Napló, 1978. január (Veszprém, 34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

Szocialista diplomácia -1977 A szocialista országok ez évi diplomáciai erőfeszítései korántsem teljes felsorolásá­nak élére kívánkozik a nem­zetközi fórumokon, így az ENSZ-közgyűlés 32. üléssza­kán, a helsinki záróokmányt aláíró 35 állam képviselői­nek­­belgrádi találkozóján ki­fejtett tevékenység. ★ Az ENSZ-közgyűlés de­cember 21-én véget ért 32. ülésszaka hangsúlyozottan foglalkozott a leszerelés té­makörével Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter szep­tember 27-i felszólalásában hangsúlyozta a Szovjetunió külpolitikájának békés cél­jait, a szovjet állam alap­törvénye is rögzíti. Rámuta­tott, hogy a világ népeinek választaniuk­­kell: vagy elin­dulnak az erőszakról való le­mondás útján, vagy ha ez nem történik meg , soha nem látott arányokat ölt a fegyverkezési hajsza. A szovjet külügyminiszter sík­­raszállt az enyhülési politi­ka folytatásáért, s kijelen­tette: a világszervezetnek követelnie kell a nukleáris fegyverek gyártásának betil­tását. Gromiko ismételten kifejtette a Szovjetunió már ismert álláspontját a világ válsággócaival kapcsolatban: síkraszállt a közel-keleti vál­ság igazságos és békés ren­dezése, s a dél-afrikai prob­léma békés megoldása mel­lett. ★ Az ENSZ-közgyűlés Politi­kai Bizottsága november 16- án a Szovjetunió, Magyaror­szág és az NDK által beter­jesztett dokumentum alapján határozatot fogadott el az új típusú tömegpusztító fegyve­rek, fegyverrendszerek ki­­fejlesztésének és előállításá­nak betiltásáról. Ugyancsak a politikai főbizottság fog­lalkozott a nukleáris fegy­verkísérletek általános és teljes betiltásával, s az erről szóló határozatot november 22-én elfogadta. ★ A Szovjetunió szándékait híven tükrözte Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­sége elnökének november 2- án (a Szovjetunió és az OSZSZSZK Legfelsőbb Ta­nácsa együttes ülésén) a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója al­kalmából elhangzott beszéde is. Az SZKP KB főtitkára javasolta a világ országainak a nukleáris fegyverek gyár­tásának betiltását, valamint a békés célú atomkísérletek meghatározott időre szóló felfüggesztését. Leonyid Brezsnyev javaslatát a nem­zetközi közvélemény kedve­ző fogadtatásban részesítette. ★ Az év folyamán Genfben folytatódtak " a szovjet— amerikai tárgyalások a ha­dászati fegyverrendszerek korlátozásának kérdéséről (SALT). A SALT-problémák­­ról, a két ország kapcsolatai­ról, valamint időszerű nem­zetközi kérdésekről tárgyalt márciusban Moszkvában, má­jusban Genf­ben, szeptem­berben pedig New Yorkban — az ENSZ székhelyén — Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter. ★ Fontos esemény volt az el­múlt esztendőnek a helsinki záróokmányt aláíró 35 or­szág­­képviselőinek találko­zója Belgrádban. Az előké­szítő tanácskozásokat június 15 és augusztus 5 között tar­tották, majd a találkozó első szakaszára — nagyköveti szinten — október 4 és de­cember 22 között került sor. A találkozó érdemi munká­ját a nyugati országok za­varni próbálták azzal, hogy a figyelmet elsősorban a „harmadik kosár” probléma­körére, az emberi jogok kér­désére irányították, és éles kirohanásokat intéztek a Szovjetunió, Csehszlovákia és más szocialista országok el­len e jogok állítólagos meg­sértése miatt. A szocialista országok minden egyes al­kalommal visszautasították a vádaskodásokat, a belügyek­­be való beavatkozási­­kísér­letet, s leszögezték: a hel­sinki záróokmányban