Napló, 1973. január (Veszprém, 29. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-03 / 1. szám

A­Z EURÓPAI BIZ­TONSÁG ÜGYE két­ségtelenül megtette az első lé­pést azzal, hogy Helsinkiben megkezdődött az el készítő nagyköveti érte­kezlet. A végállomás, amely­re az van írva: „Békés, biz­tonságos, kollektívan együtt­működő Európa” még messze van ugyan, de már maga a tény, hogy kontinensünk po­litikai szerelvényének menet­levelére világos irányvonalat írtak — megkönnyebbülést hozott. önként adódik a következ­tetés, ami jó Európának, mi­ért ne lehetne jó a világ más, kontinensünk gondjaihoz ha­sonló vagy annál olykor még nagyobb nehézségekkel küz­dő térségeinek. S e vonatko­zásban mindenekelőtt Ázsia jön számításba. E hatalmas kontinens 1945 óta egyfolytá­ban véres háborúk színhelye, amelyek közül a legnagyob­bak mindig a szemben álló világrendszerek összetűzésé­nek jellegét is magukon vi­selték. (Kínai felszabadító háború, a koreai háború és a vietnami háború.) Az utóbbi évek nemzetközi eseményei és átcsoportosulásai az ázsiai viszonyokban — amerikai— kínai, japán—kínai, szovjet— kínai, szovjet—japán, szovjet —­indiai viszony, a Bangla Desh megalakulásának fejle­ményei stb. — rendkívüli változásokat okoztak. S végül a vietnami nép hősi küzdel­me végképp szétzúzta az amerikai katonai győzelem reményét Indokínában. Reáli­sabb tehát a politikai rende­zés lehetősége, amely nem történhet másképpen, mint az Egyesült Államok távozásá­val Vietnamból. Mindezek a körülmények újra igen aktuálissá tesznek egy régebbi szovjet javasla­tot. A szovjet külpolitika, a bonyolult és egyre bonyolódó ázsiai képlethez keresett és keres olyan megoldási módot, amely elég általános ahhoz, hogy a térség olykor ellenté­tes érdekeit ugyan magába foglalja, de egyben elég konkrét is ahhoz, hogy ne csupán kívánalmak puszta deklarációja maradjon, ha­nem Ázsia országait és népeit fenyegető legfőbb veszély, a kontinensen kirobbanó hábo­rú vagy háborúk meghiúsítá­sát szolgálja. A szovjet kül­politika ezt a problémát egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer kialakításával látja megoldhatónak. Az ötlet, a kezdeményezés, mint emlékezetes, a kommu­nista és munkáspártok 1969-es moszkvai értekezletén kezdte megkapni a körvona­lait, Leonyid Brezsnyev be­szédében, aki kijelentette: „Véleményünk szerint az ese­mények menete napirendre tűzi egy ázsiai kollektív biz­tonsági rendszer megteremté­sének feladatát. E­Z AZ INDÍTÁS ÁL­TALÁNOS nemzet­közi feltűnést keltett, bár külpolitikai szakértők jól tudták, hogy gyors megoldás­ra nem lehet számítani, hi­szen az elérendő célhoz veze­tő úton rendkívüli akadályo­kat kell legyőzni. Érthető hát, hogy az ázsiai kollektív biz­tonsági rendszer tervezése még nem öltött testet. (Egye­bek között azért sem, mert ha kollektív rendszerről van szó, ennek megjelenési for­máját is kollektívan, a rész­vevők közös erejével, együt­tes hozzájárulásával kell ki­alakítani.