Napló, 1983. május (Veszprém, 39. évfolyam, 102-116. szám)
1983-05-01 / 102. szám
Kormányfői brigádvezetők között Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, a hét közepén - mint arról már beszámoltunk - egy napot töltött megyénkben. Ennek során szót váltott ipari, mezőgazdasági dolgozókkal, szocialistabrigád-vezetőkkel. A Pápai Húskombinátban, a Pápai Állami Gazdaság ihászi telepén egy-egy szocialista brigád naplóját is átlapozta és bejegyzéseivel méltatta, dicsérte a kisebb-nagyobb kollektívák tevékenységét. S hogy milyen nagy hangsúlyt kapott látogatása során a közvetlen információcsere, a személyes találkozás üzemi munkásokkal, azt bizonyítja, hogy sűrű programja ellenére kormányunk elnöke külön is találkozott a húskombinát szocialistabrigád-vezetőivel. Párbeszéd a munkáról Az asztal mellett kereken harminc brigádvezető ült. Huszonöt férfi, öt nő. Vendégeink, a kormány elnöke, megyénk párt- és állami szerveinek vezetői. A velük való találkozás igazán nem mondható mindennaposnak. Érthetően feszélyezettek, elfogódottak voltak a „húsosok." Azért akartam önökkel találkozni, — kezdte a beszélgetést Lázár György — mert úgy gondolom, a kombinát munkájáról, életéről kapott tájékoztató s a látottak az önök véleményének meghallgatása nélkül egyoldalúak maradnának. Gondjaik, sikereik és hadd tegyem hozzá, gondolataik megismerésével válik mindenkiben és így bennem is teljessé a kép, e nagy hírű és nagy múltú vállalatról. A kormányfő szavai nyomán oldódni kezdett a hangulat. A résztvevők egymásra néztek, biztató, ösztönző pillantásokat váltottak, aztán felállt, s ha kezdetben bizonytalanul is, beszélni kezdett a brigádvezetők megbízottja, Pozsgai Jenő. - Hadd kezdjem némi kétkedéssel, a munkaversenymozgalom, a 110 szocialista brigád sikereivel. Azzal, amire mindannyian büszkék vagyunk, amelynek elismeréseként az elmúlt öt évben elnyertük az MSZMP KB által alapított jubileumi zászlót, majd a kongresszusi zászlót, megkaptuk a Minisztertanács és a SZOT Vörös Vándorzászlaját és egyik brigádunkat Állami-díjjal tüntették ki. Mindennél persze jelentősebb, hogy a verseny eredményeként mindig teljesíteni tudtuk és fogjuk is feladatainkat. - Mennyire ismertek ezek? - hangzott a Minisztertanács elnökének kérdése. A vállalat teljes terve mellett a brigádokat érintő részletes feladatokat is ismerjük. A gazdasági vezetés a szakterületekre lebontva az év elején mindig irányelveket, ajánlásokat dolgoz ki. Ezekbe „fogódzkodva” tudjuk, hogy konkrétan mit várnak tőlünk, miben adhatunk valami pluszt. Ennek a módszernek köszönhető többek között, hogy tavaly a szocialista brigádok gazdasági vállalásainak értéke meghaladta a 13 millió forintot, s ezt is még 11 százalékkal megtetéztük. Az idén ezt további 5 százalékkal szeretnénk fokozni, ismerve a vállalat és a népgazdaság előtt álló feszített feladatokat. Hát igen, — jegyezte meg a Minisztertanács elnöke — feladataink valóban nehezek. — S mintegy viszonzásként a kapott információknak, a népgazdaság egésze előtt álló feladatokról szólt a továbbiakban a kormány elnöke. Mindannyiunk hasznára - fáradhatatlanul kutatni kell - mondotta - hogy miként csökkenthessük a népgazdaságunkra nehezedő terheket, hogyan találhatunk újabb értelmes megoldásokat. Nem