fog­laltakat teljes egészében kell a valóságba átültetni, csakis ez lehet az együttműködés alapja. A belgrádi tanácsko­záson hátra van még a ha­tározattervezet elfogadása, s az újabb találkozó színhe­lyének és időpontjának ki­jelölése. ★ A s­zocialista országok ma­gasszintű küldöttségeinek moszkvai látogatásai jelez­ték, hogy tovább erősödtek a Szovjetunió és a szocialis­ta országok kapcsolatai. Ma­gaszintű küldöttséggel kép­viseltette magát a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójának ün­nepségein valamennyi szo­cialista ország, köztük ha­zánk is. A magyar küldött­séget Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára vezette. ★ A Magyar Népköztársaság intenzív diplomáciai tevé­kenységet folytatott mind a szocialista, mind a tőkés és a fejlődő országok vonatko­zásában.­­ Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt KB első titkára,­ az Elnöki Ta­nács tagja, júniusban Olasz­országban tett hivatalos lá­togatást, s tárgyalásokat folytatott Andreotti minisz­terelnökkel. Fogadta őt VI. Pál pápa. Ez a találkozó ki­emelkedő nemzetközi jelen­tőségű volt. Igen jelentős eseménynek tartották szá­mon Kádár János júliusi bonni látogatását is. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Afganisztán­ban, Mexikóban, Ecuadorban tett hivatalos látogatást.­­ Kádár János az év ele­jén Berlinben járt, június­ban Debrecenben és Nagyvá­radon folytatott megbeszélé­seket Nicolae Ceausescuval, a Román Kommunista Párt főtitkárával, a Román Szo­cialista Köztársaság elnöké­vel a két országot kölcsönö­sen érdeklő kérdésekről. — A­­kétoldalú kapcsola­tok erősítését, a gazdasági együttműködés fejlesztését szolgálta Lázár György mi­niszterelnök norvégiai, finn­országi, iraki és ausztriai lá­togatása. — Raymond Barre francia miniszterelnök októberben Budapesten tárgyalt a két ország kapcsolatainak fejlő­déséről.­­ A Magyar Népköztársa­ság belső és külső sikereit ismerte el az Egyesült Álla­mok amikor december 15-én nyilatkozatban kötelezte el magát, hogy visszaszolgál­tatja a 30 esztendeje birto­kában levő magyar koronát és a koronázási ékszereket. ★ A szocialista országok és a nyugat-európai államok ez évi kapcsolatainak jelentős mozzanatát alkották meg Helmut Schmidt nyugatné­met kancellár varsói tárgya­lásai (október), valamint Ed­ward Giereknek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB el­ső titkárának olaszországi lá­togatása (november). Giere­­ket szintén fogadta a Vati­kánban VI. Pál pápa. Az év végén Carter amerikai elnök tett látogatást Lengyelország­ban. ★ Nem a Szovjetunión és a szocialista országokon múlt, hogy nem javult a Kínai Népköztársaság és a szocia­lista tábor kapcsolata. A kí­nai vezetés Mao Ce-tung ha­lála után is minden fóru­mon éles támadásokat inté­zett a szocialista országok ellen. ★ A szocialista Kuba első­sorban a harmadik világgal fenntartott kapcsolatai terén fejtett ki élénk diplomáciai tevékenységet. Fidel Castro, a Kubai KP KB első titká­ra, miniszterelnök, egyhóna­pos körutat tett Afrikában, hogy elősegítse Kuba és a függetlenné vált afrikai or­szágok kapcsolatait. 