Napló, 1973. január (Veszprém, 29. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-03 / 1. szám
AZ EURÓPAI BIZTONSÁG ÜGYE kétségtelenül megtette az első lépést azzal, hogy Helsinkiben megkezdődött az el készítő nagyköveti értekezlet. A végállomás, amelyre az van írva: „Békés, biztonságos, kollektívan együttműködő Európa” még messze van ugyan, de már maga a tény, hogy kontinensünk politikai szerelvényének menetlevelére világos irányvonalat írtak — megkönnyebbülést hozott. önként adódik a következtetés, ami jó Európának, miért ne lehetne jó a világ más, kontinensünk gondjaihoz hasonló vagy annál olykor még nagyobb nehézségekkel küzdő térségeinek. S e vonatkozásban mindenekelőtt Ázsia jön számításba. E hatalmas kontinens 1945 óta egyfolytában véres háborúk színhelye, amelyek közül a legnagyobbak mindig a szemben álló világrendszerek összetűzésének jellegét is magukon viselték. (Kínai felszabadító háború, a koreai háború és a vietnami háború.) Az utóbbi évek nemzetközi eseményei és átcsoportosulásai az ázsiai viszonyokban — amerikai— kínai, japán—kínai, szovjet— kínai, szovjet—japán, szovjet —indiai viszony, a Bangla Desh megalakulásának fejleményei stb. — rendkívüli változásokat okoztak. S végül a vietnami nép hősi küzdelme végképp szétzúzta az amerikai katonai győzelem reményét Indokínában. Reálisabb tehát a politikai rendezés lehetősége, amely nem történhet másképpen, mint az Egyesült Államok távozásával Vietnamból. Mindezek a körülmények újra igen aktuálissá tesznek egy régebbi szovjet javaslatot. A szovjet külpolitika, a bonyolult és egyre bonyolódó ázsiai képlethez keresett és keres olyan megoldási módot, amely elég általános ahhoz, hogy a térség olykor ellentétes érdekeit ugyan magába foglalja, de egyben elég konkrét is ahhoz, hogy ne csupán kívánalmak puszta deklarációja maradjon, hanem Ázsia országait és népeit fenyegető legfőbb veszély, a kontinensen kirobbanó háború vagy háborúk meghiúsítását szolgálja. A szovjet külpolitika ezt a problémát egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer kialakításával látja megoldhatónak. Az ötlet, a kezdeményezés, mint emlékezetes, a kommunista és munkáspártok 1969-es moszkvai értekezletén kezdte megkapni a körvonalait, Leonyid Brezsnyev beszédében, aki kijelentette: „Véleményünk szerint az események menete napirendre tűzi egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének feladatát. EZ AZ INDÍTÁS ÁLTALÁNOS nemzetközi feltűnést keltett, bár külpolitikai szakértők jól tudták, hogy gyors megoldásra nem lehet számítani, hiszen az elérendő célhoz vezető úton rendkívüli akadályokat kell legyőzni. Érthető hát, hogy az ázsiai kollektív biztonsági rendszer tervezése még nem öltött testet. (Egyebek között azért sem, mert ha kollektív rendszerről van szó, ennek megjelenési formáját is kollektívan, a részvevők közös erejével, együttes hozzájárulásával kell kialakítani. Ma tehát a tapogatózások, a fontolgatások konzultációs szakaszában vagyunk. A szovjet javaslat KÖZÉPPONTJÁBAN a békés együttélés sarkalatos tételei állnak: az erőszakról való lemondás, az államok közötti kapcsolatokban; a szuverenitásnak és a határok sérthetetlenségének tiszteletben tartása; a belügyekbe való be nem avatkozás; a széleskörű gazdasági és egyéb együttműködés a teljes egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. Megállapítható, hogy a térség államainak túlnyomó többsége kisebb vagy nagyobb mértékben érdeklődést tanúsít az ázsiai kollektív biztonsági rendszer iránt, mert felismerte annak stabilitást szolgáló s így az országok égetően szükséges belső, mindenekelőtt gazdasági teendőit elősegítő tendenciáját. A Szovjetunió az elmúlt másfél évtizedben hathatós gazdasági, műszaki, tudományos együttműködést épített ki Indiával, Irakkal, Afganisztánnal, Iránnal és több más ázsiai fejlődő országgal és ezzel mintegy ízelítőt adott a gazdasági összefogás óriási lehetőségeiből. A Szovjetunió által javasolt ázsiai biztonsági rendszer ügyének további sorsát illetően különösen három