számíthatunk komoly gazdasági előrelépésekre, az egyre másra jelentkező feladatok sikeres teljesítésére, ha nem mutatunk rá a tévhiedelmekre, s nem teszünk a torzulások ellen. A Központi Bizottság legutóbbi határozata világ ›■ ««unifilm amnt/~1 rm /. mázzá a tennivalókat, ezek teljesítése népgazdaságunk fejlődésének biztos garanciája. Tévhiedelmek, eltérő, sőt egymásnak ellentmondó vélekedések egyik fő forrása napjainkban a kisvállalkozás. Nem véletlen hát, hogy a szocialistabrigád-vezetőkkel való találkozás során erről is szó esett. — Vállalatunknál — mondotta Boros Jenő, a húskombinát vezérigazgatója — mintegy 120- an tevékenykednek munkaidő után, általában szombaton a sokat vitatott gazdasági munkaközösségeikbe tömörülve. Az ő munkájuk révén a tervezett-nél 500 tonnával több terméket tudunk exportálni, elsősorban az amerikai piacra, így számunkra ez a forma igenis kedvező. Sőt, ha újabb dolgozók jelentkeznének, őlk is alakíthatnálnak ilyen munkaközösséget. — Szerintem is — jegyezte meg felszólalásában Politzer József, a sonkaüzem szocialista brigádjának vezetője - hasznos ez a kisvállalkozási forma. Tőlünk 90-en vesznek benne részt és többnyire szocialista brigádtagok. És ettől nemrövidül meg a mozgalom, a közös vállalások teljesítésében éppen ők a példamutatóik, az élenjárók. Elsőként ők adták át például tapasztalataikat azoknak a lemgyei vendégmunkásoknak, akiket a termelési feladatok zavartalan teljesítése érdekében vállalatunk foglalkoztat. Vajon mit mond a kisvállalkozásokról, a gazdasági munkaközösségekről a kormány elnöke? A brigádvezetők nagy érdeklődéssel fordultak Lázár György felé, amikor is az előbbi húskombináti tapasztalatokra reagált. — Vannak, akik szerint — mondotta -az új vállalkozási formák keresztezik szocialista céljainkat és a brigádmozgalmat. Ez helytelen álláspont. Meg kell tanulni, együttélni az új vállalkozási formákkal, mert azok bizonyítottan hasznot hoznak a társadalomnak és az egyénnek egyaránt. Persze nem szabad eltéveszteni a mértéket. A meghatározó a szocialista ipar ereje, felkészültsége, s az általa biztosított megélhetési lehetőség. Aki azonban itt a kombinátban, vagy más munkahelyen több keresethez jut, a saját maga által vállalt többletmunkával, az munkahelye gazdasági eredményeit is gyarapítja. S ezekből mások is részesülnek, vagyis az új vállalkozási formák, az új rugalmas kezdeményezések mindannyiunk hasznára honosíthatók meg, terjeszthetők el, a mozgalom él, élni fog A fehér köpenyes szocialistabrigád-vezetők közül szót kért az Állami-díjas Marx Károly csontozóbrigád vezetője is, Újvári Antal. — Több mint húsz éve, hogy létezik, dolgozik brigádunk, és úgy vélem, eredményeink nemcsak a gazdasági munkában való helytállásnak köszönhető, hanem annak is, hogy a munkaidőn túl is ismerjük egymást, számítunk egymásra. Jóban, rosszban együtt sírunk, együtt nevetünk, személyes, családi sikereink, gondjaink közösek. — Amit Önök elmondtak, az is meggyőzött arról — jegyezte meg a csomagolóüzem brigádvezetőjének felszólalásához kapcsolódóan Lázár György —, hogy a szocialistabrigád-mozgalom olyan sokrétű, olyan gazdag, hogy „kenyerét" elvenni nem lehet. Rövidesen megrendezik a szocialistabrigád-vezetők országos tanácskozását. S nyilvánvaló, hogy itt is