­ Ma tehát a tapoga­tózások, a fontolgatások kon­zultációs szakaszában va­gyunk. A szo­vjet javas­lat KÖZÉPPONT­JÁBAN a békés együttélés sarkalatos tételei állnak: az erőszakról való le­mondás, az államok közötti kapcsolatokban; a szuvereni­­tásnak és a határok sérthetet­lenségének tiszteletben tartá­sa; a belügyekbe való be nem avatkozás; a széleskörű gaz­dasági és egyéb együttműkö­dés a teljes egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. Megállapítható, hogy a tér­ség államainak túlnyomó többsége kisebb vagy na­gyobb mértékben érdeklődést tanúsít az ázsiai kollektív biztonsági rendszer iránt, mert felismerte annak stabi­litást szolgáló s így az orszá­gok égetően szükséges belső, mindenekelőtt gazdasági te­endőit elősegítő tendenciáját. A Szovjetunió az elmúlt más­fél évtizedben hathatós gaz­dasági, műszaki, tudományos együttműködést épített ki In­diával, Irakkal, Afganisztán­nal, Iránnal és több más ázsiai fejlődő országgal és ezzel mintegy ízelítőt adott a gazdasági összefogás óriási lehetőségeiből. A Szovjetunió által java­solt ázsiai biztonsági rend­szer ügyének további sorsát illetően különösen három or­szágnak — az Egyesült Álla­moknak, Kínának és Japán­nak — álláspontja lehet sors­döntő. Ami Amerikát illeti, ta­gadhatatlan, hogy az Egye­sült Államok áz­­ai politikája kínos és kényszerű átértéke­lés állapotában van. Ameri­kának van mit tartania egy kollektív biztonsági rendszer­ kialakulásától. Az Egyesült Államok tudvalévően nemű ázsiai hatalom, hanem éppen Ázsiába betolakodó, hódító, vagyis a kontinens békéjét és biztonságát veszélyeztető or­szág. A vietnami agresszió s annak csúfos sorsa nem nö­velte az amerikaiak iránti bizalmat Ázsiában s termé­szetesen jogos bizalmatlansá­got hozott a nixoni „átérté­kelt politika” várható áldá­sait illetően is. S ezen nem segít az sem, hogy az ameri­kai politika a kínai szovjetel­­lenesség erősödésének mérté­kében egyre inkább kacérko­dik Pekinggel. Nincs termé­szetesen kizárva hogy egy adott pillanatban Washington is valamiféle hajlékonyabb álláspontot foglalhat el az ázsiai biztonsági rendszer kérdésében. S főleg senki sem mondhatja meg ponto­san, hogy milyen további el­tolódások mennek majd vég­be az ázsiai erőviszonyokban a következő években, s mi­lyen mértékben lesz képes ehhez alkalmazkodni az Egyesült Államok. Minden­esetre az ázsiai biztonsági rendszer kialakítása kérdésé­ben az Egyesült Államok ma negatív értelemben bizonyta­lansági tényezőnek látszik. A másik nagy kérdőjel: Ja­pán álláspontjának alakulá­sa. Ázsia elsőszámú tőkés gazdasági hatalma ma a Washington—Peking—Moszk­va—Tokió némiszögben mo­zog és politizál. Mindebből az következik, hogy Japán min­den valószínűség szerint több értelmű álláspontot fog elfog­lalni az ázsiai biztonsági rendszer kérdésében. Ez bi­zonyos lehetőséget adhat a szovjet külpolitika számára a megfelelő szívós munkára. Ina első szava a szovjet kezdeménye­zésre az elutasítás, sőt az ingerült rágalmazás volt. Azt állították Peking­­ben, hogy a Szovjetunió a kollektív biztonsági rendszer­rel Kína bekerítésére törek­szik. A helyzet pedig az, hogy a Szovjetunió kollektív biz­tonságot javasol és hatalmas ereje részvételét ígéri az eb­ben közreműködőknek állami biztonságuk, függetlenségük, békéjük és nem utolsó sorban határaik sérthetetlensége vé­delmében. Kína viszont vagy nyíltan, vagy kifürkészhetet­len, fenyegető hallgatásba burkolózva szinte minden ve­le határos állammal szemben területi követeléssel lép fel. Kína tehát, legalábbis egyelőre, ádáz ellensége az ázsiai biztonsági értekezlet eszméjének. S