Napló, 1979. január (Veszprém, 35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

Portugália és a Guineai Köztársaság kedden meg­állapodott abban, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatokat létesít. Co­nakry volt eddig az egyetlen afrikai főváros, amely nem rendezte kap­csolatait Lisszabonnal a portugál gyarmatbiroda­lom 1974—75-ben történt felbomlása óta. (UPI) * A múlt év utolsó napján Nicaraguában ismét fegy­veres összecsapásokra ke­rült sor a sandinista Nem­zeti Felszabadítási Front és Somoza nemzeti gárdájá­nak katonái között. A kor­mánycsapatok repülőgépek és automata fegyverek be­vetésével megtámadták a hazafiak egyik hegyvidéki táborát - az ország máso­dik legnagyobb városában, Leonban is fegyveres ösz­­szetűzések voltak. (TASZSZ) ★ A kambodzsai forra­dalmi hadsereg a lakos­­ság segítségével felsza­badította a Phnom Penh­­től 160 kilométerre fek­vő Kratie tartományi székhelyet — jelentette a Kambodzsai Nemzeti Egységfront hírügynök­sége. A hadműveletekben a kormányerők több száz katonája vesztette életét. A KNEF erői három bombázó repülőgépet és jelentős mennyiségű ha­dianyagot zsákmányol­tak. A kambodzsai had­sereg katonái közül so­kan átálltak a felkelők­höz. (TASZSZ) * Lemondott a török belügyminiszter, Irfan Özaydiili. Lemondását, amelyet a Köztársasági Néppárt parlamenti cso­portja előtt kedden reg­gel jelentett be, Ecevit miniszterelnök elfogadta. A belügyminisztert a parlamentben a konzer­vatív és az ellenzéki pár­tok erősen bírálták amiatt, hogy nem sike­rült elejét vennie a poli­tikai zavargások fokozó­dásának és a véres ösz­­szecsapásoknak. A rend helyreállítására tett in­tézkedéseit ellenezte mind az ellenzék, mind a kormánypárt. (AFP) * Mochtar Kusumaatmadja indonéz külügyminiszter cáfolta azokat a vélemé­nyeket, melyek szerint az amerikai-kínai közeledés Indonézia és a Kínai Nép­ Köztársaság kapcsolatai­nak a javulását segíti elő. „Kína és az Egyesült Álla­mok viszonyának normali­zálása arra késztet ben­nünket, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük az Egyesült Államok állás­pontját." (TASZSZ) * A kínai országos népi gyűlés állandó bizottsága az új esztendő alkalmá­ból azzal a felhívással fordult Tajvan tizenhét­millió lakosához és veze­tőihez, hogy tettekkel se­gítsék elő Kína és Taj­van mielőbbi újraegye­sülését. Az állandó bizottság­javasolja felhívásában, hogy kezdjenek tárgyalá­sokat a tajvani szoros­ban fennálló katonai konfrontáció megszünte­tésére, tegyék lehetővé a kölcsönös látogatásokat a szárazföldi Kína és Taj­van között. A kínai—amerikai dip­lomáciai kapcsolatok fel­vételének első napján, hétfőn, több szervezett tüntetésre került sor San Franciscóban, ösz­­szecsaptak egymással a Peking—Washington kap­csolat hívei és a tajvani rezsim barátai. Express 2 — XAPLO — 1979. január 3. szerda Losonczi Pál újévi koszonteje (Folytatás az 1. oldalról) Gyeslésével találkozik az a törekvésünk, hogy a jobb, eredményesebb munka na­gyobb megbecsülésben, kellő anyagi és erkölcsi elismerés­ben részesüljön. Mindannyiunknak érdeke fűződik ahhoz, hogy a jó gazda gondosságával hasz­nosítsuk a szocialista építés évtizedeiben létrehozott anyagi és szellemi erőinket az ország, a közösség érde­kében. Meggyőződésünk, hogy az idei népgazdasági terv­ben megfogalmazott célok