országnak — az Egyesült Államoknak, Kínának és Japánnak — álláspontja lehet sorsdöntő. Ami Amerikát illeti, tagadhatatlan, hogy az Egyesült Államok ázai politikája kínos és kényszerű átértékelés állapotában van. Amerikának van mit tartania egy kollektív biztonsági rendszer kialakulásától. Az Egyesült Államok tudvalévően nemű ázsiai hatalom, hanem éppen Ázsiába betolakodó, hódító, vagyis a kontinens békéjét és biztonságát veszélyeztető ország. A vietnami agresszió s annak csúfos sorsa nem növelte az amerikaiak iránti bizalmat Ázsiában s természetesen jogos bizalmatlanságot hozott a nixoni „átértékelt politika” várható áldásait illetően is. S ezen nem segít az sem, hogy az amerikai politika a kínai szovjetellenesség erősödésének mértékében egyre inkább kacérkodik Pekinggel. Nincs természetesen kizárva hogy egy adott pillanatban Washington is valamiféle hajlékonyabb álláspontot foglalhat el az ázsiai biztonsági rendszer kérdésében. S főleg senki sem mondhatja meg pontosan, hogy milyen további eltolódások mennek majd végbe az ázsiai erőviszonyokban a következő években, s milyen mértékben lesz képes ehhez alkalmazkodni az Egyesült Államok. Mindenesetre az ázsiai biztonsági rendszer kialakítása kérdésében az Egyesült Államok ma negatív értelemben bizonytalansági tényezőnek látszik. A másik nagy kérdőjel: Japán álláspontjának alakulása. Ázsia elsőszámú tőkés gazdasági hatalma ma a Washington—Peking—Moszkva—Tokió némiszögben mozog és politizál. Mindebből az következik, hogy Japán minden valószínűség szerint több értelmű álláspontot fog elfoglalni az ázsiai biztonsági rendszer kérdésében. Ez bizonyos lehetőséget adhat a szovjet külpolitika számára a megfelelő szívós munkára. Ina első szava a szovjet kezdeményezésre az elutasítás, sőt az ingerült rágalmazás volt. Azt állították Pekingben, hogy a Szovjetunió a kollektív biztonsági rendszerrel Kína bekerítésére törekszik. A helyzet pedig az, hogy a Szovjetunió kollektív biztonságot javasol és hatalmas ereje részvételét ígéri az ebben közreműködőknek állami biztonságuk, függetlenségük, békéjük és nem utolsó sorban határaik sérthetetlensége védelmében. Kína viszont vagy nyíltan, vagy kifürkészhetetlen, fenyegető hallgatásba burkolózva szinte minden vele határos állammal szemben területi követeléssel lép fel. Kína tehát, legalábbis egyelőre, ádáz ellensége az ázsiai biztonsági értekezlet eszméjének. S a körülmény természetesen igen nehézzé teszi az előrehaladást, hiszen a földrész egyik vezető hatalmáról van szó. Ne feledjük azonban, hogy az összeurópai biztonsági rendszer megteremtéséért folytatott harc kezdetén sem volt sokkal biztatóbb a helyzet, például a Német Szövetségi Köztársaság vonatkozásában. Az ázsiai kollektív biztonsági rendszer javaslatának — egyebek között — éppen áttetsző világosságában, egyszerűségében van a nagy ereje. Hiszen a kérdés lényege nem az, hogy mi lenne, hanem az, hogy minek az érdekében ajánlatos kollektív megállapodásra jutniuk az ázsiai országoknak, népeknek. Biztonságos békéjük védelmében — ez a válasz. S aki már mindenképpen azt keresi, hogy mi, vagy ki ellen szól az összefogás, annak az a felelet: minden és mindenki ellen, aki Ázsiát saját hatalmi céljai és önző érdekei szolgálatába akarná kényszeríteni. Egy ázsiai kollektív biztonsági rendszer kialakítása hosszú, göröngyös útjának csak a legkezdetén vagyunk. De a szovjet kezdeményezés nagy érdeme, hogy nyugtalan világunk egyre neuralgikusabbá váló pontja stabilizálásának tervét idejében körvonalazta, s ezzel a megoldások megtalálásához elengedhetetlen álláspont-tisztázást megindította. Ez a politika Európában bevált és Ázsiában is kedvező folyamat megindítását szorgalmazza. Nemes János Gondolatok az ázsiai biztonságról . A 20. szélességi körtől délre Folytatják az amerikaiak a VDK bombázását Napi külpolitikai kommentárunk A PEZSGŐSÜVEGEK PUKKANÁSA, a vidám, derűs, ünnepi hangulat után, amely szilveszter éjszakáján az egész világra jellemző, ismét megkezdődnek a dolgos, szürke