Napló, 1984. június (Veszprém, 40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-01 / 127. szám
Ebbe születtem, ebben nőttem fel. Ezt szeretem és mást, mint az állatgondozást nem akarok és nem is tudok magamnak elképzelni. Ez az első munkahelyem és innen megyek nyugdíjba, öt év múlva. A parasztembernek a föld, az állat adta mindenkor a megélhetést. A közösben sincs másként, csak most sokkal könnyebben vagyunk ezzel a sok géppel. Elvégzik helyettünk a munka legnehezebbjét. Tátik Józsefné tősgyökeres kádártai asszony vallott így magáról és a falusi munka korszakos fordulásáról. Mindenki csak Margit „nénizi", pedig kora miatt erre sokaknak nem is volna okuk. A tisztelet mondatja így. A veszprémi Dózsa Termelőszövetkezet kádártai szarvasmarha-telepén teljesít szolgálatot Tótikné, sok esztendeje, nagy hűséggel a maga választotta munkában és helyen, amelyet az újságírók is előszeretettel neveznek közös gazdaságnak. Sétálunk végig az irdatlan hosszú borjúnevelőben. Szakemberek állítják, a szarvasmarha-tenyésztés a mezőgazdaság nehézipara. Ha ez a rangja, a borjúnevelő sem lehet más, mint az ágazat műszeripara, vagy inkább ... — Ez az óvoda — mondja a gondozónő és közben mosolyogva szólítgatja, édesgeti magához a kis jószágokat. Ha megállunk mellettük, kíváncsian dugják ki selyemfényű fejüket a boxok rácsainak résein. Ami csak a szájuk közelébe kerül, mindent megkóstolnak. Még a fehér köpenyemet is rángatják... — Olyanok ezek, mint a gyerekek — simít végig Margit néni egy borzas borjúkobakon. Mindegyiknek megvan a maga „heppje”, szokása. Balról a kis bikák szabadon sétálhatnak a kerítés mögött, az üszőket ellenben külön boxokban tartják megkötve. — Bennük az ösztön. Ha most megengedjük nekik, felnőtt korukban is elszopnák egymás fejét. Akad közöttük félősebb, meg bátrabb is, de mindegyik nagyon kíváncsi, mint minden kis állat. Hiszen most ismerkednek a világgal - magyarázza a gondozónő, s közben tolja maga előtt kocsiját, amiből műanyag vödörrel mérsmeri a tápot neveltjei elé. — Itt sem volt mindig ilyen „kényelmes" az élet - jegyzi meg. - Hát bizony a trágyát nekem kellett kitragácsolnom, pedig nem nőszemélynek való az ilyesmi. Mégsem azt keresgélte az ember mi kötelező, vagy sem. Csinálni kellett, mert a gané nem maradhatott az állat alatt. Nekem a szövetkezettel közös érdekem, hogy szép, egészséges állomány kerüljön ki a kezem alól. A borjúnevelőben, tudja, minden apróság sokkal többet számít, mint a felnőtt állománynál. Itt a tejet pontosan azon a hőmérsékleten kell adnom, ahogy előírják, csak annyi tápot kapnak a „kicsik”, amennyi dukál. Innét nem lehet elmászkálni trécselni. Mindig figyelem őket. A viselkedésük sokat elárul. Látja, annak ott például nem úgy áll a füle, ahogyan kellene. A többieknél kicsit bágyadtabban is mozog - mutat egy ide-oda téblábolóra. — Mindjárt meghőmérőzöm, de szólok is a doktor úrnak, vizsgálja meg. Emlékszem, néhány éve volt egy csúnya járványunk. Akkor éjjel-nappal kezeltük az állatokat. Sikerült leküzdeni a bajt. A bejáratnál nyílik oldalt a tápraktár vasajtaja. Rajta krétával számolt, mellettük megjegyzések: körmös, alvás, ködökös ... — Ez az én emlékeztetőm — neveti el magát Tótikné - de enélkül is tudom, melyikkel van gond. — Én csak gyönyörködöm a kis jószágokban, de meg nem tudnám őket különböztetni... — Mondhatom, nekem szinte személyes kapcsolatom alakul ki velük. Ahogy röviddel világrajöttük után áthozzák ide, attól a perctől rajtam a sor. Beszélgetek velük, becézem mindet. Nem lehet szomorkodni mellettük. Amelyik rosszalkodik, lehordom egy kicsit. Látná, mint a gyerek a szidás után, úgy somfordál el a huncut, de aztán csak visszajön hízelegni. Betyárok ezek, nem lehet haragudni rájuk. Ha hazamegyek, mostanában is néha arra döbbenek