2 — NAPLÓ — 1978. január 1. vasárnap Kádár János találkozott a BKP elnökéből Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szombaton délelőtt­ a KB székházában találkozott Louis Van Geyt-tel, a Bel­­gia Kommunista Párt ha­zánkban tartózkodó elnöké­vel. A szívélyes, elvtársi lég­körű beszélgetésen, amelyen részt vett Gyenes­ András, a Központi Bizottság titká­ra, eszmecserét folytattak a két pártot érintő időszerű kérdésekről. Lengyel - amerikai közös közlemény Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, pénteken este vacsoráit ado­tt a hiva­talos látogatáson Varsóban tartózkodó Carter amerikai elnök tiszteletére. A vacsorán pohárköszöntők hangzottak el. — Az enyhülési folyamat kulcsfontosságú tényezőjé­nek tekintjük — mondotta ebben Edward Gierek, az Egyesült Államok és a Szov­jetunió közötti kapcsolato­kat. A két nagyhatalom párbe­szédétől függ napjainkban a nemzetközi kapcsolatok ál­talános légköre, és az, hogy az emberiség megmenekül­het-e a nukleáris háború ka­tasztrófájától? Örülünk annak, hogy amint ezt mai tárgyalásunk bizonyította, Ön Elnök Ú­r, egyetért azzal a törekvé­sünkkel, hogy továbbra is sikerrel formáljuk a len­gyel—amerikai kapcsolato­kat. Dinamikusan fejlődnek a gazdasági kapcsolataink, amelyeknek különös jelen­tőséget tulajdonítunk, ame­lyeket továbbra is fejleszte­ni szeretnénk. Az amerikai elnök válasz­beszédében kitérít Lengyel­­ország második világháborús szenvedéseire. Az amerikai elnök ezután utalt arra, hogy szoros együttműködés és konzultá­ció folyik az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió között az atompusztulás szörnyű veszélyének kiküszöbölésé­re, s hangoztatta: " Ez rendkívül bonyolult és nehéz technikai vitát je­lenít, a jószándék és a közös célkitűzések azonban elő­mozdítják a nézetkülönbsé­gek leküzdését. Joggal vár­ha­tjuk, hogy jövő esztendő sikert hoz. El akarjuk hárí­tani az újabb és egyre ször­­­­nyűbb fegyverfajtáik­ kidol­gozását és fejlesztését. El akarjuk hárítani a nukleáris fegyverek kísérleteit. Varsóban pénteken éjfél­kor közös közleményt hoz­tak nyilvánosságra Carter amerikai elnök lengyelorszá­gi látogatásáról. Carter amerikai elnök hi­vatalos lengyelországi láto­gatása befejeztével szomba­ton reggel Varsóból Tehe­ránba, körútjának követke­ző állomására utazott. Kambodzsa megszakította diplomáciai kapcsolatait Vietnammal HANOI A Phnom Penh-i rádió szombaton reggel bejelentet­te, hogy Kambodzsa ideigle­nes jelleggel megszakította diplomáciai kapcsolatait Vi­etnammal. Phnom Penh az döntést a kambodzsai-vietnami hatá­ron történt ha­rci cselekmé­nyekkel indokolta. A vietnami külügyminisz­térium szombaton délelőtt az alábbi tájékoztatást adta­­az MTI tudósítójának a kambodzsai kérdésről: " A Vietnami Szocialista Köztársaság külügyminisz­tériumának tudomása van a kambodzsai döntésről. A vietnami fél az ügy kap­csán nyilatkozatot ad ki. Mindenesetre Hawai állás­pontja­ ,az, hogy a két or­szág kapcsolatát illetően to­vábbra is türelmet, megér­tést és nyugalma­t tanúsít. Ugyanakkor — hangoztatja a vietnami külügyminiszté­rium — minden ország ter­mészetes jogra szuverenitá­sának megvédése. Kifejtet­ték a VSZK álláspontját, miszerint a­ két ország kö­zötti határok kérdése bo­nyolult, a történelmi időkre visszanyúló probléma, ame­lyet a feleknek tanulmá­nyozniuk kell, s mindenkép­pen tárgya­lniuk kell róla. R­ÖVID E­­l - Mose Dajan izraeli kül­ügyminiszter péntek este egy televízióinterjújában kö­zölte, hogy ha Ciszjordániá­­ban létre is jön egy palesz­tin autonóm terület, az iz­raeli haderők továbbra is ot­tmaradnak, mégpedig ad­dig, ameddig ezt Izrael jó­nak látja. A külügyminiszter szerint az izraeli katonaság semmilyen módon nem avat­koznék be az arab lakosok életébe, ugyanakkor azonban azt is kijelentette, hogy e haderők feladata lenne szembeszállni a palesztin me­nekültek esetleges tömeges