a körülmény természetesen igen nehézzé teszi az előrehaladást, hiszen a földrész egyik vezető ha­talmáról van szó. N­e feledjük azon­ban, hogy az össz­európai biztonsági rendszer megteremtéséért folytatott harc kezdetén sem volt sokkal biztatóbb a hely­zet, például a Német Szövet­ségi Köztársaság vonatkozá­sában. Az ázsiai kollektív bizton­sági rendszer javaslatának — egyebek között — éppen át­tetsző világosságában, egy­szerűségében van a nagy ere­je. Hiszen a kérdés lényege nem az, hogy mi lenne, ha­nem az, hogy minek az érde­kében ajánlatos kollektív megállapodásra jutniuk az ázsiai országoknak, népek­nek. Biztonságos békéjük vé­delmében — ez a válasz. S aki már mindenképpen azt keresi, hogy mi, vagy ki el­len szól az összefogás, annak az a felelet: minden és min­denki ellen, aki Ázsiát saját hatalmi céljai és önző érde­kei szolgálatába akarná kény­szeríteni. Egy ázsiai kollektív bizton­sági rendszer kialakítása hosszú, göröngyös útjának csak a legkezdetén vagyunk. De a szovjet kezdeményezés nagy érdeme, hogy nyugta­lan világunk egyre neuralgi­­kusabbá váló pontja stabili­zálásának tervét idejében körvonalazta, s ezzel a meg­oldások megtalálásához elen­gedhetetlen álláspont-tisztá­zást megindította. Ez a poli­tika Európában bevált és Ázsiában is kedvező folyamat megindítását szorgalmazza. Nemes János Gondolatok az ázsiai biztonságról . A 20. szélességi körtől délre Folytatják az amerikaiak a VDK bombázását Napi külpolitikai kommentárunk A PEZSGŐSÜVEGEK PUKKANÁSA, a vidám, derűs, ünnepi hangulat után, amely szilveszter éjszakáján az egész világra jellemző, ismét megkezdődnek a dolgos, szürke hétköznapok. Egyszersmind a számvetés ideje is ez, nemcsak az előrenézésé. Az elmúlt esztendő fő jellemzőjének joggal nevezte Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök újévi üzenetében azt a tényt, hogy a szocialista államok közössége nagy si­kereket ért el. A sikerek mellett persze nem feledkezhetünk meg az árnyoldalakról, a nehézségekről, a bajokról sem. 1972-ben — ünnepélyes ígéretei ellenére — még mindig nem fejezte be indokínai háborús agresszióját az imperializmus vezető hatalma, az Egyesült Államok, sőt, éppen az esztendő utolsó heteiben zúdította minden korábbinál barbárabb lé­gibombázásait a VDK-ra. És nem szűnt meg az arab terü­letek megszállása sem az izraeli hódítók részéről. Ám a mérleg serpenyőjében mégis a pozitív eredmé­nyek oldalának van a nagyobb súlya. A szovjet—nyugat­német s a lengyel—nyugatnémet szerződések bonni rati­fikálásának, a Brandt—­Scheel kormány választási győzel­mének a reakciós ellenzékkel szemben, a két német ál­lam közti alapszerződés aláírásának, a Német Demokrati­kus Köztársaság elismertetésének államok egész sora által — és így tovább, sorolhatnám az eredményeket. Tovább fejlődött a szocialista népek baráti együttmű­ködése is a búcsúzó esztendőben. A sok tényező közül, amely ezt jelzi, a magunk részéről elsősorban a Leonyid Brezs­­nyev vezette szovjet párt- és állami küldöttség magyaror­szági látogatását emeljük ki. 1972 mérlege­ kedvező. A múlt évben elért eredmények továbbfejlesztését — például: az európai biztonsági konfe­rencia megvalósulását — várjuk 1973-tól. Bizonyosak le­hetünk benne, hogy ha a szocialista világrendszer erői 73-ban is ugyanúgy fejlődnek, gyarapodnak, mint a múlt esztendőben, akkor 1973 is elsősorban a nemzetközi ered­mények és sikerek éveként szerepel majd a történelemben. Vietnam mindkét részére ismét hullnak a bombák Az amerikaiak saigoni pa­ran­­noksága bejelentette, hogy 36 órás szünet után a légierő gépei kedden folytat­óik a demokratikus Vietnam bombázását a 20. szélességi körtől délre. A dél-vietnami bombázásokat már hétfőn al­konyatkor felújították, mind­­ös . 