összhangban vannak a kö­vetelményekkel, lehetősé­geinkkel, valóra váltásuk­kal jól szolgáljuk köz­vetlen és távlati céljainkat, elősegítjük hazánk szocialis­ta fejlődését. Amikor ered­ményeinket számba vesszük — a Magyar Szocialista Munkáspárt immár több mint két évtizedes bevált politikájának és gyakorlatá­nak megfelelően — nem hallgatunk a gondokról a ne­hézségekről sem. A párt a kormány és a nép közötti kölcsönös bizalom tükröző­dik abban, hogy nyíltan szó­lunk problémáinkról is. Ez a nyíltság és őszinteség élteti a társadalmunkban egyre erő­södő szocialista demokráciát, amely egyaránt jelenti a jo­gok bővülését, a felelősséget, a tevőleges közreműködést közös dolgaink intézésében. Ez a szilárd alap a biztosí­téka annak, hogy eredménye­sen elvégezhessük a bonyo­lultabb teendőinket, ame­lyekhez hasonlókkal, sőt lé­nyegesen nehezebbekkel is sikeresen megbirkóztunk az elmúlt évtizedekben. Kedves Elvtársak! Szocia­lizmust építő munkánkhoz nélkülözhetetlen a béke. Kül­politikánk legfontosabb, vál­tozatlanul alapvető célja a béke biztosítása, a feszültség csökkentése, a fegyverkezési verseny megfékezése, az eny­hülési folyamat elmélyítése. A Magyar Népköztársaság együtt halad a szocialista kö­zösség országaival. A békés egymás mellett élés politiká­jából kiindulva, az építő együttműködés szándékától vezérelve, széles körű, kiter­jedt kapcsolatokat, építünk a világnak szinte valamennyi államával. Erősítjük kapcso­latainkat a fejlődő országok­kal. A kölcsönös előnyök fi­gyelembevételével alakítjuk viszonyunkat a gazdaságilag fejlett tőkés államokkal is. Olyan világ megtermtésé­­ért küzdünk, amelyben nemcsak mi, hanem gyer­mekeink, unokáink is béké­ben, boldogságban élhetnek. Erre a kötelességünkre külön is figyelmeztet bennünket az idei esztendő, amelyet az Egyesült Nemzetek Szerveze­te nemzetközi gyermekévnek nyilvánított. Hazánk, népünk, az emberiség sorsáért, békés jövőjéért érzett mélységes felelősségtől áthatva, erőnk­höz lehetőségeinkhez mérten mindent­ elkövetünk azért, hogy a nemzetközi élet ked­vező folyamatai még erőtel­jesebben bontakozzanak ki, tartóssá váljanak. Kedves Honfitársaim! Az új év nem ígér könnyű si­kereket. Küzdelem, kemény munka vár ránk. Mégis bi­zakodva és jogos reménnyel nézünk elébe. A nagyvilág­ban nem vagyunk egyedül. Szövetségeseket, barátokat tudunk magunk mellett. Hazai eredményeink jó ala­pot adnak a feladatok telje­sítéséhez. Erőnk mozgósítá­sával, a nemzet egységbe fo­gott akaratával elérjük cél­jainkat. Meggyőződésünk, hogy hazánk minden állam­polgára fokozott felelősség­gel, jobb, eredményesebb munkával, öntudatos helyt­állással veszi ki részét kö­zös tennivalóink sikeres el­végzéséből. Az év első nap­ján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­sága, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében eredményes, boldog új évet kívánok egész népünknek. „Egyenlő elosztás” — tőkés módra Ami a form­iu­k­nak­ Iné Elhunyt Honthy Hanna Nyolcvanhatodik élet­évében meghalt Honthy Hanna Kossuth-díjas kiváló művész, a ma­gyar operettszínjátszás nagy egyénisége, a Fő­városi Operettszínház tagja. Művészetével a közönség sok generá­ciójának szerzett örö­met hazánkban és ha­tárainkon túl is. Teme­téséről később intéz­kednek.