Napló, 1970. május (Veszprém, 26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

2 Hivatalos beismerés: Saigoni csapatok Kambodzsában Külpolitikai összefoglaló A KAMBODZSAI VÁLSÁG egyre veszélyesebb mé­reteket ölt. A saigoni kormány nyíltan beismerte, hogy 6 500 dél-vietnami katona amerikai repülőgépek és tüzér­ség támogatásával amerikai tanácsadók közreműködésével offenzívát indított kambodzsai szabadságharcosok ellen. A hírt az amerikai szóvivő is megerősítette. Az amerikai szenátusban azonnal élesen reagáltak a kambodzsai ame­rikai beavatkozás ellen. A pekingi rádió ismertette a Zsenmin Zsipao szer­kesztőségi cikkét amely figyelmeztette a Egyesült Államo­kat, hogy az indokínai helyzettel kapcsolatban túlbecsüli erejét. A kínai lap megállapítja, hogy az indokínai fél­szigeten teljesen új helyzet jött létre. Elmúlt az az idő, amikor Indokína ki volt szolgáltatva az Egyesült Államok kénye-kedvének. A középeurópai időszámítás szerint, ma hajnalban el­hangzott Nixon-beszéd derít fényt Washington kambod­zsai döntésére. Egy dolog bizonyos a megfigyelők szerint: az amerikai elnök elődeihez hasonlóan nagy horderejű döntésre kényszerült. Ha kiterjeszti a háborút egész In­­dokínára, úgy könnyen személyes politikai karrierjébe kerül, ha nem, akkor az úgynevezett „vietnamizálási” ter­vek kerülnek veszélybe. A KÖZEL-KELETRŐL is állandóan harcokról adnak hírt a telexgépek. Az izraeli kormány azzal próbálja zsa­rolni Washingtont, — újabb harci repülőgépek eladására — hogy szovjet pilóták rendszeresen repüléseket végeznek az EAK területén, bár a tűzszüneti vonalat nem hatolják át. Ezzel a manőverrel foglalkozott — az Al Ahram tu­dósítása szerint — az egyiptomi külügyminisztérium poli­tikai tervező bizottsága. Mahmud Riad külügyminiszter vezetésével a bizottság a következő megállapításokat tette: Izrael — háta mögött az Egyesült Államokkal — el akarja torzítani a közel-keleti válság jellegét. Az arab te­rületek izraeli megszállásának ügyét szovjet és amerikai érdekek harcává akarják tenni. Az AP hírüügynökség washingtoni keltezésű jelen­tése szerint „Nixon elnökre erős nyomás nehezedik, hogy adjon el több repülőgépet Izraelnek”. Ziegler, a Fehér Ház szóvivője, és Richardson helyet­tes külügyminiszter szerdán jelezték, hogy az izraeli ké­résnek megfelelően Washington „felülvizsgálja” a hely­zetet. a szövetségi gyűlés adomá­nyozott az ország felszabadí­tásában a néphadsereg meg­teremtésében, a szocialista építésben és a Szovjetunió­hoz fűződő testvéri kapcso­latok megszilárdításában szerzett kiemelkedő érde­meinek elismeréséül. Ezt követően az ország fel­­szabadulásának 25. évfordu­lója alkalmából Ludvik Svo­­boda magas állami kitünte­téseket — köztársasági ér­demrendet, vörös zászló ér­demrendet, munkaérdemren­det, érdemes művész címet és Klement Gottwald állami díjat — nyújtott át 29 kol­lektívának és 149 személy­nek, a gazdasági, politikai, kulturális és tudományos élet legkiválóbb dolgozóinak. Saigoni csapafok kambodzsai támadásai A saigoni kormány szóvi­vője közölte, hogy több mint 6500 dél-vietnami katona amerikai repülőgépek és tü­zérség támogatásával, amer­­­­kai tanácsadók közreműk­­­ödésével szerdán offenzívát indított a Dél-Vietnam terü­­letére benyúló nagy kam­bodzsai kiszögellés ellen. A „Teljes győzelem—42” elne­vezésű hadművelet az első olyan, amelyről a saigoni kormányzat hivatalosan be­ismerte, hogy kambodzsai te­rület ellen folyik. A hírt egy saigoni amerikai szóvivő is megerősítette. SALT-munkaülés Bécsben Csütörtökön megtartotta ötödik munkaülését a straté­giai fegyverzet korlátozásá­ról tárgyaló szovjet és ame­rikai küldöttség. A bécsi kon­ferenciához közelálló körök szerint a másfél órát tartó munkaülés még mindig az álláspontok kölcsönös tisztá­zását szolgálta. Az ülés után hivatalosan bejelentették, hogy a küldöttségek a követ­kező munkaülésüket szerdán az amerikai nagykövetség épületében tartják meg. Az említett körök szerint a csü­törtöki