett Nagymélóságos Uram! A nehéz viszonyok miatt nagyon szépen meg­kérném, hogy legyen szíves nekem egypár pengőt külde­ni Azt hiszem, nem fog visz­­­zautasítani kérésemmel sze­gény alázatot kérőjét, mert nagyon kellene... Balaton­­kenye. 1945 áprili 6-án Sze­retettel üdvözli Nagyméltn­­’ságát al­mtos szolgája, Ba­logh Irmuska”. Darányi miniszter titkár­sága információt kért Nagy Kálmán köveskáli közjegy­zőtől Balogh Irmuska anyagi helyzetét illetően A közjegy­­ző által küldött levélben ez áll: „Balogh Irmuska csinos 16 éves kislány, bármikor, mint cselédlány, megkeres­heti kenyerét , maga is ér a vár pengőt, amire szükség­­van.” És a válasz Balogh Srmuska „önagyságának”: „Mint bizonyáró, jól tudja a választó­kerületből igen sokan fordulnak a miniszter úrhoz, mint képviselőhöz tá­mogatásért és éppen a kér­vényezők nagy számára való tekintettel csakis azok része­síthetők segítségben, akinek a mindennapi száraz kenyér­re sem telik. Amennyibe­n ezt az illetékes hatóság által igazolni tudja, csak úgy ré­szesülhet segélyben.” Balogh Irma nem igazolta a „mindennapi száraz kenyér” hiányát. Balogh Irmuska, „önagysága" szép lány volt és 16 éves... Ük „Szeretett Exellenciás Urunk. Tisztelettel kérem Nagyméltóságú Exellenciá­­sat. Szegény hibás ember va­gyok. Tetanusz mérgezést kapott a jobb kezem és nem tudok dolgozni. Hatod ma­gammal vagyok és Olyan na­pok is vannak, hogy még egy falat kenyeret sem tudok ad­ni kisgyermekeimnek. Be­vallom, hogy a község rám adta az éjjeli őrséget, de ott sem kapok míg nem­ aratnak és így nagy nélkülözésben vagyok. Nagyon szépen ké­rem Nagyméltóságú Exellen­­ciádat, ha szíveskedne raj­tam segíteni... Kezeit csó­koljuk. Alázatos szolgái. Ba­latonhenye, 1935. május 20 Meleg József és Meleg Jó­zsef­né.” Meleg Józsefék levelét Huszka Gyula nyug. főjegyző pártfogó­ tag küldte el Dará­nyi Kálmánnak. Huszka Gyula mélységek­ből kiáltó levele végül is megindította Darányi Kál­mán szívét. Titkára, Nagy­­Kálmán köveskáli közjegyző­nek 5 pengőt küldött a kö­vetkező megjegyzéssel: „Na­gyon kérem, hogy a Minisz­er Úr nevében bizalmasan tíveskedjék ezt az összeget "lőleg József balatonhenyei lakosnak átadni, mert ameny­­nyiben az ilyen dolog kitu­dódik, akkor nemcsak az irigység lesz az ilyenekért hanem, egy lavina indul meg a segélyt kérők részéről.” * ,„Az úr Jézus nevében! Az ínség már az őrületbe kerget. Én öt gyerekes anya vagyok, három iskolás és két kisebb gyermekem van. A hatodikat ősszel temettük el A temetés költségeire gyer­mekeim ruházatát és az éle­lemre valót kellett összeszed­ni. Kérem Méltóságos Képvi­selő Urunkat, szíveskedne át­érezni a helyzetünket, hogy milyen harcot kell küzde­­nünk... Alázatosan kérem Kegyes Képviselő Urunkat, szíves­kedne valamivel segítségünk­re lenni. A két éves kisfiúnk is beteg, de ha az Isten min­denünket is elpusztítaná, ak­kor sem tudnánk még egy fillérrel sem megváltani, mert munka még kilátásban sincs. Alázatosan könyör­göm kegyes jószívűségéért. Balatonkövesd, 1935. május 10. Pintér József­né.” Timár József csopa­ki közjegyző leveléből — amelyet dr. Szép László mi­niszteri osztálytanácsoshoz írt —, megtudjuk, hogy Pin­tér Józsefné férje — 1934-ben — Buday nevezetű nyug csendőrezredes birtokán dol­gozott, mint részes munkás ás ott Budayval „összekülön­bözött”, ezért a csendőrezre­des azonnal felmondott ne­ki. Kommunista gyanúsnak nyilvánították. A közjegyző mint kommunista gyanúsnak­­nem javasolja a segély ki­utalását, megtoldva még az­zal az indoklással, hogy „az ilyen segélyadományokat egyik a másiknak elmondja és ha megkezdődik a lavina se vége, se hossza nem lesz e hasonló kérelmeknek.” „Méltóságos Képviselő­k Kelt könyörgésem 1935 és IV. hó 22-én Kézcsókoláss ■Jóságos Uram! özvegy , Kövesi Antalt egy gyermekkel éhezem Egy 23 éves gyermekem el­mebeteg. Van még egy 13 éves fiam, egy 10 éves lá­nyom és egy 4 éves kislá­nyom. Én magam 1887-ben születtem. Az uram rokkant ember volt és 1931-ben meg­halt. Szentantalfán lakom egy fél kis házban. 