Napló, 1989. április (Veszprém, 45. évfolyam, 77-100. szám)
1989-04-01 / 77. szám
Almádi még csak szőlőhegy volt, fürdeni ott alig lehetett. A veszprémi jobb módú iparosoknak volt szőlője és kis pincéje Almádiban, s minden szombaton oda kimentek. . . •- írta Cholnoky Jenő, a kiváló földrajztudós a Balaton című könyvében, még a század első felében. Sok évtized telt el azóta, míg a pincék szétszórt kupacából a település mára az ország egyik legifjabb, környezetében az egyik legszebb, s fejlődési lehetőségeit tekintve oly ígéretes városa lett. Mert mától, 1989. április 1-jétől Balatonalmádi város. Melyek azok a fejlődési jegyek, amelyek a már a rómaiak által is lakott területen húzódó, írásban legkorábban 1493-ban említett települést most, a várossá nyilvánítás pillanatában jellemzik? Képes összeállításunkban - természetesen a lehetőségeie miatt csak töredékesen - erről kívánunk némi adalékot adni. A lakosság számának folyamatos növekedése is érzékelteti Balatonalmádi fejlődését. 1869-ben 120, 1910-ben 616, 1941-ben 2280, 1960-ban 4353 fő élt itt. Jelenleg 7375 fő az állandó lakosok száma. Hogy az almádi polgárok otthon érezhessék magukat, természetesen ahhoz elsősorban otthonok, lakások szükségeltetnek. A városias lakókörnyezet kialakulásában fontos dátum 1975, amikor megkezdődött a telepszerű, többszintes lakások építése. 1987-től kezdődően a lakásépítés üteme felgyorsult, 1990-ig 173 új állami lakás épül fel. Fokozott gondot fordítanak a tervszerű telekgazdálkodásra, s ennek eredményeként családi házas övezetek kiépítését biztosítják. Alapvető életfeltétel természetesen a megfelelő vízellátás, a kommunális hálózat megteremtése is. Ebben ugyancsak jelentős fejlődés mutatkozik: a nyári idegenforgalmi idényben időnként még jelentkező vízhiány megszüntetésére bővül a vízkivételi és víztisztító mű, mellette újabb tározó is épül. A balatonalmádi vízmű a szomszédos Balatonfűzfő vízellátását is biztosítja. Fejlesztik a szennyvízcsatorna-hálózatot is, mert ebben az évben új társulat alakult, s mintegy 7 kilométer hosszú szennyvízvezetéket készítenek. A lakosság alapellátásához még számos, az elmúlt években folyamatosan fejlesztett terület tartozik, emeljük ki ezek közül az 1976-ban épült autóbusz-pályaudvart, és az 1970-ben elkészült új postaépületet, mely biztosítja a helyközi és a nemzetközi automata távhívási lehetőséget. A település villamosenergia-ellátása teljes körű, s hamarosan a vezetékes gázellátásra is lesz lehetőség. Az egészségügy 1984 óta a fejlesztési elképzelések középpontjában áll. A korábban korszerűtlen rendelőket egy új épület létrehozásával, továbbá egy vásárolt épület átalakításával kiváltották. Négy év alatt 6 szakrendelés beindítását oldották meg, amellett fejlődött az üzemegészségügyi ellátás, a házi szociális gondozás és a védőnői hálózat. A gyógyszertár állandó ügyelettel működik. A városi jogú nagyközség három óvodája jó színvonalú körülményeket nyújt, s kiemelkedő feltételrendszert biztosít az 1986- ban átadott új óvoda. A gyermekelhelyezési igényeket öt év óta teljes egészében ki tudják elégíteni. Mindemellett három általános iskola működik Balatonalmádiban, s a távlati tervekben egy 8 tantermes általános iskola megépítése is szerepel. A város oktatásában fordulópontot jelent a tavaly szeptember elsején megnyitott magyar-angol tanítási nyelvű, ötéves képzési időtartamot biztosító gimnázium belépése. A mintegy 15-szörös túljelentkezés arra utal, hogy országos beiskolázási intézményként, egy frekventált középiskola