Napló, 1992. április (Veszprém, 48. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-01 / 78. szám
A szövetkezetek túléléscentrikusak (Folytatás az 1. oldalról.) Tulajdonképpen az is örvendetes, hogy csupán egyetlen olyan szövetkezetünk van, amelyre a biztos megszűnés vár. A tucatnyi veszteséges szövetkezet még bízhat a talpra állásban. Annál is inkább, mert az új szövetkezeti törvény alapján tovább dolgozóknak még nagyobb lehetőségeik lesznek meglévő értékeik mozgatására, vállalkozások indítására, a tagok anyagi biztonságának megteremtésére. Tavaly, sajnálatos módon, megjelent az ipari szövetkezetekben a munkanélküliség. A legnehezebb helyzetben a kisszövetkezetek vannak, mert nekik gyakorlatilag nincs vagyonuk, egy prosperáló tevékenységre alapoztak. Egy-két kifizetetlen számla csődbe sodorhatja őket. Mint Hörömpöly László, a szövetség ügyvezető elnöke elmondta, megkezdődtek megyénkben a vagyonnevesítő közgyűlések és a törvény szabta határidőre be is fejeződnek. Átalakult az Okisz is, Iparszövetség néven jegyezték be a cégbíróságon. A névváltozás tartalmi változást is jelent. Az érdekvédelem az ipar széles skáláját hivatott képviselni a legmagasabb fórumokon is. Valószínűleg két tagozata alakul ki, egy vállalkozói és egy szövetkezeti. A kongresszusok helyett rugalmasabb, a lényeges változásokra gyorsan reagáló és olcsóbb közgyűléseket szerveznek majd. Az Iparszövetség tagjai nagy lehetőséget látnak a világkiállítás megrendezésében. Nemcsak vállalkozóként, már akkor is jól hat a tevékenységükre, ha az igazán nagy konkurensek ott dolgoznak. A szövetkezeti iparvédelem a kormányhoz és az Országgyűléshez fordult a személyijövedelemadó-törvény egyes pontjainak módosítása ügyében. Tapasztalataik szerint az adóterhek nem csökkentek, a szociális biztonság nem javult és nincsenek meg azok a kapaszkodók, melyek a valódi piacgazdaságban versenyhelyzetbe hozzák, ugyanakkor védik is a hazai ipart. V. I. Világpolitika sorokban ZÁGRÁB - A viszonylag nyugalmas délelőtt után kedden kora délután ismét megszólaltak az általános riadót jelző szirénák Eszéken, miután a szövetségi alakulatok és a szerb tartalékosok aknavetőkkel kezdték el lőni a szlavón várost. Keddre virradó éjszaka egyébként Horvátország minden háborús területén megkezdték a tűzszünetet. A horvát rádió adatai szerint kizárólag a jugoszláv hadsereg által támogatott szerb szélsőségesek felelősek a lövöldözésekért. GROZNN - A Dzsohar Dudajevvel szembenálló erők kedd reggel elfoglalták a csecsen rádió és televízió épületét Groznij városában. Az ostrom során gyorstüzelő fegyverekből tüzeltek. Meg nem erősített hírek szerint az ellenzéki erőket támogatták a korábban Dudajev által mozgósított, Afganisztánt megjárt veteránok is. Az eseményekbe a Csecsenföldön állomásozó katonaság nem avatkozik bele. Semlegesek a viszályban a rendőrök is. MOSZKVA - Örmény források szerint Azerbajdzsán újabb átfogó támadásra készül Karabah fővárosa, Hankendi (Sztyepanakert) ellen. Jerevánból származó értesülések szerint az azeriek aknavetőkkel lövik a város körül kialakított aknazárat, hogy utat törjenek maguknak. Közben kedden egész nap rakétatűz alatt volt a település. Ketten meghaltak, négyen megsebesültek, több tucat ház dőlt romba. Más körzetekben, főleg az agdami területen eközben folytatódott a fogolycsere. A karabahi harcok újbóli fellángolásával párhuzamosan folytatódnak a diplomáciai erőfeszítések. ISZTAMBUL - Két török katona meghalt, három megsebesült, amikor ismeretlen fegyveresek Isztambulban tüzet nyitottak a hadsereg egyik autóbuszára. A kitört tűzpárbajban két támadó megsebesült. Őket azonnal elfogták, a harmadik később önként megadta magát. Eddig egyetlen szervezet sem jelentkezett a terrorakció elkövetőjeként. TBILISZI - Feloldották a közúti blokádot az elűzött Gamszahurdia elnökhöz hű fegyveres csapatok Nyugat-Grúziában és Zugdidi városába vonulnak vissza. Ezt az ITAR-TASZSZ jelentette kedden, a grúz államtanács elnökhelyettesére hivatkozva. A kormányerők hétfőn nagy erőket csoportosítottak