visszavándorlásával. (AP, AFP) — Szabah El Szalem El Szabah kuvaiti emir szom­baton reggel 65 éves korá­ban szívroham következté­ben elhunyt — jelentették be hivatalosan. Az uralkodó halálának bejelentése után Dzsaber Al-Ahmad Al-Dzsa­­ber Al-Szabah sejket, Ku­­vait eddigi miniszterelnökét kiáltották ki az ország új emirjévé. A kuvaiti hatósá­gok 40 napos gyászt rendel­tek el. A volt em­írt nem öt fiá­nak egyike, hanem unoka­­testvére követi, ugyanis a családi tanács 1965-ben Dzsaber Al-Ahmad Al-Dzsa­­ber Al-Szabah sejket java­solta t trónörökösnek.­­ A chilei katolikus egy­ház pénteken az államfőhöz és a katonai junta tagjaihoz intézett hivatalos közlemé­nyében a január 4-re kitű­zött kényszer-népszavazás felfüggesztését, illetve elha­lasztását kérte. A közlemény a chilei püspökök pénteken tartott rendkívüli ülésén ho­zott határozatot ismertette. A chilei katolikus püspökök a meghirdetett „referendum morális és fizikai következ­ményeit” , tanulmányozták ülésükön. (AFP) . Az NDK fővárosában szombatra virradó éjszaka közölték: az NDK hivatalos szerveinek hosszabb ideje tudomásuk van arról, hogy az NSZK szövetségi hírszer­ző szolgálata (BND) a Der Spiegel szerkesztőségével kö­zösen pamfletet készített elő, amely az NDK belső társadalmi rendjét, a Néme­t Szocialista Egységpártot tá­madja és szélsőségesen szov­jetellenes tartalmú. A Der Spiegelt azért szemelték ki erre a feladatra, mert a nyugatnémet szövetségi hír­szerző szolgálat nem kíván­ta hivatalos kiadóként ma­gát feltüntetni. Az NDK- ban hangoztatják: az NDK- nak és polgárainak ezzel az újabb rosszindulatú rágal­mazásával nyilvánvalóan újabb súlyokkal akarják megterhelni az NDK és az NSZK közti viszonyt és meg akarják zavarni a további enyhülést szolgáló törekvé­seket. (MTI) Kuba nemzeti ünnepére „Amerika szabad földije”. Kubát világszerte így emlegetik a haladó gondolkodású emberek. Ma, amikor az új esztendő első napján, nemzeti ünnepükön köszörítjük a karibitengeri szigetország lakóit, arra a csaknem hatéves, hatalmas áldo­zatokat követelő, hősies küzdelemre emlékezünk amelyet a kubai nép szabadságáért vívott. Ez a harc 1959. január 1-én söpörte el végleg a Batista-diktatúrát. Azóta 19 esztendő telt el, s a nyugati félteke első győztes szocialista forradalma ma is lelkesítő, vonzó példa az elnyomott népek számára. Pedig a forradalom után a kubai népnek sokféle nehézséggel kellett megbirkóznia. Belső és külső ellenforradalmi erők egyaránt fenyeget­ték, s az Egyesült Államok gazdasági blokádja is foj­togatta. Kuba népe azonban a legnehezebb pillanatokban is megőrizte a forradalomba vetett házét, s a világ legerősebb tőkésországának szomszédságában váltotta és váltja valóra a szocializmus eszméit. A térség első szocialista államában 1950 óta üzemek százai épültek, a vi­l­lamosenergia-termelés ötszörösére, a cement­­termelés háromszorosára, a népélelmezés szempontjából fon­tos halászat termelése pedig a tízszeresére növekedett. Ebben a hatalmas, országépítő munkában Kuba segítségére siettek a szocialista országok, köztük Magyarország is. Ma már szin­te nincs olyan terület, amelyre ne terjednének ki kapcsola­taink Kubával. Magyar szakemberek működtek közre a gép­­járműipar,, a közlekedés, távközlés, a földtan, a növény- és állatvédelem fejlesztésében. Korszerű ipari létesítmények, au­tóbuszok, Diesel-mozdonyok, 6—12 tonnás kikötői portáldaruik, híradástechnikai eszközök, mezőgazdasági gépek, oktatási be­rendezések, stb­. egész sora is öregbíti hazánk hírnevét ebben