586 pengő bekebelezett adósságom van és ilyen nagy adósságban nem tudok élni. Arra kérem Méltóságos Uramat kézcsókolással, hogy egy kis kenyérre, valót, vagy egy kis kenyeret szíveskedne nyújtani. Bizony mert már két hete, hogy a házamnál egy falat kenyér sincs és igen nagy szegénységben szenve­dünk. Eg kemény, kiégett rossz földem van és ezért ke­veset terem. Most már a leg­utolsó ponton állok és kérem Méltóságos Uramat, hogy szíveskedne a szegény árvá­kat és a szegény özvegyet meghallgatni és egy falat ke­nyérrel m­egsegíteni. Kézcsó­­kolással Méltóságos Uram, tessék meghallgatni éhező gyermekeimet.” Vadászy Lajos szentantal­­fai közjegyző javaslata alap­ján 5 pengő segélyben része­sítették Köves­ Antalnét az­zal, hogy a közjegyző titok­ban adja át a segélyt . Nem érdemtelen fölvetni a kérdést, hogy mi­lyen úton is lett Darányi Kálmán 1931-ben képviselő. Több mint 100 fizetett kor­tes agitált Darányi választó­­kerületében jelölése és meg­választása érdekében. Ami­kor végül is sikerült megvá­­laszttatni, természetesen a képviselő úr több kortes „fá­radozásait” nem koronálta. A jutalmat hiányoló kortesek egyikének levelét idézzük: „Ónagyméltóságú Kegyelmes Uram! Alázatos kéréssel fordulok Kegyelmességedhez, hogy az elmúlt képviselő választás­kor, vagyis 1931-ben az aján­lási íveket én vittem a köz­ség területén is. Igen sokat jártam, fáradtam és gyűjtöt­tem. Rászedtem 213 embert, hogy írja alá az ajánló ívet. A munka megkezdésekor megígérték, hogy egy-egy fő­től, akikkel aláíratom az ívet, 20 fillért kapok. Én a mun­kát be is fejeztem és vártam a kifizetést, de még a mai na­pig sem kaptam azt meg. Ab­ban az időben nem győztem­ rá várni és kénytelen voltam elmenni Balatonfüredre, ahol felkerestem dr. Demeter György ügyvéd urat, mint fő­kortest, hogy legyen szíves a nekem járó kortespénzt kifi­zetni, mivel hallottam, hogy -­okan megkapták. Az ügyvéd ■ír azt mondta, hogy Pálfy Zsigmond a volt pénztáros meghalt, eltemették és ezzel elégedjek meg. De én még nem hallottam olyan pénztá­rost, hogy a pénztárral együtt eltemették volna Igen jól es­ne Kegyelmes Uram, ha 4 év után végre megkapnám a na­kem járó összeget. Felsőőrt, 1935. március 31. Maradok alázatos szólam­a, mint vá­­lasztópolgára. Heller József ” Ha Heller József él még, csak ő tudja megmondani, hogy megkapta-e végezetül is a reklamált kortespénzt. * Darányi Kálmán képviselő úr dossziéja több száz könyörgő levelet tartal­maz, amelyet 1935-ben írtak hozzá a választói. A kérel­mek közül azonban csak né­hány volt eredményes — 5 v­ingő erejéig. A kortesek és csendőrök mint az ,,állatot” terelték a népet, hogy „válasszon bölcs honatyát” A törvényhozó Jarányi Kálmán miniszter ír képviselővé alasztási után már pcgálta­­mi ppm törődött t rpi^ef : S'»r»r)nra 9 'V- - ’ 1 ójvmc'5'* p po. '1' "'; :'r3„ pz árv^á'* a7 ni De mit nánta Dsré-’d '’'álmán és a hozzá hasonló bölcs” törvényhozó helv ,mint pusztul el szép fa­junk." NADASD1 PA ír

Next

/
Thumbnails
Contents