át az ország nyugati részére, hogy megakadályozzák az újabb ellenállási gócpontok kialakulását, de egyelőre nem ütköztek fegyverek ellenállásba. Emelkednek a nemzetközi csomagok feladási díjai A Magyar Posta tájékoztatója szerint április 1-jétől emelkedik a nemzetközi csomagok feladási díja. A felületi csomagokat - vagyis ahol a szállítás nem légi úton történik - átlagosan 28 százalékkal, a légipostás küldeményeket 21 százalékkal magasabb térítés ellenében lehet feladni. Az áremelést egyrészt az indokolja, hogy idén 50 ország postaigazgatása is megemelte a díjakat, másrészt a forint leértékelése is növeli az árakat. A díjszabás változása zónánként és kilogrammonként eltérő. Veszteglő magyar kamionok a görög határon A fuvarozók kártalanítást igényelnek A Hungarocamion 38 kamionja vesztegel a görög határon - mondta kedden az MTI munkatársának Szőke Barnabás, a Hungarocamion szárazáru-fuvarozási osztályának igazgatója. Az ott rekedt magánkamionosok számáról még nincsenek információk. Az előre bejelentett blokád, amit a görög fuvarozók kezdeményeztek és később csatlakoztak hozzájuk a vámtisztviselők is, kezdetben minden nemzetre vonatkozott, mostanra azonban csak a magyar kamionokat érinti, bizonytalan ideig. A magyar fuvarozók kártalanításáért a fuvarozók érdek-képviseleti szervei együttesen nyújtják be kárigényüket a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi és a Pénzügyminisztériumhoz. A kárigény nemcsak a két héttel ezelőtti görög vámossztrájk és a mostani blokád miatt fellépő többletköltségeket fogja tartalmazni, hanem az év eleje óta a fuvarosokat ért összes hátrányos intézkedésből (súlyadó, tarifák felemelése, zöld kártyához külön vizsga stb.) származó költségeket is. A bizonytalan ideig Görögországban veszteglő kamionosokat a Hungarocamion élelmiszerekkel és pénzzel is támogatja. Jegyzék a görög nagykövetnek Kedden délután a Külügyminisztériumba kérették Görögország budapesti nagykövetét és a tárca illetékes jegyzéket adott át neki - tájékoztatta a távirati irodát Herman János, a Külügyminisztérium szóvivője. A jegyzékben a magyar Külügyminisztérium tiltakozik a görögországi kamionblokád miatt. Nem tartja elfogadhatónak ilyen eszközök alkalmazását, és azt, hogy ez csupán a fuvarozók ügye. A magyar Külügyminisztérium nyomatékosan kéri, hogy a görög fél teremtsen olyan feltételeket a közúti fuvarozás terén, amelyek megfelelnek az európai normáknak. Mintegy negyvenezren kérték fegyvertartási engedélyük meghosszabbítását A rendőrség előzetes becslése szerint a lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezők nagy többsége március 31-ig eleget tett kötelezettségének, azaz kérte engedélyének meghosszabbítását - mondta kedden az MTI érdeklődésére Széll András alezredes, az ORFK illetékes osztályvezetője. Összesen mintegy 80 ezer személynek van lőfegyvertartási -főként vadász-, sport- és önvédelmi fegyverre - engedélye, ennek meghosszabbítását március közepéig közülük mintegy 40 ezren kérték. Az elmúlt két hétben a rendőrségnél folyamatosan sokan álltak sorba, s ebből arra lehet következtetni, hogy az érintett kör betartja a szabályokat. A hosszabbítás engedélyezéséről a rendőrség 90 napon belül dönt. Az előzetes becslés szerint a korábban engedélyt kapott állampolgárok mintegy 10 százaléka adta vissza lőfegyvertartási engedélyét, főként idősebb emberek. Csak Budapesten 2500-an mondtak le önvédelmi fegyverükről. Új kérelmek is érkeztek, de ezek többsége gáz- és riasztófegyverek tartására vonatkozik. Akik március 31-ig önhibájukon kívül nem tettek eleget kötelezettségüknek, azoknak erre később is lehetőségük nyílik. Elfogadható indok hiányában azonban büntetés vár a szabálytalankodókra, illetve lakásán keresik fel, hogy szolgáltassa be fegyverét. Fontos tudnivaló: akinek 1990 augusztusában, illetve szeptemberében rendőrségi letétbe kellett helyezniük önvédelmi fegyverüket, és azok sorsáról március 31-ig nem rendelkeztek - április 1-jétől napi 50 forint tárolási díjat kell fizetniük a rendőrségnek. Veszprémben, a Budapest