tárgyalás változatla­nul „tárgyszerű” légkörben folyt le. Konkrét javaslatok nem hangzottak el a straté­giai nukleáris fegyverek kor­látozására vonatkozólag. Kölcsönös megegyezés sze­rint a tárgyalások menetéről nem adnak ki hivatalos köz­leményt. Kitünte­tték Svoboda elnököt Ludvik Svoboda hadsereg­­tábornok, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság elnöke, csütörtökön a prágai várban rendezett ünnepségen Gustáv Husáknak, a CSKP KB első titkárának, valamint Dalibor Hanesnek, a szövetségi gyű­lés elnökének kezéből átvet­te a Csehszlovákia hőse ki­tüntetést, amelyet a CSKP KB elnökségének javaslatára Kambodzsában folytatódnak a harcok. Képünkön: egy kormánykatona tüzel a támadó gerillákra. NAPLÓ Abba Eban repülőket kér Abba Eban izraeli külügy­miniszter csütörtöki sajtóér­tekezletét arra használta fel, hogy támadja a Szovjetunió közel-keleti politikáját és is­mét katonai segítséget kérjen az Egyesült Államoktól. Az izraeli külügyminiszter sajtóértekezletén felszólítot­ta az Egyesült Államokat, hogy szállítsa le az általa megígért hadirepülőgépeket és ugyanúgy, mint az izraeli kormány minap nyilvános­ságra hozott nyilatkozata, e követelését ő is azzal az ál­lítással indokolta, hogy Egyiptomban szovjet pilóták „operatív repüléseket” hajta­nak végre. Mim Diva-'v? Indokínáról van szó ... „A kambodzsai népnek, az államcsíny után egy hónap­pal tragikus mérleget kell megvonnia. Vietnami szár­mazású polgári lakosok ezrei koncentrációs táborokban, feldúlt és felégetett falvak százai a saigoni adminisztrá­ció csapatai, amerikai ta­nácsadók irányításával az ország egyes területein há­borút robbantottak ki, nép­felkelések és tömeggyilkos­ságok” — ily módon összegezi a Kambodzsában a közel­múltban lezajlott történése­ket a svájci VORWÄRTS. A kambodzsai történések részletes taglalása mellett a világsajtó kidomborítja a fej­lemények átfogó jellegét. Mint a párizsi PERSPECTI­VES címben érzékelteti: „A vietnami háborútól az indo­kínai háborúig.” Ezekkel az összefüggésekkel foglalkozik a LE MONDE Nixon elnök­nek a vietnamizálásról szóló április 20-i beszédét kom­mentálva. Rámutat a cikk, hogy amikor Nixon ismét a vietnamizálásra utalt mint az amerikai kormányzat indo­kínai politikája megjelenési formájára, megismételte tá­mogatási készségét a saigoni rezsimnek. A továbbiakban a LE MONDE cikke foglalko­zik a nemzeti felszabadítá­­si front megalakulásával Kambodzsában és hozzáfűzi, hogy „jóllehet a saigoni erők tömegesen lépnek közbe, a helyzet nagyon nehéz a Lon Non kormányzat számára, amely minden meggyőző erő nélkül megkísérli letagadni a vietnamiak tömeges legyil­kolását.” A világsajtó igen sok képet jelentet meg a sarokba szo­rult kambodzsai kormányzat tömegmészárlásairól. A semleges Svédországban megjelenő SVENSKA DAG­BLADET, jelentős példány­számban megjelenő napilap, nagyméretű fotót közölt a vérengzést túlélő szemé­lyekről, a következő cím alatt: „A tömeggyilkosságok elszigetelik az államcsínnyel hatalomra jutott kormány­zatot.” A NEW YORK TIMES már egy korábbi számában „kam­bodzsai katonai helyzetről” beszélt és latolgatta az eset­leges fokozottabb amerikai beavatkozás kimenetelének eshetőségeit. „Belesüppedhe­tünk — írja többek között a lap — egy új front mocsa­rába, amely valószínűleg nem bizonyul döntőbbnek, mint azok a csataterek, amelyeken már lekötöttük magunkat.” Francia lapok részletesen számolnak be arról, hogy a népi ellenállással szemben milyen nehéz helyzetbe ke­rült a kambodzsai kormány­zat. „Lan Nol: „Segítség” — írta nagybetűvel a COMBAT francia napilap első oldalán, közvetlenül az után, hogy a kambodzsai kormányzat fegy­vert igénylő első segélykéré­se napvilágot látott. A kam­bodzsai vezetés ez első, és címzés nélkül feladott se­gélykéréséről nem volt ne­héz megállapítani: „Ez az Egyesült Államoknak szól.” „Minthogy a helyzet ál­landóan rosszabbodik — hangzott a LE FIGARO egy cikkének címe a második se­gélykérés elhangzása után — új üzenetben