Napló, 1975. augusztus (Veszprém, 31. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-01 / 179. szám

A magyar nép rendítt­etetlen híve a békés egymás mellen élésnek (Folytatás az 1. oldalról) kérdésekre vonatkozó aján­lások elfogadására is és az e téren fennálló kapcsola­tok fejlesztésére. A magyar kormány meg­győződése, hogy a békés egymás mellett élés, a né­pek közeledése és barátsá­­sága feltételezi, egyben le­hetővé is teszi az államok termékeny együttműködé­sét a tudományok, a köz­oktatás, a kultúra és a tá­jékoztatás terén. Az egye­temes tudománynak, az em­beriség javát szolgáló együttműködésnek ragyo­gó, nyilvánvalóan mindnyá­junknak sokat mondó pél­dája volt a Szojuz—Apollo űrhajók kiválóan véghez­vitt közös programja. A magyar társadalom az emberi kultúra minden va­lódi értékét a sajátjának tekinti. Az egyetemes em­beri kultúra közkinccsé té­telét a gyakorlatban meg­valósítjuk, amikor Dante, Shakespeare, Moliere, Goe­the, Tolsztoj és más nagy írók, költők műveit nagy példányszámban kiadjuk, színpadra visszük. A mai nyugati kultúra értékeit is hozzáférhetővé tesszük mindenki számára. Mi hívei vagyunk az em­berek közötti kapcsolatok, a nemzetközi turizmus fej­lesztésének, az utazás, a világlátás további könnyí­tésének. A Magyar Népköz­­társaságban gyakorlatilag minden ember nyitót kaput talál, aki becsületes szán­dékkal érkezik hozzánk. Szocialista és nem szocia­lista országok viszonylatá­ban egyaránt jelentős két­oldalú turizmust bonyolí­tunk. A tízmilliós lélekszá­mú Magyarországra évente több mint 8 millió külföldi látogató érkezik, és három­milliónál több magyar ál­lampolgár látogat külföldre. A Magyar Népköztársaság már a gyakorlatban bizo­nyítja, hogy híve a kulturá­lis együttműködés, az infor­mációk, a személyi forgalom bővítésének, minden olyan ésszerű lépésnek, ami elő­segíti a népek és országok kölcsönös, jobb megisme­rését. E téren is csak ak­kor és úgy­­­ehet további, előrevezető lépéseket ten­nünk, ha kölcsönösen tisz­teletben tartjuk a partner országok szuverén jogait, törvényeit, amit értekezle­tünk is elvár, az előttünk fekvő, közösen kidolgozott okmányunk is igényel min­den résztvevő államtól. A kulturális együttműkö­dés, az információk cseréje kapcsán jelentkeznek külö­nösen az ideológiai különb­ségek. Mi is, akik itt­ ta­nácskozunk, különböző ideo­­lógiájú pártokat, különböző politikai rendszerű országo­kat képviselünk. De világos, nem azért jöttünk össze, hogy elfogadjuk egymás ide­ológiáját vagy á­llami poli­tikai rendszerét. Népeink, amelyeket képviselünk, azt várják tőlünk, hogy való­ban létező ideológiai és po­litikai különbségek ellenére szót értsünk, összefogjunk, és megállapodjunk azokban a közös tennivalókban, amelyeket el kell végez­nünk,­­hogy Európában bé­ke és biztonság legyen, hogy az államok, az országok hasznosan együttműködjenek a közös érdekű dolgokban népeink javára. Elnök elvtárs! Tisztelt küldöttek! Nagy és nehéz utat tet­tünk meg, amíg idáig, az európai biztonsági és együttműködési értekezlet mostani, harmadik szaka­száig eljutottunk. Sok ta­nácskozás, vita van mögöt­tünk, harcolnunk is kellett. Az enyhülésnek, a békének nem csak hívei, ellenzői is vannak. A gáncsvetőkkel meg kellett küzdeni idáig is, és nyilván ez a jövőben sem lesz másképp. Ez az értekezlet lezárja a múlt egy szakaszát és egy új, jobb békésebb világ­korszak jelzőjeként kerülhet a történelembe. Ha az itt képviselt országok felelősen folytatják a megkezdett munkát, és a népek állha­tatosan küzdenek a jövőben is a jó ügyért, akkor a hol­nap feladatait is megoldjuk. A magyar kormány az ér­tekezlet okmányával egyet­ért, küldöttségünk azt meg­bízatásának megfelelően alá­írja. Egyetértünk azzal­­ is, hogy 1977-ben az érdekelt képviselőinek egy újabb értekezlete áttekintse majd az addig megtett utat, s megvizsgálja a teendőket. Szeretném biztosítani önöket arról, hogy