felvetődik a kérdés - mert mostanában akadnak akiknél ez a divatos téma - van-e szükség a szocialista brigádokra. Nos, már most megadhatom a választ, igen. Ez a mozgalom gazdasági és társadalmi életünk szerves része, mindig számítottunk és számítunk is rá. A mozgalmak életében persze mindig is szükség van a megújulási készségre. Eddigi eredményei alapján bátran megelőlegezhetem, hogy erre a szocialistabrigád-mozgalom is képes. Ereje, hatása semmivel sem pótolható ... Andrássy Antal Miniszterelnökünk a Pápai Húskombinát szocialistabrigád-vezetőivel tanácskozik. Fotó: Péterfay Endre Gyalázat, de kölyökkoromban, amikor munkára fogott a szükség, utáltam az egészet. Mit szépítgessem, pokolba kívántam a lakatosszakmát a vassal, a rozsdával, az olajjal, a zsírral, a fúró-, köszörű- meg más gépekkel, reszelővel, kalapácssal, fűrésszel, és a többi kéziszerszámmal egyetemben. Elegem volt a korán kelésből, a gyárkapuból, a messze szóló dudából, a bélyegzőórából, a testszagú öltözőből, a műhelyből, a fiókomon csüngő lakatból, a munkalapból, az örökké pattogó, nagy hajú, kopasz, szuszogó („Feri bácsi marha jó melós") csoportvezetőből. Duzzogtam, ha kiküldött az udvarra, hogy egyengessek ki tíz szál „százasovasat”. Dacból ütöttem a kétkezes kalapáccsal álló nap, de meglett. Szidtam az anyját, mert beküldött a frissen összehegesztett konténerbe varratot, fröcskölést köszörülni. Mikor kijöttem belőle, a fülem sistergésétől nem hallottam, amit mondott: „Jól van, gyerek.” Csak a szájáról olvastam le. Az van jól, ha összeszarod magad, sziszegtem a háta mögött. A fülem miatt hangosra sikerült a szó. Megfordult, de nem felelt. Másnap kezembe nyomott egy rajzot. — Na fiú, csináld meg ezt a garatot. El ne szúrd, mert rádterheltetem a lemezt! Egyből láttam, csonkakúp. Kiszámolni, megszerkeszteni, rárajzolni kiterítve a lemezre... Pörgött az agyam, mint nyillanyára, ha egyszerre megy mosógép, centrifuga, vasaló. Egy tábla másfeles lemez volt a tét, meg a becsület. Baromi égés lesz, nem vitás. Mit tanultunk harmadikban? Szakmunkásnak illik tudni az ilyesmit. A magasság megvan, a szélesség is, csak ez a két rohadt ív nem akar stimmelni az istennek se. Feri bácsi tette a dolgát. Nem foglalkozott velem. Én a műhely sarkában ültem a lábrácson, előttem a földön a lemez. Azok a körzővel karcolt ívek meg mint valami vigyorgásra kerekedett bohócpofák, egyenesen a képembe röhögtek. Csúszott a ceruza, annyira izzadtak az ujjaim. A homlokomat is elhagyta egy sós csepp és a füzetlapon addig csillogott firkáim fölött, míg lassacskán beszívta a papír. Tökölődtem. Az öreg kerülte a pillantásaimat. SOS-jeleim a tarkójáról visszapattanva elnyelődtek egy láda tűzoltóhomokban. Nem mentem föl ebédelni sem. A többiek hívtak: hagyd a francba, majd moslékolás után befejezed. Szánjatok le rólam, morogtam. Velem nem szúr ki ez a zsíros hajcsár. Kib ... bár adta ezt a szemét melót. Fogtam, rajzoltam két körívet. Megemeltem a táblát, mentem a karos lemezollóhoz. Alányomtam, bekezdtem. Egyszer csak megjelent az ajtóban az öreg. Odajött, ránézett művemre, megcsóválta a fejét. Tedd le, mutatott a földre. Odaguggolt. Hoztam a körzőt, a pontozót, a kalapácsot, öt perc alatt meglettek az igazi ívek. Most vágd ki, te pupák! Akartam