Napló, 1978. május (Veszprém, 34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
Veszprémben a dísztribünről a megye és a megyeszékhely vezetői köszöntötték a felvonuló dolgozókat Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága (Folytatás az első oldalról) ismerték a Pápai Húskombinát jó, körültekintő, a lakosság ellátását szolgáló tevékenységét. Ugyanakkor rámutattak a gondokra is. A kereskedelmi hálózatban nem képesek nagyobb menynyiségű húst és húskészítményt fogadni, megfelelően tárolni, így napi 50—60 mázsa májas készítményt szállíthatnánk, de a kereskedelem csak pár mázsa átvételére alkalmas. Nem megfelelő a kereskedelem hűtőlánca, nem vállalnak a boltok kockázatot, szegényes a rendelés. Veszprémben feltétlenül szükséges egy olyan húsáruház létesítése, ahol 6—10 vagon áruttárolhatnak. Szakmunkásképző épül Pápán Szóba került a napirend vitájában a szakember utánpótlás. Példának említették, hogy Veszprémben 2 bolt is zárva van munkaerőhiány miatt. István János összefoglalójában elmondotta, hogy Pápán idén kezdik, 1980-ban befejezik egy szakmunkásképző intézet építését, amely elsősorban a húskombinát szakember utánpótlását lesz hivatott megoldani. A végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki a Pápai Húskombinátnak eddigi tevékenységéért és kérte az ellátás további javítását, a feltételek korszerűsítését. Ezután foglalkozott a végrehajtó bizottság a megyei tanács munkaügyi osztályának tevékenységével Szente Lajos osztályvezető előterjesztése alapján. A jelentésben is, a napirend vitájában is szóba került a munkaügyi tevékenység korszerűsítése, szervezetének fejlesztése. Mindkettőre hatékony javaslatot terjesztenek elő a Munkaügyi Minisztériumhoz. Fontos — a munkaerőgazdálkodáson túl — a munkaerő megtartása, az elhelyezés, a munka- és életkörülmények jobb biztosítása, a pályaválasztás és pályára irányítás fokozása, amit a végrehajtó bizottság és István János azösszefoglalójában is szorgalmazott. A továbbiakban foglalkozott a végrehajtó bizottság a múlt évi költségvetési vizsgálatok és a tanácsi vállalatoknál tartott felügyeleti ellenőrzések tapasztalataival Forintos Erzsébet a megyei tanács pénzügyi osztályvezetője beszámolója alapján. A vizsgálatok — a meglévő hiányosságok ellenére is — eredményesek hatékonyságuk javult, amit a jövőben a különböző tanácsi szakigazgatási szervek aktívabb bevonásával kell fokozni. Termelés a háztáji és kisegítő gazdaságokban Ezután dr. Gáncs Lajos osztályvezető jelentése alapján megtárgyalta a végrehajtó bizottság a háztáji és kisegítő gazdaságok termelését és továbbfejlesztését. Kitűnik a beszámolóból, hogy a hagyományos háztáji gazdálkodás visszaszorul, a kisüzemi jelleg megváltozik. A mezőgazdasági nagyüzemek egyre inkább a termelés, az áruértékesítés szerves részére teszik a kisgazdaságokat. A háztáji gazdaságokban elsősorban szarvasmarha, sertés, baromfi és nyúl tartással, hizlalással foglalkoznak, zöldséget, gyümölcsöt termelnek. Segítik munkájukat a tsz-ek, az állami gazdaságok, az ÁFÉSZ-ek. Ez utóbbiak közül külön is figyelmet érdemel a pápaiak, keszthelyiek és az ajkaiak tevékenysége. Akadozik a takarmányellátás, például az ajkai, a pápai járásban, a növényvédő szereket kis kiszerelésben ritkán árusítják, több oltványt, facsemetét kell a háztáji és kisegítő gazdaságok számára biztosítani. A végrehajtó bizottság tagjai hangsúlyozták: Fokozni kell a kisgép, a szerszám, a növényvédő szeresműtrágya, a takarmány ellátást, növelni kell az elárusító helyek számát és javítani a szervezést. István János a népgazdaságilag és a lakosság ellátása szempontjából fontos téma összefoglalójában kiemelte: a háztáji és kisegítő gazdaságok hosszabb távú, politikai és gazdasági támogatását a legmagasabb szinten egyértelműen és határozatokban garantálják. n ghanai igazságügyi küldöttség látogatása megyénkben Május elsején Veszprém megyébe látogatott a