működik majd a településen. Az itt tanulókat egyébként a hazai angol tanárokon kívül brit és amerikai lektorok is oktatják. Az épületegyüttes tíz tanterme 360 tanuló oktatására alkalmas, emellett megoldja 200 diák kollégiumi elhelyezését is. Balatonalmádiban az élelmiszer-ellátás kielégítő. A ruházati, iparcikkválasztékot kisebb szaküzletek biztosítják. A vendéglátó egységek hálózata alkalmas az igények kielégítésére. Bővíteni kívánják ugyanakkor az egyedi, speciális hangulatú és kínálati egységeket, valamint az olcsó árfekvésű, gyors étkezést biztosító üzletek számát. Az idegenforgalommal járó feszültségeket jelentősen mérsékli a tavaly átadott hipermarket, a Fórum autós bevásárlóközpont, amely 2000 négyzetméteren kínál jelentős választékot, s mellette iparcikkáruház, valamint a 20 üzletes pavilonrendszer áll még a vásárlók rendelkezésére. Balatonalmádi állandó lakossága a jövőben számottevően nem növekszik. A munkaképes korú népesség foglalkoztatásáról a veszprémi vállalatokon túl elsősorban három nagy iparvállalat, a közeli Nitrokémia, a Fűzfői Papírgyár, és a helyi Bauxitkutató Vállalat, illetve Balatonkenesén és Balatonfőkajáron az ott működő termelőszövetkezetek, Balatonvilágoson pedig a Badacsonyi Állami Gazdaság gondoskodik. Balatonalmádi legjelentősebb gazdálkodóegysége a Bauxitkutató Vállalat 950 fős létszámával meghatározó a városban, szociálpolitikája szerteágazó módon épül be a település ellátásának, arculatának alakításába. Jelentős termelőegységek még a Budatava Ipari Szövetkezet, a Kommunális Szolgáltató Üzem. Ne feledkezzünk meg a tájból, a Balaton közelségéből fakadó, a város kialakulását meghatározó szerepkörről, az idegenforgalmi központ jellegről. Balatonalmádiban 3 szálloda 676 férőhellyel, 810 férőhelyes turistaszállás; a fizetővendég-szolgálat keretében 4484 szoba várja a külföldi és hazai turistákat. A település három strandján évente 1,5 millió ember talál felüdülést. A szállodák közül a városnak mármár szimbólumát jelentő Auróra Szálloda emelkedik ki, mely évenként 10—11 ezer vendéget fogad. Úgy érezzük, e szálloda elnevezése, e név, Auróra, mely hajnalt jelent, 1989. április elsejének hajnalán önmagában is szimbólummá válik, egy új, minőségileg más korszak, a városi lét kezdetének szimbólumává. Különös ébredés természetesen ez a mai, hiszen az élet törés nélkül folyamatosan zajlik tovább, az ünnepségek pillanata hamar múlik, folytatódnak a gondokkal, buktatókkal is teli hétköznapik. Azonban Balatonalmádi polgárai szívét büszkeség töltheti el, mert eddigi munkájuk, szorgalmuk összeadódásának eredménye, amit elértek, s egyben bizonyosságot is jelent, hogy jó úton haladnak, amikor igazi patriótaként szeretik, építik majd tovább lakókörnyezetüket. Tudjuk azt is, hogy a feladatok ezzel nem csökkennek, Balatonalmádi város megszületett, de ahhoz, hogy tovább cseperedjék, növekedjék, minden polgárának jó szándékára, közös akaratára lesz szükség. Kívánunk ehhez mindannyiuknak erőt, egészséget, hitet a továbbiakban is. Balogh Attila Zoltán Borbás János Teljes kapacitással dolgozik a felszíni vízkivételi mű A szőlőhegytől a hipermarketig U A. J W A L Kutatótornyot javítanak a Bauxitkutató Vállalat központi műhelyében A legmodernebb körülmények között tanulhatnak a két tannyelvű gimnázium diákjai Az ellátás minden feltételét biztosítja az új óvoda Szaporodnak a házak Budataván Bő a választék, nehéz a választás a Fórum hipermarketjében A korszerű szakorvosi ellátást biztosító rendelő épülete NAPIÓ - 1989. április 1., szombat -3