24 órás szünet után s­­■­ hajnalig 44 hullámban t­ámadták főleg ,, fegyver­­­­es öve"- körzetében lé­vő szál­ területeket. . A DK-ban fogságba esett hrminc amerikai pilóta­­a­­wa­s­lingtoni kongresszushoz illet­­ett nyilatkozatában ítél­te­­ a demokratikus Vietnam elleni amerikai légiháború eszkalációját és követelte a VD­C-val való békemegálla­podás haladéktalan aláírását. A nyilatkozat aláírói között van húsz olyan pilóta is is, akinek B—52-es óriásgépét december 18-a és 27-e között lőtte le a VDK légvédelme. A VDK légiterében nem­rég lelőtt egyik B—52-es ha­dászati bom­bavető pilóták a hanoi rádióban elhangzott nyilatkozatában kijelentette, fogságba esése után megte­kintette az amerikai bomba­vetők támadási célpontjai, de ott katonai objektumokat nem hitett. A földig lerom­bolt épülettömbök maradvá­nyai szemmel láthatóan vá­sárcsarnok, kórház és iskola romjai. Közölte azt is, hogy fogságba esése után embersé­ges bánásmódban, orvosi el­látásban részesült, s elegen­dő élelmet és ruhát kapott. Hanoi kész tárgyalni a háború befejezéséről A VDK bejelentette: kész folytatni a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a viet­nami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról. A VDK ismételten kijelen­tette, csak akkor újítja fel a megbeszéléseket az Egye­sült Államokkal, ha Was­hington visszaállítja az 1972. december 18-a előtti helyze­tet. Miután az Egyesült Álla­mok közölte, hogy 1972. de­cember 29-től beszünteti a 20. szélességi körtől északra fekvő területek bombázását, a VDK kész felújítani a tár­gyalásokat egyrészt Le Duc Tho, a VDK Párizsban tár­gyaló delegációjának külön­leges tanácsadója és Henry Kissinger amerikai nemzet­­biztonsági főtanácsadó, más­részt a két fél szakértői kö­zött. Párizs elővárosában ked­den folytatódtak a VDK és az Egyesült Államok de­cember 23-án félbeszakadt tárgyalásai­t egyelőre szak­értői szinten. VI. Pál pápa beszéde a „béke világnapján" V. Pál pápa vasárnap és hétfőn, újév napján a viet­nami béke érdekében mon­dott beszédet. Szavai meg­erősítették, hogy az el­múlt napokban a Va­tikán diplomáciai lépéseket tett az érdekelt feleknél a bombázások megszüntetésére, a béketárgyalások felújítása érdekében. Január 1-ét a katolikus egyház „Béke Világnapnak” nyilvánította. Az egyházfő ebből az alkalomból mondott beszédében „reményét­ és megkönnyebbülését” fejezte ki azzal a hírrel kapcsolat­ban, hogy az Egyesült Álla­mok a 20. szélességi körtől északra felfüggesztette a VDK bombázását, s hogy kü­szöbön áll a fegyverszüneti tárgyalások felújítása. VI. Pál, a továbbiakban kijelen­tette: a Vatikán az érdekelt jelekkel folytatott diplomá­ciai érintkezéseiben „nyoma­tékosan sürgette a bombázá­sok beszüntetését és a tár­gyalások újrakezdését”. 