a Magyar Nép­­köztársaság és a békeszerű magyar nép minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet nemes céljai valóra válja­nak. Köszönöm figyelmüket! Az enyhülés hatalmas áramlatai még nagyobb lendületet nyernek (Folytatás az 1. oldalról) Lenin és amelyekért ma is harcol a szovjet nép. A tanácskozás meghatá­rozta a kereskedelmi-gaz­dasági, a tudományos és műszaki területen, a kör­nyezetvédelem területén, a kultúra és a művelődés te­rén kifejtendő együttmű­ködést, az emberek, intéz­mények és szervezetek kö­zötti kapcsolatok irányait és konkrét formáit is. Az együttműködés lehető­ségei most olyan területek­re is kiterjednek, amelyeken ez a hidegháború éveiben elképzelhetetlen volt. Ilyen például a béke és a népek közötti barátság érdekeit szolgáló széleskörű kölcsö­nös tájékoztatás. Nem titok, hogy az infor­mációs eszközök a béke és a bizalom céljait szolgál­hatják, de a viszálykodás mérgét is elhinthetik az egész világon, az országok és a népek között. Szeret­nénk remélni, hogy a ta­nácskozás eredményei a he­lyes irányt mutatják az e téren való együttműködés számára is. Az értekezlet számos fon­tos megállapodást fogadott el, amelyek a politikai eny­hülést katonai enyhüléssel egészítik ki. Ez is minősé­gileg új fokozat az államok közötti bizalom megszilárdí­tásában. A Szovjetunió következe­tes híve annak, hogy a ta­­nácskozást követően a kato­nai enyhülés tovább fej­lődjék. Az egyik elsőrendű feladat ezen a téren: megta­lálni a lehetőséget a kö­zép-európai haderőcsök­kentésre úgy, hogy az sen­kinek se csorbítsa a bizton­ságát. Vagy megfordítva: mindenkinek hasznára vál­jék. A tanácskozáson elért megállapodások sajátos po­litikai jelentősége és er­kölcsi ereje abban foglal­ható össze, hogy ezeket a megállapodásokat a részvevő államok legfőbb vezetői erő­sítik meg aláírásukkal. A közös és legfontosabb fela­datunk, hogy teljes érvényt szerezzünk ezeknek a meg­állapodásoknak. Mi abból indulunk ki, hogy az értekezleten kép­viselt valamennyi ország megvalósítja az elért meg­állapodásokat. Ami a Szov­jetuniót illeti, az pontosan így fog eljárni. Nézetünk szerint az érte­kezlet summája az, hogy a nemzetközi enyhülés mindinkább konkrét tarta­lommal telik meg. Az eny­hülés kézzel­foghatóvá té­tele a lényege mindannak, ami a békét Európában va­lóban tartóssá és megingat­­hatatlanná teheti. Ezzel összefüggésben mi a fegy­verkezési hajsza megszün­tetését, reális leszerelési eredmények elérését tesz­­szük az első helyre. Nagyon fontos az állam­közi kapcsolatok helyes és igazságos elveinek meghir­detése. Nem kevésbé fon­tos az is, hogy ezek az el­vek gyökeret verjenek a jelenlegi nemzetközi kap­csolatokban, gyakorlattá és a nemzetközi élet olyan tör­vényévé váljanak, amelyet senki sem sérthet meg. A mi békepolitikánk erre irá­nyul, és azt újból kinyil­vánítjuk erről a nagy tekin­télyű szónoki emelvényről. Természetesen a 33 euró­pai állam, az Egyesült Ál­lamok és Kanada vezetőinek a történelemben példa nél­kül álló találkozója kulcs­­fontosságú láncszemmé kell, hogy váljék az enyhülés, az európai és a nemzetközi biztonság megszilárdítása, a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlesztésé­nek folyamatában. Ahhoz azonban, hogy a né­peknek a mostani találkozó­val, a tanácskozás döntései­vel kapcsolatos reményei teljes mértékben valóra válhassanak, hogy azokat ne ingassa meg az első zord szélvihar, további közös erőfeszítésekre, valamennyi résztvevő államnak az eny­hülés elmélyítését célzó mindennapos munkájára van szükség. A tanácskozás sikere csak azért vált lehetségessé, mert résztvevői lépésről-lépésre egymás elébe mentek, és a gyakran nem kis nehézséget leküzdve végül is képesek voltak kidolgozni az általá­nosan elfogadott megálla­podásokat minden egyes megvitatott kérdésben. Ezek a megállapodások nem úgy jöttek létre, hogy a tanácskozás egyes résztve­vői a többiekre