Napló, 1976. október (Veszprém, 32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

Kádár János fogadta az Iraki Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára csütörtökön fogadta a hazánkban tartózkodó Aziz Mohamedet, az Iraki Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának első titkárát. A szívélyes légkörben és az elvtársi együttműködés szellemében tartott találko­zón tájékoztatták egymást az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt tevékeny­ségéről, véleménycserét foly­tattak a nemzetközi helyzet, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom idő­szerű kérdéseiről. Hangsú­lyozták a testvérpártok két- és sokoldalú tanácskozásai­nak jelentőségét, a mozga­lom egysége erősítésének fontosságát. Állást foglaltak a közel-keleti helyzet átfo­gó igazságos­­rendezése, a libanoni vérontás azonnali beszüntetése, a válság po­litikai megoldása mellett. Megerősítették szolidaritásu­kat a libanoni haladó haza­fias erőkkel, a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom­mal. Megállapították, hogy az MSZMP és az Iraki Kom­munista Párt testvéri kap­csolata, együttműködése to­vább mélyült a marxizmus— leninizmus, a proletár in­ternacionalizmus szellemé­ben. Méltatták a magyar és az iraki nép barátságának, a két ország sokoldalú együttműködésének, s azon belül az MSZMP és a Baath párt kapcsolatainak kiszélesítésében elért ered­ményeket. A találkozón jelen volt Abel Haba, az Iraki Kom­munista párt KB-tagja és dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának ve­zetője. 2 — NAPLÓ — 1976. október 1. péntek Lázár György t­an irata Kína nemzeti ünnepe alkalmából Hua Kuo-feng-nek, a Kínai Népköztársaság államtanácsa elnökének PEKING A kínai nép nemzeti ün­nepén, a Kínai Népköztár­saság megalakulásának 27. évfordulója alkalmából a magyar nép, a Magyar Nép­­köztársaság kormánya és a magam nevében jókívánsá­gaimat küldöm önnek a Kí­nai Népköztársaság állam­tanácsának és a kínai nép­nek kívánom, hogy országaink kapcsolatai a béke és a ha­ladás ügye javára fejlődje­nek. Budapest, 1976. szeptem­ber 30. Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Folytatódnak a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások Csütörtökön a bécsi Hof­­burgban folytatódott a kö­zép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tárgyaló kon­ferencia. A plenáris tanácskozáson két felszólalás hangzott el. Elsőnek Jiri Meisner nagy­követ, a csehszlovák delegá­ció vezetője fejtette ki kor­mányának a szocialista or­szágok álláspontját tükröző nézeteit, ezután Robert Winter nagykövet, a luxem­burgi küldöttség vezetője szólalt fel. Az ülés után rendezett csehszlovák sajtótájékozta­tón Jiri Meisner nagykövet egyebek közt arról szólt, hogy a nyári szünet alkal­mat adott a delegációknak a kétoldalú konzultációkra. A csehszlovák delegáció vezetője többek között rá­mutatott: „három évvel az érdemi tárgyalások megkez­dése után joggal elvárható, hogy a NATO világos vá­laszt adjon a függőben lévő kérdésekre, és — az előzetes konzultációkon elfogadott megállapodásokkal ellenté­tesen — ne törekedjék egyoldalú előnyökre”. Választások küszöbén az NSZK Két nappal a nyugatnémet parlamenti választások előtt a közvéleménykutató intéze­tek tendencia-felmérései az SPD—FDP koalíció térnye­rését mutatják. A Stern című hetilap megbízásából készí­tett összesített, jelentés azt mutatja, hogy a választók 51,1 százaléka a jelek sze­rint a