hétköznapok. Egyszersmind a számvetés ideje is ez, nemcsak az előrenézésé. Az elmúlt esztendő fő jellemzőjének joggal nevezte Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök újévi üzenetében azt a tényt, hogy a szocialista államok közössége nagy sikereket ért el. A sikerek mellett persze nem feledkezhetünk meg az árnyoldalakról, a nehézségekről, a bajokról sem. 1972-ben — ünnepélyes ígéretei ellenére — még mindig nem fejezte be indokínai háborús agresszióját az imperializmus vezető hatalma, az Egyesült Államok, sőt, éppen az esztendő utolsó heteiben zúdította minden korábbinál barbárabb légibombázásait a VDK-ra. És nem szűnt meg az arab területek megszállása sem az izraeli hódítók részéről. Ám a mérleg serpenyőjében mégis a pozitív eredmények oldalának van a nagyobb súlya. A szovjet—nyugatnémet s a lengyel—nyugatnémet szerződések bonni ratifikálásának, a Brandt—Scheel kormány választási győzelmének a reakciós ellenzékkel szemben, a két német állam közti alapszerződés aláírásának, a Német Demokratikus Köztársaság elismertetésének államok egész sora által — és így tovább, sorolhatnám az eredményeket. Tovább fejlődött a szocialista népek baráti együttműködése is a búcsúzó esztendőben. A sok tényező közül, amely ezt jelzi, a magunk részéről elsősorban a Leonyid Brezsnyev vezette szovjet párt- és állami küldöttség magyarországi látogatását emeljük ki. 1972 mérlege kedvező. A múlt évben elért eredmények továbbfejlesztését — például: az európai biztonsági konferencia megvalósulását — várjuk 1973-tól. Bizonyosak lehetünk benne, hogy ha a szocialista világrendszer erői 73-ban is ugyanúgy fejlődnek, gyarapodnak, mint a múlt esztendőben, akkor 1973 is elsősorban a nemzetközi eredmények és sikerek éveként szerepel majd a történelemben. Vietnam mindkét részére ismét hullnak a bombák Az amerikaiak saigoni parannoksága bejelentette, hogy 36 órás szünet után a légierő gépei kedden folytatóik a demokratikus Vietnam bombázását a 20. szélességi körtől délre. A dél-vietnami bombázásokat már hétfőn alkonyatkor felújították, mindös . 24 órás szünet után s■ hajnalig 44 hullámban támadták főleg ,, fegyveres öve"- körzetében lévő szál területeket. . A DK-ban fogságba esett hrminc amerikai pilótaawaslingtoni kongresszushoz illetett nyilatkozatában ítélte a demokratikus Vietnam elleni amerikai légiháború eszkalációját és követelte a VDC-val való békemegállapodás haladéktalan aláírását. A nyilatkozat aláírói között van húsz olyan pilóta is is, akinek B—52-es óriásgépét december 18-a és 27-e között lőtte le a VDK légvédelme. A VDK légiterében nemrég lelőtt egyik B—52-es hadászati bombavető pilóták a hanoi rádióban elhangzott nyilatkozatában kijelentette, fogságba esése után megtekintette az amerikai bombavetők támadási célpontjai, de ott katonai objektumokat nem hitett. A földig lerombolt épülettömbök maradványai szemmel láthatóan vásárcsarnok, kórház és iskola romjai. Közölte azt is, hogy fogságba esése után emberséges bánásmódban, orvosi ellátásban részesült, s elegendő élelmet és ruhát kapott. Hanoi kész tárgyalni a háború befejezéséről A VDK bejelentette: kész folytatni a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a vietnami háború befejezéséről és a béke helyreállításáról. A VDK ismételten kijelentette, csak akkor újítja fel a megbeszéléseket az Egyesült Államokkal, ha Washington visszaállítja az 1972. december 18-a előtti helyzetet. Miután az Egyesült Államok közölte, hogy 1972. december 29-től beszünteti a 20. szélességi körtől északra fekvő területek bombázását, a VDK kész felújítani a tárgyalásokat egyrészt Le Duc Tho, a VDK Párizsban tárgyaló delegációjának különleges tanácsadója és Henry Kissinger amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, másrészt a két fél szakértői között. Párizs elővárosában kedden folytatódtak a VDK és az Egyesült Államok december 23-án félbeszakadt tárgyalásait egyelőre szakértői szinten. VI. Pál pápa beszéde a „béke világnapján" V. Pál pápa vasárnap és hétfőn, újév napján a vietnami béke