Napló, 1978. december (Veszprém, 34. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-01 / 283. szám

Express A központi beszámoló vitájával és felszólalá­sokkal folytatta munká­ját szerdán a Kubai Dol­gozók Központjának XIV. országos kongresz­­szusa. A kongresszus vendé­geiként Havannában lé­vő külföldi küldöttség­vezetők között szerdán felszólalt Gál László, a magyar Szakszerveze­tek Országos Tanácsának főtitkár-helyettese.­­ A nicaraguai ellenzéki Széles Front szerdán elv­ben elfogadta a nemzet­közi közvetítő bizottság javaslatát arról, hogy tartsanak népszavazást Somoza elnök hatalmon maradásának kérdésé­ben. A 14 ellenzéki cso­port koalíciójából álló front négyórás vita után fogadta el a népszavazás gondolatát, de további feltételeket szabott.­­ Henry Kissinger, volt amerikai külügyminisz­tert csütörtökön fogadta Valéry Giscard d’Estaing francia köztársasági el­nök. A találkozón Kissinger pozitívan ér­tékelte Párizs afrikai po­litikáját, s hangot adott annak­ a véleményének, hogy az egyiptomi—izra­eli különbéke-szerződést még az év vége előtt megkötik. A Varsói Szerződés tagállamainak honvédel­mi miniszteri bizottsága december első felében tartja Berlinben soron következő ülését, ame­lyen a terv szerint meg­vitatják a Varsói Szerző­dés katonai szervei tevé­kenységének időszerű kérdéseit.­­ Egon Bahr, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) országos ügyve­zetője szerdán Washing­tonban kétnapos eszme­cserét kezdett az ameri­kai kormány képviselői­vel. A külügyminiszté­riumban a két ország kapcsolatairól és világ­­politikai kérdésekről tárgyalt. A Fehér Ház­ban találkozott Zbigniew Brzezinskivel, Car­ter elnök nemzetbizton­­sági főtanácsadójával. A hadügyminisztérium­ban pedig — a DPA sze­rint — „katonapolitikai aspektusokról” tájéko­zódott. (MTI)­­ Az ENSZ-közgyűlés a szavazatok túlnyomó többségével elfogadott határozatában élesen el­ítélte a nyugati országo­kat, azért, mert politi­kai, gazdasági és katonai segítséget nyújtanak a rhodesiai és Dél-afrikai fajüldöző rezsimnek. A határozat rámutat arra, hogy Salisbury és Pre­toria főként a nyugati támogatás révén képes folytatni a faji megkü­lönböztetésen és az apartheiden alapuló ko­­lonialista politikáját. ■&­Hatalmas pánikot kel­tett a 13 millió lakosú Mexikóvárosban az a há­rom, közepes erősségű földrengés, amely közép­­európai idő szerint este kilenc óra körül rázta meg a fővárost. Az első jelentések sze­rint a Richter-skála sze­rint 6,3 erősségű földlö­kések — amelyeknek epicentruma a fővárostól 640 kilométerre délkelet­re volt — számottevő anyagi károkat okozott épületekben. Hafez Al-Asszad látogatása a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolán Hafez Al-Asszad, az Arab Újjászületés Szocialista Párt­ja főtitkára, a Szíriai Arab Köztársaság elnöke és kí­sérete csütörtökön — Lo­­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Puja Frigyes kül­ügyminiszter társaságában— ellátogatott a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára. A vendégeket megérkezé­sükkor Czinege Lajos hadse­­regtábornok, honvédelmi mi­niszter és a főiskola vezetői üdvözölték. Hafez Al-Assza­­dot, aki hazája fegyveres erőinek főparancsnoka is, a főiskola hallgatói katonai tiszteletadással fogadták, amelynek során felcsendült a szíriai és a magyar him­nusz. Paál György mérnök-ez­redes a főiskola parancsno­ka tájékoztatta a vendégeket a katonai