jelenlegi szociálliberá­­lis kormányszövetségre adja szavazatát. Nürnbergi memento Champetier de Ribes, a nürnbergi per francia fő­ügyésze a tárgyalás utolsó napjaiban, most három év­tizede kijelentette: — Miután bemutattuk a dokumentumokat, meghall­gattuk a tanúkat, leperget­tük a filmeket, amelyek lát­tán maguk a vádlottak is összerázkód­tak a borzalom­tól, a világon senki sem állíthatja, hogy a megsem­misítő táborok, az agyon­lőtt hadifoglyok, a halom­ra öldösött békés lakosok, a hullahegyek, a testben, és lélekben megnyomorított emberek tömegei, a gázkam­rák és a hamvasztókemen­cék — hogy mindezek a bűntettek csupán a német­ellenes érzelmű propaganda képzeletének szülöttei. Ezt többé nem állíthatja senki. Senki? 1976 szeptemberé­nek utolsó napjaiban jelen­tették a hírügynökségek a Majna melletti Frankfurt­ból: „A német katonák har­ci szövetsége’’ nevű nyugat­német újfasiszta szervezet a nürnbergi per befejeződé­sének közelgő harmincadik évfordulója alkalmából fel­forgató akcióba kezdett. Röplapjain igyekszik han­gulatot kelteni a háborús főbűnösök perében hozott ítéletek ellen, amelyek alap­ján — a neonácik szerint — „ártatlan emberek” kerül­tek bitóra, illetve börtönbe. Ha más jelünk nem lenne rá, ez a hír önmagában is tanúsítja, hogy az 1945. ok­tóber 18-től 1946. október 1-ig tartott monstre per nem egyszerűen a nyugodtan le­zárható múlt feledésre meg­érett szakasza. Annyira nem, hogy­­a nyugatnémet jobb­oldal legszélsőségesebb ele­mei még a mostani válasz­tási kampányban is szem­rebbenés nélkül felhasznál­ják a nürnbergi évfordulót. A neofasiszta hecclapok­ban eg­ymást követik az uszító támadások Robert Kempner frankfurti ügyvéd ellen, aki annak idején a német nép nevében­ a per egyik fővádlója. Elképzelhe­tőnek tartotta bárki 1946 ok­tóberében, hogy 1976 októbe­rében nürnbergi szerepére hivatkozva követeljék egye­sek Kempner eltávolítását az ügyvédi kamarából ? A válasz egyértelmű : igen, meglepetésről szó sincs. Arkagyij Poltorak neves szovjet jogász, aki a per idején Rugyenko főügyész egyik munkatársa volt, könyvében emlékeztet egy azóta híressé vált nyilatko­zatra, amely 1946 októberé­ben Amerikában hangzott el: „Az Egyesült Államok még sokáig bánni fogja a nürnbergi ítélet végrehaj­tását. És ezt nem valame­lyik csuklyás Ku Klux Klan­­vezér jelentette ki, hanem Robert Taft, az Egyesült Államok szenátora. Igen, voltak és vannak körök, amelyek akkor is saj­nálták, most is sajnálják, hogy érvényesült a történe­lem kérlelhetetlen parancsa és az események menete így alakult. A vádlottak vallo­másaiból, a vád- és védőbe­szédből, a száztizenhat szó­beli és több mint kétezer írásbeli tanúvallomásból, a tárgyalás négyszázhárom nyilvános ülésének minden percéből kiderült a­ korszak egyik legfontosabb tanulsá­ga: ha azok a bizonyos nyu­gati körök nem arra szá­mítanak, hogy a „barna pestis”, a náci áradat majd elözönli a Szovjetuniót — és csak a Szovjetuniót —, akkor nem hunynak szemet a demilitarizált Rajna-öve­­zet megszállása, az Ansch­luss, Csehszlovákia „meg­szüntetése” és annyi más gaztett felett — és akkor talán nincs második világ­háború. Mondjuk ki: bizonyos kö­röket éppen a három évti­zeden át is átívelő aktuali­tás mia­tt zavar a nürnbergi memento. Ma is van szá­mottevő párt a Német Szö­vetségi Köztársaságban, ve­zetőjét Franz-Josef Strauss­­nak hívják, amely hivatalo­san is kétségbe vonja ennek az annyiszor lángba borított kontinensnek a határait, amelynek zászlai alig né­hány hete lobogtak utoljára lengyel és csehszlovák terü­leteket „visszasíró” találkozók felett. Ma is van ország­a miniszterelnökét, Johannes Vorstert a második világhá­ború alatt az angolok náci­barát tevékenységéért inter­nálták —, amelynek hivata­los politikája a fajelmélet és amelynek hírhedt apart­­heidrezsimjét éppen most próbálja megmenteni a washingtoni diplomácia. 