Napló, 1976. október (Veszprém, 32. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-01 / 232. szám

Souvenir - A­vallo 150 ÉVES A HERENDI PORCELÁNGYÁR • nemzetközi protokoll előírások tíz olyan ajándékot sorolnak föl, amellyel az uralkodó­kat és államfőket illik meg­ajándékozni. A Dél-afrikai smaragd és a brüsszeli csipke társaságában ott ta­lálhatjuk a magyar tokaji aszút, és a herendi porce­lánt is. Ma 150 éves jubileu­mát ünnepli a Herendi Por­celángyár. Az alapítókról, Stingl Vincéről és Fischer Mórról stílszerűen porcelánból min­tázott, az életnagyságánál ml­ásfélszerte nagyobb mell­szobrokat is ma avatják. Stingl neve viszonylag is­meretlen, mivel hosszú ide­ig sokan úgy tudták, hogy a gyárat Fischer Mór ala­pította 1839-ben. Ám egy levéltári felfedezés nyomán a kitartó művészet-ipartör­­ténészek kiderítették, hogy a Veszprém megyei Heren­den már 1826-ban elkezdte a porcelángyártást a sop­roni születésű Stingl Vince. Vállalkozása azonban első­sorban tőkehiány miatt ku­darccal végződött, mint any­­nyi más szépreményű pró­bálkozás a­ XIX. század eleji Magyarországon. Azaz csak végződött volna, ha slem jön Fischer Mór pén­zével, képzelőerejével, te­hetségével. S a csődbejutott manufaktúrából szédületes gyorsasággal a magyar ipar féltett büszkesége, a külön­böző kiállításokon hihetet­lenül sok dicsőséget szerző gyár, ismert márka lett. A Herendi Porcelángyár sajátos magyaros viszonyok között, változó fejlődési sza­kaszokon ment keresztül, míg Európa három legna­gyobb, legjobb porcelángyá­rainak egyike lett, a meis­seni, és a koppenhágai mel­lett. A gyár tervszerű és dinamikus fejlődése hazánk felszabadulását követően vált igazán lehetségessé. A termelés növelése, a gyár­tási technológiák korszerű­sítése mellett, számtalan in­tézkedés történt a dolgozók munka- és életkörülmé­nyeinek javítására. Másfél évszázad esemé­nyeit összefoglalni remény­telen vállalkozás. A jelen­ből is csak néhány mozaikot villanthatunk fel. Suvenir­­helyett­ „Vallomásokat’’ me­lyek a jövőbe mutatva bi­zonyítják a régi hagyomá­nyokhoz ragaszkodó Herend örök megifjodását. — 14 éves sem voltam 1938-ban, amikor idekerül­tem. Apám földművesként gazdálkodott, ő bizakodott­­tanuljak szakmát. A porce­lángyár volt az egyetlen ipari üzem a közelben, ked­vet is éreztem a festészet­hez, beálltam hát. Persze némi összeköttetés, jóakarat is kellett, mert bizony a Herendi Porcelángyárba so­hasem volt könnyű bejutni. Később utánam jött­­az egyik testvérem. A felesé­gem is itt dolgozik a lá­nyom is, nem­ csoda hát, ha a gyár mindannyiunknak az életet jelenti. Lassan 40 éve lesz, hogy itt vagyok. Sok mindent megértem. Nehéz időszako­kat, olyanokat mint a há­ború utáni első év, amikor azt sem tudtuk van-e ér­telme a munkánknak, kell-e egyáltalán valakinek a he­rendi,­­ és lesz-e érte fi­zetség? Aztán voltak öröm­teli évek, évtizedek. Nyu­godt szívvel állíthatom, ezek vannak a többségben. Néz­zen körül. Az ember elcso­dálkozik mi minden épül, korszerűsödik, miként fia­talodik a gyár. Ilyen nagy változásokról álmodni sem mertünk korábban. Persze a mai gyerekeknek ez már természetes. Miként az is, hogy aki jól dolgozik, az megtalálja a számítását, sőt ha nagyon ügyeskezű, még a nevét is odaírhatja arra a tányérra, dísztárgyra, amit ő festett. Pedig ezt csak az utóbbi két évben vezet­ték be a nagyobb megbe­­­csülés, az erkölcsi elismerés végett. Nem akarok hival­kodni, de én is ott vagyok azok között, akiknek alá­írási joguk van, összesen 22 ilyen festő van. Ma már az idő nagyobb része persze az oktatással megy el, két-három tanu­lóval foglalkozom, de azért gyakran kerül kezembe ecset. A kínai mintákat sze­retem. Ez tetszik a legjob­ban. Odahaza van néhány herendi porcelánom,­­ kö­zöttük az a serleg­váza, amit a 35 éves törzsgárda tagságomért kaptam —, de kínai mintás egy sem. Tud­ja, — bár nem panaszkod­hatni mindig jól megfizet­ték a munkámat — ehhez vékony az én pénztárcám... Szabadics János porcelánfestő, oktató: Perzsamintás étkészlet (Fotó: Péterfay Endre) Altai Sándorné festő, szocialista brigádvezető: — Nem tudom hány szo­cialista brigád dolgozik­­a gyárban, de hogy vagyunk ,egy páran, az biztos. A bri­­gád­vezetői klubban minden honlap első hétfőjén találko­zunk, ilyenkor elbeszélge­tünk a munkánkról, gond­jainkról. A vállalat vezetése is ekkor tájékoztat bennün­ket az aktuális tennivalók­ról és gyakran egy-­egy elő­adást is meghallgatunk a munkaverseny-mozgal­om­ról, célkitűzéseiről, eszközei­ről. Amikor beszámolnak ar­ról, hogy egy-egy brigád mit ajánlott fel, mit tesz, ma­gunk is látjuk, hogy bizony a gyár eredményeiben nem kis részünk van. Jó tudni, hogy nem feleslegesek a mi erőfeszítéseink. Tavaly pél­dául igen erős évünk volt. Főként az export kötelezett­ségeink voltak nagyok. A brigádok rendkívüli vállalá­sai azonban lehetővé tették e nagyobb kötelezettségek teljesítését is. A brigádok teljesítményeit egyébként negyedévenként értékelik, ezeket a falitáb­lákra is kifüggesztik. A ju­talmakat, prémiumokat is ekkor kapjuk meg. Nem so­kat, de azért mindenkinek jól jön az a néhány száz fo­rint. Aztán a termelési ta­nácskozáson is szólnak ar­ról, melyik brigád hogyan dolgozott, mi pedig elmond­juk, mi segítette, akadályoz­ta a munkánkat. És nem­hiába. Legutóbb például szó­vá tettük az előrajzok rossz minőségét. Azóta változott a helyzet, s így jobban tudunk dolgozni. Az én brigádom a Petőfi brigád. Tíz éve alakultunk, de a többség ennél régebb­­ óta dolgozik a porcelángyár­ban. Én 1957-­ben kerültem ide porcelánfestőnek. Heten vagyunk a brigádban. A tíz év alatt négyszer arany, négyszer ezüst fokozatot nyertünk, egyszer pedig megkaptuk az „Építőipar Kiváló Brigád”-ja címet. Az idén sajnos nem jött ki a lépés, egy kis lemaradásban vagyunk, de talán behozzuk. A 150 születésnap minden­képp megköveteli tőlünk fel­ajánlásunk teljesítését, il­letve túlteljesítését... Horváth László művészeti vezető: — 14 éve dolgozom itt és nem bánom, hogy idejöt­tem. Az iparművész számá­ra természetes, hogy művé­szi ambícióit, lehetőségeit megháromszorozza az adott ipari üzem technológiája, és a kereskedelem igénye. He­­renden mindehhez még egy olyan múltra visszatekintő hagyomány párosul, amely ritkaságnak számít, nemcsak a magyar iparban. Az évti­zedek múlásával is alig vál­toznak a figurák, az edé­nyek és rajtuk a díszek. 20 formát, és mintegy 700—800 rajzolatot alkalmazunk. Min-­­­den egyes porcelán egyedi darab.­ Bár a festők minta után­ dolgoznak, a festési mód azonban egyénenként változó és ezért nem lehet két egyforma porcelánt ta­lálni. A különleges egyedi dara­bok elkészítésekor persze sokkalta kisebb a­­ tervező megkötöttsége. Jelenleg ha­tan vagyunk és az éves terv­ben meghatározott feladatok mellett, mindannyiunknak megvan a különösen szívé­hez nőtt egyéni munkája. Hanzély Jenő készítette a két alapító mellszobrát, s egy svájci cég számára kisplasz­tikai sorozatot tervez. Sz. Horváth Éva reneszánsz­ stí­lusú reprezentatív étkészle­teken dolgozik. Simon Er­zsébet új porcelánból készü­lő ékszerkollekciót készít, míg dr. Csernus Alánné kí­nai stílusú mintákat tervez. Szekeres Károlyné korai he­rendi hagyományokat eleve­nít fel, mintázott virágokkal díszített bonbonierekkel. Számunkra nagyon szép munkát­­jelentett a gyár por­táján ma avatásra kerülő „Herendi munkáskezek­’ dombormű, valamint az a litofán technológiával elő­állított ajándékplakett, amely ugyancsak a gyárala­pítókat ábrázolja, szinte fényképszerűen­, ilyen tech­nológiával Európában, csak két helyen dolgoznak. Egyszóval bőséges feladat, munka vár ránk, a művészi siker­élményekben sem szű­kölködünk. Ámbár az új he­rendinek biztosítani kellene a nagyobb propagandát és a kereskedelemnek is erő­sebben kellene törekednie az új formájú, mai ízlésirány­zathoz igazodó herendi ér­tékesítésére. Ez persze az én véleményem és mindez még sok harcot, küzdelmet kíván meg mindannyiunk­tól... A szimbolikus herendi váza Koltai Nándorné festő, országgyűlési képviselő: — Nem szeretem, ha a munkásdemokrácia