erőszakolták nézeteiket, hanem minden vélemény és érdek figyelem­be vételével és közös egyet­értésben. Ha itt kompromisszumok­ról lehet beszélni, akkor ezek megalapozott kompro­misszumok, olyanok ame­lyek a béke javát szolgál­ják, anélkül, hogy elmosnák az ideológiában és a társa­dalmi rendszerekben tapasz­talható különbségeket. Pon­tosabban, a résztvevő álla­mok között politikai akarata jut kifejezésre abban a for­mában, amelyben ez a kü­lönböző társadalmi rendsze­rű államok békés , egymás mellett élésének feltételei között ma elérhető. A tanácskozás munkájá­nak tapszatalatából fontos következtetések adódnak a jövőre nézve is. Ezek közül a legfőbb, ami a záródoku­mentumban is kifejeződik: senki sem teheti meg, hogy ilyen vagy olyan külpoliti­kai jellegű megfontolásokra támaszkodva, megkísérelje előírni más népeknek, ho­gyan alakítsák ki belügyei­­ket. Minden állam népének szuverén joga, hogy meg­oldja belügyeit, kialakítsa belső törvényeit. Másfajta hozzállás ingatag és veszé­lyes talaj a nemzetközi együttműködés szempontjá­ból. Az általunk aláírandó do­kumentum, az államok szé­leskörű, de pontos akció­platformja, amely egyolda­lú , két- és sokoldalú alapon évekre, sőt évtizedekre szól­hat. Az eddigi eredmények azonban nem jelentenek ha­tárt. Ma ez a lehetőségek maximuma, holnap pedig kiindulóponttá kell válnia a további előrehaladáshoz a tanácskozás által megnyitott irányokban. Az emberiségre jellemző a kezdeményezésekben és tet­tekben megnyilvánuló folya­matosságra való törekvés. Ez vonatkozik arra a nagy ügyre is, amelyhez most a Helsinkiben képviselt 35 állam hozzákezd. Ez tükröződött abban, hogy kijelölték a további lépéseket az első európai biztonsági és együttműködé­si értekezlet utáni időszak­ra, a konferencia feladatai­nak megoldására és tovább­fejlesztésére. E rendkívül tekintélyes hallgatóság előtt szeretném ismételten hangsúlyozni a szovjet külpolitikai egyik ál­landó vonását , a béke és a népek közötti barátság le­nini politikáját, annak hu­manizmusát. A humanizmus eszméi hatják át pártunk XXIV. kongresszusának ha­tározatait, a békeprogramot, amelynek egyik pontja az európai értekezlet összehívá­sáról szól. Nagy megelégedéssel álla­pítom meg, hogy az európai béke megszilárdításának fő problémáival kapcsolatban a tanácskozás által kidolgozott tételek a népek érdekeit, az emberek érdekeit szolgálják, függetlenül a foglalkozástól, a nemzetiségtől és a kortól: a munkásokét, a falusi dol­gozókét, az értelmiségiekét, vagyis minden egyes embe­rét és az egész emberiséget. A tételeket áthatja az em­ber iránti gondoskodás, hogy békében éljen és bizalom­mal tekinthessen a jövőbe. Az általunk elért megálla­podások kibővítik annak lehetőségét, hogy a népek fokozottabban befolyásolják az úgynevezett nagy politi­kát. Ugyanakkor érintik a mindennapos problémákat is. Előmozdítják az ember életkörülményeinek javítá­sát, a foglalkoztatottság biz­tosítását, a jobb művelődési feltételeket, összefüggnek az egészségről való gondosko­dással is, vagyis röviden mindennel, ami az egyes embereket, családokat, a fia­­talokat és a különböző tár­sadalmi csoportokat érinti. Azokhoz hasonlóan, akik erről a szónoki emelvényről beszéltek, az európai biz­tonsági és együttműködési értekezletet az összes rész­vevők közös sikereként ér­tékelem. Az értekezlet ered­ményei hasznot hajthatnak Európa határain túl is. A hosszú tárgyalások eredményei olyanok, hogy nincs győztes és legyőzött, nyertes és vesztes. Ez a jó­zan ész diadala. Mindenki nyert: a keleti és nyugati országok, a szocialista és a kapitalista államok, a szö­vetségekben tömörültek, és a semlegesek, a kis és a nagy államok népei egy­aránt. Mindenki nyert, aki­nek drága bolygónk békéje és biztonsága. Meg vagyunk győződve arról, hogy mindannak a si­keres megvalósítása, amiről itt megállapodtunk, nemcsak hogy kedvező hatással lesz az európai népek