út 30. alatt ( SPOR-BOLT ) ________Önnek spórolunk! Nyitvatartás: hétfőtől-péntekig ,9-17 óráig. Telj 06/80/22-666/34 Az Országgyűlés tegnapi munkanapja Az Országgyűlés keddi ülésnapja jórészt határozathozatallal, illetőleg módosító indítványok feletti szavazással telt. Napirend előtt több képviselő kért szót, köztük Torgyán József felszólalása ezúttal is kisebbfajta vihart kavart a Házban, és számos képviselőt viszontválaszra késztetett - miközben a koalíciós pártok képviselői kivonultak az ülésteremből, ezzel jelezve tiltakozásukat. Az érdemi munkát megkezdve elsőként a házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvényt módosították a képviselők. Az elfogadott törvénymódosítás értelmében az apaság vélelmét nagykorúságának elérését követően egy évig támadhatja meg a gyermek. A többi jogosult pedig egy éven belül indíthat pert, azt követően, hogy a gyermek születéséről tudomást szerez. A rövid határozathozatalt követően módosították az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatok kiegészítő állami támogatásáról korábban alkotott törvényt. Ennek lényege, hogy az e célra tavaly megszavazott költségvetési támogatást a Ház most megtoldotta több mint 226 millió forinttal, amiből újabb 49 önkormányzat juthat kiegészítő támogatáshoz. Újabb határozathozatallal - egy szabad demokrata javaslat nyomán - a képviselők módosították a személyi jövedelemadóról szóló törvényt, megszüntetve ezzel a vállalkozók bevétel alapján történő adóelőlegfizetési kötelezettségét. A módosítás révén a jövőben két lehetőség között választhatnak a vállalkozók: vagy a nettó árbevétel három százalékát fizetik be havonta adóelőlegként, vagy az év elejétől számított jövedelem húsz százalékát róják le adóelőlegként negyedévenként. A délutáni ülés szenzációja az volt, hogy az ellenzék határozatképtelenné tette a T. Házat, és ezzel megakadályozta, hogy a koalíciós pártok képviselői új - kormánypárti - tagokkal bővítsék az alkotmányügyi, valamint az emberi jogi bizottság létszámát. A szavazástól való távolmaradást Hack Péter (SZDSZ) már a napirendi pont vitájában kilátásba helyezte, mert - mint mondotta - a szabad demokraták semmilyen módon nem akarnak asszisztálni a parlament megalakulásakor kötött konszenzus felrúgásához. Ezután hiába tette fel az elnöklő Szűrös Mátyás szavazásra az első személyi javaslatot, a T. Ház annak ellenére határozatképtelennek bizonyult, hogy az azonnal elrendelt létszámellenőrzésnél kiderült: a szükségesnél jóval több képviselő tartózkodik a teremben. A megismételt és újra eredmény nélküli szavazás után az elnök a határozathozatalt elnapolta. A kora délutáni mintegy két óra ezúttal is az interpellációk és kérdések elmondásával telt el, majd újabb szavazás nyomán a Ház módosította a földtörvényt. Ennek értelmében egy hónappal meghosszabbodik az a határidő, amelyen belül a szövetkezeteknek - vagyonuk elidegenítése előtt - ki kell kérniük a vagyonátadó bizottságok engedélyét. Az ülésnap végén - csaknem négyórás szavazással - elfogadták a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt, amelynek célja pártpolitika-semleges és korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező köztisztviselői kar létrehozása. A törvény hatálya a Miniszterelnöki Hivatal, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek, a helyi önkormányzati hivatalok, a közjegyzőségek, az Országgyűlés hivatala és átmenetileg az Alkotmánybíróság, valamint az Állami Számvevőszék hivatala köztisztviselőinek közszolgálati jogviszonyára terjed ki. Lapzártakor érkezett: Veszprém FC: mínusz két pont A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden úgy döntött, hogy a Veszprém FC-t 10 000 forintos pénzbüntetéssel sújtja, továbbá az átigazolási díj meg nem fizetése miatt a csapat bajnoki összeredményéből két pontot levon. A döntés ellen a veszprémiek 15 napon belül nyújthatják be fellebbezésüket. (A vitás esetet a szekszárdi Varga László Veszprémbe igazolása váltotta ki - a szerk.) IDŐJÁRÁS Megnövekvő felhőzet Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, többfelé