rá, hogy a fejemben járnak. Nagyon szeretek ezekkel a kis maflákkal törődni. Tátik Jánosné a teremtőszövetkezet szókimondó vezetőségi tagja, negyedszázados hűsége jutalmát nemrégen vette át, aztán április negyedikére a Munka Érdemrendet is megkapta. El is sírta magát a nagy-nagy örömtől... — Ekkora megtiszteltetést egy ilyen magamfajta egyszerű asszonynak ... Mivel is érdemeltem én ezt ki? Nem mindenki mondhatja el magáról közel-távol, hogy két évtizedet egyvégtében borjúnevelőben töltött el. Akik ismerik, tudják, nem véletlenül bízták rá a gazdaság remek szarvasmarha-állományának utánpótlását. Keresve sem találhattak volna nála jobbat. Gyarmati József Szövetkezetteremtők Tudománya a borjúnevelés Elsők a kiválóak között Újsághír (Napló, 1984. április 29.): A Veszprémi Szénbányák ajkai medencéjében, Jókai-bánya 1-es számú frontjának kollektívája, az 1983-ban elért eredményei alapján megkapta „A szakma (ágazat) kiváló brigádja” kitüntetést. 1. A szocialistabrigád-vezetők vállalati tanácskozásán egyhangúlag fogadták el a Jókabbányai 1-es számú frontbrigádról szóló előterjesztést. Húsz kollektívának szavazták meg a vállalat kiváló brigádja címet, köztük a Fekete Ernő vezetésével dolgozónak ,is. Ám a vállalat vezetősége és szakszervezeti bizottsága ezt a csapatot, az Árminbányai November hetedike és a Padragbányai 1-es frontfejtési brigádokkal együtt „A szakma (ágazat) kiváló brigádja" címre is felterjesztette. S a Jókai kollektívája a kiválóak között is az első helyet szerezte meg. A ,,miért?"-ire a választ nem lehet egy mondatba belesűríteni. Az első helyen persze a termelés, a teljesítmény a döntő. Az, hogy a brigád 1983- ban például 262 711 tonna szenet fejtett ki. Majdnem anynyit szállított felszínre, amenynyit egy közepes bányaüzem — például Dudar — adott egy év alatt. Dr. Jártás László, az Ajkai Bányaüzem igazgatója, aki jól ismeri a kollektíva eredményeit, a régebbi adatokat idézi. Ebből kiderül, hogy például a brigád megalakulásakor, 1959-ben még csak az 5—8 tonnás teljesítménynél tartottak. 1980-ban volt a nagy fordulat. Előző évben 13,62 tonnát értek el műszakonként. 1980-ban már tíz tonnával (nem elírás: 10 tonnával) többet, azóta pedig átlagosan, egy műszak alatt személyenként 23,99 tonnányi szenet termelnek. Vagyis egy-egy ember majdnem két és fél vagonnyit ad. 2. Jól emlékszem arra, hogy 1978-ban Jókai-bánya akkori főmérnöke, Leginszky Gyula nagy elismeréssel szólt róluk. Elsősorban a bátorságukat dicsérte. Azt a magatartást, hogy a nehéz körülmények ellenére is merészeltek vállalkozni nagyobb feladatokra. Pedig a tektonikai, geológiai viszonyok akkor sem voltak könnyebbek, a víz is ugyanúgy „ijesztgetett”, mint ma. Ám nem hátráltak, mindig ott maradtak az élvonalban. Többször aranyjelvényt, aztán vállalat kiváló brigádja címet szereztek, s 1982-ben a szénbányászat kiváló brigádja elismerést is „hazahozták". Amikor erről vallatja őket valaki, mindig a technikára, a jelentős műszaki fejlődésre „hárítják" az okot. Mintha ők csupán a közkatonák, a műszaki-gazdasági vezetés által kidolgozott tervek egyszerű végrehajtói lennének. A pajzsot, a VHP—412-es berendezést „okolják”. Való igaz, a komplex gépesítés, a nagy teljesítményű berendezések, a korszerű technika alkalmazása itt is és másutt is - például Ármin-bányán, vagy Padrag-bányán - hihetetlen lehetőséget adott a széntermelés növelésére. De csak lehetőséget!... Mert önmagában, hozzáértő, szakképzett irányítók, a berendezések, gépek, eszközök irányítását biztonsággal vezénylő emberek nélkül a korszerű technika mit sem érne. Fekete Ernő és Horváth János is érzi ezt, mert hamar hozzáteszi, hogy nagyon jó volt a közösség magatartása. Senki sem húzódozott, nem ódzkodott az új módszerek, technológiák és technikák kipróbálásától. Az üzem vezetői bátran bízhattak rájuk, öt éve már, hogy a pajzsot alkalmazzák és egyre nagyobb sikerrel. 