1946. október 1-én hu­szonkét háborús főbűnös fe­lett mondták ki az ezerszer megér­demelt ítéletet Nürn­­bergben. A népirtó brutali­tás, a vakbuzgó antikommu­­nizmus felett; a nyárspolgár felett, aki együtt üvöltött a farkasokkal; a monoklis junker felett, aki lenézte „a káplárt”, de meghódította neki a fél világot; a szürke — csukaszürke — masszává nyomorított tömeg felett, amely az engedelmesség je­gyében futószalagon szállí­totta a gazembereket. Három évtized alatt sokat változott a világ, k­alkuláltabb hely lett a glóbusz. Ha élni akarunk, nem lehetünk fe­ledékenyek. Harmat Endre Bezárta kapuit az őszi Budapesti Nemzetközi Vásár Az őszi Budapesti Nem­zetközi Vásár zárónapján központi rendezvény már nem hívta a szakembere­ket, az utolsó látogatók is hagytak időt a kiállítóknak arra, hogy megvonják a vá­sár gyorsmérlegét, véglege­sen lezárják a tárgyalásokat, befejezzék üzleti megbeszé­léseiket. A vásár pavilonjait este 6 órakor bezárták, 7 órakor pedig végképp bezárultak az 1976. őszi BNV kapui. A vá­sárrendezőség angol, német, orosz és magyar nyelven búcsúzott a látogatóktól, vi­szontlátásra 1977 májusá­ban, a tavaszi BNV-n, a beruházási javak nemzet­közi bemutatóján. Kissinger felszólalása az ENSZ-közgyű­lés politikai vitáján Csütörtökön folytatódott az ENSZ közgyűlés 31. üléssza­kának általános politikai vi­­­tája. Elsőnek Bandaranaike asz­­szony, Sri Lanka miniszter­­elnöke, majd Puente Rad­­bill perui külügyminiszter szólalt fel. Ezután hangzott el Henry Kissinger amerikai külügyminiszter beszéde. Kissinger a Szovjetunióval való békés egymás mellett élés valamint további lesze­relési egyezmények megkö­tésének szükségességéről be­szélt. Az Egyesült Államok kész a genfi közel-keleti békekonferencia munkájának felújítására ”, közölte Kis­singer. Az amerikai külügy­miniszter változatlanul csak két éven belül ígérte a feke­te többségi hatalom megte­remtését Rhodesiában. Az amerikai diplomácia vezetője hangoztatta hogy „az emberiség jövője együtt­működést igényel a Szovjet­unióval­. A hadászati­ erő­­egyensúlyt az Egyesült Álla­mok fenn kívánja tartani, de inkább megegyezés, mint fegyverkezési verseny útján. Ezért állnak a fegyverzetkor­látozási tárgyalások az ame­rikai—szovjet kapcsolatok homlokterében,, —, mondot­ta. „Mindkét részről törté­nelmi erőfeszítést tesznek, hogy — a vlagyivosztoki meg­állapodással összhangban — korlátozzák a nukleáris fegy­verkészletet. Amint ezt elér­tük, az Egyesült Államok kész tárgyalni a nukleáris fegyverkészletek csökkenté­séről” —, mondotta többek között. Fahmi váratlanul Párizsba érkezett Héttagú delegáció élén csü­törtökön Párizsba érkezett Iszmail Fahmi egyiptomi kül­ügyminiszter. Meglepetés­szerű látogatásának céljáról sem az egyiptomi, sem a francia fél nem volt hajlandó­­ semmi felvilágosítást adni. A hírügynökségek egyöntetű véleménye szerint a látogatás a libanoni fejleményekkel kapcsolatos. Az egyiptomi külügyminiszter egy vagy két napot tölt Párizsban. Va­lószínűleg találkozik Valery