a távoli országban. Kubából a magyar termékekért cserében nikkelt, rézkoncentrátot, etilalkoholt, citrus-iféléket, leveles dohányt, stb. kapunk. A közvetlen együttműködés fejlesztését 23 gazdasági-tudományos megállapodás szolgálja. Jól fejlődő kapcsolatainknak fontos állomása lesz az idén —, hogy csak három példát említsünk — a magyar—­kubai üveggyár tő­szomszédságában épülő lámpagyár átadása, a kubai napok magyarországi rendezvénysorozata és természetesen, a XI. Világif­júsági és Diáktalálkozó Kubában. Magyar vezetők üdvözlő távirata Fidel Castrónak Pártunk és államunk vezetői a kubai forradalom győzelmé­nek 19. évfordulója alkalmából az alábbi táviratot küldték dr. Fidel Castro Ruz elvtársnak, a Kubai Kommunista Párt Köz-. ■ponti Bizottsága első titkárának, a Kubai Köztársaság Állam­tanácsa elnökének, a Minisztertanács elnökének. Tisztelt Fidel Castro Elvtársi A forradalom győzelmének 19. évfordulója, a Kubai Köz­társaság nemzeti ünnepe al­kalmából a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Magyar Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében forró elvtársi üdvözletünket küldjük önnek és személyén keresztül a Kubai Kommu­nista Párt Központi Bizott­ságának, a Kubai Köztársa­ság Államtanácsának, Mi­nisztertanácsának és a hős kubai népnek. A magyar nép őszinte tisz­telettel tekint azokra a ki­emelkedő eredményekre, amelyeket a kubai nép, a kommunista párt vezetésével a szocialista társadalom épí­tésében, a népi hatalom in­tézményes megszilárdíttásá­­ban, a népgazdaság és a kul­túra sokoldalú fejlesztésében elért. A Kubai Köztársaság sikerei, internacionalista kül­politikája, a gyarmatosítás és a neokolonizmus ellen vívott fiarca elismerést vált ki a szo­cialista országok népei és a haladás körében világszer­te. Örömmel állapítjuk meg, hogy pártjaink és népeink Az évforduló alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Bias Rocát, a Népi Hatalom Nemzetgyűlésének elnökét. A Hazafias Népfront, a SZOT, testvéri barátsága napról napra mélyül, sokoldalú együttműködésünk erősíti a szocialista országok­­közössé­gét. Hozzájárul a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galomnak az imperializmus ellen, a békéért, a biztonsá­gért és a társadalmi haladá­sért vívott harcához. Forradalmuk győzelmének 19. évfordulóján kívánjuk önnek és a testvéri Kubai Köztársaság népének, hogy további kimagasló eredmé­nyeket érjenek el a Kubai Kommunista Párt I. kong­resszusa határozatainak va­lóra váltásában, hazájuk fel­virágoztatásában, a szocializ­mus ügyének szolgálatában. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a KISZ, az Országos Béke­tanács és a Magyar Nők Or­szágos Tanácsa ugyancsak táviratban fejezte ki jókíván­ságait a kubai partnerszerve­zeteknek. Nagygyűlés Santa darában a forradalom győzelme évfordulóján A kubai Santa darában a párt és az állam vezetőinek részvételével nagygyűlésen emlékeztek meg a kubai for­radalom győzelme, a felszaba­duló napja tizenkilencedik évfordulójáról, amelyet ja­nuár 1-én ünnepelnek. A nagygyűlésen felszólalt Fidel Castro, a Kubai KP Központi Bizottságának első titkára, az Államtanács és a Minisztertanács elnöke. Be­szédében áttekintette a szo­cialista építés eredményeit, kiemelte az ország dolgozói­nak lelkes és önfeláldozó munkáját. Hangsúlyozta, hogy a szo­cialista országokkal, minde­nekelőtt a Szovjetunióval va­ló együttműködés további bővítése igen jelentős az or­szág gazdasági terveinek si­keres megvalósítása szem­pontjából.

Next