érvé­nyesülésének bizonyításakor az én képviselőségemet em­legetik. Személyemtől füg­getlenül minden kollektívá­nak, így Herendi Porcelán­­gyárnak is nagy kitüntetés, hogy soraiból jelölhetett va­lakit az országgyűlésbe. De ezzel, nem érhetett véget a munkás- és üzemi demokrá­cia megteremtése, erősítése, fejlesztése. Jónéhány éve dolgozom az üzemben és tapasztala­taim alapján nyugodtan ál­líthatom, hogy a Herendi Porcelángyár sikereiben, el­ismerésében, hírnevében mindig nagy szerepe volt az üzemi demokrácia érvénye­sülésének. Közvetett és köz­vetlen fórumain egyaránt, számtalan olyan észrevételt, javaslatot tettek a dolgozók,­­ amelyek megvalósításától nem zárkózhatott el és nem is akart a gazdasági veze­tés. Hiszen szinte kivétel nélkül a gyár előtt álló fela­datok megoldását segítették. A műhelyben, ahol dolgo­zom, a bizalmiak, a külön­böző­­tisztségviselők, nem egyszer tesznek szóvá olyan dolgokat, amelyek úgy ér­zik, akadályozzák a munkát, vagy sértik a dolgozók ér­­dekeit. Ezeket nem mondom, hogy mindig lelkendezve meghallgatják az arra ille­tékesek, és intézkednek is. Igazán alig fordul elő, hogy valaki engem keres — a mű­hely, az üzem munkájával kapcsolatban — engem kér, szóljál már te, mégis csak képviselő vagy, téged biz­tosan meghallgatnak. A legutóbbi párti vezetőségi ülésen többek között arról is szó esett, hogy az előt­tünk álló feladatok az V. ötéves terv, az ebben meg­fogalmazott beruházások megvalósításakor még job­ban figyelembe kell venni a dolgozók javaslatait, tapasz-­ talatait. A termelési tanács­kozásokon már elég sokan felszólalnak, véleményt mondanak, de egy kissé mindig ugyanazok. Másokat is biztatni kell, másoka­t is állásfoglalásra kell késztet­nünk, hogy valóban kollek­tívan, kollektív tapasztala­tok birtokában altjük meg dolgainkat, méltóan a heren­di hírnévhez. Dr. Felek Béla, vállalati igazgató: — A jubileum olyan állo­más, amelyen mindig szám­vetést készítenek az el­múlt évek, évtizedek sikereiről, gondjairól. E számvetések egyúttal alapjai a folytatás­nak, a továbblépésnek. Most ünneplünk, de a jövő fela­datairól egyetlen percre sem feledkezhetünk meg. A tu­dományos technikai forrada­lom, a nagyfokú gépesítés, az automatizálás korszaká­ban is bármilyen ellentmon­dásosan is hangzik, nekünk a jövőben is ki kell tartani a kézművesség mellett. Ter­mékeinknek ez ad értéket, ez teszi kelendővé a gyár alapítása óta a világ bár­mely részén. De nagyot hibáznak, ha ennek tudatában nem igye­keznének előbbre lépni, ott, ahol lehet és kell. Vállala­tunk V. ötéves terve hatá­rozottan kijelöli azokat a tennivalókat, amelyeknek megoldása elengedhetetlen, hagyományaink, hírnevünk megőrzésekor éppúgy, mint a mai kor követelményeihez történő szükséges igazodása­kor. Nem célunk a termelést nagy ütemben növelni, csu­pán évi 3-4 százalékkal kí­vánjuk a herendi termékek mennyiségét emelni. A mi­nőség fokozásában azonban mindig van tennivaló. A technológiai folyamatok kö­zül az úgynevezett fehér­áruk előállítását szeretnénk minél nagyobb mértékben gépesíteni. Ezzel jobb mun­kakörülményeket biztosítha­tunk dolgozóinknak. De ép­pen ennek érdekében szám­talan szociális beruházásra is sor kerül a festészetben és a kiszolgáló műhelyeknél. Az új beruházások, korsze­rűsítések eredményeként — erre összesen mintegy 70 millió forintot fordítunk az elkövetkezendő években — többek között visszaálltunk az egyműszakos termelésre, amely biztosítja a minőségi munka jobb feltételeit. A­ magyar ipar fejlesztése érdekében Kossuth Lajos 1843-ban a következőket mon­dta: „A magyar műipar ezelőtt hasonlított a puszta virághoz, mely hallgatag árnyban, észrevétlenül szór­ta illatát, ezután — hisz­­sz­ük és add Isten­, hogy a hitünk meg ne csaljon, oly virág leszen, melyet a nem­zet kedvencz gyermeke gya­nánt veend dajkáló karjai­ra, a­hogy óvja, ápolja a zor­don szelek fugalma ellen, s nevelje naggyá, mely majd önerejével meg bírjon állni akármi szél­eű, akárhon­nan.” Megállt! 3 NAPLÓ — 1976. október 1. péntek

Next