3. S a lényeg ebben keresendő. Mert fiamar „elszólják" magukat azzal, hogy a tanulásra fordítják a beszéd fonalát. A brigád majd minden tagja tanul. Négyen már megszerezték a technikusi végzettséget, ketten most igyekeznek elvégezni a bányaipari technikum levelező tagozatát. Amikor a gépesítés napirendre került, a brigádnak több mint a fele járt a tanfolyamra, s mintegy harmincan vizsgáztak. Honnan jutottak el eddig? A kezdetkor - ezt egyáltalán nem kellett restelleni, hiszen az ember akaratát jellemzi - több dolgozónak még a nyolc általánosa sem volt meg. Csakhogy a gépekhez magasabb szintű műveltség szükséges. Már a nyolc osztály is kevés. Ezért hát nem véletlenül „tört ki" a tanulási láz, s tart mind a mai napig. A brigádvezető azt mondja: nagyon jó az egyetértés a kollektívában. Jól kijönnek egymással nemcsak a föld alatt, hanem a külszínen, munkaidő után is. Ez derült ki azon a május 6-i összejövetelen szintén, amelyet a csingeri Bányász Művelődési Otthonban tartottak a legfrissebb brigádcím elnyerése alkalmából. Ugratták egymást derűsen: te már ilyen öreg vagy? Alig akarták elhinni, hogy zömében törzsgárdisták a brigádban, mert tíz, tizenöt, de többen már huszonhárom évet töltöttek el együtt. Nem csoda, hogy jól ismerik egymás képességét, gondját, baját, még a társ gondolatát is kitalálják. ★ Termelés, tanulás, egymás segítése, sok-sok társadalmi munka, rengeteg apró és nagy tett - ez jellemzi a kollektívát. És a hűség!...- A bányához, a családhoz, egymáshoz. Ez egyik legnagyobb erőforrásuk, amelyből állandóan merítenek újra és újra a mind nagyobb feladatok végrehajtásához. Mert — bár a gépesítés segít — azért a tennivalók sokasodnak. És a kiváló címet megtartani nem kevés erőfeszítést kíván. Még a legjobbaktól is. S.Nagy Sándor Egervölgyi mozaik Májusi eső aranyat ér — tartja a régi mondás. Ezekben a hetekben nem lehet panaszunk csapadékhiányra. Szinte óráról órára változik az időjárás, alighogy kisüt a nap, máris felhők tornyosulnak az égen. Nem kis feladat a termelőszövetkezetekben elvégezni az időszerű tennivalókat. Amint kedvező az idő, máris mozdul a határ. A monostorapáti Egervölgye Termelőszövetkezet földjein gépek dohognak, a szőlőkben lányok, asszonyok hajladoznak. A gazdaság gatterüzemében folyamatos a fafeldolgozás. Mintegy öt-hatezer köbméter fát termelnek ki évente a termelőszövetkezet erdeiben. Lucernakaszálás. Fotó: Borbás János Az alumíniumipar megújulásáért Egy sajtótájékoztató margójára Változatlanul hullámzik az alumínium világpiaci értékítélete, ennek ellenére a magasabb feldolgozottsági fokú, nagyobb használati értéket hordozó gyártmányokat lehet előnyösebben értékesíteni. Ez derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet a BNV napjaiban tartottak a Magyar Alumíniumipari Tröszt pavilonjában. A 15 kutató, tervező, termelő bányavállalatot magában foglaló trösztöt sem kerülte el a világ alumíniumiparát sújtó válság. Ennek ellenére sikerült új piacokat szerezni, például úgy, hogy tavaly egy NSZK és egy osztrák közös vállalatot alapítottak. Ezek a Közös Piac tagországaiban is foglalkoznak piacfeltárással. Az említett magasabb feldolgozottságú termékekből négy év alatt több mint kétszeresére nőtt a forgalom. Míg 1980- ban alumínium félgyártmányból 13 ezer tonnát exportált a MAT, addig tavaly már 32 ezer tonnát. Ebben benne vannak az Ajkai Timföldgyár és Aluminiumkohóban készülő finomöntvények is. Ennek a gyárnak a munkájában is megmutatkozik az alumíniumipar válsága. A technológiát szállító észak-amerikai APC cég nem veszi igénybe a nagynyomású öntöde háromezer tonnányi kapacitását. Tavaly csupán 900 tonna öntvény készült a gépeken, igaz