mondani, kösz Feri bácsi, de szó nélkül otthagyott. Vagy egy óra múlva, amikor már mindenki javában dolgozott, hozzám gurult nagy hasával, tömzsi lábaival. Akkorra lesorjáztam a széleket. Hogy mindenki hallja, jó hangosan kérdezte, befejezted? Megnézte, aztán a legnagyobb dicséretet mondta ki: elsőre egészen elfogadható. Másnap reggel magamtól fogtam a légköszörűt. Másztam volna a következő konténerbe, de letétette velem. Hetekig én kaptam a csoportban a legbonyolultabb munkákat. Kínlódtam, gyötrődtem, átkoztam a sorsot, s mert a szakmunkásiskolai tankönyveket csak kölcsönbe kaptuk az intézettől, vettem egy technikumi szakrajzot, meg gépelemek könyvet, leemeltem polcomról a Sárközi-Omacht féle Műszaki táblázatokat. Esténként ezeket bújtam. Amikor már egészen könnyedén megcsináltam minden rázós melót, ami nálunk akadt, az öreg odaintett magához. Orrára tolt szemüvege fölül sandított föl rám, a majd’ negyed méterrel magasabb lakksra. Talán a szemüvegtől, vagy mit tudom én mitől, olyan érzésem támadt, mintha ő nézne le rám. Na, fiam, mondta, most már megérdemled a könnyebbet is. Azzal kezembe nyomta a köszörűt. Mióta elkanyarodott sorsom a szakmától, az eredetitől, mindig egy saját kis műhely a vágyam. Ha látok a kirakatban valami jó szerszámot, bemegyek az üzletbe, mert azt nekem meg kell fognom. Élvezem, ha egy ajtózárat, egy vízcsapot megjavíthatok. Kikapcsolódás, szórakozás, amikor a kocsimat bütykölöm. Értelmiségi nyavalygásaimon egy kalapács, egy fogó, egy csavar, kis zsír és olaj ragyogóan átsegít. Megnyugtat, ha fekete lesz a kezem, és sikerélmény az újra működő szerkezet. Hobby, nosztalgia? Utálom ezeket a „magyar” kifejezéseket. Fellengzősek, nagyképűek és nem éreztetik a lényeget. Még ha megfordult is velem a világ, a szakmám (az eredeti), életem értékes darabja maradt. Nem egyszerűen hóbortos passzió. Nem múzeumi vitrinbe zárva nézegetem, mint valami szakócát, kőbaltát, amitől emberré vált fajunk. Szeretném használható állapotban tartani aképpen, ahogy jó nemzet a népi hagyományokat. Gyarmati József Átrajzolt ívek Tanácskozott az SZMT elnöksége ülést tartott a Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsa elnöksége. A testület elsőként dr. Kiss Lászlónak, az SZMT közgazdasági és szociálipolitikai osztályvezetőjének előterjesztésében a Magyar Villamos Művek Tröszt megyei vállalatainak bér-, jövedelmi és szociális helyzetéről szóló jelentést vitatta meg. Megyénkből az ajkai és az inotai hőerőművek, valamint az ÉDÁSZ veszprémi és pápai üzemigazgatósága tartozik az MVMT-hez. A négy vállalatnál közel kétezren dolgoznak, 55- 65 százalékuk törzsgárdatag. Az elmúlt két évben végrehajtott bérfejlesztések eredményeként az erőművekben a múlt esztendő végére túllépték az 52 ezer forintos, míg az ÉDÁSZ- üzemigazgatóságoknál megközelítették, illetve elérték az 50 ezer forintos átlagos bérszínvonalat. Eddig 11 vállalati gazdasági munkaközösség alakult a vizsgált egységeknél, részben többletjövedelem megszerzésére adva lehetőséget, de különösen jelentős a termelési, gazdasági feladatok megoldásához nyújtott segítségük. Gondot jelent viszont, hogy az utóbbi időszakban fokozatosan csökkent a vállalatok létszáma, egyrészt a környező üzemekhez viszonyítottan alacsonyabb jövedelem