tanintézet törté­netéről, szervezeti felépíté­séről, a tisztképzésben be­töltött szerepéről, a tanul­mányi munkáról. A látogatás során — bemutató keretében — megtekintettek különféle, a Magyar Néphadseregben jelenleg alkalmazott techni­kai berendezéseket, műsze­reket, kiképzési segédeszkö­zöket, s felkeresték a tiszt­jelöltek szálláshelyét. Hafez Al-Asszad elisme­réssel nyilatkozott a látot­takról, a főiskola tisztkép­zési tevékenységéről, s jókí­vánságait tolmácsolta a ka­tonai tanintézet oktatóinak, hallgatóinak. (MTI) Apró Antal Csongrád megyében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, az országgyűlés elnöke csütörtökön Csongrád me­gyében tett látogatást. Elkí­sérte útjára Komócsin Mi­hály, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára és Perjési László, a megyei ta­nács elnöke. Apró Antal elsőként Szen­test kereste fel. A pártbizott­ság székházában a város párt- és állami vezetői tájé­koztatták a párthatározatok végrehajtására tett helyi in­tézkedésekről, illetve azok eredményeiről. A Politikai Bizottság tag­jának útja ezután a Termál Tsz-be vezetett. A látogatás következő ál­lomása a Kontakta alkat­részgyár szentesi üzeme volt. Az országgyűlés elnöke Csongrád megyei látogatásá­nak befejező programjaként a szegvári Puskin Tsz gaz­dálkodásával ismerkedett. (MTI) Amerikai „aggodalom" Az Egyesült Államokban még mindig vannak olyan befolyásos körök, amelyek­nek az az érdeke, hogy a Karib-tenger térségében fe­szültség uralkodjon — írja a Novoje Vremja című szov­jet hetilap a Kubában ta­lálható szovjet gyártmányú MiG—23-as vadászgépek ürügyén folytatott amerikai sajtókampánnyal kapcsolat­ban. Amerikai kormánykörök hirtelen „aggodalmuknak” adtak hangot a vadászgépek miatt, és ez az „aggodalom­” hangos propagandakam­pányba csapott át. James Carter, az Egyesült Államok elnöke pedig úgy rendelke­zett, hogy az SR-71-es fel­derítő gépek újítsák fel a Kuba légtere fölötti kémre­püléseket. (MTI) Szolidaritási nagygyűlés a Taurus Gumiipari Vállalatnál A IX. magyar békekong­resszus előestéjén, csütörtö­kön forró hangulatú béke és szolidaritási nagygyűlést tar­tottak a Taurus Gumiipari Vállalatnál. A kongresszust köszöntő és a Vietnam irán­ti szolidaritást kifejező fel­iratok díszítették a nagyter­met, amelyet zsúfolásig meg­töltöttek a gyár dolgozói, a szocialista brigádok képvise­lői. Az elnökségben helyet foglalt Nguyen Phu Loai, a Vietnami Szocialista Köztár­saság budapesti nagykövete, s ott voltak a Béke-világta­­nácsnak a IX. kongresszuson résztvevő küldöttei: Kova­nov akadémikus, a Szovjet Békebizottság alelnöke és Harry Bridgen, az USA ki­kötői Rakodómunkások Szakszervezetének tisztelet­beli elnöke, a békeerők nem­zetközi összekötő fórumának alelnöke. Mészáros József­nének, a vállalat pártbizottsága titká­rának megnyitóját követően Darvasi István, az Országos Béketanács alelnöke méltat­ta a világ békeerős összefo­gásának jelentőségét. 