sürgeti a kam­bodzsai kormány az ameri­kai katonai segítséget.” A lap a továbbiakban leszöge­zi, hogy „semmi sem árulja el jobban a khmer vezetők zavarát és riadalmát, mint a második SOS jel.” A lap be­számol a Fehér Ház ama be­jelentéséről, hogy az Egye­sült Államok kormányzata megvizsgálja a kérdéseket, és azokra Nixon elnök választ ad majd. A WASHINGTON POST értesülése szerint a Phnom Penh-i kormány felkérte az Egyesült Államokat, hogy légiereje bombázza a Viet- Cong kambodzsai hadállása­it.” A NEW YORK TIMES ér­tesülése szerint az amerikai kormányzat egyből elhatá­rozta, hogy 1500 automata­fegyvert haladéktalanul, 4-5 ezret pedig két vagy három héten belül ad a fegyverhi­ányban szenvedő kambod­zsai népnek, hogy fűzze szo­rosabbra szolidaritását az amerikai imperialista ag­­resszorokkal szemben.” Malik indonéz külügymi­niszter felvetette azt az öt­letet, hogy a kambodzsai kér­désben tartsanak racionális tanácskozást, „vagyis emelje­nek valamiféle spanyolfalat, amellyel leplezni lehetne az imperialista beavatkozást” —­­írja a PRAVDA egyik kom­mentárjában. „Az Egyesült Államok er­kölcsi és politikai igazolást próbál biztosítani magának a közvélemény szemében ah­hoz, hogy Kambodzsát nyíl­tan bevonja az agresszió öve­zetébe” — hangzik az IZ­VESZTYIJA kommentárja. Szolidaritásnak a világ haladó erőivel A kommunista- és munkáspártok képviselői tavalyi moszkvai tanács­kozásáról kiadott dokumentum mind­járt bevezetőjében szögezi le: „A ki­alakult helyzet megköveteli a kom­munisták és az összes antiimperialista erők akcióegységét avégett, hogy a mind újabb lehetőségek maximális ki­használásával, szélesebb körű táma­dást bontakoztassanak ki az imperia­lizmus ellen, a reakció és a háború erői ellen­”. Ez a programadó dokumentum nem­hogy vesztene aktualitásából, de nap­jaink eseményeinek fényében mind nagyobb időszerűségre tesz szert. Egy­részt azért, mert az imperializmus a tanácskozás óta eltelt idő alatt min­den vonalon fokozta támadásait a nemzeti függetlenségüket védelmező népek, valamint világszerte a dolgozók demokratikus vívmányai ellen. Igaz, az imperializmus képtelen visszasze­rezni az elveszített történelmi kezde­ményezést. Mi sem bizonyítja jobban, mint a vietnami háború, hogy micsoda nagy különbség van az imperializmus agresszív tervei és a tervek megvaló­sításának tényleges lehetőségei között. De tény az, hogy Washington gyakor­latilag befagyasztotta a vietnami kér­dés rendezéséről folyt párizsi tárgya­lásokat és az agresszió kiszélesítésére törekszik egész Indokínában. A már­cius 18-i kambodzsai puccs minden­nél világosabban leleplezi ezt a szán­dékot. Az imperialisták nem hagynak fel a területrabló Izraelnek nyújtott támogatással és ezáltal állandósítják a közelkeleti válságot. Nem hagynak fel a forradalmi Kuba eltiprásának ter­veivel. Európában Washington és szö­vetségesei mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák a NATO életét, erő­sítsék szervezetét, s fenntartsák az Egyesült Államok „katonai jelenlé­tét” az európai kontinensen. A Föld­közi-tenger térségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szolgál a 6. amerikai flotta és az ka­tonai támaszpontrendszer, amely ve­szélyezteti a béke ügyét ebben a tér­ségben. Hogy mit jelent az amerikai jelenlét a Földközi-tengeren, arra ép­pen eléggé jellemző a ciprusi helyzet többszöri kiéleződése, a görögországi fasiszta puccs és a puccsista ezredesek fenntartásához nyújtott NATO-támo­­gatás. Délkelet-Ázsiában és a Távol-Kele­ten a SEATO, az ANZUS, az úgyne­vezett amerikai—japán biztonsági szerződés jelent szüntelen fenyegetést a térség népeinek, nemzeti függetlensé­gére és haladó vívmányaira. Különö­sen szembeszökő kihívás az imperia­lizmus távol-keleti politikája a koreai nép ellen, amely hazája békés újra­egyesítéséért küzd. Latin-Amerikában a „Szövetség a haladásért” program, s különösen annak nixoni értelmezése vezet oda, hogy katonai junták szá­molnak, le a demokratikus és