miatt, másrészt a lakóhelyen vállalt munka következtében. Az erőművek és az üzemigazgatóságok azonban igyekeznek következetes szociálpolitikával is javítani a dolgozók élet- és munkakörülményeit. Az SZMT elnökségi ülésén, amelyen részt vettek a tröszt és az erőművek képviselői is , élénk vita bontakozott ki a jövőbeni tennivalókról. Mint ennek összegzéseként megállapították: egyrészt szükséges, hogy a tröszt differenciáltan segítse a vállalatokat a hatékonyabb gazdálkodási formák kialakításában, az ösztönzés saját erőből történő növelésében. Ugyanakkor a vállalatoknál még meglévő belső tartalékok feltárása is lényegesen javíthat a helyzeten. Javasolja az elnökség a bérfejlesztés differenciálását, ami a nehéz munkakörülmények között dolgozók megtartását segítheti. Szükségesnek tartják a szociálpolitika további következetes alkalmazását. Az SZMT elnöksége ezt követően tájékoztatót hallgatott meg a megye áruellátásáról, s az e téren tervezett idei célkitűzésekről, dr. Molnár Ferencnek, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetőjének előterejesztésében. Ezt és a kiegészítőket meghallgatva az elnökség hangsúlyozta, hogy az idén különösen, fontos egyebek mellett a falvak alapellátásának javítása, ennek érdekében a választék bővítése, valamint a magánlakás-építéshez az anyagellátás színvonalának emelése. Megalapozott büszkeséggel Szép és becsülendő, elismerésre és továbbfejlesztésre érdemes hagyomány, hogy különösen május elseje - a munka ünnepe - előtt sok üzemben, gyárban, vállalatnál a szocialista brigádok kommunista műszakokat kezdeményeznek. Ezeknek az önként vállalt társadalmi munkáknak a műszakbérét elsődlegesen a lakóhelyi gyermekintézmények javára, fejlesztésére ajánlják fel. Nem kis összegekről van szó. A végzett munka értéke millió forintokban mérhető. Nemcsak a termelési feladatok hiánytalan megvalósításában, a termelékenység és a gazdaságosság fokozásában, hanem abban is, hogy sokhelyütt a város, a nagyközség részére sportpálya-, játszótér-, út-, járdaépítésben, óvoda, iskola, üzlet elkészítésében, fásításban és parkosításban elvégeznek. A másik - ugyancsak dicséretes helytállás - az üzemi eredmények fokozása. Az a tény, hogy az üzemek, vállalatok dolgozói a nemzetközi proletariátus nagy ünnepét, május elsejét kimagasló munkasikerekkel köszöntik. Ebben ismét csak a szocialista brigádok járnak az élen. Azok a kis kollektívák, amelyek a szocialista munkaversenyben az átlagosnál jóval többet és jobbat termelve hozzásegítik vállalatukat, üzemüket, termelőszövetkezetüket ahhoz, hogy - a nemzetközi és a hazai kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is - kiváló szinten dolgozhassanak. Ez nem volt könnyű, s a jövőben még inkább nehezebb lesz. Ám a munkaverseny résztvevői rugalmasan alkalmazkodtak a változó körülményekhez. Megtalálták azokat a módszereket, amelyek révén mind a termelékenységet, mind pedig a minőséget és a gazdaságosságot javították. A május elsejei felvonulás menetében a vörös és nemzeti színű zászlók, virágok mellett ott viszik majd büszkén a dolgozók a szocialista munkaverseny sikereiről szóló híradásokat is, a kiváló címeket, dicséreteket, a frissen kapott élüzem-kitüntetéseket, a szocialista brigádok rangos elismeréseit. És ez így jó, így