életére, hanem fontos hozzájárulást jelent az a világbéke meg­szilárdításához is. Még egy gondolat, ame­lyet valószínűleg a jelenle­vők közül sokan osztanak. A tanácskozás a nemzetközi politika hasznos iskolájának bizonyult a résztvevő álla­mok számára, különösen hasznosnak napjainkban, amikor a pusztításra és megsemmisítésre hihetetlen eszközök állnak rendelkezés­re. Az az erőteljes impulzus, amelyet a tanácskozáson résztvevő 35 állam vezetői­nek ez a találkozója ad, arra hivatott, hogy elősegít­se a békés életet Európá­ban és azon kívül Befejezésül szeretnék mély elismeréssel adózni a finn népnek és kormánynak, személy szerint Urho Kek­­konen finn elnöknek a harmadik szakasz munkájá­nak nagyszerű megszervezé­séért, a rendkívüli szívélyes­ségért és vendégszeretetért. A „boríték” és fedezete­ s fizetési borítékról van szó. Veszprém megye lakos­ságának első félévi készpénzbevétele 10,4 százalékkal volt magasabb, mint egy esztendővel korábban. Ez a növekedési ütem erőteljesebb a tavalyinál, akkor egy százalékkal volt kisebb a felfutás. Nagyon jól tudjuk, népszerűtlen dolog leírni, hogy a fizetési borítékok egy kissé gyorsabban vastagodtak a kel­leténél, azaz a jövedelmek a tervezettnél nagyobb ütem­ben gyarapodtak. Főleg az első negyedévben „szaladtak meg” a bérek, amikor is a bérből és fizetésből élők kész­­pénzbevétele 22 százalékkal haladta meg a bázisidőszakét. Ez az emelkedés a második negyedévben megtorpant, érez­hetővé vált annak a gazdaságpolitikai célnak a megvaló­sulása, hogy a jövedelmek csak a tervezett mértékben nö­vekedjenek. Sokakban felmerülhet a kérdés: miért nem örülünk an­nak, hogy egyre vastagabbak a fizetési borítékok, hiszen ez­­ mindenképpen a lakosság életszínvonalának a javulását se­­gíti elő? Alapvető és ismert igazság az, hogy „csak annyit ehe­­t­tünk meg, amennyit megtermelünk”, azaz a termelésnek­­ és a fogyasztásnak egyensúlyban kell lennie. A népgazda­­­­­sági mérlegnek, ha megbomlik az egyensúly, azonnal ki­­■, billen a nyelve, a feszültség érezhetővé válik. Úgy látszik azonban, nem elég ezredszer is elismételni­­ a népgazdaság egyensúlyát jelképező igazságot, mert igen , sokszor még a felelős vállalati, szövetkezeti, gazdasági ve­­­­zetők is megfeledkeznek róla. Azaz, dehogy feledkeznek­­ meg róla, inkább csak arról van szó, hogy a helyi érdekek megvalósítása érdekében egy csöppet „félreteszik”. A helyi érdekek pedig — szerintük — azt diktálják,­­ hogy a munkások többet keresnek, mint a szomszéd válla­latoknál, szövetkezeteknél, így lehet valamit enyhíteni — gondolják — az egész megyénk iparában krónikussá váló munkaerőhiányon. Inkább vállalják a bérszínvonal túlzott emelkedésének súlyos gazdasági következményeit.­­ Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy ez a gondol­kodásmód mennyire helytelen. Először is azért, mert így tulajdonképpen mindenki rosszul jár, kivéve a vándorma­darat, aki nem szorgalmával és tehetségével érdemli ki a 1s nagyobb jövedelmet, hanem azzal, hogy hagyja magát el-­­ csábítani. A nagy munkaerőmozgás rossz befolyással van a­­ munkafegyelemre is. A vállalatok egy része már rájött arra, hogy csupán a létszámbővítésre koncentrálva nem jut semmire, hiszen a szabad, ide-oda kószáló munkaerő nem tartozik a legjob­bak közé, „befogadása” nem oldja meg a régóta vajúdó gondokat, így például — hiába van évek óta tetemes lét­számhiánya — nem vesz fel „kilépett” munkakönyvi be­jegyzéssel dolgozót a Peremartoni Vegyipari Vállalat sem. Máshol viszont nem ritka az a paradox helyzet, hogy épp a legrosszabb, legfegyelmezetlenebb munkások keres­nek a legtöbbet, azok, akiket magasabb bérért máshonnan csábítottak el. Nem szükséges taglalni, hogy ez mennyire rontja a munkahelyi légkört. A vállalati, gazdasági felelősök „ügyeskedésének” má­sik mozgatórugója az, hogy fokozott béremeléssel maga­sabb bázisszínvonalat alakítsanak ki a jövő