­ Kulturális Minisztérium Fővárosi Tanács Magyar Színház­­művészeti Szövetség Fővárosi Operettszínház Változatlanul teljes a katonai készültség Teheránban. A ka­tonák csőre töltött fegyverrel járnak az utcákon (Telefoto — AP MTI—KS) 1979: nemzetközi gyermekév Leonyid Brezsnyev és Kurt Waldheim nyilatkozata Hétfőn megkezdődött az ENSZ nemzetközi gyermekéve. Az ENSZ közgyűlés 1976-ban hozott határozatával nyilvánította 1979-et a gyermekek nemzetközi évének. Az ünnepségsorozat kezdete alkalmából a világ minden táján nyilatkozatot adtak ki a politikai vezetők. Leonyid Brezsnyev hétfőn, a szovjet televízióban elhangzott nyilatkozatában méltatta a nemzetközi gyermekévet. „A mi feladatunk gondoskodni arról, hogy a világon egyetlen gyermek se ismerje a há­borút, hogy nyugodt és boldog gyermekkora legyen. Még a világ sok helyén dörögnek a fegy­verek, pusztulnak nemcsak felnőttek, hanem gyermekek is" - hangsúlyozta a szovjet ál­lamfő. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára kijelentette: „A jövő nemzedékei csak úgy bonta­koztathatják ki az emberiség alkotóképességét és szolgálhatják a haladás ügyét, ha elis­merjük gyermekeink jogait és kielégítjük szükségleteiket”. Ünnepi ülés Havannában , A magyar küldöttség kubai programja • • '••• ' • A kubai nemzetgyűlés hétfőn Havannában ünnepi ülést tartott a kubai forradalom győzelmének 20. évfordulója alkalmából. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, az ál­lam- és minisztertanács elnöke, az ünnepi ülésen mondott beszédében kijelentette: az elmúlt két évtized során szerzett tapasz­talatai révén a kubai nép képes az összes nehézségek legyőzésére, arra, hogy a jövő­ben is magasra emelje a forradalom zász­laját. A hallgatóság hosszan tartó tapsa köze­­ pette a szónok hangsúlyozta: „Kubában fel­számoltuk az imperializmust, az új­ gyarma­­tosítást, a korrupciós rendszert, a kizsák­mányolást, az elnyomást, az emberi jogok megsértését, s így Engels szavaival élve a területünkön véget vetettünk az emberiség előtörténelmének.” „A Szovjetunió, Lenin hazája, minden döntő pillanatban mellénk állt és ezért szív­ből fakadó, őszinte hálánk illeti meg” — mondotta Fidel Castro, majd Kubának a többi szocialista országhoz fűződő kapcso­latait méltatta. A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának, a kubai államtanácsnak és a minisztertanácsnak meghívá­sára Biszku Bélának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével — mint közöltük — magyar párt-és állami küldöttség tartózko­dik Kubában. A küldöttség, amely részt vesz a kubai forradalom győzelmének és a szocialista Kubai Köztár­saság megalakításának 20. évfordulója alkalmából ren­dezett ünnepségeken, elláto­gatott a Havannától mintegy 60 kilométerre lévő „Vallé de Picadura” állattenyésztő gazdaságba. A delegáció ezután megte­kintette a fővárostól ötven kilométerre található „Ca­­ribe” műhold- és távközlési állomást, amely a magyar­országi Taliándörögdön lé­vő állomáshoz hasonlóan, a szovjet „Molnyija” távközlé­si rendszer tagjaként bizto­sítja a szocialista országok közötti televíziós, rádiós és telefonösszeköttetést. A küldöttség részt vett az évfordulók tiszteletére nyílt fénykép- és tablókiállítás megnyitóján a havannai „Pabellon de Cuba” kiállító­csarnokban. A Forradalmi Tanács döntése Hétfőn Algírban­ Rabah Bitat ideiglenes államfő el­nökletével