2 — NAPLÓ — 1973. január 3. szerda Január elsején kilencre bővült a Közös Piac tagjainak száma. Képünkön az Európai Gaz­dasági Közösség brüsszeli központja, amely előtt már kilenc zászlót lenget a szél. (A Napló képtávírója) Légicsata Izrael és Szíria között Egy szíriai katonai szóvivő kedden Damaszkuszban kö­zölte, hogy a déli órákban iz­raeli és szíriai harcigépek lé­gicsatát vívtak egymással, s az összecsapásban egy szíriai és egy izraeli gépet találat ért. Beiruti hivatalos források szerint az ütközet Faraya körzetében, Beiruttól mintegy 30 kilométerrel keletre a li­banoni—szíriai határ közelé­ben zajlott le. Mindkét lelőtt repülőgép libanoni területre zuhant. Tel Avivból cáfolták az izraeli gép lelövésének hí­rét. A beiruti nemzetközi repü­lőtér illetékesei úgy tudják, hogy Szíria lezárta légiterét a polgári járatok elől. Tiltakozó diáktüntetések Egyiptomban Az egyiptomi államveze­tésnek továbbra is súlyos gondokat okoz a belső politi­kai feszültség, amely a kairói és az alexandriai diákmeg­mozdulások nyomán alakult ki. A kairói egyetemeken fo­ganatosított letartóztatások a tiltakozó tüntetések újabb hullámát indították el. Hétfőn hajnalban zavar­keltés vádjával letartóztatták a kairói amerikai egyetem három hallgatóját, akik gép­kocsikból röpcédulákat szór­tak a város utcáin. Heath nyilatkozata Anglia közös pia csatlakozása alkalmából Nagy-Britannia közös piaci csatlakozása alkalmából ja­nuár 1-én hétfőn Edward Heath brit miniszterelnök nyilatkozatot adott a BBC rádió- és televízió­­ külföldi adásai számára. Beszédében az angol kor­mányfő többek között szólt a Közös Piac és a brit nem­zetközösség viszonyáról, han­goztatva, hogy Anglia külön szerződéseket kötött a nem­zetközösség tagjaival további kapcsolatok biztosítása céljá­ból. A Közös Piac politikai szervezetének kérdését érint­ve úgy vélekedett, hogy egy nemzetek feletti parlament létrehozása nem a legjobb módszer a közösség államain belül jelentkező problémák megoldására. Kifejezte meg­győződését, hogy az EGK megfelelő eszközökkel ren­delkezik ahhoz, hogy ellen­őrizhesse a problémák kidol­gozását és a szükséges hatá­rozatok végrehajtását. Három gyilkosság Észak-Írországban Három véres, értelmetlen gyilkolással kezdődött az északírországi újév: hétfőn megöltek egy fiatal katolikus jegyespárt, s holttestüket ke­reszt alakban fektették le az utca kövére. Keddre vir­radóra ismeretlen merény­lők sortüzet zúdítottak a Rolls-Royce Művek belfasti gyárának hat munkására, akik együtt tartottak munka­helyükre gépkocsin. .Az egyik, kétgyermekes munkás a helyszínen­­meghalt, hár­man megsebesültek. Edlina Stewart, az észak-ír polgárjogi szövetség főtitkára az MTI londoni tudósítójá­nak adott telefoninterjújá­ban ezeket a gyilkosságokat elemezte. Elmondotta, hogy az áldozatok között két­harmadnál is több a meg­gyilkolt katolikusok ará­nya. Az áldozatok­ nemcsak ismert és tisztelt demokra­ták, polgárjogi harcosok, ha­nem egyszerű katolikus munkások, akiket munkahe­lyi besúgók javaslatára, vagy csak találomra választanak ki a szélsőséges, unionista szervezetek. Ezeknek az öl­dökléseknek csupán az az egyetlen látható céljuk, hogy az unionistákkal szemben álló katolikus munkásokat megfélemlítsék, elűzzék munkahelyükről, s vissza­­kényszerítsék a katolikus „gettókba” — mondotta. e.

Next