hazánkban tartózkodó háromtagú gnanai igazságügyi küldöttség, amelyet Gustav Koranteng Addow miniszter vezet. A küldöttséget elkísérte megyénkbe dr. Markója Imre igazságügy miniszter és dr. Szilbereky Jenő miniszterhelyettes. A vendégeket Veszprém megyében dr. Kiss Ernő, a megyei bíróság elnöke fogadta és tájékoztatta a megye társadalmi, gazdasági életéről, a bírósági munkáról. A ghanai igazságügyi delegáció ellátogatott Tihanyba, Balatonfüredre és az egésznapos program Alsóörsön ért véget. Eközben ghánai vendégeink ismerkedtek a neves Balaton-parti települések történetével, fejlődésével, nevezetességeivel. Vöröskeresztes világnap idei jelszava „Csatlakozz hozzánk!” Ünnepi taggyűléseken emlékeznek meg országszerte a vöröskeresztes alapszervezetek a május 8-i vöröskeresztes világnapról amelynek idei jelszava: „Csatlakozz hozzánk!”. A televízió 40 perces műsort készített és sugároz a világnap alkalmából. Ebben áttekintést adnak a Magyar Vöröskereszt sokoldalú tevékenységéről. Lelkes hangulatban ünnepeltük megyénk dolgozói május elsején (Folytatás az első oldalról) parknál bábműsor fogadta a gyerekeket, 14 és 16 órakor. A Kádár utcai pályán — ugyancsak 14 órakor — kézilabdatornát rendeztek. Az ünnepség nagy eseménye volt Keszthely Délelőtt 10 órára többezres tömeg gyűlt egybe a kastélyparkban, az ünnepi nagygyűlés színhelyén. A Himnusz elhangzása után a kastély erkélyéről Szabó Gyula, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a város lakóit. Beszédében méltatta az ünnep jelentőségét, a munka szerepét és a város lakóinak aktív, áldozatos munkáját, amit városuk fejlesztéséért, szépítéséért tettek. Az ünnepi nagygyűlés után elindult a menet a város fő útvonalán a Balaton-part felé. A sort az 1919-es veteránok csoportja nyitotta meg, akik a megye, a járás és a város vezetőivel együtt vonultak fel a városi tanács előtti dísztribünig. Itt dr. Fedor József, a városi tanács vb-titkára köszöntötte a felvonulókat, közöttük a Jubi- P cap és A város lakosságát Hekler János, a városi pártbizottság első titkára üdvözölte. Beszédében köszöntötte a kiemelkedő munkasikereket elért vállalatokat, közöttük a Pápai Húskombinát dolgozóit, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaversenyben elnyerték az MSZMP Központi Bizottságának jubileumi zászlaját, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium „Kiváló vállalata” megtisztelő címet. Elismeréssel szólt a kitüntetett Pápai Textilgyár, a Városgazdálkodási Vállalat, az Elekthermax, a Bútoripari Szövetkezet és a Higénia Szolgáltató Szövetkezet dolgozóinak eredményes munkájáról is. Az ünnepi beszéd elhangzása után megkezdődött Pápa város lakosságának színpompás felvonulása. A sort Várpalota Zenés ébresztő köszöntötte a bányászváros lakosságát reggel hat órakor. Az ünnepi felvonulás délelőtt tíz órakor kezdődött meg mintegy 13—14 ezer ember részvételével. A város pártállami és tömegszervezeti vezetői dísz- Ajka Reggel 6 órától kilenc óráig a bányász fúvószenekar adott ébresztő zenét a város lakosságának. Ezt követően, délelőtt 10 órakor kezdődött el a dolgozók felvonulása a Petőfi és a Gyár utcában, ahol Böröcz Ferenc városi az ejtőernyős bemutató, amit a városi stadionban rendeztek meg. Sok látogatót vonzott a dísztorna és a folklór műsor. Az idei május elsejei ünnepség az ifjúsági parkban 18 órakor megrendezett ötórai teával ért véget. leumi zászlóval, illetve a kiváló címmel kitüntetett üzemeket, vállalatokat és szövetkezeteket, a Pápai Húskombinát keszthelyi gyáregységét, a keszthelyi járási ÁFÉSZ-t, a Balatonfelvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Vállalatot, a Balatoni Építőipari Szövetkezetet és a DÉDÁSZ-t Elismerően szólt a város iskoláinak munkájáról, többek között a Csány László és a Szendrey Júlia általános iskolák úttörőmunkájáról, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem neves tánccsoportjáról és a Nagyváthy