igazságos. Még akkor is, ha egyik-másik üzem, vállalat kollektívája nem is szerezte meg a hőn óhajtott kitüntetést. Mert a versenyben - a szocialista munkaversenyben is -, vannak győztesek, első helyezettek, és vannak második, harmadik vagy éppen hatodik helyet kiérdemlők, örülünk, de még mennyire — az elismerő címeknek. Tudjuk, hogy nehéz munkával, fokozott helytállással, sok-sok erőfeszítéssel érdemelték ki. Ám azt is tudjuk, hogy akik most nem kaptak kiváló, elismerő címeket, azok sem tétlenkedtek. Sok olyan vállalatunk, üzemünk van a megyében, amelyről cím, kitüntetés nélkül is tudjuk, kiválóan teljesítette kötelezettségét, de a versenyben akadtak nála jobbak is, így azután teljesen kézenfekvő, hogy a nagy vetélkedésben csak győzteseket találunk, vesztesek nélkül. Mert ugyan ki tagadhatja, hogy az egyén, a brigád, a vállalat, a népgazdaság egyaránt nyertes, erkölcsi, anyagi, politikai, társadalmi tekintetben egyaránt gyarapodott... ! A munka ünnepén a munkásokat, a dolgozó, alkotó embereket köszöntjük. Azokat, akik fizikai, vagy szellemi erőfeszítések révén új értékeket hoznak létre, akik megteremtik a jólét, a boldogulás feltételeit. Ez korántsem véletlen, hiszen Alkotmányunk kimondja: ,,A Magyar Népköztársaság társadalmi rendjének alapja a munka". Igen, az a tevékenység, amely valaha kényszer volt, amelyet az uralkodó osztály lenézett, de értékeit kisajátította önmaga javára. Az a tevékenység, amelynek révén az ember kiemelkedett az állatvilágból, megteremtette önmaga társadalmát, s a Föld vonzóköréből már eljut a csillagokig. „Végigkacag vidám testünkön győzedelmes tervünk: a Munka" - köszöntötte versében a dolgozókat Ady Endre. A munka, amely hányszor lenézett, szégyenlett tevékenység volt, a szocialista építés során valódi rangot kapott. Igaz, ma nem csupán százalékokban mérjük a versenyt, s a „füstje" sem akkora, mint valaha. Ám a munka megbecsülése, a dolgozók díjazása, elismerése, magyarán szólva „a verseny lángja", és tüze izzóbb, mint bármikor. És az sem véletlen, hogy éppen a mi társadalmunk, amelynek a munka az alapja, gazdagította szinte tengernyi új kifejezéssel a munka jelzőit. Petőfivel együtt valljuk: „Nagy a dicsőség, melyet mindegyik szerezhet itten, / de tudjátok-e, csak nagy munkáért jár ez a dicsőség!" Mai íróinkat, költőinket is állandóan és folytonosan megihlette, új alkotásokra késztette a munka. Benjámin László így fogalmazott: „Gazdaságom csak számbavenni / egy élet nem elég!" Valóban, s mindez munka árán, nehéz, verítékes erőfeszítés révén jött létre, dolgozó milliók tevékenységének eredményeként. És idézzük még fel a nemrég elhunyt költőfejedelem, Illyés Gyula: Az építőkhöz című versének befejező sorait. „Falak, ti frissen felrakott falak, / ez az alap / a lépcső, melyen embersorba lép s végre a nép; / a kitagadt / tömeg ezen át leli meg magát, / Így lel hazát; / falak, ti frissen felrakott falak - / leomlanak bálványok, trónok, égi-földi szentek, / de nem, amit a Munka megteremtett". Az építőkhöz írta, " de valamennyi munkásnak, dolgozónak ajánlotta. Mert róluk szól, s hozzájuk. Azokhoz, akik egész évben fárasztó dologban küzdve május elsején a munkát - és a munkást, önmagukat, társaikat - pihenéssel, ünneppel tisztelik, köszöntik. S. Nagy Sándor