2 — NAPLÓ — 1978. december 1. péntek Győri Imre a főváros XVI. kerületében Győri Imre, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára csü­törtökön látogatást tett a fővá­ros XVI. kerületében. A kerü­leti pártszékházban tájékoztat­ták a Központi Bizottság titká­rát a 80 ezer lakosú városrész politikai, társadalmi és gazdasá­gi munkájáról, fejlődéséről. Győ­ri Imre felkereste az Ikarus Ka­rosszéria és Járműgyárat, ahol Kovács György, a pártbizottság titkára és Toldi József vezér­­igazgató ismertették a kollektí­va feladatait. Végezetül az Ikarus művelő­dési házában Győri Imre aktíva­értekezleten adott tájékoztatást az agitációs és propaganda mun­ka időszerű feladatairól. (MTI) A IX. magyar békekongresszus elé (Folytatás az 1. oldalról) nem rendelkező országok biztonságának garantálására vonatkozó szovjet javaslatok elfogadásáért, a SALT I II. megállapodás aláírásáért, a bécsi haderő- és fegyverzet­­csökkentési tárgyalások elő­mozdításáért. E küzdelemben kiemelkedő szerepet játszik a nemzetközi békemozga­lom, a Béke-világtanács. A magyar békemozgalom egy­idejűleg tesz eleget hazai és nemzetközi kötelezettségei­nek; hazánkban a béke ügye nemzeti ügy, s ez páratlan le­hetőséget teremt ahhoz, hogy mindenkihez eljusson. Az elmúlt öt évben jelen­tősen fejlődött a magyar bé­kemozgalom tevékenysége, hatékony ■b eszközévé vált a szocialista nemzeti egység erősítésének, a különböző vi­lágnézetű emberek együtt­működésének — állapítja meg a jelentés. Az üzemekben, a vállala­toknál több száz béke, ba­rátság, szolidaritás nevet vi­selő szocialista brigád dolgo­zik, amelyek kezdeményező­­en léptek fel a békemozga­lom országos feladatainak valóra váltásában is. Sok gyár — köztük az Április 4. Gépipari Művek, a salgótar­jáni Kohászati Művek, a me­cseki­, — a tatabányai Szén­bányák Vállalat, a 43. sz. Ál­lami Építőipari Vállalat­­, valamint számos mezőgazda­­sági nagyüzem, állami gaz­daság és termelőszövetkezet az Országos Béketanáccsal szoros kapcsolatban kezde­ményezett hatásos helyi ak­ciókat. A MÁV, a Volán, a posta szintén támogatta az Országos Béketanács akció­­programjának megvalósítá­sát. A békemozgalom sikerei­nek egyik fő éltető eleme a társadalom minden osztályá­nak és rétegének a mozga­lomban való cselekvő rész­vétele. A munkástömegek hazánkban a béke védelmé­nek és építésének, a békés egymás mellett élés politiká­jának, az imperialista ellenes szolidaritásnak, a Béke-vi­­lágtanács akcióinak legkö­vetkezetesebb támogatói. A békemozgalomnak jelentős tényezője a termelőszövetke­zeti parasztság és a béke építésében, védelmében nö­vekvő szerepe van az értel­miségnek, a tudomány, a technika, a kultúra művelői­nek. Az Országos Béketanács valamennyi társadalmi és tö­megszervezettel, mozgalom­mal együttműködésben, a Hazafias Népfront mozgal­mi keretében tevékenykedik. A népfront több mint 4000 bizottsága, s a mellettük te­vékenykedő béke-, barátsági- és szolidaritási aktivisták — a Hazafias Népfront országos vezető testületének útmuta­tásával — tervszerű, folya­matos békemozgalmi munkát végez. Több mint négymillió dolgozót tömörítő szakszer­vezetek a békemozgalom leg­szélesebb szervezett tömeg­bázisát képezik. A VIII. bé­kekongresszus útmutatásai alapján az elmúlt öt évben jelentősen fejlődött az OBT együttműködése a Szakszer­vezetek Országos Tanácsával, a szakmai és ágazati szak­­szervezetekkel, amelyeknek vezető testületei­ több alka­lommal napirendre tűzték a békemozgalmi munka érté­kelését. A Magyar Kommu­nista Ifjúsági Szövetség is cselekvő résztvevője a béke­mozgalomnak. Kiszélesedett az OBT és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság és tagcsoportjai kö­zötti együttműködés, rend­szeres és sokoldalú munka­­kapcsolat jött létre a Szov­jetunióhoz fűződő megbont­hatatlan barátság ápolása, a testvéri ország békepoliti­kájának támogatása érdeké­ben. Eredményesen