idén már 1200 tonnát remélnek a tröszt szakemberei. Ezeken kívül tetemes menynyiségű timföldet is exportálunk, tőkés piacokra, főként a szomszédos Ausztriába. A meglévő termelőkapacitások — így az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó, az Inotai Alumíniumkohó, valamint a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat — megfelelő, folyamatos üzemeltetésén túl, három fontos feladatcsoporton kell úrrá lennie a változatlanul magas nyereséggel gazdálkodó alumíniumipari ágazatnak. Ezek: a korszerű, exportképes gyártmányok előállítása, tőkés eredetű importtermékek hazai helyettesítése, valamint a környezetvédelem. Gyakorta éri az a vád a magyar termelőket, hogy túlméretezett, nehéz, vastag falú, vaskos eszközöket gyártanak. A gazdaságosabb anyagfelhasználás érdekében a tröszt vállalati, felhasználó ipari üzemekkel együttműködve szép eredményeket értek el az aluminiummegtakarításban. A jászberényi hűtőgépgyárral karöltve például csökkentették a hőcserélőkhöz használt alumíniumszalag vastagságát, s ezzel 200 tonna fémet takarítottak meg. Háromszázaléknyi súlycsökkenés várható a hidraulikus alumínium bányatámok értékelemzésétől. A tröszt bemutatta a vásáron egyik legújabb termékét, a melegvízfűtéses alumíniumradiátort, amely számos előnynyel rendelkezik. Könnyű, esztétikus és egyszerűen szerelhető. Mindezek révén kedvezően exportálható. Egyetlen „szépséghibája" a magyar fogyasztóknak szúr szemet. Ugyanis egyelőre legfeljebb százezer négyzetméter készül belőle évente, ennek minimum a felét külföldön értékesítik. A hazai radiátorigény becslések szerint négy-öt millió négyzetméter, amit természetesen más típusú radiátorokkal pótolnak. Tőkés import helyettesítésére sikerrel fejlesztettek ki tűzálló masszákat, konzervipari csomagolóanyagokat az alumíniumiparban. Ide tartozik a veszprémi Bakony Művek által gyártott KLG gyújtógyertya is. Kerámia részéhez az Almásfüzitői Timföldgyárban készítik a különleges, nagytisztaságú alumíniumoxidot. Az előzetes kutatási, fejlesztési munkában egyébként részt vett a Veszprémi Vegyipari Egyetem szilikátkémiai tanszéke is. Ilyen és hasonló fejlesztésekkel tavaly nyolcmillió dollár importmegtakarítást segített elő a MÁT. Miként a legtöbb ipari ágazatot, s a mezőgazdaságot, így az alumíniumipart is erősen foglalkoztatja a környezetszennyezés mérséklése, kiküszöbölése. Évente több száz millió forintot fordítanak rá a tröszt gyárai. A kohógázok egészségkárosító hatásának tompítása mellett az egyik legnagyobb probléma a timföldgyártás során keletkező vörösiszap elhelyezése, Ajkán is. Dr. Zámbó János, az ALUTERV-FKI igazgatója elmondta, hogy különféle lehetőségek közül legcélravezetőbb megoldást jelentette a vörösiszap kohósítása. Drága volta, bonyolultsága miatt ez egyelőre elképzelhetetlen, noha a szükséges technológiát már kidolgozták a szakemberek. Jelenleg útépítésre, talajjavítási, víztisztítási célokra próbálják alkalmazni a vörösiszapot, de ez elenyésző hányada a folyamatosan keletkező zagynak, legfeljebb tíz százaléka. Jelzi a probléma súlyosságát, hogy a Bayer-típusú timföldgyártás során keletkező vörösiszap feldolgozására közös KGST-kutatásokat is folytatnak. Kérdésünkre az ALUTERV igazgatója elmondta, hogy vörösiszaphasznosítási kutatásokba, illetve a bauxitok komplex hasznosításának kimunkálásába Veszprém megyéből az Akadémia Műszaki Kémiai Kutató Intézetét is bevonták. Megyénkben súlyos környezeti kihatásai lehetnek a földalatti bauxitbányászással járó karsztvíz-kitermelésnek. Ezzel kapcsolatban dr. Zámbó János elismerte, hogy a következmények előre nem mérhetők fel, de mint mondta: átfogó kutatásokat folytatnak a vízszint süllyesztésből adódó környezeti változások vizsgálatára. Bráz János NAPLÓ - 1984. június 1., péntek -