várható zápor, helyenként zivatar. Az élénk déli szelet időnként erős lökések kísérik. Délután 13, 18 fok között, délkeleten 20 fok közelében lesz a hőmérséklet. A MÚOSZ nem kívánja megosztani vagyonát A Magyar Újságírók Országos Szövetsége nem kívánja megosztani vagyonát semmilyen más szervezettel. Erről a választmány egy ellenszavazattal és egy tartózkodással döntött - hangzott el a testület ülését követő keddi sajtótájékoztatón. A választmány megtárgyalta a Magyar Újságírók Közösségének a MÚOSZ- hoz intézett levelét, amelyben az új szervezet többek között vagyonmegosztást, illetve a közös újságíróvagyont kezelő sajtótanács felállítását javasolta, valamint kifejezte szándékát a minden újságírót megillető szolgáltatások igénybevételéről. A MÚK levelében jogot formált arra is, hogy részt vegyen a MUOSZ által fenntartott Bálint György Újságíró Iskola hallgatóinak kiválasztásában. A választmány négypontos válaszlevelében kijelenti: a MUOSZ az egyesülési jogról szóló törvény rendelkezései szerint működik, tevékenységéért saját tagságának tartozik felelősséggel. A levél aláhúzza: „a szövetség tagjait megillető szolgáltatások többsége a tagsági viszony függvénye. Más kérdés az orvosi ellátás, amely a társadalombiztosítási szabályok szerint minden újságírónak jár. Ezt a kérdést tehát önöknek nem a MUOSZ- szal, hanem a társadalombiztosítás újságíró tagozatával kell rendezniük”. A levélből kiderül: az újságíró-iskola fenntartásában a MUOSZ jelentős anyagi áldozatot vállal és azt önállóan, más szervezetektől függetlenül működteti. Ezen a gyakorlaton a MUOSZ a jövőben sem kíván változtatni. A sajtótájékoztatón bejelentették: a választmány Király Zoltán újságírót, független országgyűlési képviselőt beválasztotta a MUOSZ elnökségébe. Pénzhamisításért három év hat hónapi börtön Pénzhamisításért 3 év hat hónapi büntetésre ítélte Ladislav Canji jugoszláv állampolgárt kedden a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság. A férfi hoszszabb ideje él Magyarországon, személygépkocsijával és lakókocsijával Mosonmagyaróvár körül ütött tanyát. Azzal keresett fel egy tatai betéti társaságot, hogy reklámcélra sokszorosítsanak bankjegyet számára. A betéti társaság a 100 márkás, az 5000 forintos, az 1000 schillinges bankjegyek mindkét oldalát külön-külön lefénymásolta és a sokszorosított íveket átadta a megrendelőnek. A hamis pénzeket már ő maga vágta fel és ragasztotta össze. A sorozatból 350 hamis bankó került forgalomba, s közülük hét 1000 schillingest bizonyíthatóan ő adott el Mosonmagyaróváron, illetve Győrött. A betéti társaság két gyanúsítottját a bíróság felmentette a pénzhamisítás vádja alól, kellékpénzzel való visszaélés szabálysértése miatt azonban személyenként 5000 forintos pénzbírsággal sújtotta, mivel elmulasztották az engedélykérést a pénz kibocsátójától; ezt a reklámcélra készülő kellékpénz esetében is meg kellett volna tenniük. A pénzhamisítás bűncselekményében bűnösnek talált jugoszláv férfi tettét nem ismerte el, ő és védője felmentésért fellebbezett. Számláját egyébként kábítószerrel való visszaélés vétsége is terheli. Az ítélet nem jogerős. Önégetés a Kossuth téren (Folytatás az 1. oldalról.) lehalt égési sérüléseibe. Kónyi László búcsúlevelet hagyott hátra, amelyből egyértelműen kiderül, hogy rossz anyagi körülményei miatt lett öngyilkos. Egy Horváth László nevű budapesti lakosnak címezte búcsúlevelét az a férfi, aki hétfőn esteaz Országház épülete előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát. A BRFK azt is közli, hogy a 42 éves Kónyi László rossz anyagi helyzetével és megromlott idegállapotával indokolta tettét. A rendőrségi közlemény nem utal arra, hogy az említett Horváth László milyen kapcsolatban állt az öngyilkossal. Mindenesetre a név közzétételével a rendőrség egyszersmind cáfolja azt a híresztelést, miszerint a levél esetleg Horváth Balázs korábbi belügyminiszternek szólt volna, miután a levélben állítólag csak Horváth úr megszólítás szerepelt. NAPLÓ - 1992. április 1., szerda - 3