esztendőre. Ta­gadhatatlan, tulajdonképpen „jót” akarnak a vállalatnak, a dolgozóknak. Ha azonban a fizetés emelkedése nem jár együtt a gazdálkodás hatékonyságának javulásával, a jó­szándék a visszájára fordul. Az „elszakadt” bérszínvonal miatt kivetett adók elvihetik az egész nyereséget is, és ezt­­ rendkívül nehéz dolog megmagyarázni a dolgozóknak. Nem is beszélve arról, hogy a tervezettnél magasabb jövedelmek­­ népgazdasági szinten is egyensúlyi zavarokat idézhetnek elő. Szépen vastagodnak tehát a fizetési borítékok, a baj csupán az, hogy néhol az indokoltnál gyorsabban, és hogy nem mindig azoknak a pénze több, akik jó, a vállalat és a népgazdaság számára hasznos munkájukkal ezt megérde­melnék. Az elmarasztaló megállapítások végén illene valami re­ceptet is adni a gondok megoldására. Recept nincs. Vannak viszont magas szintű gazdaságpolitikai párthatározatok, amelyek a belső tartalékok feltárására, a gazdaságtalan ter­melés visszaszorítására, az anyag- és energiatakarékosság­ra stb. intik a gazdagodó egységeket. Ne indokolatlan béremeléssel, hanem a határozatok végrehajtásával javítsák gazdaságuk helyzetét a vállalatok, szövetkezetek!­­Hosszú távra csak ez nyújthat megnyugtató megoldást. Karcagi László ! Ülést tartott a Minisztertanács Megfelelő ütemű az V. ötéves terv kidolgozása A közúti járműgyártási és a földgázfelhasználási programok eredményei Építési adót fizetnek a vállalatok A kormány Tájékoztatá­si Hivatala közli: a Minisz­tertanács csütörtökön ülést tartott. A kormány megtárgyalta James Callaghan-nek, Nagy-Britannia és Észak- Írország Egyesült Királyság külügyminiszterének július 28—29-én hazánkban tett hivatalos látogatásáról szó­ló jelentést. A konstruktív légkörű megbeszélések a két ország közötti kapcsolatok fejlesztésének új lehetősé­geit tárták fel A Minisz­tertanács a jelentést jóvá­hagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett az V. ötéves népgazdasági terv ki­dolgozásának helyzetéről. Beszámolt arról, hogy a ter­vezés az eltelt hónapok­ban a kormány januári ha­tározata és irányelvei alap­ján a megfelelő ütemben folyt. A Minisztertanács jó­váhagyólag tudomásul vette a beszámolót és határozatot hozott a terv kidolgozásá­val kapcsolatos további munkálatokra. A kohó- és gépipari mi­niszter jelentést tett a köz­úti járműgyártási program II. szakaszának eddigi meg­valósításáról. Tájékoztatta a Minisztertanácsot, hogy az érdekelt hat vállalat a ki­emelt termékek termelési előirányzatait jórészt túltel­jesítette. Dinamikusan, a gépipari átlagot meghaladó­an növekedett a termelé­sük és ennek nyomán az ex­portjuk. A kormány a be­számolót jóváhagyólag tu­domásul vette és határozatot hozott a további teendőkre. A kormány megtárgyalta a nehézipari miniszter jelen­tését a földgázfelhasználás központi fejlesztési program­jának 1974. végéig megvaló­sított, illetve 1975. végéig várható teljesítéséről. Meg­állapította, hogy a földgáz­­részesedése a népgazdaság energiaellátásában a prog­ram előirányzatának megfe­lelően alakult A felhaszná­lásban emelkedett a lakos­ság és a vegyipar részesedé­se, csökkent a kohászaté és a gépiparé. A Miniszterta­nács e jelentést jóváhagyó­lag tudomásul vette. Utasí­totta az érdekelt szerveket, hogy működjenek együtt a program V. ötéves tervidő­­szakra vonatkozó célkitű­zései meghatározásában. Az Országos Tervhivatal elnöke tájékoztatta a Mi­nisztertanácsot a budapesti agglomeráció ipara szelek­tív és intenzív fejlesztésé­nek szabályozásáról. A kormány a pénzügymi­niszter javaslatára határo­zatot hozott építési adó be­vezetésére. 1976. január 1- től a vállalatok —a fejleszté­si forrásaik felhasználásának tervszerű befolyásolása ér­dekében — a saját döntési körükben fellépő fejlesztési építési, szerelési költségek után építési adót fizetnek. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) NAPLÓ — 1975. augusztus 1. péntek —3

Next