János Mezőgazdasági Szakközépiskola munkájáról. A zászlókkal, transzparensekkel, s dekoratív — munkát szimbolizáló , kellékekkel felvonuló tömeg a Balaton parton majálison, színes sport- és kultúrműsoron vehetett részt, a hagyományoknak megfelelően a város általános iskolái nyitották meg. A tanulóifjúság felvonulását a 30. évfordulóját ünneplő Magyar Honvédelmi Szövetség tagjai követték. A sportolók után a város dolgozói haladtak el a díszemelvény előtt. A legnagyobb sikert a jubileumi zászlóval kitüntetett Pápai Húskombinát aratta. Demonstráló autóikon a magyar űrhajósjelölteket köszöntötték. Világszínvonalat elért termékeiket is láthatta az ünnepi felvonulást végignéző mintegy húszezer pápai lakos. A nők körében legnagyobb sikert a textilgyár árukollekciója érte el. Az Elekthermax Gyár dolgozói háztartási készülékeiket mutatták be. A 15. sz. VOLÁN pápai üzemegysége a lakossági szolgáltatásban ért el jelentős eredményeket. Az ünnepi felvonulás után a szovjet fúvószenekar térzenét adott a Fő téren. Délután a város lakossága sportrendezvényen vehetett részt, tribünről köszöntötték a felvonulókat, közöttük a kitüntetett vállalatokat és szocialista brigádokat. A délelőtti program sportvetélkedővel és májusfa állítással fejeződött be. Délután a Cseri parkerdőben majálison szórakozott a város lakossága, dulója alkalmából indított szocialista munkaversenyben elért eredményeikért. A felvonulás után a HVDSZ Bihari János táncegyüttese szórakoztatta a város lakosságát. Délután a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat, valamint a monostorapáti és a nemesgulácsi tszdolgozók munkás-paraszt találkozójára került sor. tanácselnök-helyettes megnyitója után Kerekes Árpád, a városi párt-vtb tagja köszöntötte a felvonuló dolgozókat. Délután 13 órától vidám majálist tartottak a Parkerdőben, ahol színvonalas kultúrműsor között válogathattak a résztvevők. Füzfőgyártelep Sok éves hagyomány Fűzfőgyártelepen, hogy a megye legnagyobb vegyipari vállalatának — a Nitrokémia Ipartelepeknek — a dolgozói, szocialista brigádok végigvonulnak a gyártelepen, majd nagygyűlésen vesznek részt. Az idei május elsején több mint 6 ezer dolgozó vonult fel a nagygyűlés színhelyére. Oroszlán János, a szakszervezeti bizottság titkára megnyitója után Gyuricza László, a vállalat, igazgatója, a megyei párt-vb tagja mondott ünnepi beszédet, majd Rostási József, a megyei pártbizottság titkára átadta a MIKRIPOL üzeni Gagarin szocialista brigádjának az MSZMP Veszprém megyei Bizottsága jubileumi oklevelét. Felvételünkön a Szendrey Júlia általános iskola tanulói (Fotó: Szabados István! Képünkön a Pápai Húskombinát dolgozói a diszentelvény előtt. (Fotó: Mészáros József! Felvételünkön a Péti Nitrogénművek termékbemutató« JSI] felvonulása látható (Fotó: Péterfay Endre) A Bakonyi Bauxitbánya Vállalat dolgozóinak felvonulása Képünkön az Ajkai Bányák dolgozni (Fotó: A. Horváth Péter) Képünkön: Balatonfüred dolgozói az ünnepi szónokot hallgatják Tapolca A bauxitvárosban délelőtt kilenc órakor dr. Kárpáti Kázmér tanácselnök-helyettes köszöntötte a felvonuló dolgozóikat, a kiváló teljesítményt nyújtó üzemeket, vállalatokat és szocialista kollektívákat — közöttük a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatot a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évford Balatonfüredi Nagygyűlésre jöttek össsze Balatonfüred dolgozói mintegy 5 ezren. Wachtler András, a Magyar Hajó és Darugyár balatonfüredi üzemének igazgatója mondott ünnepi beszédet. A nagygyűlésen részt vett Wolford Sándor, a városi pártbizottság első titkára, Angyal Imre országgyűlési képviselő. A gyűlés után a város dolgozói a Siske erdőbe vonultak, ahol a késő esti órákig tartó vidám majálissal ért véget az idei május elseje. Az ünnephez tartozik, hogy április 30-án megnyitották a Balatoni Galériában Halápy János festőművész kiállítását. NAPLÓ - 1978. május 3. szerda )