összeült a Forra­dalmi Tanács és úgy dön­tött, hogy „az alkotmányban rögzített határidőn belül” összehívják az FLN párt­­kongresszusát — jelentették be hétfőn az algériai fővá­rosban. Az algériai vezetés orszá­gos bizottságot hozott létre a kongresszus előkészítésének feladatával. A kongresszus hivatott ar­ra, hogy jelöltet állítson az elhunyt Bumedien elnök he­lyére az államfői tisztre. A kongresszust február 8-ig kell megtartani. A vietnami külügyminisztérium memoranduma A vietnami külügyminisz­térium memorandumban tilt­lakozott a Kínai Népköztár­saság hanoi nagykövetségé­nél a Vietnam északi határ­térsége ellen elkövetett soro­zatos provokációk miatt. A keddi hanoi lapok vezető he­lyen ismertetik az okmányt, amely többek között emlé­keztet rá: a vietnami kül­ügyminisztérium december 26-i jegyzékében már felhív­ta a figyelmet azokra a kínai provokációkra, amelyek ko­moly feszültségeket okoznak a két ország határán. — Ennek ellenére — mu­tat rá a memorandum — a kínai hatóságok újabb arcát­lan cselekményeket hajtot­tak végre vietnami területek ellen az elmúlt napokban. December 24-e és 31-e kö­zött hét súlyos incidensre került sor kínai támadások nyomán a közös határtérség­­ben. Az a akciónak halálos ál­dozatai és­­- sebesültjei van­nak, továbbá -­több vietnami állampolgárt elraboltak a be­hatoló kínai egységek. Mint a memorandum hang­súlyozza, a veszélyes fegy­veres támadások mellett a kínai fél folytatja provoka­tív propagandahadjáratát, amelynek célja a vietnami határtérség lakosságának megfélemlítése. A memorandum ismertette a vietnami külügyminiszté­rium határozott tiltakozását. (MTI) Teherán Összecsapások halálos áldozatokkal Sapur Baktiar ellenzéki politikus hétfői rádió- és te­levíziós beszédben felszólí­totta Irán népét, hogy tá­mogassa az általa megalakí­tandó kormányt. Kijelentet­te, kormánya „szociáldemok­ráciát” szeretne megvalósí­tani, s azt ígérte, hogy sza­badon engedik a politikai okokból bebörtönzötteket, helyreállítják a polgári sza­badságjogokat és a sajtósza­badságot. Egyidejűleg beje­lentette, hogy fokozatosan számolják fel a 12 iráni nagyvárosban mindmáig ér­vényben lévő statáriális ál­lapotokat. Hosszú hetek óta először hétfőn,­­ a külfödi újságírók előtt néhány percre megje­lent Reza Pahlavi iráni sah. A személyével kapcsolatban az utóbbi napokban elterjedt találgatásokról az uralkodó kijelentette, hogy szeretne ,,téli szabadságra” utazni, de erre csak akkor kerülhet sor, ha „az ügyek lehetővé te­szik”. A Reuter diplomatá­kat idézve úgy véli, hogy az utazás Baktiar kormányának e hétre várt beiktatása után válik esedékessé. Az iráni parlament két háza a hét végén dönt az ellenzéki Nemzeti Frontból kizárt Baktiar kormányának beiktatásáról. Sapur Baktiar kinevezésé­ről nyilatkozott a France- Inter rádióállomásnak a Nemzeti Front szóvivője. Hangsúlyozta, hogy Baktiar kinevezése nem oldja meg Irán belpolitikai válságát, mert a politikus nem élvezi sem a néptömegek, sem a vallási ellenzék, sem pedig a Nemzeti Front támogatá­sát. A Mashad városában va­sárnap történt összecsapá­sokról érkezett újabb ada­tok 106 halálos áldozatról szólnak. Vasárnap este sú­lyos összecsapás volt a sah elleni tüntetők és a katona­ság között Tabriz városában is. Itt — hírek szerint — 26 ember vesztette életét. (AFP)

Next