szabad­ságtörekvésekkel. Mindez a kihívás, fenyegetés, erő­szak és elnyomás a népeket és a de­mokratikus mozgalmakat világszerte az ellenállás fokozására készteti. Hiá­ba volt a kambodzsai puccs, az ameri­kaiak ezzel csak siettették Indokína népes egységfrontjának létrejöttét: azt, hogy vietnamiak, laosziak és kam­bodzsaiak váll-váll mellett küzdjenek a betolakodók és hódítók, s azok ki­szolgálói ellen. Az arab egység növe­kedése, a palesztinai felszabadító szer­vezetek megerősödése, a földközi-ten­geri haladó erők akcióegységet sürge­tő értekezletei is hasonló folyamatokra utalnak. Igen nagy jelentősége van annak, hogy a fejlett tőkés országokban, ma­gában az Egyesült Államokban is erő­södnek a demokratikus mozgalmak, mind szélesebb tömegek küzdenek a faji megkülönböztetés, a rendőri ke­gyetlenség, a szellem szabadságának elnyomása ellen. A tőkés kizsákmá­nyolásra válaszul harcos sztrájkokat rendeznek Olaszországban, Angliában, Amerikában. Az értelmiségiek, a sza­badfoglalkozásúak, az Egyesült Álla­mok vallásos köreinek képviselői is egyre aktívabban kapcsolódnak be a társadalmi tiltakozás mozgalmába és a békemozgalomba. „Hogy véget vethessenek az impe­rializmus bűnös tevékenységének, amely még szörnyűbb csapásokat hoz­hat az emberiségre — hangoztatta a moszkvai tanácskozás dokumentuma — a munkásosztálynak, a demokrati­kus és forradalmi erőknek, a népeknek egyesülniük kell és közösen kell fel­lépniük. Megfékezni az agresszort, megmenteni az emberiséget az impe­rializmustól — ez a küldetés jutott a munkásosztály és minden imperialista­­ellenes erő osztályrészéül, amely a bé­kéért, a demokráciáért, a nemzeti függetlenségért és a szocializmusért harcol”. Az értekezleten képviselt kommu­nista és munkáspártok, történelmi fe­lelősségük tudatában egységes akciók­ra szólították fel mindazokat, akik készek harcolni a békéért, a szabadsá­gért és a haladásért. A tanácskozás egész menete és az elfogadott doku­mentumok világosan kifejezik annak a szükségszerűségnek a felismerését, hogy egy széles antiimperialista ösz­­szefogás magva és fő ereje a kommu­nista világmozgalom. Az imperialista­ellenes erők harcának bázisa: a szoci­alista világrendszer, amelynek egy­sége, összeforrottsága — a küzdelem sikerének záloga. Jelenleg a proletárinternacionaliz­­mus új tartalmat nyer, úgyis megje­lenik, mint szocialista internacionaliz­mus, vagyis mint a szocialista országok dolgozói széles rétegei nemzetközi szo­lidaritásának elve, mint a szocializ­mus világrendszeréhez tartozó álla­mok nemzetközi szolidaritásának el­ve, amely kiterjeszti hatósugarát a világszerte folyó antiimperialista küz­delemre. Lenin a mozgalmat arra fi­­g­elmeztette, hogy érezze át a mun­kásosztály nemzetközi küldetésével já­ró felelősséget. Ez a küldetés az igazi internacionalista irányvonal követke­zetes megvalósítására kötelez. A dolog lényege, mint Lenin mondotta —­ „nem az internacionalizmus meghir­detése, hanem az, hogy még a legne­hezebb időkben is képesek legyünk tettekben internacionalisták lenni”. Ezek a tettek a moszkvai tanács­kozás máig érvényes értelmezésében — magukban foglalják mindenekelőtt a vietnami nép sokoldalú támogatását, az arab népek igazságos ügyének győ­zelméhez nyújtott támogatást, a fa­siszta veszély ellen folytatott nemzet­közi küzdelmet Európában és az egész világon. Az imperialistaellenes erők akció­ egységének alapvető láncszeme ma­rad az a harc, amelyet a háborús ve­szély, a népeket továbbra is tömeg­­pusztítással fenyegető termonukleáris világháború veszélye ellen, a tartós békéért vívnak. Természetesen — ahogy erre a moszkvai dokumentum is rámutat — saját népünk érdekeinek, a szocializ­mus közös ügyének önzetlen és oda­adó szolgálata elengedhetetlen feltéte­le annak, hogy a kommunista és mun­káspártok egységes akciói, összefogva a világ haladó erőivel eredményesek legyenek, hogy biztos legyen sikerük kitűzött történelmi céljaik elérésében. Szabó L. István Péntek, 1970. május 1.

Next