Giscard D’Estaing köztársa­sági elnökkel is, hogy át­adja neki Szadat egyiptomi elnök üzenetét. A moszkvai Kremlben Marjai József, a Magyar Népköz­­társaság új szovjetunióbeli nagykövete átnyújtotta meg­bízólevelét Nyikolaj Podgornijnak, a Szovjetunió Legfel­­­­ső Tanács Elnöksége elnökének (Telefoto — TASZSZ — MTI — KS) TASZSZ-kom­mentá­r Zárják ki az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokból! Szovjet tervezet az ENSZ-közgyűlés előtt A szovjet küldöttség szep­tember 28-án az ENSZ-köz­­gyűlés elé terjesztette annak a világszerződésnek a terve­zetét, amely kiküszöbölné az erőszak alkalmazását a nem­zetközi kapcsolatokból. Az a követelés, hogy zár­ják ki az erőszak alkalma­zását az államközi kapcsola­tokból — egyik legfőbb kö­vetelése minden népnek, minden becsületes ember­nek, mindenkinek, aki ké­pes levonni a szükséges kö­vetkeztetéseket a háború és a katonai konfliktusok tra­gikus történetéből. Bár nem új követelés ez, teljesen nyilvánvaló, hogy korunk­ban különös időszerűségre tesz szert. Már három évtizeddel ez­előtt, amikor a nagy antifa­siszta lelkesültség légköré­ben­­ünnepelték a fasiszta agresszorok felett aratott győzelmet — amelyért óriási áldozatokat hoztak —, az ál­lamok megállapodtak­ egy­mással: az ENSZ alapokmá­nyában mint kötelezettséget írják elő, hogy nemzetközi kapcsolataiban tartózkodnak az erőszakkal való fenyege­tőzéstől, vagy az erőszak al­kalmazásától bármely ál­lam területi sérthetetlensége vagy politikai függetlensége ellen és mindattól, ami ösz­­szeegyeztethetetlen az Egye­sült Nemzetek Szervezettének céljaival. Rendkívül fontos kötele­zettségvállalás volt ez. És ez a kötelezettség ma is teljes mértékben érvényben van az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének minden tagállama számára. Az élet azonban megmutatta, hogy gyakorlati hatása nem bizonyult kielé­gítőnek. Nem állította meg az ag­­resszorokat Vietnamban és a Közel-Keleten, nem hárí­totta el az agresszív akció­kat sok más állam ellen, nem akadályozta meg hábo­rús konfliktusok kirobbantá­sát a világ különböző térsé­geiben. Éppen ezért merült fel az a követelmény, hogy olyan további intézkedések meghozatalára van szükség, amelyek a nemzetközi tör­vény érvényére emelnék az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvét. Az ilyen in­tézkedések elengedhetetlen szükségességét hangsúlyozta az SZKP XXIV. kongresszu­sának békeprogramja. Ez a békeprogram szilárd megfo­galmazást nyert a javaslat­ban : kössenek világsz­erző­­dést arról, hogy kiküszöbö­lik az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokból. Ezt a javaslatot — amelyet Leonyid Brezsnyev terjesz­tett az SZKP XXV. kong­resszusa elé — a békéért és a nemzetközi együttműkö­désért, a szabadságért és a népek függetlenségéért ví­vott további harc program­jaként fogadta el a kong­resszus. A Szovjetunió egy ilyen szerződéstervezetnek az ENSZ elé való terjesztésével a gyakorlati megvalósítás vágányaira terelte az ügyet. Mint Andrej Gromiko, a Szovjetunió külügyminiszte­re az ENSZ-közgyűlés ülés­szakán elhangzott felszólalá­sában kijelentette: az erő­szak alkalmazását kizáró szerződés megkötése rendkí­vül fontos lépés lenne, amely közel hozná a világot egy olyan korhoz, amikor megvan a lehetőség a hábo­rú és az agresszió veszélyé­nek végleges kiküszöbölésé­re. A szovjet szerződésterve­zet lényege természetesen nem az, hogy valamilyen különlegesen kigondolt új