bővültek, erősödtek az együttműködés szálai a békemozgalom és a szövetkezetek, valamint a kiskereskedő és a kisipari dolgozók szervezetei között. A Magyar Nők Országos Ta­nácsa, a Magyar Vöröske­reszt, a Tudományos Isme­retterjesztő Társulat az el­múlt öt évben munkájának szerves részeként támogatta a békemozgalom programjá­nak végrehajtását. A dokumentum ezt köve­tően rámutat: a magyar bé­­kemozgalom az utóbbi öt esztendő alatt jelentősen erősödött a tudományos élet képviselőinek tevékenysége, az OBT bizottságainak, mun­kacsoportjainak szerepe. A magyarországi egyházak, az Országos Béketanács katoli­kus papi bizottságának mun­kája is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a hívő emberek is egyre jobban felismerik: nincs ellentmondás hitük és a békemozgalmi munka kö­zött. Az egyházak cselekvően támogatják az Országos Bé­ketanács éves programját, részt vesznek megvalósításá­ban. Több nemzetközi egyhá­zi fórum magyar javaslatra foglalt állást a békét és a biztonságot érintő fontos kérdésekben. A beszámoló az európai békéért, biztonságért és együttműködésért­­folyó küz­delemről szólva aláhúzza: a magyar békemozgalom az Országos Béketanács — szo­ros kapcsolatban az európai biztonság és együttműködés magyar nemzeti bizottságával — részt vett a Béke-világta­­nácsának a helsinki értekez­let összehívását elősegítő ak­cióiban. A beszámoló kiemelt fi­gyelmet szentel a fegyverke­zési verseny megállításáért, a leszerelésért folytatott küz­delemnek. A magyar békemozgalom a Béke-világtanács leszere­lési akcióihoz kapcsolódva, itthon és külföldön hozzájá­rult a háború elutasításához és a féktelen fegyverkezési verseny világméretű elítélé­séhez. Országos tömegmoz­galom bontakozott ki a neut­ronfegyverek betiltásáért, és évente a tavaszi, valamint őszi akciók leszerelési hetei, tudományos konferenciái és fórumai is napirendre tűzték a fegyverkezési verseny elle­ni küzdelmet. Az OBT kül­döttei részt vettek a Béke­világtanács leszerelési do­kumentumainak, akcióinak kidolgozásában. Munkájuk a nemzetközi tanácskozásokon, így a békeszerető erők moszkvai világkongresszusán, az 1976-os angliai York-i, a lengyelországi toruni, a ró­mai és a helsinki leszerelési világfórumon, valamint a bé­keépítők varsói világközgyű­lésén is elismerést váltott ki. Békemozgalmunk tevé­kenységében jelentős helyet foglal el az Afrika, Ázsia La­­­­tin-Amerika népeivel vállalt szolidaritás, a gyors, a követ­kezetes, a társadalmi szerveze­tekkel összehangolt fellépés a gyarmati elnyomás, a neo­­kolonializmus, és a faji meg­különböztetés ellen. Az­t a magyar szolidaritási bír­ságban képviselt szervezetek­kel szorosan együttműködő itthon és külföldön több fentős nemzetközi akciót is elindítója volt. Az indi­nai népek harcával vár szolidaritás a nemzetközi a magyar békem­ozgás történetének legkiemelkedő fejezete. Töretlen szolidan , övezi hazánkban a Vietnam népet a kínai és kambodzsi provokációk elleni igazság­­küzdelmében is. A magyar békemozgalomban jelentő helyet foglal el az imperi­­izmus és az izraeli agressz ellen küzdő arab népekkel Palesztinái arab néppel va­lalt szolidaritás, támogat Afrika népeinek független­é­gi harcot, s széles körű ezo­daritás kíséri a chilei­nél a fasizmus elleni küzdőt A magyar béké­t­ nemzetközi kapcsolt külügyi tevékenység mindazokkal szélesítette­­együttműködését, akik készek­­építeni és védelmezni a béke igaz