érdekében mondott beszédet. Szavai megerősítették, hogy az elmúlt napokban a Vatikán diplomáciai lépéseket tett az érdekelt feleknél a bombázások megszüntetésére, a béketárgyalások felújítása érdekében. Január 1-ét a katolikus egyház „Béke Világnapnak” nyilvánította. Az egyházfő ebből az alkalomból mondott beszédében „reményét és megkönnyebbülését” fejezte ki azzal a hírrel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok a 20. szélességi körtől északra felfüggesztette a VDK bombázását, s hogy küszöbön áll a fegyverszüneti tárgyalások felújítása. VI. Pál, a továbbiakban kijelentette: a Vatikán az érdekelt jelekkel folytatott diplomáciai érintkezéseiben „nyomatékosan sürgette a bombázások beszüntetését és a tárgyalások újrakezdését”. 2 — NAPLÓ — 1973. január 3. szerda Január elsején kilencre bővült a Közös Piac tagjainak száma. Képünkön az Európai Gazdasági Közösség brüsszeli központja, amely előtt már kilenc zászlót lenget a szél. (A Napló képtávírója) Légicsata Izrael és Szíria között Egy szíriai katonai szóvivő kedden Damaszkuszban közölte, hogy a déli órákban izraeli és szíriai harcigépek légicsatát vívtak egymással, s az összecsapásban egy szíriai és egy izraeli gépet találat ért. Beiruti hivatalos források szerint az ütközet Faraya körzetében, Beiruttól mintegy 30 kilométerrel keletre a libanoni—szíriai határ közelében zajlott le. Mindkét lelőtt repülőgép libanoni területre zuhant. Tel Avivból cáfolták az izraeli gép lelövésének hírét. A beiruti nemzetközi repülőtér illetékesei úgy tudják, hogy Szíria lezárta légiterét a polgári járatok elől. Tiltakozó diáktüntetések Egyiptomban Az egyiptomi államvezetésnek továbbra is súlyos gondokat okoz a belső politikai feszültség, amely a kairói és az alexandriai diákmegmozdulások nyomán alakult ki. A kairói egyetemeken foganatosított letartóztatások a tiltakozó tüntetések újabb hullámát indították el. Hétfőn hajnalban zavarkeltés vádjával letartóztatták a kairói amerikai egyetem három hallgatóját, akik gépkocsikból röpcédulákat szórtak a város utcáin. Heath nyilatkozata Anglia közös pia csatlakozása alkalmából Nagy-Britannia közös piaci csatlakozása alkalmából január 1-én hétfőn Edward Heath brit miniszterelnök nyilatkozatot adott a BBC rádió- és televízió külföldi adásai számára. Beszédében az angol kormányfő többek között szólt a Közös Piac és a brit nemzetközösség viszonyáról, hangoztatva, hogy Anglia külön szerződéseket kötött a nemzetközösség tagjaival további kapcsolatok biztosítása céljából. A Közös Piac politikai szervezetének kérdését érintve úgy vélekedett, hogy egy nemzetek feletti parlament létrehozása nem a legjobb módszer a közösség államain belül jelentkező problémák megoldására. Kifejezte meggyőződését, hogy az EGK megfelelő eszközökkel rendelkezik ahhoz, hogy ellenőrizhesse a problémák kidolgozását és a szükséges határozatok végrehajtását. Három gyilkosság Észak-Írországban Három véres, értelmetlen gyilkolással kezdődött az északírországi újév: hétfőn megöltek egy fiatal katolikus jegyespárt, s holttestüket kereszt alakban fektették le az utca kövére. Keddre virradóra ismeretlen merénylők sortüzet zúdítottak a Rolls-Royce Művek belfasti gyárának hat munkására, akik együtt tartottak munkahelyükre gépkocsin. .Az egyik, kétgyermekes munkás a helyszínenmeghalt, hárman megsebesültek. Edlina Stewart, az észak-ír polgárjogi szövetség főtitkára az MTI londoni tudósítójának adott telefoninterjújában ezeket a gyilkosságokat elemezte. Elmondotta, hogy az áldozatok között kétharmadnál is több a meggyilkolt katolikusok aránya. Az áldozatok nemcsak ismert és tisztelt demokraták, polgárjogi harcosok, hanem egyszerű katolikus munkások, akiket munkahelyi besúgók javaslatára, vagy csak találomra választanak ki a szélsőséges, unionista szervezetek. Ezeknek az öldökléseknek csupán az az egyetlen látható céljuk, hogy az unionistákkal szemben álló katolikus munkásokat megfélemlítsék, elűzzék munkahelyükről, s visszakényszerítsék a katolikus „gettókba” — mondotta. e.