kötelezettségvállalással he­lyettesítsék mindazokat a ré­gebbi kötelezettségeket, ame­lyeket az államok az­ erőszak alkalmazásáról való­ lemon­dást illetően vállaltak ma­gukra. Nem a kötelezettség­vállalás tartalmáról van szó, hogy egyes államok a nem­zetközi színtéren kifejtett akcióikban nem mutatnak hajlandóságot e kötelezett­ségek teljesítésére. Ezért a szovjet szerződés­­tervezet első cikkelye ki­mondja, hogy az államok szigorúan betartják azt a kötelezettségvállalást, amely szerint kölcsönös kapcsola­taikban és általában nem­zetközi kapcsolataikban, nem alkalmaznak erőszakot és nem fenyegetőznek erőszak­kal bármely állam területi sérthetetlensége vagy politi­kai függetlensége ellen, és semmilyen más olyan mód­szert nem alkalmaznak, amely összeegyeztethetetlen az egyesült nemzetek cél­kitűzéseivel. Ez a kötelezettségvállalás azért olyan fontos, mert tel­jesen új viszonyok alakultak ki. Egyrészt létrejöttek a nuk­leáris korszak körülményei, amikor alapvetően megvál­tozott háborús konfliktusok következményeiről alkotott elképzelés, amikor az erő- északnak a nemzetközi kap­csolatokban való alkalmazá­sa az események valóban katasztrófán­g jellegű lánco­latát vonhatja maga után. Másrészt létrejöttek azok a körülmények, amelyeknek közepette a népek demokra­tikus jogtudata, a békeszere­­tő erők lankadatlan harca biztosíték» az erőszak al­kalmazói­nál való leny elvéhez tartozó min­den lé­nyeges elem részletes kidol­gozását. Vonat­­ az európai biztonsá­g ,s együttmá­si értes­­ület záróokmányára, az Egy SÜH Nemző vezető­i számos zatára «I t­szatám, kétoldalú és sakuint­­ződésekre, az el nem köte­lezett államok legfőbb fó­rumainak döntéseire egya­ránt. Továbbá olyan helyzet jött létre, amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetének ke­retei között kidolgozták és jóváhagyták az agresszió meghatározását. Végül pedig létrejöttek a nemzetközi feszültség eny­hülésének viszonyai, ame­lyek a kedvező előfeltétele­ket teremtenek ahhoz, hogy az államok együttesen cse­lekedjenek az erőszaknak a nemzetközi kapcsolatokból való teljes kiiktatása érde­kében. Az erőszak alkalmazásá­ról való lemondás elvének, mint a nemzetközi élet tör­vényének meghonosítása mi­nőségileg új, hatékonyabb jelleget kell, hogy adjon az államok megfelelő kötele­zettségvállalásának, maga­sabb szintre kell hogy emel­je ezt a kötelezettségválla­lást. Ez az ügy lényege, az új szovjet kezdeményezés célja. Az erőszak alkalmazását kiküszöbölő szerződés önma­gában nem leszerelési intéz­kedés és nem helyettesítheti a fegyverkezési hajsza kor­látozására irányuló gyakor­lati lépések megv­alósítását. Megkötése azonban feltétle­nül elhárítana sok olyan ne­hézséget, amely akadályozza a leszerelési problémák meg­oldását­,­ az államokat haté­kony intézkedések elfogadá­sára ösztönözné ebben az irányban. Az erőszak alkalmazását kiküszöbölő szerződés terve­zetét csak most terjesztették az ENSZ közgyűlése elé, de már az első reagálás azt mutatja, hogy az mind az ülésszakon, mind világszerte nagy figyelmet keltett. Nincs olyan hely a világon, ahol az emberek ne akarnának békét, meg kell kötni tehát méghozzá a lehető leggyor­sabban meg kell kötni azt a világszerződést, amely a nemzetközi kapcsolatokból kiiktatja az erőszakot. Az ENSZ elé terjesztett szov­jet kezdeményezés jó lehe­tőséget teremt ahhoz, hogy érdemi, tárgyszerű konst­ruktív megbeszélést folytas­sanak erről a létfontosságú kérdésről.

Next