ügyét, segítik a társa­dalmi haladást; a két kong­resszus között az Országos Béketanács újabb 30 ország békeszervezetével létesített kapcsolatot; jelenleg 127 or­szág 237 békemozgalmával és haladó személyiségével mű­ködik együtt. Az OBT-nek a Béke-világtanáccsal hagyo­mány­osan jó együttműködése az elmúlt öt évben tovább bővült. A magyar javaslatok nyomán számos nemzetközi akció bontakozott ki az eu­rópai biztonság és együttmű­ködés, a leszerelés ügyének támogatására, a vietnami, chilei és ciprusi nép melletti szoldiaritási mozgalom széle­sítésére. Hazánkban is széles körben megemlékeztek a nemzetközi békemozgalom és a BVT megalakulásának ne­gyedszázados évfordulójáról. A Szovjetunió és a testvéri szocialista országok békemoz­galmaival állandó, rendsze­res és eredményes az együtt­működés, összehangolt a nemzetközi fellépés. A ko­rábbinál nagyobb szerepet tölt be a tapasztalatok köl­csönös megismerése és gya­korlati hasznosítása. Az OBT 92 fejlődő ország béke- és szolidaritási szervezetével, haladó erőivel tart fenn kap­csolatot. A két évvel ezelőtt Budapesten megrendezett fej­lődési világkonferencián száz ország és 33 nemzetközi szer­vezet 500 küldöttét látták vendégül. A konferencia ajánlásai hozzájárultak Ázsia, Afrika és Latin-Ame­­rika különböző béke és hala­dó szervezeteinek összehan­goltabb tevékenységéhez, a függetlenség megszilárdításá­ért vívott küzdelem erősítésé­hez. Az Országos Béketanács 24 fejlett tőkésország béke­mozgalmaival működik együtt. A beszámoló ismerteti a békemozgalom propaganda­­munkáját, a választott testü­letek tevékenységét, s befeje­zésül köszönetet mond mind­azoknak, akik segítették a magyar békemozgalom cél­jának valóraváltását, s hozzá­járultak a szocialista Ma­gyarország és a béke ügyé­nek erősítéséhez. (MTI) GYORSLISTA Az 1978. november 29-én megtartott rendkívüli lottó ju­talomsorsolásról, amelyen a 44. heti szelvények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a táskarádió (1750 Ft) b Moszkvics 1500 tip. személygépkocsira utalvány c vásárlási utalvány (10 000 Ft) d vásárlási utalvány (5000 Ft) e vásárlási utalvány (3000 Ft) f vásárlási utalvány (1000 Ft) g vásárlási utalvány (2000 Ft) A nyertes szelvényeket 1978. december 18-ig kell a Totó- Lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Bp. V. Mün­­nich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetle­ges hibákért felelősséget nem vállalunk. 1 068 625 g 55 412 056 d 61 587 124 d 1 082 788 e 55 426 219 f 61 997 851 f 1 096 951 f 55 780 294 d 64 589 680 f 1 111 114 e 55 974 457 g 64 603 843 e 1 125 277 f 61 006 441 g 64 618 006 d 1 139 440 f 61 020 604 g 64 632 169 f 1 181 929 c 61 034 767 g 64 646 332 g 1 196 092 e 61 063 093 g 64 660 495 g 1 210 255 f 61 077 256 f 64 674 658 g 1 266 907 d 61 133 908 g 64 688 821 d 1 281 070 d 61 148 071 c 64 731 310 f 1 323 559. g 61 176 397 f 64 773 799 d 1 337 722 e 61 233 049 f 64 787 962 e 1 366 048 f 61 289 701 d 64 802 125 d 1 408 537 g 61 318 027 g 64 830 451 c 1 422 700 f 61 346 353 g 64 844 614 d 1 436 863 f 61 403 005 f 64 858 777 f 1 479 352 d 61 431 331 e 64 887 103 d 1 493 515 c 61 459 657 f 64 901 266 e 1 536 004 f 61 487 983 d 64 915 429 f 1 550 167 g 61 502 146 e 64 929 592 d 1 606 819 g 61 516 309 f 64 943 755 d 1 649 308 g 61 530 472 d 64 957 918 f 1 691 797 g 61 544 635 d 64 972 081 g 1 720 123 f 61 558 798 f 64 986 244 c 1 762 612 g 61 572 961 g

Next